Kémiát az orvostudomány keretében, orvosi vegytanként tanítottak először egyetemünkön. Amikor Mária Terézia 1770-ben orvosi karral egészítette ki a nagyszombati egyetemet, ennek kapcsán és keretében került sor a kémiai tanszék megalapítására. Ez még nem volt teljesen önálló, közös tanszéke volt a kémiának és a botanikának. Első professzorává Winterl Jakabot nevezték ki ugyancsak 1770-ben, aki haláláig, 1809-ig vezette a tanszéket. Winterl jelentősége iskolaalapító voltában rejlik: az első magyar kémikus nemzedék (még mind orvosok) az ő tanítványai sorából kerültek ki. Tanítványai alkották a magyar kémiai nyelvet, közöttük Schuster János, aki a kémia tanszék második professzora lett, 1811-ben nyert kinevezést. 1817-ben Kitaibel Pál botanikaprofesszor halála után a tanszék kettévált és Schusternek csak a kémia tanszék maradt, amit haláláig, 1838-ig vezetett. Utóda a tanszék élén Sangaletti Ede volt, 1841-től 1853-ig. 1850-ben az osztrák mintát követve a kémiai tanszéket az Orvosi Karról áthelyezték a Bölcsészkarra, amivel lehetővé vált az önálló kémikusképzés s a vegyészi doktorátus lehetősége, és bevezették a tanárjelöltek kémia oktatását is. A tanszék azonban még további száz évig ellátta az orvos és gyógyszerész-hallgatóság kémia tanítását is. 1854-ben Theodor Wertheim lett a kémia professzora, aki eredményes szerves kémiai kutató tevékenységet folytatott. Utóda 1860-tól Than Károly, aki 48 évig, 1908-ig állt a tanszék élén. Az ő idejében a magyar kémia az oktatás, a kutatás és a szervezés terén igen nagy fejlődésen ment keresztül: a gazdasági fejlődés következtében nőtt a kémia jelentősége, önálló foglalkozássá és megélhetéssé vált és ez növelte a képzés súlyát. 1872-ben készült el a Than kezdeményezésével megépített új, korszerű vegytani intézet. Than Károly igen aktív tudományos közéleti tevékenységet fejtett ki (1907-ben MTA alelnök, 1895-ben elindítja a Magyar Chemiai Folyóiratot), eredményes tudományos kutatómunkát végzett és hozzájárult az oktatás korszerűsítéséhez (korszerű magyar nyelvű kémiai tankönyvet írt.).
Halála után a tanszékből 1909-ben új tanszék vált ki, amely felvette a III. sz. Kémiai Intézet nevet (a második tanszéket, a II. sz. Kémiai Intézetet még 1877-ben hozták létre).
Az első az I. sz. Kémiai Intézet élén Winkler Lajos következett (1909-1934), aki az analitikai kémia területén szerzett nemzetközileg is elismert nevet.
1933-ban, amikor az egyetem kémiai tanszékei nevet kaptak az I. sz. kémia lett az "Analitikai és Gyógyszerészeti Kémiai Intézet." Winkler helyére Széki Tibor került (1934-1949), aki kizárólag az addig elhanyagolt szerves kémia területén végzett kutatásokat, és aki alatt 1939-ben az intézet felvette a Szerves és Gyógyszerész Kémiai Intézet nevet.
1949-ben az orvoskar kiválásával az intézet nevéből elmaradt a "Gyógyszerész" jelző, és mint Szerves Kémiai Tanszék folytatta működését Bruckner Győző vezetésével (1949-1971).
Tanszékvezetők:
Eduard Sangaletti (?-1853)
Theodor Wertheim (1853-1860)
Than Károly (1860-1908)
Winkler Lajos (1908-1934)
Széki Tibor (1934-1949)
Brückner Győző (1949-1970)
Kucsman Árpád (1970-1993)
Hollósi Miklós (1993-2006)
Hudecz Ferenc (2006-2007)
Perczel András (2007-2010)
Hudecz Ferenc (2010-2016)
Perczel András (2016-2022)
Novál Zoltán (2022-)
Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra (1905-1995) Budapesten született, tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, közben két évig a Sorbonnon is tanult. 1931-ben védte meg doktori disszertációját a bölcsészkaron, majd jelentkezett a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára, ahol 1934-ben szerzett oklevelet. A főiskolán maradt gyakornokként, 1936 és 1940 között Szondi Lipót, majd 1940 és 1944 között Bárczi Gusztáv által vezetett Gyógypedagógiai Kórtani és Gyógytani Laboratórium munkatársa volt. 1938-tól öt éven keresztül Doboz községben összehasonlító pszichológiai vizsgálatokat végzett, amelyek egy része megjelent Illyés Gyula: Lélek és kenyér című munkájában. 1946-ban Bárczival egyetértésben kidolgozta a főiskola szervezeti szabályzatát és képzési programját. 1946-tól a főiskola Lélektani Laboratóriumát vezette, majd 1972-től 1980-ig a főiskola főigazgatója volt. Az ő főigazgatósága alatt készült el a főiskola modern épülete.
