Buzágh Aladár (1895-1962) a kollodkémiának világviszonylatban is legjelentősebbjei közé tartozik. A budapesti Műegyetemen szerezte vegyészmérnöki oklevelét. A Tudományegyetem II. sz. Kémiai Intézetében kezdte pályafutását tanársegédként. 1925 és 28 között Wolfgang Ostwald aszisztense volt Lipcsében, itt született meg a szakirodalomban Ostwald-Buzágh-féle üledékszabály néven ismert eredménye, továbbá az Ostwald-Buzágh-féle kontinuitáselmélet. 1931-től egyetemi magántanár, 1939/40-ben vendégprofesszor az Egyesült Államokban, 1941-től az Általános Kémiai Tanszéken rendkívüli tanár. Az ő érdeme, hogy a Tudományegyetemen kolloidkémiai tanszék létesült, 1944-től haláláig a Kémiai Technológiai és Kollidkémiai Tanszék professzora. Az MTA-nak 1938-ban levelező, 1946-ban rendes tagja. Külföldön megjelent szakkönyvei nemzetközi rangot adtak neki a kolloidkémia tudományágában. Magyar nyelven több kisebb könyv mellett "Kolloidika" című kétkötetes munkája a legjelentősebb.

A tanszék 1952-ben alakult meg az 1940-ben létrejött emberföldrajzi tanszékből. A tanszék vezetésével Koch Ferencet bízták meg, aki pályája kezdetén Teleki Pál tanársegéde volt. Működése során megvetette egyetemünkön a regionális gazdasági földrajz oktatásának alapjait. A regionális jelző a tanszék nevében arra utal, hogy a természeti- és gazdasági földrajzot egyszerre vizsgálja egy adott területen. Wallner Ernő ugyancsak tevékenyen kivette részét az alapok lerakásában. 2007-től a tanszék új elnevezését – Regionális Tudományi Tanszék – kapott. Ennek a kutatási koncepciónak, valamint a hozzá kapcsolódó „regionáliselemző” képzési szakiránynak alapvonása a különböző társadalomtudományok elméletei és módszereiiránti nagyfokú nyitottság, továbbá a térinformatikai módszerek széles körű alkalmazása
Tanszékvezetők:
Koch Ferenc 1952-1966
Sárfalvi Béla 1966-1990
Próbáld Ferenc 1990-1994
Nemes-Nagy József 1994-2015
Bottlik Zsolt 2015-2018
Szabó Pál 2018-

A rendszerváltás után a tudományos életben is nagy átalakulások voltak. Ennek egyik eleme a tudományos fokozatok megszerzésének szabályozása volt. A Tudományos Akadémiától elvéve a kandidátusi fokozat kiadását, az egyetemek visszakapták az egyetemi tudományos, azaz a doktorifokozat odaítélésének régi jogát, amit akkreditált doktori iskolák elvégzése után szerezhetnek mega doktoranduszok. A PhD bevezetésével beilleszkedtünk az általános világrendbe. Egyetemünkön is megalakultak a doktori iskolák, esetünkben a Földrajz/Földtudományi Doktori Program 1993-ban kezdte meg a működését majd 2001-ben nyert akkreditációt és vált Földtudományi Doktori Iskolává. Jelenleg 3 képzési programot kínál Földrajz–Meteorológia, Földtan–Geofizika, Térképészet és Geoinformatika.

Az iratanyag iktatott része 1993-2015-ig folyamatos, iktatólapok segítségével, a többi része pedig egyenkénti átnézéssel kutatható.

Doktori Program vezetői:

Géczy Barnabás 1993-1997. Márton Péter 1997-2001

Az iskola vezetői:

Márton Péter 2001-2005 Monostori Miklós 2005-2008 Gábris Gyula 2008-2013 Nemes Nagy József 2013-2018 Bartholy Judit 2018-2023 Tímár Gábor 2023-

Riesz Frigyes (Győr, 1880. jan. 22. – Bp., 1956. febr. 28.): a világhírű magyar matematikai iskola egyik legkiemelkedőbb alakja, egyetemi tanár, az MTA tagja. Egyetemi tanulmányait Budapesten (1899-1901), Zürichben (1897-1899), a politechnikumon és Göttingenben (1901-1902) végezte. Lőcsén, majd Budapesten középiskolai tanár. 1907-ben mutatták be első jelentős munkáját a párizsi tudományos akadémián 1911-től a kolozsvári egy. h. 1912-től rk., 1914-től r. tanára. Az I. világháború után Szegeden folytatta működését. Nagy része volt abban, hogy Szeged világviszonylatban jelentős matematikai centrummá vált.1945-ben a szegedi egy. rektora. 1945 végén a budapesti tudományegy hívta meg egyik matematikai tanszékére, itt tanított haláláig. A Felsőbb Függvénytani Tanszék tanszékvezető tanára. 1945-ben megkapta az MTA nagydíját. Az MTA matematikai és fizikai osztályának elnöke, majd tb. elnöke, a Sorbonne levelező tagja, a bajor tudományos akadémia külső tagja, a szegedi, budapesti és párizsi egyetem díszdoktora. Legismertebb eredménye az 1907-ben publikált ~-Fischer -tétel a valós függvénytan köréből. Nagy szerepe volt az absztrakt terek fogalmának kialakításában. A modern matematika egy új ágának, a funkcionálanalízisnek egyik megalapítója. Felfedezései alapozták meg a függvényterek, lineáris operációk és a szubharmonikus függvények elméletét. A modern matematikai fizika szempontjából is fontos ergod- elmélet terén is jelentős eredményeket ért el.

