Showing 559 results

Trencsényi-Waldapfel Imre Budapesten született, 1932-ben magyar-latin-görög szakon végzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1948-ban kapott egyetemi tanári kinevezést, és megbízták a Szegedi Tudományegyetem klasszika-filológiai tanszékének vezetésével. Az 1949/1950. tanévben a Szegedi Tudományegyetem rektora volt. 1950 és 1970 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Latin Nyelvi és Irodalmi Tanszékét vezette. 1950 és 1953 között az egyetem rektora is volt.

A Szociálismunkás-képző Tanszék a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán működött, és a 2003. szeptember 1-jén létrejött Társadalomtudományi Kar egyik alapját képezte. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán az 1990-es években, a rendszerváltás után a főiskola a gyógypedagógus és szociálisszakember-képzésben egyaránt a nemzetközi trendekhez csatlakozott, a nyugat-európai utat választotta. Ez a két szakágra bontott egyszakos, kétszintű (főiskolai és egyetemi) gyógypedagógus-képzésre és szociálisszervező-képzés felfüggesztésével (később megszüntetésével) a főiskolai szintű általános szociálismunkás-képzésre való áttérést jelentette. 2003-tól a tanszék a Társadalomtudományi Kar Szociális Tanulmányok Intézetének keretei közt működik tovább.

Pedagógus, művelődéspolitikus, Kármán Tódor apja. 1862-től a bécsi egyetemen filozófiai és filológiai tanulmányokat folytatott. 1866-ban a budapesti egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1869–71-ben Lipcsében Tuiscon Ziller mellett tökéletesítette pedagógiai ismereteit. 1872-ben a pesti egyetemen magántanár lett. 1872-től 1897-ig az elgondolásai alapján szervezett gyakorló főgimnázium vezető pedagógiatanára, az egyetemi tanárképző intézet filozófia- és pedagógiatanára. 1909-től az egyetemen a neveléstan, lélektan, etika nyilvános rendes tanára. 1873-tól 1883-ig az Országos Közoktatási Tanács titkára, a Magyar Tanügy című folyóirat szerkesztője. Széles körű elméleti és gyakorlati működést fejtett ki a magyar pedagógia korszerű szintre emelése, az oktató-nevelőmunka hatékonyabbá tétele, a polgári köznevelés alapjainak megteremtése érdekében. A pedagógia első haladó szellemű polgári elmélkedője Magyarországon, bár az általa elfogadott és részben korszerűsített herbarti elméletnek negatívumai is voltak (formalizmus, a régi nemesi latinos-retorikus műveltség továbbéltetése stb.). – Gimnáziumi tanterve (1879) és módszertani munkái több évtizeden át meghatározták a magyarországi középfokú iskolák munkáját.

Hudecz Ferenc (Budapest, 1952. szeptember 12. -) magyar kémius, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, az ELTE rektora. Fő kutatási területe: peptid- és fehérjekémia, biomolekuláris kémia, immunkémia ezen belül peptid „szuperantigének” és peptid biokonjugátumok szintézise, szerkezete és biológiai hatása közti összefüggések vizsgálata.
1971-ben érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, majd az ELTE Természettudományi Kar (ELTE-TTK) vegyész szakán 1977-ben szerzett diplomát. 2006 és 2010 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora. 2010–2016 között a European Peptide Society elnöke. 2020 augusztusától az MTA természettudományi alelnöke. Alelnöke, majd elnöke a Danube Rectors Conference (DRC) egyetemi hálózatnak (2008–2009). 2012 őszén a DRC tiszteletbeli elnökévé választják (2014–2018). Tagja (2007–2009), 2010-től főtanácsadója, 2011-től pedig tiszteletbeli tagja a Confucius Institute Headquarters igazgatótanácsának (Peking, Kína). Rektori mandátumának lejárta után, az ELTE TTK Szerves Kémia Tanszékének vezetője (2010–2016). A TTK Kémiai Intézet Professzori tanácsának elnöke (2016-2021). Professor emeritus 2021-től.

Imaoka Dzsúicsiró japán író, újságíró, szerkesztő, műfordító. A Tokiói Idegen Nyelvi Egyetemen diplomázott. A Tokiói Császári Egyetem könyvtárosaként találkozott a Japánban tartózkodó Barátosi Balogh Benedekkel ebből a találkozásból komoly barátság született. 1922-ben Amerikába utazott, majd európai körútja során Magyarországra is ellátogatott. Eredetileg csupán három hetet szándékozott itt tölteni, végül azonban kilenc évig maradt Magyarországon
1922 és 1924 között egyetemünk történelem – földrajz szakos hallgatója volt A japán – magyar kulturális kapcsolatok megerősítésében nagy szerepet töltött be. Könyvet írt a magyar történelemről, magyar verseket fordított japánra, magyar nyelvkönyvet és szótárat jelentetett meg. Neki köszönhetjük Madách Imre: Az ember tragédiája és Petőfi Sándor: János vitéz című művének japán fordítását is. Továbbá számos cikket publikált a "Pesti Hírlap", a "Pesti Napló", a "Nemzeti Újság", a "Magyar Jövő" hasábjain.