Showing 91 results

Az ELTE az alapítása óta eltelt évszázadokban több néven működött: 1635-1769 Nagyszombati Jezsuita Egyetem, 1769-1784 Királyi Magyar Tudományegyetem, 1784-1873 Pesti Királyi Tudományegyetem, 1873-1921 Budapesti Tudományegyetem, 1921-1950 Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem, 1950-től Eötvös Loránd Tudományegyetem. A második világháború után az egyetemről leválasztották az orvosi kart és a hittudományi kárt, így három karral, a bölcsésztudományi, a természettudományi és a jogi karral működött tovább.

1895-ben Eötvös Loránd a párizsi École Normale Superieure mintájára alapította az édesapjáról elnevezett, az egyetem irányítása alatt álló középiskolai tanárképző kollégiumot. A Collegium első épülete Pesten, a Csillag utcában volt, ahonnan 1910-ben költöztek át a mai, Alpár Ignác tervezte Ménesi úti épületbe. A Collegium első kurátora Eötvös Loránd, igazgatója pedig a fizikus Bartoniek Géza volt (1895 - 1928), aki a porosz mintájú magyar oktatási rendszerben francia szellemiségű szigetet teremtett a Collegiumból. Eötvös Loránd halála után a Collegium kurátora Teleki Pál lett, az igazgató Bartonieket Gombocz Zoltán, a kiváló nyelvész (1928-1935), majd Szabó Miklós klasszika-filológus (1935-1945), a háború után pedig Keresztury Dezső követte (kultuszminisztersége mellett is megtartotta az Eötvös Collegium igazgatóságát). Leköszönése (1948) után 1950-ig Lutter Tibor irányította a széteső, majd rendeletileg is bezárt Collegiumot. Az épületet 1950-ben a Tanfolyamellátó Vállalat vette át: a Collegium vagyontárgyai szétszóródtak, híres könyvtárát a Akadémia védte meg a pusztulástól. 1956-ban a régi hagyományok alapján kezdték meg a Collegium újjászervezését. 1957-ben az országban először itt szerveztek szakkollégiumot Tóth Gábor vezetésével. Az 1990. évi rendszerváltást követően Göncz Árpád köztársasági elnök visszaadta a Collegium főiskolai jellegét, így egy rövid időre önálló intézmény lett, de 1993-ban visszakerült az egyetem irányítása alá.

Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar elődintézménye az 1869-ben, Eötvös József kezdeményezésre alapított Budai Állami Tanítóképezde. Az intézmény fennállása óta meghatározó szerepet töltött be a magyar népoktatás és a népiskolai tanítóképzés terén. Az intézményben a tanítóképzés 1959-től felsőfokú, 1975-től főiskolai szinten folyt, 1995-től négy évre emelkedett a korábban hároméves időtartama. A tanítóképzéshez 1968-tól az először kétéves felsőfokú óvónőképzés kapcsolódott, amely 1986-tól vált hároméves, főiskolai szintű képzéssé. A Budapesti Tanítóképző Főiskola 2000-ben, a felsőoktatási integráció során az Eötvös Loránd Tudományegyetem része lett, 2009-től egyetemi karként folytatja működését.

Az Eötvös József elképzelései nyomán alakult gimnáziumban 1872. október 17-én öt tanárral és 24 tanulóval indult meg a tanítás. A gimnázium, amelynek szervezeti szabályzatát Pauler Tivadar erősítette meg, Európa első gyakorlóiskolájaként a Bölcsészkarhoz tartozó tanárképző-intézet - akkori nevén a M. Tanárképző Intézet Gyakorló Főgymnasiuma - volt. Első otthonából, a Hatvani utcából többszöri költözködés után 1887-ben került mai épületébe, a Trefort utcába. Az iskola korszerű, máig is példamutató tantervét 1879-ben neves tanára, Kármán Mór dolgozta ki; első igazgatója Bartal Antal volt, de mellettük is híres tudósok, így például Marczali Henrik, Beke Manó, Négyesy László tanítottak itt. 1907-ben új épületrésszel - benne tornateremmel és fizikai előadóval - bővült az iskola. amely a háborút is átvészelte - 1914-től 1918-ig laktanyaépületként szolgált! - ismét a legrangosabb budapesti gimnáziumok közé számított. 1947-ben a gyakorló gimnáziumot általános iskolával egészítették ki, majd az 1950-es években - a tanárképzés elhanyagolásával - fokozatosan megszűnt az intézmény gyakorló jellege (ekkor Apáczai Csere János Általános Gimnázium néven szerepelt az iskola). 1958-ban az egykori diák, Ságvári Endre nevének felvételével nyerte vissza eredeti célját, gyakorlóiskolakénti működését az intézmény, mely 1959-ben szervezetileg ismét az ELTE-hez csatlakozott az ELTE Ságvári Endre Gyakorló Iskolája néven. 1990 után az intézmény Trefort Ágoston nevét vette fel.

