Az 19. század második felében megnövekedett az egyetemen a gazdasági, a beruházási, a karbantartási és a felszerelési ügyek száma. Az egyetem addigi apparátusa nem volt alkalmas az ilyen feladatok ellátására, ezért hozták létre 1887-ben a Gazdasági Hivatalt. A Hivatal egy személyben felelős igazgatóját a király, a többi dolgozót - klinikai gondnokot, ellenőrt és írnokot - a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevezte ki. 1928-tól a neve Gazdasági Igazgatóság. 1930-ban alakult meg a Gazdasági Bizottság, amelynek feladata a költségvetés, zárszámadás és az anyagi források karok közti szétosztása volt.
Az egyetem második világháborút követő szerkezeti átalakulása után a Gazdasági Igazgatóságot 1963-ban hozták létre. Feladata volt a már korábban is működő Pénzügyi Osztály, Bér- és Munkaügyi Osztály, Számviteli Osztály, valamint a Beruházási és Műszaki Osztály munkájának irányítása. 1992. február 5-től a Gazdasági Igazgatóságot megszűntették, helyét a Főigazgatói Hivatal vette át, amelynek három főosztálya működött: Főigazgatói Titkárság, Gazdasági-főigazgató helyettes Titkársága és a Műszaki-főigazgató helyettes Titkársága. 1995-től a Főigazgatói tisztség már csak névleg működött, 1997-ben végleg megszűnt. Feladatait a Főtitkári Hivatal, a Gazdasági-Pénzügyi Igazgatóság és a Fejlesztési-Műszaki Főigazgatóság vette át. A két utóbbi főigazgatóságot 2005-ben egyesítették, Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság néven, amelynek feladata a Gazdasági Igazgatóság, a Műszaki és Üzemeltetési Igazgatóság, az Informatikai Igazgatóság és a Kontrolling Önálló Osztály irányítása volt. A Főigazgatóság 2014-ben a kancelláriai rendszer bevezetésével szűnt meg.

A Genetikai Tanszék elődje az Általános Biológiai Intézet volt, ahol már az 1948/49-es tanévben megkezdődött az oktatás. Az Intézethez tartozott egy biokémiai részleg is, amely 1953-ban Állatbiokémiai Intézet néven önállósult. Az Intézet 1957-től hivatalosan is Származás- és Örökléstani Intézetként folytatta működését, s utóbb az Állatbiokémiai Intézet - Biokémiai Kutató Csoport elnevezéssel - szintén ebbe a szervezeti keretbe került. 1962-től Származás- és Örökléstani Tanszék a neve, majd 1974-től Genetikai Tanszékként folytatta működését.
Tanszékvezetők:
Bíró Endre 1954-1957
Faludi Béla 1957-1974
Vida Gábor 1974-2005

A földtani oktatás kibővülése szükségessé tette további tanszékek létrehozását a létező három mellé. (Földtani, Ásvány - Kőzettani és Őslénytani Tanszék). A Geofizikai Tanszék a TTK negyedik földtani jellegű tanszékeként 1951-ben alakult. A Tanszék 1961-ben kibővült a Sashegyi Földrengésjelző Obszervatóriummal, majd 1962-ben hozzácsatolták a Földrengésvizsgáló Intézetet. A tanszéken egy akadémiai kutatócsoport is működött. A Tanszéket 1951-ben Egyed László egyetemi docens vezetésével állították fel. 1980-tól a Földtudományi Szakbizottság, 1982-től a Földtani Szakterület, 1983-tól a Környezetfizikai Tanszékcsoport, majd 1993 után a Geológiai és Környezetfizikai Központ tagja.
Tanszékvezetők:
Egyed László 1951-1970
Szemerédy Pál 1970-1971
Barta György 1971-1985
Meskó Attila 1985-1999
Horváth Ferenc 2006

1980-ban alakult meg a Földtudományi Szakbizottság, amely 1982-től Földtani Szakterület néven működött. 1983-ban a Földtani Szakterület Tanszékcsoportokra bomlott, és létrejött a Földrajzi Tanszékcsoport, a Geológiai Tanszékcsoport és a Környezetfizikai Tanszékcsoport. A Geológiai Tanszékcsoport feladata, hogy összefogja a földtani tanszékeket. Ide tartozott az Alkalmazott és Műszaki Földtani Tanszék, az Általános és Történeti Földtani Tanszék, a Kőzettan-Geokémiai Tanszék, az Ásványtani Tanszék és a Regionális Földtani Tanszék.
2005-ben a Geológiai és Környezetfizikai Tanszékcsoportból létrejött a Geológiai és Környezetfizikai Központ, amely a Földrajz- és Földtudományi Intézet része. A tanszékcsoport 2009-ben szűnt meg, utódja a Földtudományi Központ.
Tanszékcsoportvezetők:
Báldi Tamás 1980-1983
Kubovics Imre (19863-1992)
Buda György (1992-2005)

