Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar elődintézménye az 1869-ben, Eötvös József kezdeményezésre alapított Budai Állami Tanítóképezde. Az intézmény fennállása óta meghatározó szerepet töltött be a magyar népoktatás és a népiskolai tanítóképzés terén. Az intézményben a tanítóképzés 1959-től felsőfokú, 1975-től főiskolai szinten folyt, 1995-től négy évre emelkedett a korábban hároméves időtartama. A tanítóképzéshez 1968-tól az először kétéves felsőfokú óvónőképzés kapcsolódott, amely 1986-tól vált hároméves, főiskolai szintű képzéssé. A Budapesti Tanítóképző Főiskola 2000-ben, a felsőoktatási integráció során az Eötvös Loránd Tudományegyetem része lett, 2009-től egyetemi karként folytatja működését.

Az 1970-es évek elejétől az egyetemi oktatók és hallgatók (a KISZ kezdeményezésében) felvételi előkészítő tanfolyamokat tartottak a fizikai dolgozók továbbtanulni szándékozó gyermekei számára. E kezdeményezésből alakultak meg 1975/76-ban országosan a Felvételi Előkészítő Bizottságok (FEB). Ezzel párhuzamosan a Minisztertanács 1065/1974./XII.31./ sz. határozata nyomán az Oktatási és Munkaügyi Minisztérium létrehozta a szakmunkás képesítésű fizikai dolgozók felsőfokú (egyetemi főiskolai) felvételi előkészítő tanfolyamát, amely 1975-ben kezdte meg működését. Az előkészítőkön az üzemek, vállalatok által kijelölt tehetséges (érettségizett vagy érettségivel nem rendelkező) továbbtanulni akaró szakmunkás fiatalok vettek részt, akik a tanfolyam elvégzése után felvételt nyerhettek meghatározott egyetemekre és főiskolákra. A tanfolyamokat műszaki, közgazdasági, jogi és agrár szakterületeken szervezték, és különböző egyetemeket jelöltek ki az egyes szakterületen folyó előkészítő tanfolyamok megszervezésére. Az ELTÉ-t a jogi szakterület irányításával bízták meg (vezetője dr. Wessely Antal), az általa szervezett szakmunkások egyetemi előkészítő tanfolyamai (SZET) elsősorban a jogi, államigazgatási, vállalatigazgatási pályára készülő fiatalokat készítették fel. Sikeres felvétel esetén tanulmányaikat nappali, esti és levelező tagozaton egyaránt folytathatták. A nappali tagozatra felvettek esetében a küldő vállalat ösztöndíjat, a végzett hallgatók számára pedig munkalehetőséget igyekezett biztosítani.
A SZET a Minisztertanács 96/1990/V.23. sz. rendeletével fejezte be működését.

Az egyetemeken 1950-ben új szervezeti szabályzatot vezetett be a minisztérium, amelynek értelmében az egyes karok Dékáni Hivatalain belül megszervezték a Személyzeti Osztályokat.
Az egyetem központi Személyzeti Osztályát - amely a Rektori Hivatalhoz tartozott -, 1953-ban állították fel.
Az osztály fennállása során az alábbi feladatokat látta el:

• szervezte a káderekkel való foglalkozást, figyelte fejlődésüket, s vezette róluk a nyilvántartásokat
• kidolgozta és végrehajtotta a káderfejlesztési tervet
• a rektori hatáskörű személyzeti ügyeket előkészítette és intézte (kinevezés, alkalmazás, áthelyezés, felmondás)
• javaslatot tett és felterjesztést készített a minisztériumi hatáskörbe tartozó ügyekben
• intézte a meghívott egyetemi előadók, másodállásúak, mellék-foglalkozásúak személyzeti ügyeit
• vezette az egyetem összes alkalmazottjának nyilvántartását
• az egyetemi költségvetés alapján végezte a munkaerő gazdálkodást és az alkalmazottak segélyezését.
  Az induláshoz képest a feladatkör a későbbiek során némileg módosult, bővült (pl. külföldi utazásokkal kapcsolatos ügyek), illetve szűkült (pl. a segélyezés egyre inkább a szakszervezet hatáskörébe került át).
  A Rektori Tanács 1990 közepén az osztályt beolvasztotta egy új szervezeti egységbe, az Oktatási-, Személyzeti és Szociális Osztályba. Feladataként új kitüntetési-, vezetői-, oktatói-, kutatói követelményrendszer kidolgozását, az új szervezeti egységek létesítésével kapcsolatos személyzeti teendők végzését, a dolgozók továbbképzését, a köztársasági elnöki és minisztériumi hatáskörű személyzeti vonatkozású felterjesztések készítését, a rektori- és rektorhelyettesi hatáskörbe tartozó személyzeti ügyek döntés előkészítését, a külföldi professzorok és lektorok alkalmazásával kapcsolatos ügyintézését, valamint az egyetem hagyományainak őrzését jelölték meg (pl. tanszékvezetői konferenciák, Eötvös-napok rendezése, díjak, kitüntetések, kinevezések ünnepélyes átadása)
  A Személyzeti Osztály 1991-ben szűnt meg.

