Riesz Frigyes (Győr, 1880. jan. 22. – Bp., 1956. febr. 28.): a világhírű magyar matematikai iskola egyik legkiemelkedőbb alakja, egyetemi tanár, az MTA tagja. Egyetemi tanulmányait Budapesten (1899-1901), Zürichben (1897-1899), a politechnikumon és Göttingenben (1901-1902) végezte. Lőcsén, majd Budapesten középiskolai tanár. 1907-ben mutatták be első jelentős munkáját a párizsi tudományos akadémián 1911-től a kolozsvári egy. h. 1912-től rk., 1914-től r. tanára. Az I. világháború után Szegeden folytatta működését. Nagy része volt abban, hogy Szeged világviszonylatban jelentős matematikai centrummá vált.1945-ben a szegedi egy. rektora. 1945 végén a budapesti tudományegy hívta meg egyik matematikai tanszékére, itt tanított haláláig. A Felsőbb Függvénytani Tanszék tanszékvezető tanára. 1945-ben megkapta az MTA nagydíját. Az MTA matematikai és fizikai osztályának elnöke, majd tb. elnöke, a Sorbonne levelező tagja, a bajor tudományos akadémia külső tagja, a szegedi, budapesti és párizsi egyetem díszdoktora. Legismertebb eredménye az 1907-ben publikált ~-Fischer -tétel a valós függvénytan köréből. Nagy szerepe volt az absztrakt terek fogalmának kialakításában. A modern matematika egy új ágának, a funkcionálanalízisnek egyik megalapítója. Felfedezései alapozták meg a függvényterek, lineáris operációk és a szubharmonikus függvények elméletét. A modern matematikai fizika szempontjából is fontos ergod- elmélet terén is jelentős eredményeket ért el.

A Pázmány Péter Tudományegyetem kémia–fizika szakos hallgatója (1944–1946), az ELTE Történettudományi Karán történelem szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett (1953), a BTK-n doktorált (1973), a történelemtudomány kandidátusa (1979).
A Szikra Kiadó (1949–1957), a Gondolat Kiadó szerkesztője (1957–1960), a Világosság c. folyóirat történelmi rovatának vezetője (1960–1975), a Corvina Kiadó társadalomtudományi szerkesztőségének vezetője és a kiadó főszerkesztője (1975–1985?). Tudományos pályafutásának kezdetén eszmetörténettel foglalkozott, elsősorban a nagy történelmi változásokkal járó eszmei mozgalmakat, a magyar államalapítás korának eszmetörténetét vizsgálta. Később érdeklődése a késő köztársaságkori Róma ideológiai kérdései felé fordult, Julius Caesar politikájának ideológiáját, az ún. clementia elvet tanulmányozta. Jelentős tudománynépszerűsítő tevékenysége, több ifjúsági történeti életrajzi regényt is írt. Ismeretterjesztő írásai az Élet és Tudományban jelentek meg (1963–1981).

Szabad György (Arad, 1924. augusztus 4. – Budapest, 2015. július 3.) Széchenyi-díjas magyar történész, egyetemi tanár, politikus, 1990 és 1994 között az Országgyűlés elnöke, Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe a magyarországi polgári átalakulás volt.
1942-ben érettségizett, beadott felvételi kérelmeit az akkor hatályos numerus clausus miatt elutasították, emiatt kertésztanonc volt 1944-ig, majd zsidó származásúként munkaszolgálatra hívták, onnan 1944. március 15-én megszökött.
1945-ben felvették a Budapesti Tudományegyetem történelem szakára, ahol 1950-ben, az addigra már Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) nevű intézményben szerzett tanári és levéltárosi diplomát. Egyetemi ideje alatt mezőgazdálkodott is, majd 1949-ben a Magyar Országos Levéltár gyakornoka, később levéltárosa lett. Diplomájának megszerzése után 1954-ig egyeteme aspiránsa volt, majd az ELTE újkori és legújabbkori magyar történelem tanszékének adjunktusává nevezték ki. 1956-ban vette át docensi, 1970-ben egyetemi tanári kinevezését. 1994-ben professor emeritusi címet kapott. 1955-ben védte meg a történettudományok kandidátusi, 1969-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Történettudományi Bizottságának tagja lett. 1982-ben az MTA levelező, majd 1998-ban rendes tagjává választotta. 1985 és 1990 között a Magyar–Lengyel Történész Vegyesbizottság elnöke, majd tagja lett.
Tudományos munkássága mellett közéleti szerepet is vállalt: 1945–46-ban a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKgP) tagja volt. Az 1956-os forradalom alatt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Forradalmi Bizottságának tagjává választották. A politikai életbe ezután csak 1987-ben tért vissza, amikor részt vett és felszólalt a lakiteleki találkozón. Ekkor a Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja lett. 1989-ben megválasztották a párt elnökségébe is, amelynek munkájában 1994-ig vett részt.

Az 1990-es országgyűlési választáson pártja budapesti területi listájáról szerzett mandátumot. 1990. május 2-án az Országgyűlés alelnökévé választották, ezzel együtt megbízott elnökévé. Három hónap múltán átvette az Országgyűlés elnöki tisztségét, amelyet a ciklus végéig viselt. Az
Kutatási területe 1956 előtt a magyar gazdaság- és társadalomtörténet volt, ezt követően a magyar polgári átalakulás korszakában előtérbe került nemzeti és demokratikus törekvéseket helyezte vizsgálatai középpontjába.

Foglalkozott az önálló államiság történeti kérdéseivel, valamint a parlamentáris kormányzati rendszerre alapozandó jogállamiság és az abszolutista törekvések közötti konfliktusok. A jobbágyrendszer témakörén belül annak válságát és felszámolását vizsgálta az agrárstruktúra átalakulása tekintetében.

Kádár Miklós (Budapest, 1904. november 15. – Budapest, 1971. szeptember 27.) jogász, ügyvéd, egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok kandidátusa (1952).
A Budapesti Tudományegyetemen szerzett oklevelet 1927-ben. Ezután ügyvédként dolgozott. 1938-ban kikeresztelkedett a római katolikus vallásra. A második világháború alatt az antifasiszta ellenállás tagja volt. 1945 után kiemelkedő szerepet játszott a népi igazságszolgáltatás kiépítésében. Az Országos Ügyvédi Tanács elnöke volt, majd 1946 és 1949 között a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára.
Ezt követően 1949-től az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a büntetőjogi tanszék tanszékvezető tanára lett, illetve 1957 és 1961 között az jogi kar Dékánja. 1971-ben bekövetkezett haláláig a Jogtudományi Közlöny felelős szerkesztője. A büntetőjogtudomány nemzetközi tekintélyű tudósa, a fiatal jogásznemzedék nevelője volt. A szocialista országok büntetőjogászai között ő volt az első, akt beválasztottak a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság (Association International du Droit Pénal, AIDP) tagjai közé és később a szervezett alelnöke lett haláláig. Tagja volt a Szakszervezetek Országos Tanácsának.

A kétféle képzési feladatot ellátó középfokú szakiskolát s az ehhez kapcsolódó szaktanárképzőt szétválasztották 1967-ben. Utóbbiból szervezték meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézetének Pécsi Tagozatát.