A Germanisztikai és Romanisztikai Tanszéket két tanszéki szakcsoport összevonásával 1977-ben hozták létre: az Általános Germanisztikai Tanszéki Szakcsoportból, amely már régebben működött (vezetője Hutterer Miklós egyetemi tanár) és az Újlatin Összehasonlító Nyelvtudományi Csoportból (vezetője Hermann József egyetemi tanár), amelyet 1976/77-ben szerveztek.

Magyarországon a hallgatói képviselet 1956 októberében a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egyesületeinek Szövetsége megalakulásával kezdődött. A forradalmat követő megtorlás után azonban az ifjúsági szervezetek működését beszüntették, vagy megszüntetve önállóságukat a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe olvasztották őket. Az 1985. évi I. törvény lehetőséget biztosított a hallgatóknak önálló, politikától mentes érdekképviseletek szervezésére. 1986-tól így kezdődött meg a hallgatói önkormányzatok szerveződése. A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 66-67. § szabályozta a hallgatói önkormányzatok működését. 1994-ben létrejött az országos hallgatói képviselet is Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖKOSZ) néven, amelyből 1996-ban megalakult a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).
A Hallgatói Önkormányzatnak az egyetem valamennyi hallgatója automatikusan tagja. A Hallgatói Önkormányzatok részben a hallgatók érdekképviseletét látják el mindenféle (tanulmányi, térítésekkel és juttatásokkal kapcsolatos, fegyelmi stb.) ügyekben, részben pedig különböző szolgáltatásokat szerveznek számukra (ilyen például a gólyabál, egyes karokon nyomtatási, fénymásolási, számítógép-használati lehetőség stb.). Az ELTE-n a hallgatói önkormányzati struktúra kétszintű: a karok hallgatói saját maguk, közvetlenül választják saját hallgatói önkormányzatukat (HÖK), míg a karokról való delegálások révén jön létre az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzatában szereplő egyetemi hallgatói önkormányzat, az EHÖK. Az EHÖK a kari önkormányzatok tevékenységét koordinálja, ellátja az egyetemi szintű érdekképviseletet (kari szinten ezt értelemszerűen a kari önkormányzatok teszik meg), illetve szakmailag is segíti a kari önkormányzatok működését. A HÖK-ök és az EHÖK igen fontos részét képezik az egyetemnek, hiszen demokratikus úton választott képviselőivel részt vesznek az az egyetem irányításában, önszerveződésében.

Az Idegen Nyelvek Főiskolája az 1951/52. tanév elején alakult és az 1954/55. tanévben fejezte be működését. Eredetileg orosz, német, francia és angol nyelvű műszaki, sajtó- és közgazdász szakfordítók, valamint tolmácsok képzése volt a főiskola célja. A gyakorlatban azonban a közgazdasági szak helyett külkereskedelmit létesítettek, s az orosz szakot erősen specializálták (gépészetre, kohászatra stb.). A második beiskolázott évfolyamnál a nyugati nyelvszakosok már csak sajtó szakon végezhettek. A harmadik évfolyam minden hallgatója sajtó- és könyvkiadási szakon tanulhatott. A végzetteket általában nem tudták képzettségüknek megfelelően elhelyezni, végül ezért is szüntették meg a főiskolát. A hallgatók a Lenin Intézetben, továbbá a Nyelv- és Irodalomtudományi Karon folytathatták tanulmányaikat. Az Idegen Nyelvek Főiskolájának törzskönyvei megmaradtak, az ügyvitelre vonatkozó iratanyag azonban igen töredékes: jobbára hallgatói névsorokból, vizsgajegyzőkönyvekből áll, egyenkénti átnézéssel kutatható.

