Az ELTE Egyetemi Levéltár 1958 nyarán alakult meg, és 1959 elején kezdte meg munkáját az egyetem központi, Egyetem téri épületében az Egyetemi Könyvtár felügyelete alatt. 1964-ben költözött a Ludovika téri épületbe, és ekkor kerülhetett sor a legjelentősebb iratsorozatok begyűjtésére és rendezésére. A levéltár 1983 augusztusában nyerte el a szaklevéltári jogállást, és azóta jelentősen gyarapította az itt őrzött források mennyiségét. A levéltár 2004-ben az Egyetemi Könyvtárba, majd 2005 és 2007 között a Maglódi útra költözött, ahol jelenleg is működik, 2017-től az ELTE Egyetemi Könyvtárral közös szervezetben.

Az Orosz Intézetet 1947. március 28-án nyitották meg, majd 1950 tavaszán kari rangra emelték, külön gazdasági hivatallal és tanulmányi osztállyal látták el. 1952-ben az orosz szakos hallgatók nagy részének átszakosításával kezdték meg a marxizmus-leninizmus oktatóinak képzését. Ekkor szüntették meg az Idegen Nyelvek Főiskoláját is, melynek orosz szakos hallgatói különleges tantervek alapján a Lenin Intézetben fejezték be tanulmányaikat. 1954-ben az Intézetet leválasztották az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, s önálló egyetem rangjára emelték. Az intézmény újabb profilváltásával az orosz nyelv és irodalom, valamint a fordítói szakot háttérbe szorították, a párttörténészek és a pártfilozófusok képzését pedig előtérbe állították. 1955. február 1-jével az orosz szak első két évfolyamán bevezették a kétszakos középiskolai tanárképzést. 1956-tól az orosz szakos tanárképzés már ismét az ELTE Bölcsészettudományi Karán folyt. A Lenin Intézet 1958-ig állt fenn.

Az egyetemen 1946. augusztus-szeptemberére tehető a szakszervezeti mozgalom megindulása. Ekkor még jórészt altisztek, hivatalsegédek és kisegítő dolgozók voltak a szakszervezet tagjai: az egyetem oktatói között 1947 végén indult meg az ez irányú szervezkedés. 1948-ban még hat-hét különböző szakszervezetbe tartoztak az egyetem alkalmazottai, s csak az 1950-es, 1960-as évek elején kerültek egységesen a Pedagógusok Szakszervezetének irányítása alá. Az 1956 utáni években igen korlátozott volt a szakszervezet tevékenysége. 1959 januárjában alakították meg az új Szakszervezeti Bizottságokat, melyeknek fő célja az érdekvédelem mellett a párt politikájának a szakszervezet eszközeivel való támogatása, a felsőoktatási reform előkészítése és a tananyag korszerűsítése volt.

Az 1950-es években az érdekvédelem, az üdültetés, a lakás- körülmények javítása, a szociális intézmények fejlesztése, a segélyezés mögött az oktató-nevelőmunka segítése háttérbe szorult, ugyanakkor a politikai tevékenység - tömegmegmozdulások, szemináriumok, politikai előadások szervezése, rendezése - a szakszervezet munkájának alapjává vált.
Az 1956 utáni években igen korlátozott volt a szakszervezet tevékenysége. 1959 januárjában alakították meg az új Szakszervezeti Bizottságokat, melyeknek fő célja az érdekvédelem mellett a párt politikájának a szakszervezet eszközeivel való támogatása, a felsőoktatási reform előkészítése és a tananyag korszerűsítése volt.

Az 1960-as évektől a Pedagógusok Szakszervezetének egyetemi és kari szervei az Egyetem vezetőivel együttműködve segítik az egyetem dolgozóinak politikai nevelését és gyakorolják a szak- szervezet részére szabályokban biztosított jogokat. Emellett részt vesznek az egyetemi és kari tanácsok, valamint más testületek munkájában is, ahol a dolgozók érdekeit kell képviselniük.

