A Román Filológiai Intézetet 1862-ben állították fel az egyetemen, élére Román Sándor rendkívüli tanárt nevezték ki tanszékvezetőnek. Ő és az őt követő tanszékvezetők - Ciocan János (1850-1908) és Siegescu József (1873-1927) nem annyira alkotó tudósok, mint inkább a román nyelvészet és irodalom interpretátorai voltak. Az általános romanisztika az Olaszországból érkezett, és a román tanszéken 1928-tól 1935-ig működő Carlo Tagliavini munkássága révén kapta meg a tudományos alapokat, és a román nyelvészeti kutatások is jelentős lépést tettek előre. Az őt követő Tamás Lajos (1936-1978) a meglevő alapokon már európai színvonalú romanisztikai kutatásokat végzett, amellett, mint a magyar-román nyelvészeti és történeti kapcsolatok kutatója is jelentőset alkotott. A tanszék vezetésében Domokos Sámuel (1972-1978) követte őt, aki mint a román irodalom értékeinek egyik legtevékenyebb közvetítője megjelentette a „román irodalom magyar bibliográfiája” című művét, majd Nagy Béla (1978-1978), aki a román nyelvtan-irodalommal foglalkozott. Az 1962/63. tanévtől az Intézet Román Filológiai Tanszék néven működött tovább. A Tanszék bekapcsolódott az Eötvös Kollégiumban megindult szakképzés munkájába is, és tartotta a kapcsolatot a gyulai román gimnáziummal, ahonnan a legtöbb hallgatója kikerült.
Az Intézet / Tanszék vezetői 1945 után:
Tamás Lajos 1936-1972
Domokos Sámuel 1972-1978
Nagy Béla 1978-1986
Süpek Ottó 1986-1988
Miskolczy Ambrus 1988-2022
Nagy Levente 2022-től

A Szláv Tanszékcsoport 1971-től működik, 1979-től a Orosz Filológiai Tanszék, a Szláv Filológiai Tanszék és a Lengyel Filológiai Tanszék tartozott hozzá. A Tanszékcsoport 1994-ben Szláv és Balti Filológiai Intézet néven folytatta a működését. 2002-től az akkor alapított Ukrán Filológiai tanszék is hozzátartozik.

Az ásványtant eredetileg az Orvosi Karon oktatták, s az 1850/51-es tanévben került át - közoktatásügyi miniszteri leirattal - a Bölcsészettudományi Karhoz. 1895-ig a tanszéken tanították az ásvány- és kőzettanon kívül a geológiát is. 1945 után a nagy átszervezések idején, 1949-ben állították fel a Természettudományi Kart, s természetesen erre a karra került az Ásványtani Tanszék is, mely 1957-ben az Ásvány- és Kőzettani Intézet kettéválasztásával vált teljesen önállóvá. A tanszék ezután 1962-ig az Ásvány-Kőzettani Intézet része volt. 1980-tól Földtudományi Szakbizottság, 1982-től Földtani Szakterület, 1983-tól Geológiai Tanszékcsoport, 1990 után a Földrajz- és Földtudományi Intézet Geológiai és Környezetfizikai Központjának tagja.
Tanszékvezetők:
Szádeczky-Kardoss Elemér 1951-1957
Sztrókay Kálmán Imre 1957-1973
Kiss János 1973-1985
Bognár László 1985-1986
Buda György 1986-2008

A Genetikai Tanszék elődje az Általános Biológiai Intézet volt, ahol már az 1948/49-es tanévben megkezdődött az oktatás. Az Intézethez tartozott egy biokémiai részleg is, amely 1953-ban Állatbiokémiai Intézet néven önállósult. Az Intézet 1957-től hivatalosan is Származás- és Örökléstani Intézetként folytatta működését, s utóbb az Állatbiokémiai Intézet - Biokémiai Kutató Csoport elnevezéssel - szintén ebbe a szervezeti keretbe került. 1962-től Származás- és Örökléstani Tanszék a neve, majd 1974-től Genetikai Tanszékként folytatta működését.
Tanszékvezetők:
Bíró Endre 1954-1957
Faludi Béla 1957-1974
Vida Gábor 1974-2005

A könyvtárat 1948-ban hozták létre a politikai oktatás támogatására, majd az 1968-ban létrehozott Politikai Főiskola könyvtárává fejlődött.
1989-ben az Ajtósi Dürer soron működő MSZMP Politikai Főiskola megszűnése után a Főiskola könyvtára (korábban Politikai Főiskola Könyvtára, Lukács György Könyvtár) jogutódja az Eötvös Loránd Tudományegyetem lett, miután az ELTE 1990-ben a főiskola telkével együtt a rajta fekvő épületek birtokába jutott. Ekkor a Pesti Barnabás utcai (mai Piarista köz) épületben működő Központi Olvasóterem mellett az Ajtósi Dürer soron Központi Könyvtárat szerveztek, amely részben a kari könyvtár szerepét is betöltötte. 2003-ban az Ajtósi Dürer sori épület eladása után a könyvtár mintegy félmilliós állományát felosztották az Egyetemi Könyvtár, valamint a kari és intézeti könyvtárak között.

