A tanszék csak 1997-ben jött létre, de megalapítása szorosan kapcsolódik az előző évek eseményeihez. 1991 őszén TEMPUS pályázat keretén belül a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán megalakult a Számítógépes Nyelvoktatás Kelet-Európai Központja (East European Computer Assisted Language Learning Center-EECALL) egy olyan egyetemi lánc tagjaként, amelyhez a szakterület vezető nyugat-európai intézményei tartoztak (Thames Valley University London, University of Aberdeen, University Birmingham, Bergische Universität Gesamthochschule Wuppertal). Az EECALL-Központban rendszeresen zajlottak francia, német és angol nyelvtanárok számára szervezett tanfolyamok és nyári intenzív továbbképzések. Az EECALL-Központ infrastruktúrája alapján és szakmai kapcsolatainak segítségével FEFA/világbanki támogatással 1994-ben megalapították az Alkalmazott Nyelvészeti Egységet, amely az idegen nyelvi tanszékeken folyó képzésbe integrálta az EECALL-Központot. Az Alkalmazott Nyelvészeti Egység nemzetközi posztgraduális képzést indított külföldi vendégprofesszorok közreműködésével, az Angol Nyelv és Irodalom Tanszékkel, a Német Nyelv és Irodalom Tanszékkel együttműködve, melynek végén egyetemi diplomát vehettek át a hallgatók. 1997 februárjában megalakult az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék. A Tanszék működésének első évében szolgáltatói tevékenységet látott el, az idegennyelvi tanszékek számára alkalmazott nyelvészeti tárgyakat oktatott. 1998-ban jóváhagyták az alkalmazott nyelvész szakos bölcsész szakindítási kérelmet.

Forrás:
A szárnyas idő: 50 éves a felsőfokú képzés Szombathelyen. Szerk. biz. elnöke Stipkovits Ferenc. Sopron-Szombathely: Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, 2010. 340 p.

Az MKP, majd az MDP ifjúsági szervezeteiből 1950. június 16-án alakult meg a Dolgozó Ifjúsági Szövetség, a DISZ, mely kezdetektől az MDP ifjúsági tömegszervezeteként működött. Végleges szervezetének kialakítása egyetemünkön 1951 elejére fejeződött be: az általában húsz fős csoportokat magukba foglaló alapszervezetek szakonként és évfolyamonként szerveződtek külön kari bizottságokba. A látszólag erős és magas taglétszámú DISZ gyengesége a szervezet 1956. október - novemberi dezorganizálódásában, majd teljes szétesésében mutatkozott meg.

Az 1970-es évek elejétől az egyetemi oktatók és hallgatók (a KISZ kezdeményezésében) felvételi előkészítő tanfolyamokat tartottak a fizikai dolgozók továbbtanulni szándékozó gyermekei számára. E kezdeményezésből alakultak meg 1975/76-ban országosan a Felvételi Előkészítő Bizottságok (FEB). Ezzel párhuzamosan a Minisztertanács 1065/1974./XII.31./ sz. határozata nyomán az Oktatási és Munkaügyi Minisztérium létrehozta a szakmunkás képesítésű fizikai dolgozók felsőfokú (egyetemi főiskolai) felvételi előkészítő tanfolyamát, amely 1975-ben kezdte meg működését. Az előkészítőkön az üzemek, vállalatok által kijelölt tehetséges (érettségizett vagy érettségivel nem rendelkező) továbbtanulni akaró szakmunkás fiatalok vettek részt, akik a tanfolyam elvégzése után felvételt nyerhettek meghatározott egyetemekre és főiskolákra. A tanfolyamokat műszaki, közgazdasági, jogi és agrár szakterületeken szervezték, és különböző egyetemeket jelöltek ki az egyes szakterületen folyó előkészítő tanfolyamok megszervezésére. Az ELTÉ-t a jogi szakterület irányításával bízták meg (vezetője dr. Wessely Antal), az általa szervezett szakmunkások egyetemi előkészítő tanfolyamai (SZET) elsősorban a jogi, államigazgatási, vállalatigazgatási pályára készülő fiatalokat készítették fel. Sikeres felvétel esetén tanulmányaikat nappali, esti és levelező tagozaton egyaránt folytathatták. A nappali tagozatra felvettek esetében a küldő vállalat ösztöndíjat, a végzett hallgatók számára pedig munkalehetőséget igyekezett biztosítani.
A SZET a Minisztertanács 96/1990/V.23. sz. rendeletével fejezte be működését.

