Showing 562 results

A Szociálismunkás-képző Tanszék a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán működött, és a 2003. szeptember 1-jén létrejött Társadalomtudományi Kar egyik alapját képezte. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán az 1990-es években, a rendszerváltás után a főiskola a gyógypedagógus és szociálisszakember-képzésben egyaránt a nemzetközi trendekhez csatlakozott, a nyugat-európai utat választotta. Ez a két szakágra bontott egyszakos, kétszintű (főiskolai és egyetemi) gyógypedagógus-képzésre és szociálisszervező-képzés felfüggesztésével (később megszüntetésével) a főiskolai szintű általános szociálismunkás-képzésre való áttérést jelentette. 2003-tól a tanszék a Társadalomtudományi Kar Szociális Tanulmányok Intézetének keretei közt működik tovább.

Az Egyetemi Tanács az Oktatási Minisztérium jóváhagyásával 1980-ban ELTE Számítóközpont néven intézeti jogokkal felruházott új szervezeti egységet hozott létre, amely számítástechnikai szolgáltatási, kutatási, oktatási és továbbképzési feladatokat volt hivatva ellátni. A Számítóközpont nem tartozik egyetlen kari szervezeti egységbe sem, a rektornak közvetlenül alárendelt igazgató vezeti. Profiljából következően azonban legszorosabb kapcsolata a TTK-val volt, amelynek oktató és kutató munkájában a TTK Tanácsának szakmai felügyelete alatt közvetlenül részt vett, igazgatója pedig a TTK Kari Tanácsának tanácskozási jogú tagja volt. A Számítóközpont 1997-ben szűnt meg.

Az Orosz Intézetet 1947. március 28-án nyitották meg, majd 1950 tavaszán kari rangra emelték, külön gazdasági hivatallal és tanulmányi osztállyal látták el. 1952-ben az orosz szakos hallgatók nagy részének átszakosításával kezdték meg a marxizmus-leninizmus oktatóinak képzését. Ekkor szüntették meg az Idegen Nyelvek Főiskoláját is, melynek orosz szakos hallgatói különleges tantervek alapján a Lenin Intézetben fejezték be tanulmányaikat. 1954-ben az Intézetet leválasztották az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, s önálló egyetem rangjára emelték. Az intézmény újabb profilváltásával az orosz nyelv és irodalom, valamint a fordítói szakot háttérbe szorították, a párttörténészek és a pártfilozófusok képzését pedig előtérbe állították. 1955. február 1-jével az orosz szak első két évfolyamán bevezették a kétszakos középiskolai tanárképzést. 1956-tól az orosz szakos tanárképzés már ismét az ELTE Bölcsészettudományi Karán folyt. A Lenin Intézet 1958-ig állt fenn.