A Mikrobiológiai Tanszék 1953-ban vált ki a Növényrendszertani Tanszékből Bánhegyi József mikológus professzor vezetésével. Ekkor még Mikrobiológiai Intézet néven működött, majd 1962-től tanszékként folytatta tevékenységét. 1953 és 1956 között az Élet- és Földtudományi Kar része volt, majd 1957-től a Természettudományi Karhoz tartozik. 1974-től a Biológiai Tanszékcsoport része.
Tanszékvezetők:
Bánhegyi József 1953-1973
Gergely János 1973-1974
Szabó István Mihály 1974-1995
Az Orosz Intézetet 1947. március 28-án nyitották meg, majd 1950 tavaszán kari rangra emelték, külön gazdasági hivatallal és tanulmányi osztállyal látták el. 1952-ben az orosz szakos hallgatók nagy részének átszakosításával kezdték meg a marxizmus-leninizmus oktatóinak képzését. Ekkor szüntették meg az Idegen Nyelvek Főiskoláját is, melynek orosz szakos hallgatói különleges tantervek alapján a Lenin Intézetben fejezték be tanulmányaikat. 1954-ben az Intézetet leválasztották az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, s önálló egyetem rangjára emelték. Az intézmény újabb profilváltásával az orosz nyelv és irodalom, valamint a fordítói szakot háttérbe szorították, a párttörténészek és a pártfilozófusok képzését pedig előtérbe állították. 1955. február 1-jével az orosz szak első két évfolyamán bevezették a kétszakos középiskolai tanárképzést. 1956-tól az orosz szakos tanárképzés már ismét az ELTE Bölcsészettudományi Karán folyt. A Lenin Intézet 1958-ig állt fenn.
Hudecz Ferenc (Budapest, 1952. szeptember 12. -) magyar kémius, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, az ELTE rektora. Fő kutatási területe: peptid- és fehérjekémia, biomolekuláris kémia, immunkémia ezen belül peptid „szuperantigének” és peptid biokonjugátumok szintézise, szerkezete és biológiai hatása közti összefüggések vizsgálata.
1971-ben érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, majd az ELTE Természettudományi Kar (ELTE-TTK) vegyész szakán 1977-ben szerzett diplomát. 2006 és 2010 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora. 2010–2016 között a European Peptide Society elnöke. 2020 augusztusától az MTA természettudományi alelnöke. Alelnöke, majd elnöke a Danube Rectors Conference (DRC) egyetemi hálózatnak (2008–2009). 2012 őszén a DRC tiszteletbeli elnökévé választják (2014–2018). Tagja (2007–2009), 2010-től főtanácsadója, 2011-től pedig tiszteletbeli tagja a Confucius Institute Headquarters igazgatótanácsának (Peking, Kína). Rektori mandátumának lejárta után, az ELTE TTK Szerves Kémia Tanszékének vezetője (2010–2016). A TTK Kémiai Intézet Professzori tanácsának elnöke (2016-2021). Professor emeritus 2021-től.
Komoróczy Géza, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1961-ben, a prágai Károly Egyetemen pedig 1963-ban fejezte be tanulmányait. 1961–1962-ben a Magyar Helikon Könyvkiadó szerkesztője volt. 1962-től az ELTE Bölcsészettudományi Karon tanított.
1985-ben létrehozta és hosszú időn át vezette az ELTE Asszirológiai és Hebraisztikai Tanszékét, emellett 1989-ben alapította és vezette az MTA Judaisztikai Kutatócsoportját. 1981-ben.
Imaoka Dzsúicsiró japán író, újságíró, szerkesztő, műfordító. A Tokiói Idegen Nyelvi Egyetemen diplomázott. A Tokiói Császári Egyetem könyvtárosaként találkozott a Japánban tartózkodó Barátosi Balogh Benedekkel ebből a találkozásból komoly barátság született. 1922-ben Amerikába utazott, majd európai körútja során Magyarországra is ellátogatott. Eredetileg csupán három hetet szándékozott itt tölteni, végül azonban kilenc évig maradt Magyarországon
1922 és 1924 között egyetemünk történelem – földrajz szakos hallgatója volt A japán – magyar kulturális kapcsolatok megerősítésében nagy szerepet töltött be. Könyvet írt a magyar történelemről, magyar verseket fordított japánra, magyar nyelvkönyvet és szótárat jelentetett meg. Neki köszönhetjük Madách Imre: Az ember tragédiája és Petőfi Sándor: János vitéz című művének japán fordítását is. Továbbá számos cikket publikált a "Pesti Hírlap", a "Pesti Napló", a "Nemzeti Újság", a "Magyar Jövő" hasábjain.