Már 1975 előtt is működött több felsőoktatási intézményben előkészítő tanfolyam. Az egyik első kezdeményezés a bölcsészkari Studium Generale volt, melyet a kari KISZ szervezet irányított. Az Oktatásügyi Minisztérium 1975-ben határozatot hozott "a fizikai dolgozók gyerekeinek felsőfokú tanulását segítő állami és társadalmi akciók továbbfejlesztéséről" (10/1975. sz. OM határozat.) Az intézkedés az eddigi előkészítő munkát minden felsőoktatási intézmény számára kötelezővé tette, a feltételek biztosítását pedig állami feladatként kezelte.
A budapesti középiskolások bejáró oktatáson vehettek részt. Az órák szemináriumi jellegűek voltak, s egyetemi hallgatók tartották, félévenként az egyetem oktatói is tartottak egy-két előadást. A vidéki jelentkezők félévenként kb. három tesztet kaptak, amit ki kellett tölteniük, a az egyik kijavított példányt visszakapták. Mindkét oktatási formát négy félévre osztották fel. A második félévben kéthetes nyári tábor, a negyedik félév végén, a felvételi előtt 4-5 napos intenzív tanfolyam szerepelt a programban. A FEB élén tanárelnök állt, a vezetőség tagja volt még a titkár, a KISZ-felelős, a levelezés- és a bejáró oktatás vezetője. A szakcsoportok élén szakcsoportvezető állt (a nagyobbak élén - pl. történelem - külön levelező és bejáró oktató vezető). A szakcsoportok munkáját rektori megbízással tanárinstruktorok segítették.

Az MSZMP Politikai Főiskola – teljes nevén MSZMP Központi Bizottsága Politikai Főiskolája – 1968 és 1990 között működő felsőoktatási intézmény volt, melyet a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) – vagyis az állampárt – tartott fenn és működtetett, a „marxista tudomány” elmélyítésére, a káderképzés és a továbbképzés fejlesztésére.
1968-ban a képzés színvonalának emelése érdekében döntött az MSZMP KB a képzés felsőoktatási színvonalúvá tételéről. Az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Főiskolája 1968. szeptember 1-jén kezdte meg működését. Nappali és levelező tagozatot indítottak, a végzettek egyetemi diplomát kaptak. A főiskola fennállásának teljes időtartama alatt Budapesten a XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21. szám alatti épületkomplexumban volt, itt működött a kollégium is. A főiskola oktatói egyetemi oktatói címet kaptak.
A 2005/1990. (III.24.) Minisztertanácsi rendelet megszüntette és jogutód nélkül hagyta az MSZMP Politikai Főiskoláját. A volt levelező tagozatos politikai főiskolások képzésének befejezése érdekében lehetőséget kívántak adni számukra az ELTÉ-re való átjelentkezésre, ahol kisebb részüket átvette az ELTE Szociológiai Intézete és Továbbképző Központja, a tanulmányaikat az eredeti képzési rendben befejezni óhajtók többsége számára pedig a Bölcsészettudományi Karon tervezték politikaelmélet szak felállítását egyszeri kivételes képzési formaként. A tervezett szak tantervét a Kari Tanács azonban ebben a formában nem fogadta el, így az 1990/91 őszén átjelentkező hallgatók egyelőre nem folytathatták tanulmányaikat. A politikaelmélet szak egy új, a modern követelményeknek megfelelő tantervvel - nem pusztán a volt politikai főiskolásokkal - 1994-ben kezdte meg működését.

A Pedagogikum Központ 2007-2015-ig működött (2007-ben hozták létre, tényleges működését 2008-ban kezdte meg), feladata volt három tanárképző kar, a BGGyK, a PPK és a TÓK gazdálkodási, pénzügyi, üzemeltetési feladatainak ellátása, oktatásszervezési, tanulmányi és humánpolitikai adminisztratív szolgáltató tevékenység végzése hálózati jelleggel. A Pedagogikum Központ élén egy Vezető Testület állt, és három főosztálya volt: I. Gazdasági Főosztály, II. Humánpolitikai Főosztály III. Oktatásszervezési és Tanulmányi Főosztály. A Központ három helyen működött: a TÓK-on a humánpolitikai ügyeket, a PPK-n a hallgatókkal kapcsolatos ügyeket, a BGGyK-n a gazdálkodási, pénzügyi és üzemeltetési feladatokat intézték.