A Pázmány Péter Tudományegyetem kémia–fizika szakos hallgatója (1944–1946), az ELTE Történettudományi Karán történelem szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett (1953), a BTK-n doktorált (1973), a történelemtudomány kandidátusa (1979).
A Szikra Kiadó (1949–1957), a Gondolat Kiadó szerkesztője (1957–1960), a Világosság c. folyóirat történelmi rovatának vezetője (1960–1975), a Corvina Kiadó társadalomtudományi szerkesztőségének vezetője és a kiadó főszerkesztője (1975–1985?). Tudományos pályafutásának kezdetén eszmetörténettel foglalkozott, elsősorban a nagy történelmi változásokkal járó eszmei mozgalmakat, a magyar államalapítás korának eszmetörténetét vizsgálta. Később érdeklődése a késő köztársaságkori Róma ideológiai kérdései felé fordult, Julius Caesar politikájának ideológiáját, az ún. clementia elvet tanulmányozta. Jelentős tudománynépszerűsítő tevékenysége, több ifjúsági történeti életrajzi regényt is írt. Ismeretterjesztő írásai az Élet és Tudományban jelentek meg (1963–1981).
Takács Etel szakmai életét a magyar nyelv tanításának, a támogatásra érdemes, hátrányos helyzetű, tehetséges diákok nevelésének, valamint a neveléstudomány és a tantárgy pedagógia közötti együttműködés megteremtésének szentelte. A végakarata szerint létrehozott – s róla elnevezett – alapítvány is e célokat szolgálta. A Takács Etel Pedagógiai Alapítványt 1994. február 11-én vette nyilvántartásba a Fővárosi Bíróság. Az Alapítvány célja a tehetséges és szorgalmas tanárjelöltek tanulmányainak segítése, évente egy, a közoktatásban elhelyezkedő kezdő magyar, illetve pedagógiai szakos tanár életkezdési támogatásban részesítése; gyakorló (magyar és pedagógiai szakos) tanárok továbbképzésének segítése; hozzájárulás hátrányos helyzetű kisiskolák könyvtári állományának gyarapításához; egyedi támogatás pedagógiai örökség védelme ügyében.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Romanisztikai Intézetének tanszékvezetője, irodalomtörténész. Kutatómunkáját 1960-ban kezdte Francois Villon és a számok szimbolikája, a francia középkor és reneszánsz irodalom. valamint a művelődéstörténet körében. 1959 és 1965 között az Eötvös Collegium tanára. 1970 és 1990 között a Francia Tanszék vezetője. Megpróbálta azonosítani Anonymus személyét, aki véleménye szerint III. Béla kancelláriájának jegyzője, Aba Péter.
Ortutay Gyula (1910-1978) magyar néprajzkutató, politikus, az MTA tagja. 1945 után a magyarországi néprajztudomány, és azon belül is a folklorisztika legmeghatározóbb alakja volt. 1945-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1958-tól rendes tagja volt. Politikusként 1942-től a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártban tevékenykedett, 1945 után pedig a Baloldali Blokkhoz húzó kisgazdaként tölthetett be több vezető művelődéspolitikai funkciót. 1947 és 1950 között vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1957 és 1963 között az ELTE rektora.
- június 27-én született Erdőtelken (Heves megye).
Széchenyi-díjas magyar jogász, szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A jogszociológia magyarországi megalapítója és szervezője.
ELTE ÁJTK Állam- és Jogtudományi Intézete (ÁJI) tud. főmunkatársa (1957–1968); közben a Columbia és a Berkeley Egyetem Ford-ösztöndíjasa (1965–1966).
A Pécsi Tudományegyetem ÁJTK vendégtanára (1963–1970). Az MTA Szociológiai Kutatócsoportja, ill. Intézete igazgatója (1969–1983), egyúttal az ELTE ÁJTK Jogszociológia Tanszék egy. tanára (1970. júl. 1.–1998. dec. 31.)
1985 és 1988 között az MTA főtitkár-helyettese. 1988 és 1990 között igazságügyi miniszter, 1989 és 1990 között a Hazafias Népfront elnöke. 1990 és 1993 között ottawai nagykövet. Minisztersége idején fogadták el az új alkotmányt, a választási törvényeket és az egyesülési jogi törvényt
2010-ben elhunyt.