Scherf Emil (Trento, 1883. jún. 4. - Bp. 1967. júl. 14.) vegyészmérnök, hidrogeológus, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa (1952). 1911-ben a budapesti műegyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát, majd itt dolgozott az agrokémiai tanszéken az első világháború kitöréséig. A világháborúban végig katona volt. 1920-ban került be a Magyar Királyi Földtani Intézetbe. 1924-ben a Budapesti Tudományegyetemen földtanból doktori fokozatot szerzett. Még ugyanebben az évben Rockefeller-ösztöndíjat kapott, és két és fél évig a zürichi Műegyetemen Georg Wiegner professzor mellett dolgozott. Visszatérve a Földtani Intézetben főgeológusként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Fő kutatási területe a magyar medence negyedkori földtani történetével foglalkozott. 1939-től a kárpáti duzzasztógátak műszaki geológusa lett. Több szabadalmi eljárását jegyezték be. Legismertebb szabadalma a kálisó hazai kinyerésére munkaközösségben kidolgozott, elfogadott és jutalmazott eljárás.

Ujházy Lászlóné született: Salusinszky Marietta (Budapest, 1925-1982) a budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1945-50 között végezte tanulmányait és angol politikai gazdaságtan tárgyakból szerzett diplomát. Egyetemi tanulmányai közben ösztöndíjasként összegyűjtötte Angliában az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc korabeli angliai sajtóvisszhangját. 1950-52-ig középiskolai tanár 1952-55-ig az Idegen Nyelvek Főiskoláján, az angol tanszéken tanított tanársegédi, majd adjunktusi beosztásban. Ezután öt évig Kínában tartózkodott, ahol angol – német - francia nyelvtudása mellett megtanulta a kínai nyelvet is. 1960-tól az ELTE Bölcsészettudományi Karának angol tanszékén dolgozott, kezdetben tanársegédi, 1975-től pedig adjunktusi beosztásban. Kandidátusi értekezését 1974-ben védte meg, dolgozatát a 19. századi amerikai regény kiemelkedő alakjáról Hermann Melwille-ről írta. 1977-ben docenssé nevezték ki. Tudományos érdeklődése elsősorban az amerikai irodalom és az angol történelem felé irányult, egyetemi jegyzetet is írt "A brit nép története" címmel.

Pertik Ottó (1852-1913) Gimnáziumi és egyetemi tanulmányait Pesten végezte. 1876-ban avatták orvosdoktorrá, utána Mihalkovics Géza fejlődéstani és bonctani intézetében 1878-ig mint tanársegéd működött. Párizsban és Strasbourgban végzett tanulmányai és munkái után 1885-ben tért vissza Budapestre, ahol nemsokára az Üllői úti új közkórház (István Kórház) kórboncnok főorvosává nevezték ki. 1887-ben magántanári képesítést nyert. 1890-ben a kórszövettani tanszék nyilvános rendkívüli tanárává, 1891-ben pedig a fővárosi bakteriológiai intézet vezetőjévé nevezték ki. 1899-ben a Magyar Tudományos Akadémiai levelező tagnak választotta.

Bruckner Győző (Késmárk, 1900. november 1. – Budapest, 1980. március 8.) Kossuth-díjas magyar kémikus, gyógyszervegyész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1946), majd rendes (1949) tagja. A 20. századi magyar szerves kémia tudományának kimagasló jelentőségű alakja, az analitikai kémia iskolateremtő egyénisége volt. 1938–1949 között a szegedi, 1949–1970 között a budapesti tudományegyetemeken folyó szerves kémiai kutatásokat irányította, az általa vezetett intézményeket szakterületének fontos tudományos műhelyeivé, központjaivá fejlesztette. A mikroanalitikai vizsgálatok magyarországi meghonosítása, a hazai peptidkémiai kutatások elindítása, számos gyógyhatású vegyület izolálása és szintetizálása fűződik a nevéhez. 1949-ben megvált szegedi katedrájától és intézetigazgatói székétől, s 1970-ig a budapesti egyetem szerves kémiai tanszékének vezetője, ezt követően 1973. évi nyugdíjazásáig egyetemi tanára volt.