Oroszlán Zoltán (Budapest, 1891. márc. 16. – Budapest, 1971. jan. 9.) Régész, művészettörténész, egyetemi tanár. A budapesti tudományegyetemen szerzett tanári (1913), majd bölcsészdoktori diplomát (1918). A budapesti református főgimnáziumban tanított, majd 1914-től a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárában volt gyakornok, közben 1914 és 1917 között a Ludovika Akadémián katonai földrajzot és hadtörténetet tanított. 1917 és 1919 között a Magyar Tudományos Intézet titkára volt Konstantinápolyban. 1919-től a Magyar Nemzeti Múzeum segédőre, 1923-tól a Szépművészeti Múzeum antik osztályának, majd összes szoborgyűjteményének vezetője, később igazgató-őre. 1936-tól a szegedi egyetem magán, 1941-től rendkívüli tanára volt. 1945 és 1967 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen klasszika- és provinciális archeológiát, művészettörténetet és muzeológiát tanított. 1957 és 1959 között a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese volt, 1967-ben vonult nyugdíjba. Mintegy 400 tudományos közleménye jelent meg. Fő kutatási területe a görög és római művészet, elsősorban a görög terrakottaszobrászat és a pannóniai reliefplasztika volt.

Arató Endre (Komárom, 1921. nov. 8. - Bp. 1977. aug. 30.) történész, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1973-tól). Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, 1949-ben szerezte meg bölcsészdoktori oklevelét. 1948-tól a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a nemzetiségi osztály vezetője, 1951-től 1955-ig az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, osztályvezetője, majd igazgatóhelyettese, hosszú ideig pedig a Magyar-Csehszlovák Történész Vegyesbizottság elnöke volt. A nemzetiségi kérdés és Közép-Kelet-Európa XIX-XX. századi történetének alapvető feldolgozásai fűződnek nevéhez. 1957-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kelet-Európa Történeti Tanszékén oktatott docensként, majd 1965-től egyetemi tanárként.

Wolfram Ervin (Budapest, 1923. november 27. - Budapest, 1985. április 17.) kolloidkémikus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1982). Egyetemünkön 1945-ben tanári diplomát, majd 1947-ben vegyészoklevelet szerzett. 1947-től három hónapig a Chinoin Gyógyszerészeti Gyár kutató laboratóriumában dolgozott, majd Buzágh Aladár professzor mellett a Kolloidkémiai és -technológiai Tanszéken volt díjtalan gyakornok. 1949-ben doktorált a liofil gélek peptizációjának kénetikai vizsgálata témakörében. Ugyanebben az évben tanársegéd lett. 1948 és 1954 között az Állami Műszaki Főiskolán, 1954-ben és 1955-ben a debreceni egyetemen is tanított. 1958-ban kandidátusi fokozatot szerzett. 1958 és 1962 között a drezdai Műegyetem vendégprofesszora volt, majd 1962-ben egyetemünk kolloidkémiai tanszékének vezetője lett. 1966-ban a tudományok doktora, 1967-től egyetemi tanár, 1983-ban rektorhelyettes. Több külföldi tudományos társaságnak volt tagja, 1967-ben MTA Akadémiai Díj I. fokozatával, 1974-ben az oktatásügy kiváló dolgozója címmel, 1979-ben Buzágh Aladár díjjal, 1981-ben Wolfgang Ostwald díjjal tüntették ki munkásságáért.