Érettségi után jogi tanulmányokat folytatott a kolozsvári egyetemen. A második világháborúban szovjet hadifogságba került. A háború után Budapestre került, itt fejezte be jogi tanulmányait, majd 1951-ben orosz nyelv- és irodalomszakon is lediplomázott. 1950-től orosz, 1963-tól már eszperantó nyelvkönyveket is írt. Az ELTE-n 1966-ban kezdte megszervezni az eszperantó nyelv oktatását, először óraadóként, majd adjunktusként, illetve docensként működött. Vállalta a magyar-eszperantó szótár szerkesztését és elméleti, módszertani és szervezői tevékenységet fejtett ki hazai és nemzetközi eszperantó társaságokban. Ennek okán tagja volt az Egyetemes Eszperantó Szövetségnek (UEA) 1983-tól haláláig, a Magyar Eszperantó Szövetségnek (MESZ), az Eszperantó Akadémiának 1985-től, illetve az Eszperantó Tanárok Nemzetközi Szövetségének.
Takács Etel szakmai életét a magyar nyelv tanításának, a támogatásra érdemes, hátrányos helyzetű, tehetséges diákok nevelésének, valamint a neveléstudomány és a tantárgy pedagógia közötti együttműködés megteremtésének szentelte. A végakarata szerint létrehozott – s róla elnevezett – alapítvány is e célokat szolgálta. A Takács Etel Pedagógiai Alapítványt 1994. február 11-én vette nyilvántartásba a Fővárosi Bíróság. Az Alapítvány célja a tehetséges és szorgalmas tanárjelöltek tanulmányainak segítése, évente egy, a közoktatásban elhelyezkedő kezdő magyar, illetve pedagógiai szakos tanár életkezdési támogatásban részesítése; gyakorló (magyar és pedagógiai szakos) tanárok továbbképzésének segítése; hozzájárulás hátrányos helyzetű kisiskolák könyvtári állományának gyarapításához; egyedi támogatás pedagógiai örökség védelme ügyében.