A tanszék 1952-ben alakult meg az 1940-ben létrejött emberföldrajzi tanszékből. A tanszék vezetésével Koch Ferencet bízták meg, aki pályája kezdetén Teleki Pál tanársegéde volt. Működése során megvetette egyetemünkön a regionális gazdasági földrajz oktatásának alapjait. A regionális jelző a tanszék nevében arra utal, hogy a természeti- és gazdasági földrajzot egyszerre vizsgálja egy adott területen. Wallner Ernő ugyancsak tevékenyen kivette részét az alapok lerakásában.
Tanszékvezetők:
Koch Ferenc 1952-1966
Sárfalvi Béla 1966-1990
Próbáld Ferenc 1990-1994
Nemes-Nagy József 1994-2015
Bottlik Zsolt 2015-2018
Szabó Pál 2018-

Az Alkalmazott Földtani Tanszék a TTK ötödik földtani jellegű tanszékeként 1952-ben alakult. A Tanszék vezetője a hamis vádak alapján letartóztatott, majd 1954-ben rehabilitált Vitális Sándor lett. A tanszék hosszú ideig kedvezőtlen elhelyezéssel, korszerűtlen műszerállománnyal működött. A tanszéki kutatómunka és geológushallgatók oktatása elsősorban alkalmazott földtani kérdéseket, főleg hidrológiai problémákat és a magyarországi kőszénterületek komplex vizsgálatát öleli fel.
A tanszék 2008-ban egyesült az Általános és Történeti Földtani Tanszékkel és közösen Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék néven folytatták a munkát.
Tanszékvezetők:
Vitális Sándor 1952-1971
Végh Sándorné 1971-1991
Mindszenty Andrea 1991-2007

A Kémiai (Vegytani) Intézet alapítását az osztrák származású, a bölcsészeti kar állományába tartozó, bár orvostanhallgatókat is oktató Theodor Wertheim tette lehetővé, mikor a 19. század közepén az orvoskari épületben lévő lakását ajánlotta fel az Intézet laboratóriumai számára. Az Intézet új épületének felállítására Eötvös József kultuszminiszter 1867. máj. 15-i előterjesztése, majd annak az uralkodó által történt jóváhagyása után került sor. Az új épületben a Bölcsészeti Kar első modern és a korabeli tudományos igényeket messzemenően kiszolgáló intézete volt, ahol 1871-től folyt az oktatás és a tudományos munka.
1883-ban az Intézet két tanszékre szakadt: Than Károly az orvosnövendékeknek, Lengyel Béla pedig a gyógyszerészeknek tartott előadásokat. 1884-től Lengyel Béla tanszékét "Ásványvíz-vegyelemző intézet" címen emlegették, majd miután ez a természetrajzi épület 2. emeletére költözött, s így a Than Károly-féle intézettől szervezetileg is teljesen különvált, a II. Kémiai Intézet elnevezést nyerte el. Az Intézet rossz és korszerűtlen elhelyezkedése miatt azonban újabb költözésre került sor: 1907-ben a műegyetemi épület pavilonját jelölték ki számára.
A három Kémiai Intézet működési körét a Bölcsészkar 1910. ápr. 21-i ülésének határozata állapította meg. Eszerint a II. számú Kémiai Intézet és Tanszék feladata továbbra is az első és másodéves gyógyszerészhallgatók képzése volt. Az Intézet irányítását Lengyel Béla 1913-ban bekövetkezett halála után Bugarszky István vette át. 1933-ban az Intézet elnevezését Kísérleti és Gyakorlati Kémiai Tanszékre, 1938-ban pedig Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékre változtatták. 2006-tól pedig Analitikai Kémiai Tanszék néven működik.
Tanszékvezetőik:
Eduard Sangaletti (?-1853)
Theodor Wertheim (1853-1860)
Than Károly (1860-1883)
Különválás után:
Lengyel Béla (1883-1913)
Bugarszky István (1913-1936)
Gróh Gyula (1936-1939)
Szebellédy László (1939-1944)
Schulek Elemér (1944-1964)
Szabó Zoltán (1964-1979)
Török Tibor (1979-1981)
Nagy Ferenc (1981-1990)
Orbán Miklós (1990-2005)
Záray Gyula (2005-2010)
Láng Győző (2010-2013)
Salma Imre (2013-2016)
Szalai István (2016-2019)
Csörgeiné Kurin Krisztina (2019-2022)
Mihucz Viktor Gábor (2022-)