Showing 577 results

Az Építőipari Műszaki Egyetemet (ÉME) a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1952. évi 13. számú törvényerejű rendelete hozta létre a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöki és Építészmérnöki Karából, az 1952/53. tanévtől. Az új egyetem csak szervezetileg vált ki a BME-ből; az oktatás továbbra is a Műegyetem közös épületeiben folyt.

Az 1951 őszén Szegeden alapított, első tanéve után Szolnokra költözött Közlekedési Műszaki Egyetemet az Elnöki Tanács 1955. évi 31. számú törvényerejű rendelete 1955. szeptember 1-jével megszüntette, és Közlekedési Üzemmérnöki Kar néven az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem (ÉKME) harmadik karává tette. A kar 1956-ban kezdett Budapestre költözni; 1957-től már csak a fővárosban folyt oktatás. Az ÉKME ettől kezdve megszűnéséig három karral működött: Mérnöki Kar, Építészmérnöki Kar, Közlekedési Üzemmérnöki (Közlekedésmérnöki) Kar. A Hadmérnöki Kar 1957. évi megszüntetése után tanszékei részben az ÉKME-be olvadtak, 1959-től pedig a földmérőmérnök-képzés is az ÉKME Mérnöki Karán folyt.

Az egyetemet rektor vezette; testületi szervei az egyetemi tanács és a tőle elkülönülten működő rektori tanács voltak. Központi igazgatási szervei közé tartozott a Rektori Hivatal – benne a hatvanas évek elejétől önálló nemzetközi kapcsolatok csoportja, jogi csoport, tudományos csoport és rektori titkárság –, a Személyzeti Csoport és a Gazdasági Igazgatóság.

Az 1963-ban elhatározott győri műszaki egyetem létesítésének tervezési és beruházási feladataival az ÉKME-t bízták meg, amely erre a Rektori Hivatalban külön beruházási csoportot hozott létre. A győri egyetem az eredetileg tervezett formában nem valósult meg, a csoport 1966-ban megszűnt.

Az ÉKME az 1966/67. tanév végével megszűnt: az Elnöki Tanács 1967. évi 14. számú törvényerejű rendelete a két egyetemet Budapesti Műszaki Egyetem néven egyesítette, az ÉKME három kara a BME szervezetébe olvadt.

Rektorai:
Kardos György (1952/53)
Rados Kornél (1953/54)
Cholnoky Tibor (1954/55–1956/57)
Rados Kornél (1957/58–1959/60)
Perényi Imre (1960/61–1963/64)
Hazay István (1964/65–1966/67).

Az ELTE az alapítása óta eltelt évszázadokban több néven működött: 1635-1769 Nagyszombati Jezsuita Egyetem, 1769-1784 Királyi Magyar Tudományegyetem, 1784-1873 Pesti Királyi Tudományegyetem, 1873-1921 Budapesti Tudományegyetem, 1921-1950 Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem, 1950-től Eötvös Loránd Tudományegyetem. A második világháború után az egyetemről leválasztották az orvosi kart és a hittudományi kárt, így három karral, a bölcsésztudományi, a természettudományi és a jogi karral működött tovább.

1895-ben Eötvös Loránd a párizsi École Normale Superieure mintájára alapította az édesapjáról elnevezett, az egyetem irányítása alatt álló középiskolai tanárképző kollégiumot. A Collegium első épülete Pesten, a Csillag utcában volt, ahonnan 1910-ben költöztek át a mai, Alpár Ignác tervezte Ménesi úti épületbe. A Collegium első kurátora Eötvös Loránd, igazgatója pedig a fizikus Bartoniek Géza volt (1895 - 1928), aki a porosz mintájú magyar oktatási rendszerben francia szellemiségű szigetet teremtett a Collegiumból. Eötvös Loránd halála után a Collegium kurátora Teleki Pál lett, az igazgató Bartonieket Gombocz Zoltán, a kiváló nyelvész (1928-1935), majd Szabó Miklós klasszika-filológus (1935-1945), a háború után pedig Keresztury Dezső követte (kultuszminisztersége mellett is megtartotta az Eötvös Collegium igazgatóságát). Leköszönése (1948) után 1950-ig Lutter Tibor irányította a széteső, majd rendeletileg is bezárt Collegiumot. Az épületet 1950-ben a Tanfolyamellátó Vállalat vette át: a Collegium vagyontárgyai szétszóródtak, híres könyvtárát a Akadémia védte meg a pusztulástól. 1956-ban a régi hagyományok alapján kezdték meg a Collegium újjászervezését. 1957-ben az országban először itt szerveztek szakkollégiumot Tóth Gábor vezetésével. Az 1990. évi rendszerváltást követően Göncz Árpád köztársasági elnök visszaadta a Collegium főiskolai jellegét, így egy rövid időre önálló intézmény lett, de 1993-ban visszakerült az egyetem irányítása alá.

Egyetemünkön 1770-től tanítottak történelmet csaknem egy évszázadon keresztül, azonban az egyetemes és magyar történelmet együtt tárgyalták, sőt Katona István - a történelem első hazai oktatója - 1773-ig még az ékesszólás tanára is volt. Az egyetemes történelmet csak 1866-tól, Somhegyi (Schröck) Ferenc kinevezésétől választották külön a magyar történelemtől. Az egyetemes történelem tárgyának további felosztására az 1878/79. tanévben került sor, mikor az ókori, illetve a középkori történelem tanszékei megalakultak. Az 1880/81. tanévtől ezekhez csatlakozott harmadikként az újkori történelmi tanszék, Ballagi Aladár vezetésével. Ballagi 1924-ig állt a tanszék élén, őt Angyal Dávid (1925-1929), majd Hajnal István követte.
Az oktatók kiemelten foglalkoznak valóban egyetemes történeti témákkal, vagyis még az egyes országok múltjára irányuló stúdiumoknál is hangsúlyt helyeznek a nemzetközi összefüggések vizsgálatára, illeszkedve a világ historiográfiai termésében az 1980-as évektől erősödő world history vagy global history irányzatához. Az 1990-es évek közepétől a tanszék neve Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék. 1978-tól a Történettudományi Tanszékcsoport, majd az 1990-es évek közepétől a Történeti Intézet tagja.
A tanszék vezetői:
Bolgár Elek 1951-1952
Gerőné Fazekas Erzsébet 1952-1957
Incze Miklós 1957-1958
Szamuely Tibor 1958-1960
Zsigmond László 1960-1978
Diószegi István 1978-1995