A nagyszombati egyetem orvosi fakultásába tartozó Botanikai Tanszék 1770. évi alapítása után egy évvel került sor az első magyar botanikus kert kialakítására. A tanszék és a Botanikus Kert első vezetője, Winterl József Jakab néhány év alatt gondozott, bekerített és 950 növényfajjal rendelkező területté fejlesztette a korábban elhagyott, bozótos legelőt. A Botanikus Kert - az egyetemmel együtt - 1777-ben Budára, majd onnan 1784-ben Pestre költözött. 1784-től 1809-ig a Józsefvárosban, 1809-től 1848-ig a Múzeum körúti egyetemi épületek helyén, ezt követően pedig már mai otthonában, az Üllői út mellett telepítették le a kertet, mely közben Leo Thun gróf, közoktatásügyi miniszter 1850. október 5-i leirata alapján a Bölcsészeti Kar fennhatósága alá került.
Winterl utóda, Kitaibel Pál 1809-re körülbelül 4000 növényfajt regisztrálhatott, utána Haberle Károly – rendkívül szorgalmas és tudatos telepítő munkával, nemzetközi kapcsolatok kiépítésével – néhány év alatt, az 1820-as évek elejére, 10 000 körüli fajszámot ért el, és ezzel Európa-szerte híressé tette a Botanikus Kertet. Az 1830-as, 1840-es években a híres muzeológus – de a növénykerttel keveset foglalkozó – Sadler József irányítása alatt tizenöt év során teljesen leromlott a kert állapota. Így történhetett meg, hogy az 1863. évi leltározás már csak 1866 fajt mutatott ki, és Linzbauer Ferenc – egyébként zoológus – igazgató áldozatos munkája kellett ahhoz, hogy 1865-re 6650 fajszámot jelenthessenek.
Jurányi Lajos vezetése alatt élte a kert második aranykorát: az 1863-ban épült üvegház ritkaságai folyamatosan gyarapodtak, nagy pálmaházat emeltettek, és az 1890-es években az európai viszonylatban is kivételes, tízezres fajszámot is meghaladta a kert állománya. 1893-ban nyitották meg a Viktória-házat – ahol egyéb különleges növények társaságában a nevezetes „Victoria regia”-t termesztik. A századfordulótól – akkor csonkították meg először a kert területét – egészen az 1950-es évekig különböző, de meg soha nem valósuló, tervek születtek a Botanikus Kert átköltöztetésére. A Molnár Ferenc által a Pál utcai fiúkban hitelesen leírt „Füvészkert” az első világháború alatti visszaesés után csak az 1930-as években, az 1928-tól igazgató Tuzson János vezetésével nyerhette vissza korábbi rangját. A második világháború és főleg Budapest ostroma a Botanikus Kert csaknem teljes pusztulását eredményezte.
A Botanikus Kert háborús kárait csak 1947-ben kezdték helyrehozni, a kert pedig – 1949-től a TTK keretében – a Rendszertani Intézet helyett a Növényélettani Intézethez került, illetve rövid ideig, 1952-ben „Botanikus Kert Tudományos Intézet” néven önállóan szerepelt. 1953 és 1969 között Soó Rezső Kossuth-díjas akadémikus volt az 1960-tól természetvédelmi területté vált kert igazgatója. 1966 őszén jelentős beruházás révén korszerű üvegházzal és laboratóriumokkal gazdagították a kertet. 1984-ben az elöregedett, régi kis üvegházak helyén korszerű, új bemutatóház épült, majd egy évvel később még egy üvegház, amelyben a gyűjtemények gyarapítására és az eladásra szánt növények szaporítása folyik. 2001-től a Botanikus Kert az egyetemnek a Természettudományi Kartól független, közvetlenül a rektori vezetés alá tartozó egysége. 2005-ben Magyar Örökség díjat kapott, 2006 májusában pedig mint Kulturális Örökség került védelem alá.
Hivatalos neve 1950 óta ELTE Botanikus Kert volt, majd 2008. június 30-án az ELTE szenátusi határozata alapján a kert hivatalos elnevezése Füvészkert.

Igazgatók:
Winterl József Jakab
Kitaibel Pál