A magyarországi rendszerváltozást közvetlenül megelőző időben a megújulni vágyó magyar közéletben megfogalmazódott az ágazati érdekvédelmi tevékenység erősítésének igénye. Ennek eredményeként 1988-ban – a Pedagógusok Szakszervezetéből kiválva – megalakult a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, amely az FDSZ Alapszabályában rögzítettek szerint önállóan működő, egyenrangú intézményi alapszervezetek szövetsége.

Tanítóképző Intézet Könyvtára (1959-1974)
Szombathelyi Tanárképző Főiskola Könyvtára (1974-1984)
Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Könyvtára (1984-1999)
Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtára (2000-2007)
Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Könyvtára (2008-2016)
Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár Savaria Könyvtár és Levéltár (ELTE EKL SKL) (2017-)
Az intézeti könyvtárat 1959-ben alakították ki a kőszegi és a zalaegerszegi intézetből. Korlátozottan nyilvános könyvtárként működött. 1974-ben 11 szaktanszéki könyvtár lett kialakítva. 1975-ben a Bolyai János Gyakorló Iskola könyvtára tagkönyvtár lett. 1977-ben létrehozták a médiatárat. 1983-ban Devecseri Gábor könyvtári hagyatéka a könyvtárba került. 1985-ben Prof. Pungor Ernő akadémikus analitikai kémiai szakkönyvtári dokumentumokat és folyóiratokat adományozott a könyvtárnak. 1989-ben új könyvtári kölcsönzőt telepítettek a főiskola C épületéhez csatlakoztatva. 1991-ben kialakították az Idegen Nyelvi Könyvtárat a főiskola D épületének 2. emeletén. 1991-ben prof. dr. Pusztay János főigazgató kérésére állományba vették Radó György nyelvészeti könyveit. 1992-ben adták át az Osztrák Könyvtárat (Österreich Bibliothek). 1993-ban az Angoltanítási Információs Központ a főiskola könyvtárának angol nyelvű állományával azonos térben került elhelyezésre. 1994-ben installálták az Aleph integrált könyvtári rendszert. 1996-ban megvásárolták Kálmán Béla professzor- és Hadrovics László szláv-filológiai könyvtárát. 1997-ben az Európai Dokumentációs Központ megkezdte működését a könyvtár szakmai irányításával. 1997 szeptemberétől a főiskola könyvtára nyilvános könyvtárként működik. 2003 szeptemberében bevezették a számítógépes kölcsönzést. 2006-ban új épületbe, a Regionális Felsőoktatási Központba költözött a könyvtár. Ugyanebben az évben a Vas Megyei Pedagógiai Intézet Könyvtára integrálódik a főiskola könyvtárába. 2007-ben a Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtára megkapta az „Év könyvtára 2007” címet. 2012-ben az Európai Dokumentációs Központ állományát és szolgáltatásait átvette. 2014-ben a Magyar Kultúra napján Minősített könyvtári címet vett át a könyvtár. 2017. február 1-jétől az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár tagkönyvtára.

Forrás:
A szárnyas idő: 50 éves a felsőfokú képzés Szombathelyen. Szerk. biz. elnöke Stipkovits Ferenc. Sopron-Szombathely: Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, 2010. 340 p.

http://sekkonyvtar.elte.hu/torteneti-kronologia/

Az Élet- és Földtudományi Kar 1953-ban a Természettudományi Kar kettéválasztásával jött létre és 1957-ben szűnt meg.

Már 1975 előtt is működött több felsőoktatási intézményben előkészítő tanfolyam. Az egyik első kezdeményezés a bölcsészkari Studium Generale volt, melyet a kari KISZ szervezet irányított. Az Oktatásügyi Minisztérium 1975-ben határozatot hozott "a fizikai dolgozók gyerekeinek felsőfokú tanulását segítő állami és társadalmi akciók továbbfejlesztéséről" (10/1975. sz. OM határozat.) Az intézkedés az eddigi előkészítő munkát minden felsőoktatási intézmény számára kötelezővé tette, a feltételek biztosítását pedig állami feladatként kezelte.
A budapesti középiskolások bejáró oktatáson vehettek részt. Az órák szemináriumi jellegűek voltak, s egyetemi hallgatók tartották, félévenként az egyetem oktatói is tartottak egy-két előadást. A vidéki jelentkezők félévenként kb. három tesztet kaptak, amit ki kellett tölteniük, a az egyik kijavított példányt visszakapták. Mindkét oktatási formát négy félévre osztották fel. A második félévben kéthetes nyári tábor, a negyedik félév végén, a felvételi előtt 4-5 napos intenzív tanfolyam szerepelt a programban. A FEB élén tanárelnök állt, a vezetőség tagja volt még a titkár, a KISZ-felelős, a levelezés- és a bejáró oktatás vezetője. A szakcsoportok élén szakcsoportvezető állt (a nagyobbak élén - pl. történelem - külön levelező és bejáró oktató vezető). A szakcsoportok munkáját rektori megbízással tanárinstruktorok segítették.

