Mátrai László (1909-1983) filozófiát, esztétikát, magyar irodalomtörténetet tanult a budapesti egyetemen, 1929-ben alapfokú magyar-német szakos tanári vizsgát tett, majd 1931-ben bölcsészdoktori fokozatot szerzett. 1941-ben egyetemi magántanár lett. Akadémikus (1948-tól levelező, 1962-től rendes tag), az MTA II. osztályának titkára (1953-1955; 1960-1970), 1970-től osztályelnöke, címzetes egyetemi tanár (1965-től), az ELTE BTK Marxizmus-Leninizmus Tanszékcsoportjának vezetője volt. 1933-tól az Egyetemi Könyvtárban dolgozott, melynek 1945-1979 között főigazgatója volt. 1939-1943 között az Eötvös Kollégiumban tanított, 1946 és 1948, majd 1973 és 1980 között filozófiatörténetet oktatott az egyetemen.
Elsősorban magyar és egyetemes filozófiatörténeti kutatásokkal foglalkozott, többek között írt a reneszánsz filozófiáról, Kopernikuszról, Holbachról és Hegelről. Könyvtárvezetői működése első éveit a világháború után az intézmény újjászervezése jellemezte. Előbb a háború idején megjelent angol, majd svájci könyvek gyűjteményéből szervezett kiállítást. Nevéhez fűződik a könyvtári anyagok rekatalogizálásának irányítása, a folyóiratok számonkénti nyilvántartása, új raktári rend, a tizedes osztályozású szakkatalógus és – elsőként Magyarországon – a tárgyszókatalógus bevezetése.

Katonatiszti családban született. A budapesti piaristáknál 1906-ban befejezett középiskolai tanulmányait követően a Budapesti Tudományegyetemen szerzett államtudományi oklevelet (1910), majd jogtudományi (1912) doktorátust. Kiváló adottságainak köszönhetően végigjárta a köztisztviselői ranglétrát. Pályájának első fele 1910-1930 között a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz és a Klebelsberg Kuno által irányított tudománypolitikához kapcsolódik. Az 1918/1919-es tanévben meghívott előadó volt a Budapes-ti Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán. 1927-ben magántanári habilitációt szerzett. 1930-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem Közjogi és Közigazgatásjog Tanszékének vezetője, majd nyilvános rendes tanárrá nevezték ki. 1931-ben közigazgatási kormánybiztosi megbízatást kapott. Nevéhez fűződik a Magyar Közigazgatási Intézet megalapítása, amelyet igazgatóként vezetett. 1933-ban előadást tartott az V. Nemzetközi Közigazgatástudományi Kongresszuson Bécsben. Az 1930-as évektől egyetemi tanári és az általa alapított/vezetett közigazgatás-tudományi intézetben végzett kutató munkássága vált meghatározóvá. Ekkorra már nemzetközi hírű közigazgatás-tudós lett. Angol, francia és német nyelven igen magas szinten beszélt, saját képességeit folyamatosan fejlesztette (pénzügytan, szervezéselmélet, gyorsírás). Több külföldi tanulmányúton vett részt (Németország, Olaszország, USA, Szovjet-Oroszország). Angolul, franciául, németül és oroszul jelentek meg publikációi, az első három nyelven monográfiái is. 1936-ban főelőadó volt a VI. Nemzetközi Közigazgatás-tudományi Kongresszuson Varsóban. Az 1937/1938-as tanévben a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának dékánja volt. 1936-1938 között munkatársaival és tanítványaival a tatai járás tudományos vizsgálatát végezte. Feleségével, dr. Techert Margit filozófussal a szovjet front elől menekülve 1944-ben Tatára, majd Héregre az erdészházba költöztek. 1945. március 24-én – az átvonuló szovjet csapatoktól elszenvedett atrocitások hatására – az önkéntes halált választották. Héregen, az erdészház előtti tisztáson kopjafa és ismertető tábla emlékezik meg róluk, melyeket a Népfőiskolai Társaság és Héreg Község Önkormányzata állított. Sírjuk ma Tatán, a Környei utcai temetőben található.