Haberle Károly
Sadler József
Gerenday József
Linzbauer Xavér Ferenc
Kovács Gyula
Gönczy Pál
Jurányi Lajos
Mágócsy-Dietz Sándor
Tuzson János
Szabó Zoltán
Gimesi Nándor
Soó Rezső
Priszter Szaniszló
Simon Tibor
Isépy István
Orlóci László

Kémiát az orvostudomány keretében, orvosi vegytanként tanítottak először egyetemünkön. Amikor Mária Terézia 1770-ben orvosi karral egészítette ki a nagyszombati egyetemet, ennek kapcsán és keretében került sor a kémiai tanszék megalapítására. Ez még nem volt teljesen önálló, közös tanszéke volt a kémiának és a botanikának. Első professzorává Winterl Jakabot nevezték ki ugyancsak 1770-ben, aki haláláig, 1809-ig vezette a tanszéket. Winterl jelentősége iskolaalapító voltában rejlik: az első magyar kémikus nemzedék (még mind orvosok) az ő tanítványai sorából kerültek ki. Tanítványai alkották a magyar kémiai nyelvet, közöttük Schuster János, aki a kémia tanszék második professzora lett, 1811-ben nyert kinevezést. 1817-ben Kitaibel Pál botanikaprofesszor halála után a tanszék kettévált és Schusternek csak a kémia tanszék maradt, amit haláláig, 1838-ig vezetett. Utóda a tanszék élén Sangaletti Ede volt, 1841-től 1853-ig. 1850-ben az osztrák mintát követve a kémiai tanszéket az Orvosi Karról áthelyezték a Bölcsészkarra, amivel lehetővé vált az önálló kémikusképzés s a vegyészi doktorátus lehetősége, és bevezették a tanárjelöltek kémia oktatását is. A tanszék azonban még további száz évig ellátta az orvos és gyógyszerész-hallgatóság kémia tanítását is. 1854-ben Theodor Wertheim lett a kémia professzora, aki eredményes szerves kémiai kutató tevékenységet folytatott. Utóda 1860-tól Than Károly, aki 48 évig, 1908-ig állt a tanszék élén. Az ő idejében a magyar kémia az oktatás, a kutatás és a szervezés terén igen nagy fejlődésen ment keresztül: a gazdasági fejlődés következtében nőtt a kémia jelentősége, önálló foglalkozássá és megélhetéssé vált és ez növelte a képzés súlyát. 1872-ben készült el a Than kezdeményezésével megépített új, korszerű vegytani intézet. Than Károly igen aktív tudományos közéleti tevékenységet fejtett ki (1907-ben MTA alelnök, 1895-ben elindítja a Magyar Chemiai Folyóiratot), eredményes tudományos kutatómunkát végzett és hozzájárult az oktatás korszerűsítéséhez (korszerű magyar nyelvű kémiai tankönyvet írt.).
Halála után a tanszékből 1909-ben új tanszék vált ki, amely felvette a III. sz. Kémiai Intézet nevet (a második tanszéket, a II. sz. Kémiai Intézetet még 1877-ben hozták létre).
Az első az I. sz. Kémiai Intézet élén Winkler Lajos következett (1909-1934), aki az analitikai kémia területén szerzett nemzetközileg is elismert nevet.
1933-ban, amikor az egyetem kémiai tanszékei nevet kaptak az I. sz. kémia lett az "Analitikai és Gyógyszerészeti Kémiai Intézet." Winkler helyére Széki Tibor került (1934-1949), aki kizárólag az addig elhanyagolt szerves kémia területén végzett kutatásokat, és aki alatt 1939-ben az intézet felvette a Szerves és Gyógyszerész Kémiai Intézet nevet.
1949-ben az orvoskar kiválásával az intézet nevéből elmaradt a "Gyógyszerész" jelző, és mint Szerves Kémiai Tanszék folytatta működését Bruckner Győző vezetésével (1949-1971).
Tanszékvezetők:
Eduard Sangaletti (?-1853)
Theodor Wertheim (1853-1860)
Than Károly (1860-1908)
Winkler Lajos (1908-1934)
Széki Tibor (1934-1949)
Brückner Győző (1949-1970)
Kucsman Árpád (1970-1993)
Hollósi Miklós (1993-2006)
Hudecz Ferenc (2006-2007)
Perczel András (2007-2010)
Hudecz Ferenc (2010-2016)
Perczel András (2016-2022)
Novál Zoltán (2022-)

