Szombathelyi Tanárképző Főiskola (1974-1983)
Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola (BDFT) (1984-1999)
1974-ben megalakul a Szombathelyi Tanárképző Főiskola. 1974-ben avatják fel új helyén a Bolyai János Gyakorló Általános Iskolát. 1975-ben a tanító, népművelő és könyvtáros diplomák mellett átadják az első tanári okleveleket is Szombathelyen. 1978-ban elsőként Szombathelyen van lehetőség a közművelődési és a tanári szakok párosítására. 1982-ben megépül a főiskola Ady téri kollégiuma. 1984-ben az intézmény felveszi a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola nevet. Ekkor indul meg az új oktatási épületben- C épület- a természettudományi szakos általános iskolai tanárképzés. 1990-ben a főiskola megkapja a volt megyei és városi pártbizottság épületét- D épület- a Berzsenyi Dániel téren, melyben elhelyezést kapnak a bölcsész tanszékek, a képzés kibővül angol, francia, német, olasz, uralisztika nyelvképzéssel. 1991-ben átadják az új Főiskolai Sportcsarnokot, Szombathelyen elindul az egyszakos testnevelő tanári képzés. 1992-ben új szervezeti formaként létrejönnek az intézetek. Ugyanebben az évben megnyílik a regionális szerepű Osztrák Könyvtár osztrák kormánytámogatással. 1992-ben a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola 8 osztályos gimnáziummal bővül. 1993-ban a főiskola létrehozza a Savaria University Press alapítványi kiadót. 1994-ben az intézmény befogadja más egyetemek és főiskolák kihelyezett képzéseit (testnevelő egyetemi tanárképzés, táncpedagógus képzés, közoktatásvezetői képzés). Ugyanebben az évben a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola kezdeményezi a Societas Scientarium Savariensis (Szombathelyi Tudományos Társaság) megalapítását. A British Council támogatásával megnyílik a regionális szerepű Angoltanári Információs Központ és Könyvtár. 1995-ben a londoni Thames Valley Egyetem akkreditálja az egyetemi angolnyelv-tanári szakot. Megnyílik a SOROS USIS Amerikai Tanulmányi Információs Iroda. 1996-ban az intézmény beadja 10 szak egyetemi akkreditációs kérelmét. Elindulnak a Jean Monnet-kurzusok. 1997-ben lezajlik az intézmény és a szakok sikeres akkreditációja. 1998-ban az intézmény két egyetemi szakkal bővül, az általános és alkalmazott, illetve a finnugor nyelvészetivel. Megnyílik az Európai Dokumentációs Központ és Szakkönyvtár (EDC).
1999-ben engedélyt kap az intézmény a nemzetközi tanulmányok egyetemi szak s a kommunikáció főiskolai szak indítására, és megalapítja a Gazdálkodási és Műszaki Intézetet. Ekkor készül el az Európai Dokumentációs Központ felújított épületrésze a városközpontban található Berzsenyi téren, s adja át azt szeptember 16-án Michael Lake, az Európai Unió delegációvezetője.
Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar magyar-latin-görög szak 1896-1901, alapvizsga 1898.03.16., szakvizsga: 1900.04.26., tanári vizsga: 1901.04.23. (Párhuzamosan az Eötvös Collegium hallgatója volt 1896-tól, 1901-ig szeniorként élt ott.) Szilágyi Sándor tudományos munkát a doktori disszertáció megírása után alig végzett (egyetlen megjelent fordítása Priszkosz rhétor töredékei), budapesti gimnáziumokban tanított, a Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság alatt vállalt közéleti feladatai miatt később nem taníthatott. Ady, Horváth János, Kodály és Molnár Antal barátságáról maradtak fenn levelek, visszaemlékezések. Emlékezést írt róla Benedek Marcell, Szathmáry Lajos és Galamb Sándor.
Érettségi után jogi tanulmányokat folytatott a kolozsvári egyetemen. A második világháborúban szovjet hadifogságba került. A háború után Budapestre került, itt fejezte be jogi tanulmányait, majd 1951-ben orosz nyelv- és irodalomszakon is lediplomázott. 1950-től orosz, 1963-tól már eszperantó nyelvkönyveket is írt. Az ELTE-n 1966-ban kezdte megszervezni az eszperantó nyelv oktatását, először óraadóként, majd adjunktusként, illetve docensként működött. Vállalta a magyar-eszperantó szótár szerkesztését és elméleti, módszertani és szervezői tevékenységet fejtett ki hazai és nemzetközi eszperantó társaságokban. Ennek okán tagja volt az Egyetemes Eszperantó Szövetségnek (UEA) 1983-tól haláláig, a Magyar Eszperantó Szövetségnek (MESZ), az Eszperantó Akadémiának 1985-től, illetve az Eszperantó Tanárok Nemzetközi Szövetségének.
Egyetemi tanulmányait 1942-ben kezdte meg a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karán. A háború miatt tanulmányait félbe kellett szakítania, végül 1946-ban szerzett jogi doktorátust. Köztisztviselőként kezdett dolgozni, majd a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa lett. 1953-tól az ELTE középkori egyetemes történeti tanszékén docensként oktatott. 1953 és 1955 között a Történettudományi Kar dékánhelyettese volt, 1956-ban megkapta egyetemi tanári kinevezését. 1955 és 1962 között az ELTE rektorhelyettese, 1969 és 1975 között pedig a Bölcsészettudományi Kar dékánja. 1976 és 1982 között ismét az egyetem rektorhelyettese volt, majd 1982-ben a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója lett, amely hivatalát nyugdíjazásáig, 1994-ig betöltött. 1952-ben védte meg a történettudományok kandidátusi, 1973-ban pedig akadémiai doktori értekezését. 1973-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-ben pedig rendes tagjává választották. Kutatási területe a magyar és az európai város- és egyetemtörténet volt.