1909-ben, a Kémiai (Vegytani) Intézet (vö. 256. fond) keretein belül került sor a III. Vegytani Intézet felállítására. Az új tanszék működési körét a Bölcsészkar 1910. április 12-i ülésének bizottsági javaslata alapján fogadták el és határozták meg a kísérleti kémia és a fizikai-kémia tanításában. A tanszék első vezetője - egészen 1935-ben bekövetkezett haláláig - Buchböck Gusztáv volt, őt Gróh Gyula, majd 1949-től - ekkortól már az újonnan alakított Természettudományi Kar kötelékében - Erdey-Grúz Tibor követte, aki 1951-ben - az MTA főtitkárává történt megválasztása miatt - mondott le itteni állásáról.
1949-ben a Tanszék jogelődjétől, a III. Kémiai (Vegytani) - később Általános Kémiai - Intézettől immár teljesen elkülönülve vette fel a Fizikai-Kémiai és Radiológiai Intézet nevet. 1951-től Mincser Mihályné, 1954-től 1965-ig Lengyel Sándor, 1965-től 1996-ig Kiss László volt a tanszékvezető. 1960-tól az MTA Elektrokémiai Kutatócsoportja is a tanszéken működött, s bár a csoportot 1966. január 1-től Veszprémbe helyezték, a tanszék tudományos kutató munkája - alapkutatási jelleggel - túlnyomórészt elektrokémiai irányú maradt. A Tanszék a vegyész, a biológus és a gyógyszerész-hallgatókat, valamint a kémia szakos tanárjelölteket oktatja az elméleti és gyakorlati fizikai-kémiára.
A tanszék 1953 és 1956 között a Matematikai-Fizikai-Kémiai Kar része volt. Neve 1953 és 1990 között Fizikai-Kémiai és Radiológiai Tanszék, 1990-tól Fizikai Kémiai Tanszék.
1980-tól a Vegyész Szakbizottság, 1982-tól a Kémiai Szakterület, 1983-tól a Kémiai Tanszékcsoport, 1993 után pedig a Kémiai Intézet tagja.
Tanszékvezetők:
1951-1954 Mincser Mihályné
1954-1965 Lengyel Sándor
1965-1996 Kiss László