A Pázmány Péter Tudományegyetem kémia–fizika szakos hallgatója (1944–1946), az ELTE Történettudományi Karán történelem szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett (1953), a BTK-n doktorált (1973), a történelemtudomány kandidátusa (1979).
A Szikra Kiadó (1949–1957), a Gondolat Kiadó szerkesztője (1957–1960), a Világosság c. folyóirat történelmi rovatának vezetője (1960–1975), a Corvina Kiadó társadalomtudományi szerkesztőségének vezetője és a kiadó főszerkesztője (1975–1985?). Tudományos pályafutásának kezdetén eszmetörténettel foglalkozott, elsősorban a nagy történelmi változásokkal járó eszmei mozgalmakat, a magyar államalapítás korának eszmetörténetét vizsgálta. Később érdeklődése a késő köztársaságkori Róma ideológiai kérdései felé fordult, Julius Caesar politikájának ideológiáját, az ún. clementia elvet tanulmányozta. Jelentős tudománynépszerűsítő tevékenysége, több ifjúsági történeti életrajzi regényt is írt. Ismeretterjesztő írásai az Élet és Tudományban jelentek meg (1963–1981).

Szabad György (Arad, 1924. augusztus 4. – Budapest, 2015. július 3.) Széchenyi-díjas magyar történész, egyetemi tanár, politikus, 1990 és 1994 között az Országgyűlés elnöke, Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe a magyarországi polgári átalakulás volt.
1942-ben érettségizett, beadott felvételi kérelmeit az akkor hatályos numerus clausus miatt elutasították, emiatt kertésztanonc volt 1944-ig, majd zsidó származásúként munkaszolgálatra hívták, onnan 1944. március 15-én megszökött.
1945-ben felvették a Budapesti Tudományegyetem történelem szakára, ahol 1950-ben, az addigra már Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) nevű intézményben szerzett tanári és levéltárosi diplomát. Egyetemi ideje alatt mezőgazdálkodott is, majd 1949-ben a Magyar Országos Levéltár gyakornoka, később levéltárosa lett. Diplomájának megszerzése után 1954-ig egyeteme aspiránsa volt, majd az ELTE újkori és legújabbkori magyar történelem tanszékének adjunktusává nevezték ki. 1956-ban vette át docensi, 1970-ben egyetemi tanári kinevezését. 1994-ben professor emeritusi címet kapott. 1955-ben védte meg a történettudományok kandidátusi, 1969-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Történettudományi Bizottságának tagja lett. 1982-ben az MTA levelező, majd 1998-ban rendes tagjává választotta. 1985 és 1990 között a Magyar–Lengyel Történész Vegyesbizottság elnöke, majd tagja lett.
Tudományos munkássága mellett közéleti szerepet is vállalt: 1945–46-ban a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKgP) tagja volt. Az 1956-os forradalom alatt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Forradalmi Bizottságának tagjává választották. A politikai életbe ezután csak 1987-ben tért vissza, amikor részt vett és felszólalt a lakiteleki találkozón. Ekkor a Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja lett. 1989-ben megválasztották a párt elnökségébe is, amelynek munkájában 1994-ig vett részt.

Az 1990-es országgyűlési választáson pártja budapesti területi listájáról szerzett mandátumot. 1990. május 2-án az Országgyűlés alelnökévé választották, ezzel együtt megbízott elnökévé. Három hónap múltán átvette az Országgyűlés elnöki tisztségét, amelyet a ciklus végéig viselt. Az
Kutatási területe 1956 előtt a magyar gazdaság- és társadalomtörténet volt, ezt követően a magyar polgári átalakulás korszakában előtérbe került nemzeti és demokratikus törekvéseket helyezte vizsgálatai középpontjába.

Foglalkozott az önálló államiság történeti kérdéseivel, valamint a parlamentáris kormányzati rendszerre alapozandó jogállamiság és az abszolutista törekvések közötti konfliktusok. A jobbágyrendszer témakörén belül annak válságát és felszámolását vizsgálta az agrárstruktúra átalakulása tekintetében.