Az egyetemeken 1950-ben új szervezeti szabályzatot vezetett be a minisztérium, amelynek értelmében az egyes karok Dékáni Hivatalain belül megszervezték a Személyzeti Osztályokat.
Az egyetem központi Személyzeti Osztályát - amely a Rektori Hivatalhoz tartozott -, 1953-ban állították fel.
Az osztály fennállása során az alábbi feladatokat látta el:

• szervezte a káderekkel való foglalkozást, figyelte fejlődésüket, s vezette róluk a nyilvántartásokat
• kidolgozta és végrehajtotta a káderfejlesztési tervet
• a rektori hatáskörű személyzeti ügyeket előkészítette és intézte (kinevezés, alkalmazás, áthelyezés, felmondás)
• javaslatot tett és felterjesztést készített a minisztériumi hatáskörbe tartozó ügyekben
• intézte a meghívott egyetemi előadók, másodállásúak, mellék-foglalkozásúak személyzeti ügyeit
• vezette az egyetem összes alkalmazottjának nyilvántartását
• az egyetemi költségvetés alapján végezte a munkaerő gazdálkodást és az alkalmazottak segélyezését.
  Az induláshoz képest a feladatkör a későbbiek során némileg módosult, bővült (pl. külföldi utazásokkal kapcsolatos ügyek), illetve szűkült (pl. a segélyezés egyre inkább a szakszervezet hatáskörébe került át).
  A Rektori Tanács 1990 közepén az osztályt beolvasztotta egy új szervezeti egységbe, az Oktatási-, Személyzeti és Szociális Osztályba. Feladataként új kitüntetési-, vezetői-, oktatói-, kutatói követelményrendszer kidolgozását, az új szervezeti egységek létesítésével kapcsolatos személyzeti teendők végzését, a dolgozók továbbképzését, a köztársasági elnöki és minisztériumi hatáskörű személyzeti vonatkozású felterjesztések készítését, a rektori- és rektorhelyettesi hatáskörbe tartozó személyzeti ügyek döntés előkészítését, a külföldi professzorok és lektorok alkalmazásával kapcsolatos ügyintézését, valamint az egyetem hagyományainak őrzését jelölték meg (pl. tanszékvezetői konferenciák, Eötvös-napok rendezése, díjak, kitüntetések, kinevezések ünnepélyes átadása)
  A Személyzeti Osztály 1991-ben szűnt meg.

A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1964. évi 29. számú törvényerejű rendelete intézkedett a Munkaügyi Döntőbizottságok megalakításáról, amelyek feladata a munkaügyi viták rendezése volt. Az elnököt, a helyettesét, egy tagot és három póttagot a munkáltató, egy póttagot az egyetemi Szakszervezeti Bizottság delegált a testületbe. A bizottság eljárása panasz alapján indult meg. A panaszt munkaköri besorolás, munkabér megváltoztatására vonatkozó értesítés, áthelyezés, munkaviszony megszüntetése, kártérítésre való kötelezés, vagy fegyelmi határozat ellen a kézbesítést követő 15 napon belül lehetett előterjeszteni. Egyéb ügyekben panasszal az igény esedékessé válásától számított 3 éven belül, bűncselekménnyel okozott kár esetében pedig a büntető eljárás megindítására meghatározott elévülési idő elteltéig, de legalább öt évig lehetett élni. A bizottságnak évenként statisztikai jelentést kellett készíteni a Munkaügyi Minisztérium számára ügyfélforgalmáról. A Bizottság 1992-ben megszűnt.

Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter - a Bölcsészkar 1885. március 24-i rendkívüli ülésének felterjesztésére válaszolva - 1886. június 6-i leiratában határozta el három bölcsész-szeminárium, köztük a Történelmi Szeminárium felállítását. A Bölcsészkar felterjesztése és a miniszter leirata is helyesen határozta meg a szemináriumi munka célját a hallgatók tudományos munkába való egyéni és módszeres bevezetésében, valamint - ami addig szintén hiányzott az egyetemi oktatásból - a tanárnak a diákokkal való közvetlen érintkezésének kialakításában. Az egyetemi oktatás elmélyítése szempontjából is nagy jelentőségű, belső, tudományos működésére nézve teljesen önálló szemináriumok az 1887/88. tanévben kezdhették meg működésüket.
A Történelmi Szeminárium első igazgatója Salamon Ferenc volt. Őt a középkori egyetemes történetet tanító Lánczy Gyula, majd a művelődéstörténetet előadó Békefi Remig követte. Igen népszerűek voltak és sok hallgatót vonzottak a Szemináriumot 1911-től igazgató Marczali Henrik magyar történelemmel foglalkozó órái. Jeles tudósok, így Fejérpataky László és Áldásy Antal voltak a Szeminárium vezető tanárai. A kezdeti tizenötös hallgatói létszám 1911-re már 34 főre emelkedett, az 1920-as és 1930-as években pedig elérte a 40 főt is. A Történelmi Szeminárium rangját jelzi, hogy a két világháború között is olyan tanárai voltak, mint Angyal Dávid, Szekfű Gyula, Lukinich Imre, Hajnal István, Hóman Bálint, Mályusz Elemér. Áldásy Antal és Szentpétery Imre pedig a Szeminárium igazgatói tisztét viselték.
A Szemináriumot 1949-ben az egyetemi reformmal kapcsolatos intézkedések során szűntették meg, illetve szervezték át; részben a levéltáros képzés vette át a Szeminárium szerepét.

1777-ben a nagyszombati egyetem Budára költözése után, a Ratio Educationis alapján állították fel a Jogi Karon a statisztika tanszékét, amelynek első vezetője – egyben e tárgy hazai oktatásának megszervezője – Barics Adalbert volt. A statisztika általában egyéves studiumot jelentett, az első félévben Magyarország, a másodikban Európa és más földrészek statisztikáját tanították. A tanszék nevesebb professzorai: Hajnik Pál (1809), Winkler Márton (1810-1830) és Jurjevich József (1834-1843), majd a szabadságharc bukása után Konek Sándor (1854-1882) még jórészt az úgy nevezett államtudományi iskola szabályainak megfelelően, leíró módszerrel tárgyalták a statisztikát. A magyarországi statisztika nemzetközileg elismertté válásától Láng Lajos (1882-1889, majd 1892-1917) és – a rövidéletű második statisztikai tanszék vezetőjeként – Földes Béla (1882-1892) már a statisztika kutató módszereit alkalmazva, számokat, adatokat összehasonlítva, a tényeket vizsgálva tartottak előadásokat. A statisztika újabb ágazatai – demográfia, gazdaság-, igazságügystatisztika stb. – Kenéz Béla (1917-1946), majd Theiss Ede (1950-1959) irányítása alatt terjedtek el és fejlődtek tovább a tanszéken. A tanszék 1980 és 1982 között az Államtudományi Intézet, 1982-től az Államigazgatástudományi Intézet, majd Tanszékcsoport része 1989-ig. A tanszék neve 1988-tól Statisztikai és Jogi Informatikai Tanszék.
A tanszék vezetői:
Theiss Ede 1954-1959
Kovacsics József 1959-1987
Kovacsics Józsefné Nagy Katalin 1987-2006