Showing 44 results

Authority record
Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára Person

Almási János

  • ELTEL-5434
  • Person
  • 1924-2001

Almási János (1924-2001) 1924-ben született Hódmezővásárhelyen. 1947-ben a Szegedi Tudományegyetemen doktorált. Az egyetem elvégzése után egy ideig szerkesztőként dolgozott, majd 1959-től az ELTE Új- és Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszékén tanított adjunktusként. 1969-től az Egyetemi Könyvtárban dolgozott, először tudományos titkárként, majd a Hálózati és Módszertani Csoport osztályvezetőjeként. 1974 és 1984 között az Egyetemi Levéltár vezetője is volt. Nyugdíjba vonulása után, 1990-ben a Politikaelméleti Tanszéken oktatott. Elsősorban a nemzetközi munkásmozgalommal kapcsolatban jelentek meg publikációi, monográfiái, de az újkori egyetemes és magyar történelem témaköréből több tankönyvet, egyetemi jegyzetet is írt.

Andics Erzsébet

  • ELTEL-5407
  • Person
  • 1902-1986

Andics Erzsébet (Bp. 1902. jún. 22. - Bp. 1986. ápr. 2.) 1918-tól volt a KMP tagja. 1920-ban a bécsi egyetemen tanult, 1921-ben illegális kommunista tevékenységéért 15 évi fegyházra ítélték, ahonnan a Szovjetunió fogolycsere akciója segítségével szabadult 1922-ben. A 30-as években a Lomonoszov Egyetemen és más szovjet főiskolákon oktatott. 1945 januárjában tért vissza Magyarországra. 1957-ig országgyűlési képviselő, számos politikai-kultúrpolitikai tisztség viselője, így pl. 1948 és 1956 között az MDP Központi Vezetősége, 1949-től 1957-ig az Elnöki Tanács tagja, 1950-től 1974-ig az ELTE Új- és Legújabbkori Magyar Történelem Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt. Tudományos munkáiban elsősorban a reformkor és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc történetének problémáival foglalkozott.

Arató Endre

  • ELTEL-5406
  • Person
  • 1921-1977

Arató Endre (Komárom, 1921. nov. 8. - Bp. 1977. aug. 30.) történész, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1973-tól). Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, 1949-ben szerezte meg bölcsészdoktori oklevelét. 1948-tól a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a nemzetiségi osztály vezetője, 1951-től 1955-ig az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, osztályvezetője, majd igazgatóhelyettese, hosszú ideig pedig a Magyar-Csehszlovák Történész Vegyesbizottság elnöke volt. A nemzetiségi kérdés és Közép-Kelet-Európa XIX-XX. századi történetének alapvető feldolgozásai fűződnek nevéhez. 1957-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kelet-Európa Történeti Tanszékén oktatott docensként, majd 1965-től egyetemi tanárként.

Bogsch László

  • ELTEL-5403
  • Person
  • 1906-1986

Bogsch László (Vajdahunyad, 1906. szept. 28. – Bp., 1986. febr. 19.): paleontológus, egyetemi tanár, a földtani tudományok kandidátusa (1957). A budapesti Pázmány Péter tudományegyetemen 1924 és 1929 között természetrajzot, földrajzot és vegytant hallgatott, majd 1929-ben geológiából és paleontológiából doktorált. Rövid ideig Szegeden dolgozott; 1929 őszén a budapesti tudományegyetem Földtani Intézetébe került mint tanársegéd, 1936-37-ben ösztöndíjasként Bécsben és Berlinben folytatott őslénytani tanulmányokat; 1938-ban adjunktussá nevezték ki. 1939-ben magántanárrá habilitálták. 1946-ban lett az egyetem őslénytani tanszékének intézeti tanára. 1955-ben tanszékvezető egyetemi docenssé, 1958-ban tanszékvezető egyetemi tanárrá nevezeték ki, s e posztot töltötte be nyugalmazásáig, 1973 nyaráig. A Magyarhoni Földtani Társaság Őslénytani Szakosztályának elnöke volt 1963-66-ban, 1981-85-ben a Tudománytörténeti Szakosztály elnökhelyettese volt. 1974-től haláláig a Magy. Karszt- és Barlangkutató Társulat tiszteletbeli elnöke. Külföldi tudományos társaságok is tagjukká választották. 1973-ban a Magyarhoni Földtani Társulat emlékgyűrűjét kapta meg, 1981-ben pedig MTESZ-díjban részesült. Számos tanulmánya jelent meg a szakosztály Földtani Tudománytörténeti Évkönyveiben. Tudományos kutatásainak középpontjában az őslénytan, valamint a harmadkor miocén és oligocén rétegtana állt. Faciológiai és biokronológiai vizsgálatai és megállapításai, egyben analizáló és szintetizáló munkássága nyomán a miocén malakolögia és sztratigráfia nemzetközileg is elismert kutatója volt. Több mint 170 tudományos közleménye jelent meg. – Fő művei: A Föld harmadkora (Bp., 1939); Földünk története (Bp., 1943); A Föld kialakulása és fejlődése (Bp., 1948); A Kárpát-medence fejlődéstörténete és földtani felépítésének vázlata (Bp., 1948); A magyar föld története (Bp., 1953); Általános őslénytan (Bp., 1968).

Elekes Lajos

  • ELTEL-5411
  • Person
  • 1914-1982

Elekes Lajos (1914-1982) a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karán tanult, majd 1937-től 1950-ig az Országos Levéltárban dolgozott. 1951-től 1960-ig az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa, 1957-től haláláig az ELTE BTK Középkori Magyar Történelmi Tanszékének vezetője volt. 1966 és 1969 között a BTK dékáni tisztét is viselte. Több mint egy évtizedig a Századok című folyóirat szerkesztő bizottságának elnöke, 1973-tól az MTA rendes tagja volt. Történetírói munkásságáért 1953-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

Results 1 to 10 of 44