A tanszéket 1870 közepén alapították, élére Huszfalvy Jánost nevezték ki, aki a Műegyetemen a statisztika, földrajz és történelem tanára volt. Őt Lóczy Lajos követte a katedrán. Lóczy működése idején hozták létre a Földrajzi Intézet és Szemináriumot (1891). A szeminárium vezetését 1894-ben Kövesligethy Radó vette át. Lóczy 1908-ban befejezte egyetemi működését, utódává a Bölcsészkar Czirbusz Gézát választotta.
1913-ban Kövesligethy vezetésével a szeminárium egy része önállósult. (Kozmográfiai és Geofizikai Szeminárium). A Földrajzi Szeminárium megmaradt részei beolvadtak az Intézetbe (Földrajzi Intézet és Szeminárium).
Czirbusz halála után 1920-tól két évtizeden keresztül Cholnoky Jenő állt a tanszék élén. Cholnoky nyugalomba vonulása után 1940-ben engedélyezték, hogy a Földrajzi Intézeten belül két tanszék létesüljön. A régebbi vezetésével Bulla Bélát bízták meg (Általános és Fizikai Földrajz, majd Általános Természetföldrajzi Tanszék). Az újonnan megalakult Emberföldrajzi Tanszéket (később Általános Gazdaságföldrajzi Tanszék) Mendöl Tibor irányította.
1952-ben az Intézet korábban megkezdett átalakítása folytatódott. Az akkori nézetek szerint a földrajztudományt a természeti és társadalmi, valamint az általános és regionális kutatások mentén kell művelni, így az oktatás szerkezetét is ennek megfelelően kell átalakítani. Ezt részben átnevezéssel, részben új tanszékek alapításával vélték megoldani. Az Általános Természeti Földrajzi Tanszék és a (kor kívánalmainak megfelelően átnevezett) Általános Gazdasági Földrajzi Tanszék mellé létrehozták a Regionális Gazdasági Földrajzi Tanszéket, ennek Koch Ferenc lett a vezetője.
A negyedik tanszék, a Regionális Természeti Földrajzi Tanszék felállítása – megfelelő vezető hiánya miatt – elmaradt. A Földrajzi Intézet igazgatója Bulla Béla lett, ugyanis az 1941. évi megegyezés szerint az intézetet mindig a természeti földrajz professzora vezeti.
Az intézetet 1961-ben megszüntették, de az új szervezeti forma – a Földrajz Tanszékcsoport – csak jóval később, 1983-ban alakult meg.
2006-ban a Természettudományi Kar átszervezésekor létrejött a Földrajz- és Földtudományi Intézet. A karon egyedülálló módon az intézet két központra oszlott, és két igazgatóhelyettest nevezett ki a dékán, akik egyben központvezetők is voltak. Továbbá három évente felváltva töltötték be az intézet vezető tisztségét.
Ezzel egyidejűleg sikerült megvalósítani a több évtizedes tervet, a második természetföldrajzi tanszék, a Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék létrehozását részben a természetföldrajzi, részben a főiskolai földrajz tanszék oktatói karából.

Földrajzi Tanszék és Intézet vezetői:
Hunfalvy János 1870-1888
Lóczy Lajos 1888-1908
Kövesligethy Radó 1908-1910 (helyettesít)
Czirbusz Géza 1910-1920
Cholnoky Jenő 1921-1940
Bulla Béla 1941-1961

Földrajz Tanszékcsoport vezetői:
Sárfalvi Béla 1983-1992
Gábris Gyula 1992-1998
Nemes-Nagy József 1999-2005

Földrajztudományi Központ vezetői:
Gábris Gyula 2006-2007
Rédei Mária 2007-2010
Horváth Erzsébet 2010-2012
Nagy Balázs 2012-2020
Jákobi Ákos 2020-
Földrajz- és Földtudományi Intézet vezetői:
Horváth Ferenc 2006-2008
Szabó Mária 2008-2012
Karátson Dávid 2010-2019
Harangi Szabolcs 2019-

A rendszerváltás után a tudományos életben is nagy átalakulások voltak. Ennek egyik eleme a tudományos fokozatok megszerzésének szabályozása volt. A Tudományos Akadémiától elvéve a kandidátusi fokozat kiadását, az egyetemek visszakapták az egyetemi tudományos, azaz a doktorifokozat odaítélésének régi jogát, amit akkreditált doktori iskolák elvégzése után szerezhetnek mega doktoranduszok. A PhD bevezetésével beilleszkedtünk az általános világrendbe. Egyetemünkön is megalakultak a doktori iskolák, esetünkben a Földrajz/Földtudományi Doktori Program 1993-ban kezdte meg a működését majd 2001-ben nyert akkreditációt és vált Földtudományi Doktori Iskolává. Jelenleg 3 képzési programot kínál Földrajz–Meteorológia, Földtan–Geofizika, Térképészet és Geoinformatika.

Az iratanyag iktatott része 1993-2015-ig folyamatos, iktatólapok segítségével, a többi része pedig egyenkénti átnézéssel kutatható.

Doktori Program vezetői:

Géczy Barnabás 1993-1997. Márton Péter 1997-2001

Az iskola vezetői:

Márton Péter 2001-2005 Monostori Miklós 2005-2008 Gábris Gyula 2008-2013 Nemes Nagy József 2013-2018 Bartholy Judit 2018-2023 Tímár Gábor 2023-