Már 1975 előtt is működött több felsőoktatási intézményben előkészítő tanfolyam. Az egyik első kezdeményezés a bölcsészkari Studium Generale volt, melyet a kari KISZ szervezet irányított. Az Oktatásügyi Minisztérium 1975-ben határozatot hozott "a fizikai dolgozók gyerekeinek felsőfokú tanulását segítő állami és társadalmi akciók továbbfejlesztéséről" (10/1975. sz. OM határozat.) Az intézkedés az eddigi előkészítő munkát minden felsőoktatási intézmény számára kötelezővé tette, a feltételek biztosítását pedig állami feladatként kezelte.
A budapesti középiskolások bejáró oktatáson vehettek részt. Az órák szemináriumi jellegűek voltak, s egyetemi hallgatók tartották, félévenként az egyetem oktatói is tartottak egy-két előadást. A vidéki jelentkezők félévenként kb. három tesztet kaptak, amit ki kellett tölteniük, a az egyik kijavított példányt visszakapták. Mindkét oktatási formát négy félévre osztották fel. A második félévben kéthetes nyári tábor, a negyedik félév végén, a felvételi előtt 4-5 napos intenzív tanfolyam szerepelt a programban. A FEB élén tanárelnök állt, a vezetőség tagja volt még a titkár, a KISZ-felelős, a levelezés- és a bejáró oktatás vezetője. A szakcsoportok élén szakcsoportvezető állt (a nagyobbak élén - pl. történelem - külön levelező és bejáró oktató vezető). A szakcsoportok munkáját rektori megbízással tanárinstruktorok segítették.

Az oktatásügyi miniszter 853-1321/1955. sz. rendelete értelmében állították fel - a megszűnő budapesti Pedagógiai Főiskola épületében - a tizenkét évfolyamos "Cukor utcai Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium"-ot, mely 1957 februárjában vette fel Apáczai Csere János nevét. A művelődésügyi miniszter 154/1958. sz. utasítása nyomán az intézmény egyetemi gyakorlóiskola lett, s ettől kezdődően az ELTE közvetlen irányítása alatt áll (a rektor irányítási és rendelkezési jogkörét a Tanárképző Tanács útján gyakorolhatta). A művelődésügyi miniszter 1970. március 9-i határozata alapján az épületben megszüntették az általános iskolát, melynek helyén 1971-re a tehetséges vidéki fiataloknak gimnáziumi kollégiumot alakítottak ki. Ettől kezdve az ELTE Apáczai Csere János Gimnáziuma nevet viseli az intézmény, ahol a gimnáziumi oktatáson kívül az ELTE BTK és TTK tanár szakos hallgatóinak gyakorlati tanárképzése is folyik.

A "bölcsészeti kar kebelén" belül működő Középtanodai Tanárképezde, a későbbi Tanárképző Intézet báró Eötvös József kezdeményezésére, az 1870-1871. tanévben, az első szabályzat jóváhagyása után kezdte meg működését. Feladata volt, hogy a tanárjelölteket szaktárgyukban alaposan kiképezze és az iskolai gyakorlat megszerzésében segítse. Az intézet élén az elnök állt, aki végrehajtotta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium intézkedéseit és a tanács határozatait. Az igazgató az elnököt helyettesítette és az ügyvitelt vezette. A hét tagból álló tanács negyedévenként tartott rendes ülést. A vezetőséget a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium nevezte ki öt-öt évre, a bölcsészkar tanári testületéből. Az intézet az 1949-es fordulatot követő átszervezések során szűnt meg a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 211.114/1949. VI. sz. rendeletével. Feladatát a Rektori Hivatal Oktatási Osztálya és a kari tanulmányi osztályok vették át.

Az ELTE Egyetemi Levéltár 1958 nyarán alakult meg, és 1959 elején kezdte meg munkáját az egyetem központi, Egyetem téri épületében az Egyetemi Könyvtár felügyelete alatt. 1964-ben költözött a Ludovika téri épületbe, és ekkor kerülhetett sor a legjelentősebb iratsorozatok begyűjtésére és rendezésére. A levéltár 1983 augusztusában nyerte el a szaklevéltári jogállást, és azóta jelentősen gyarapította az itt őrzött források mennyiségét. A levéltár 2004-ben az Egyetemi Könyvtárba, majd 2005 és 2007 között a Maglódi útra költözött, ahol jelenleg is működik, 2017-től az ELTE Egyetemi Könyvtárral közös szervezetben.