Az ELTE-n 1951 és 1955 között működött Idegen Nyelvek Főiskolájának megszüntetése után az 51/1955. (O.K. 12.) OM számú utasítással az ELTE idegen nyelvi lektorátusán idegen nyelvtanfolyamokat szerveztek.
A 4/1958. (VIII.3.) MM rendelet engedélyezte az ELTE BTK idegen nyelvi lektorátusa által kiadott nyelvvizsgát. A vizsgák szervezését és lebonyolítását az ELTE BTK Tanulmányi Osztályának Nyelvvizsga csoportja végezte.
A 6/1965. (VII. 16.) MM számú rendelet létrehozta az ELTE Nyelvvizsga Csoportját, aki az előtte letett nyelvvizsgáról bizonyítványt adott ki.
A 131/1967. (M.K. 17.) MM utasítás szerint a Nyelvvizsga Csoport kivált az ELTE szervezetéből, és önálló intézményként Idegen Nyelvi Továbbképző Központ elnevezéssel – az ELTE rektorának felügyelete alatt – folytatta működését. A rendelet 1967. szeptember 1-jén lépett életbe.
A 71/1998. (IV.8.) Korm. rendelet létrehozta az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központját, amelynek feladata volt többek között a nyelvvizsga központok akkreditációja, valamint a vizsgabizottság által kiállított anyakönyv egy példányának őrzése, és abból másodlat kiállítása. A rendelet ugyan a kihirdetése után 30 nappal hatályba lépett, de 1999. december 31-ig türelmi időt adott a bevezetésére. 2000. január 1-jétől az Idegennyelvi Továbbképző Központ akkreditált vizsgaközponttá vált, így folytatta működését továbbra is önálló intézményként az ELTE rektorának felügyelete alatt. 2005. január 1-jétől az Idegennyelvi Továbbképző Központ integrálódott az ELTE szervezetébe, és azon belül a rektor alá rendelt önálló intézetként folytatta tevékenységét.
A 137/2008. (V.16.) Korm. rendelet létrehozta az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központját, és kötelezővé tette a nyelvvizsgaközpont számára az Oktatási Hivatal elektronikus felületén vezetett elektronikus nyelvvizsga anyakönyvet. 2012. április 12-től az ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ Kft. formában folytatta működését, amelynek tulajdonosa 100%-ban az ELTE volt. 2016. január 1-től a Kft. neve ELTE Origó Nyelvi Centrum Kft.-re változott, de változatlan tevékenységi körrel, továbbra is 100% ELTE tulajdonban működik.

Egyetemünkön 1929-ben Lukonich Imre vezetésével alakult meg az elsősorban a szomszéd népek, az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak történetével foglalkozó Kelet-Európa Története Tanszék, illetve 1934-től a Kelet-Európa Intézet. 1953-ban az Intézet két önálló szervezeti egységre bomlott: a Szovjetunió Története és a Népi Demokratikus Országok Története Tanszékre E két tanszéket 1957-ben ismét összevonták. 1978-tól a Történettudományi Tanszékcsoport, majd az 1990-es évek közepétől a Történeti Intézet tagja.
A tanszék vezetői:
Perényi József 1957-1980
Palotás Emil 1980-2002

A Természettudományi Kar önállósulása után az új kar hallgatói között legnagyobb számban a vegyészhallgatók voltak, de kémiai tárgyakat a kémiatanár jelöltek és az újonnan létesített sokféle, nem tanári képzést folytató szakok (fizikus, geológus stb.) hallgatói is tanultak.
A még 1877-ben másodikként létrehozott Általános Kémiai Intézetből 1944-ben önállósult a Kolloidkémiai és Kémiai Technológia Intézet, élén Buzágh Aladárral. Ez az intézet 1950-ben kettévált, az egyik feléből alakult meg a Kémiai Technológiai Intézet, melynek élére Scherman Vilmost nevezték ki (1951-1956). Utóda Gerecs Árpád vegyészmérnök lett (1956-1973). Az 1960/1961. tanévtől a neve Kémiai Technológiai Tanszék. A tanszék keretében működött 1973-ig a Kémiai Kibernetikai Laboratórium Benedek Pál egyetemi tanár, az MTA levelező tagja vezetésével. 1970-től a Vegyész Szakbizottság, 1982-től a Kémiai Szakterület, 1983-tól pedig a Kémiai Tanszékcsoport tagja.
Tanszékvezetők:
Scherman Vilmos 1951-1956
Gerecs Árpád 1957-1973
Tüdős Ferenc 1973-1998