A Mikrobiológiai Tanszék 1953-ban vált ki a Növényrendszertani Tanszékből Bánhegyi József mikológus professzor vezetésével. Ekkor még Mikrobiológiai Intézet néven működött, majd 1962-től tanszékként folytatta tevékenységét. 1953 és 1956 között az Élet- és Földtudományi Kar része volt, majd 1957-től a Természettudományi Karhoz tartozik. 1974-től a Biológiai Tanszékcsoport része.
Tanszékvezetők:
Bánhegyi József 1953-1973
Gergely János 1973-1974
Szabó István Mihály 1974-1995

Bíró Endre 1953-ban kapott megbízást a Természettudományi Karon az Állatbiokémiai Tanszék szervezésére. A tanszéket a Művelődési Minisztérium néhány év múlva megszüntette, és helyette a Származás és Örökléstani Tanszék keretein belül egy kis Biokémiai Csoportot hozott létre. Kezdetben a csoportnak csak két teljes állású alkalmazottja volt: Bíró Endre és a kezdő diplomás Nagy Béla. Nagy Béla Egyesült Államokba történő távozása után 1957-ben Mühlrád András csatlakozott a csoporthoz. 1962-től indult el a személyi állomány gyarapodása. Kelemen Gabriella, Bálint Miklós, Fábián Ferenc és Hegyi György csatlakoztak a csoporthoz. Az akkoriban igen szegényes felszereltségen sokat javított Bíró Endre találékonysága. Az ő szabadalmi eljárása alapján kezdte gyártani a MOM az első magyar ultraibolya tartományban is működő fotométert, az UVIFOT-ot. A lelkes csapat vonzotta a diplomázó diákokat. Ezekben az években óriási volt az aktivitás a csoporthoz tartozó két apró laboratóriumban. Ezt az ezekben az években megvédett diplomák nagy száma is jelzi. 1965-ben szerzett diplomát Gráf László és Hegyi György is, később a tanszék aktív professzorai.
A Biokémiai Csoport 1968-ban vált függetlenné a Származás és Örökléstani Tanszéktől és költözött a csoportnak otthont adó szűk területhez képest tágas Puskin utca 3. sz. alatti földszinti és alagsori helységekbe. A rekonstrukciók és felújítások egymást érték ugyan, ezalatt azonban az oktatás és a kutatás töretlenül folyt. A tanszék tudományos tevékenységét Bíró Endre korai izombiokémiai kutatásai alapozták meg. A munka a miozin ATP-áz aktivitásának vizsgálatára, a miozin-aktin komplex és az aktin biokémiai sajátságainak tisztázására, majd később a miozin szubmolekuláris szerkezetének felderítésére irányult. Bíró Endre és iskolája az anyagilag szűkös körülmények között is kiemelkedő, nemzetközi hírű munkát végzett. 1973-tól Biokémiai Tanszék néven működik.
Gráf László 1986-ban foglalta el a nyugdíjba vonuló Bíró Endre helyét, miután elnyerte az egyetemi tanári állásra 1984-ben kiírt minisztériumi pályázatot. Gráf László ezt megelőzően a Gyógyszerkutató Intézetben és különböző amerikai laboratóriumokban folytatta kutatásait. Ezekben az években hipofizis peptidhormonok, valamint a beta-endorfin izolálásával és szerkezetfelderítésével szerzett magának nemzetközi elismerést. 1984-86 között San Franciscóban, William Rutter laboratóriumában sajátította el a géntechnológia módszereit és részt vett az irányított mutagenezissel előállított első tripszin mutánsok vizsgálatában. Hazatérése után ezekkel a frissen szerzett ismeretekkel és új témával gazdagította a tanszék kutatási profilját. Hosszú, 2007-ig tartó tanszékvezetői tevékenységének eredménye a géntechnológia módszertanának tanszéki bevezetése a 80-as évek derekán, a tripszin-kimotripszin szubsztrát-specifikus működésének felderítésére, majd egyéb szerin proteáz és inhibitor mechanizmusokra irányuló két évtizedes kutatás szervezése, 1995-ben az ELTE Szerkezeti Biokémia PhD programjának az elindítása és vezetése és végül a tanszék kutatókból álló személyi állományának kialakítása.
A tanszék 2001-ben beköltözött a Duna parton épült új kampusz épületének 5. emeletére. A korszerű infrastruktúra, az európai anyagi források pályázhatósága és a külföldi tanulmányútjukról visszatérő fiatalok csatlakozása új lendületet hozott a tanszék életébe és kutatási tevékenységébe. Nyitray László 2007 nyarán vette át Gráf Lászlótól a tanszék vezetését. Ő a tanszék harmadik tanszékvezetője. Nyitray László a miozin kutatás emlőin nevelkedett, a Biokémiai Tanszék közösségében. Kutatási érdeklődése a különböző típusú miozinok működésének, ezen belül a kargókötés molekuláris mechanizmusának felderítésére irányul. Munkássága fényes bizonyítéka annak, hogy a motorfehérjék szerkezeti biológiája második fénykorát éli.
Tanszékvezetők
Bíró Endre 1968-1987
Gráf László 1987-2007

Imaoka Dzsúicsiró japán író, újságíró, szerkesztő, műfordító. A Tokiói Idegen Nyelvi Egyetemen diplomázott. A Tokiói Császári Egyetem könyvtárosaként találkozott a Japánban tartózkodó Barátosi Balogh Benedekkel ebből a találkozásból komoly barátság született. 1922-ben Amerikába utazott, majd európai körútja során Magyarországra is ellátogatott. Eredetileg csupán három hetet szándékozott itt tölteni, végül azonban kilenc évig maradt Magyarországon
1922 és 1924 között egyetemünk történelem – földrajz szakos hallgatója volt A japán – magyar kulturális kapcsolatok megerősítésében nagy szerepet töltött be. Könyvet írt a magyar történelemről, magyar verseket fordított japánra, magyar nyelvkönyvet és szótárat jelentetett meg. Neki köszönhetjük Madách Imre: Az ember tragédiája és Petőfi Sándor: János vitéz című művének japán fordítását is. Továbbá számos cikket publikált a "Pesti Hírlap", a "Pesti Napló", a "Nemzeti Újság", a "Magyar Jövő" hasábjain.

Hudecz Ferenc (Budapest, 1952. szeptember 12. -) magyar kémius, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, az ELTE rektora. Fő kutatási területe: peptid- és fehérjekémia, biomolekuláris kémia, immunkémia ezen belül peptid „szuperantigének” és peptid biokonjugátumok szintézise, szerkezete és biológiai hatása közti összefüggések vizsgálata.
1971-ben érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, majd az ELTE Természettudományi Kar (ELTE-TTK) vegyész szakán 1977-ben szerzett diplomát. 2006 és 2010 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora. 2010–2016 között a European Peptide Society elnöke. 2020 augusztusától az MTA természettudományi alelnöke. Alelnöke, majd elnöke a Danube Rectors Conference (DRC) egyetemi hálózatnak (2008–2009). 2012 őszén a DRC tiszteletbeli elnökévé választják (2014–2018). Tagja (2007–2009), 2010-től főtanácsadója, 2011-től pedig tiszteletbeli tagja a Confucius Institute Headquarters igazgatótanácsának (Peking, Kína). Rektori mandátumának lejárta után, az ELTE TTK Szerves Kémia Tanszékének vezetője (2010–2016). A TTK Kémiai Intézet Professzori tanácsának elnöke (2016-2021). Professor emeritus 2021-től.