Scherf Emil (Trento, 1883. jún. 4. - Bp. 1967. júl. 14.) vegyészmérnök, hidrogeológus, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa (1952). 1911-ben a budapesti műegyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát, majd itt dolgozott az agrokémiai tanszéken az első világháború kitöréséig. A világháborúban végig katona volt. 1920-ban került be a Magyar Királyi Földtani Intézetbe. 1924-ben a Budapesti Tudományegyetemen földtanból doktori fokozatot szerzett. Még ugyanebben az évben Rockefeller-ösztöndíjat kapott, és két és fél évig a zürichi Műegyetemen Georg Wiegner professzor mellett dolgozott. Visszatérve a Földtani Intézetben főgeológusként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Fő kutatási területe a magyar medence negyedkori földtani történetével foglalkozott. 1939-től a kárpáti duzzasztógátak műszaki geológusa lett. Több szabadalmi eljárását jegyezték be. Legismertebb szabadalma a kálisó hazai kinyerésére munkaközösségben kidolgozott, elfogadott és jutalmazott eljárás.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Romanisztikai Intézetének tanszékvezetője, irodalomtörténész. Kutatómunkáját 1960-ban kezdte Francois Villon és a számok szimbolikája, a francia középkor és reneszánsz irodalom. valamint a művelődéstörténet körében. 1959 és 1965 között az Eötvös Collegium tanára. 1970 és 1990 között a Francia Tanszék vezetője. Megpróbálta azonosítani Anonymus személyét, aki véleménye szerint III. Béla kancelláriájának jegyzője, Aba Péter.