Oroszlán Zoltán (Budapest, 1891. márc. 16. – Budapest, 1971. jan. 9.) Régész, művészettörténész, egyetemi tanár. A budapesti tudományegyetemen szerzett tanári (1913), majd bölcsészdoktori diplomát (1918). A budapesti református főgimnáziumban tanított, majd 1914-től a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárában volt gyakornok, közben 1914 és 1917 között a Ludovika Akadémián katonai földrajzot és hadtörténetet tanított. 1917 és 1919 között a Magyar Tudományos Intézet titkára volt Konstantinápolyban. 1919-től a Magyar Nemzeti Múzeum segédőre, 1923-tól a Szépművészeti Múzeum antik osztályának, majd összes szoborgyűjteményének vezetője, később igazgató-őre. 1936-tól a szegedi egyetem magán, 1941-től rendkívüli tanára volt. 1945 és 1967 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen klasszika- és provinciális archeológiát, művészettörténetet és muzeológiát tanított. 1957 és 1959 között a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese volt, 1967-ben vonult nyugdíjba. Mintegy 400 tudományos közleménye jelent meg. Fő kutatási területe a görög és római művészet, elsősorban a görög terrakottaszobrászat és a pannóniai reliefplasztika volt.

Arató Endre (Komárom, 1921. nov. 8. - Bp. 1977. aug. 30.) történész, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1973-tól). Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, 1949-ben szerezte meg bölcsészdoktori oklevelét. 1948-tól a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a nemzetiségi osztály vezetője, 1951-től 1955-ig az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, osztályvezetője, majd igazgatóhelyettese, hosszú ideig pedig a Magyar-Csehszlovák Történész Vegyesbizottság elnöke volt. A nemzetiségi kérdés és Közép-Kelet-Európa XIX-XX. századi történetének alapvető feldolgozásai fűződnek nevéhez. 1957-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kelet-Európa Történeti Tanszékén oktatott docensként, majd 1965-től egyetemi tanárként.

Ortutay Gyula (1910-1978) magyar néprajzkutató, politikus, az MTA tagja. 1945 után a magyarországi néprajztudomány, és azon belül is a folklorisztika legmeghatározóbb alakja volt. 1945-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1958-tól rendes tagja volt. Politikusként 1942-től a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártban tevékenykedett, 1945 után pedig a Baloldali Blokkhoz húzó kisgazdaként tölthetett be több vezető művelődéspolitikai funkciót. 1947 és 1950 között vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1957 és 1963 között az ELTE rektora.

Wolfram Ervin (Budapest, 1923. november 27. - Budapest, 1985. április 17.) kolloidkémikus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1982). Egyetemünkön 1945-ben tanári diplomát, majd 1947-ben vegyészoklevelet szerzett. 1947-től három hónapig a Chinoin Gyógyszerészeti Gyár kutató laboratóriumában dolgozott, majd Buzágh Aladár professzor mellett a Kolloidkémiai és -technológiai Tanszéken volt díjtalan gyakornok. 1949-ben doktorált a liofil gélek peptizációjának kénetikai vizsgálata témakörében. Ugyanebben az évben tanársegéd lett. 1948 és 1954 között az Állami Műszaki Főiskolán, 1954-ben és 1955-ben a debreceni egyetemen is tanított. 1958-ban kandidátusi fokozatot szerzett. 1958 és 1962 között a drezdai Műegyetem vendégprofesszora volt, majd 1962-ben egyetemünk kolloidkémiai tanszékének vezetője lett. 1966-ban a tudományok doktora, 1967-től egyetemi tanár, 1983-ban rektorhelyettes. Több külföldi tudományos társaságnak volt tagja, 1967-ben MTA Akadémiai Díj I. fokozatával, 1974-ben az oktatásügy kiváló dolgozója címmel, 1979-ben Buzágh Aladár díjjal, 1981-ben Wolfgang Ostwald díjjal tüntették ki munkásságáért.

Elekes Lajos (1914-1982) a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karán tanult, majd 1937-től 1950-ig az Országos Levéltárban dolgozott. 1951-től 1960-ig az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa, 1957-től haláláig az ELTE BTK Középkori Magyar Történelmi Tanszékének vezetője volt. 1966 és 1969 között a BTK dékáni tisztét is viselte. Több mint egy évtizedig a Századok című folyóirat szerkesztő bizottságának elnöke, 1973-tól az MTA rendes tagja volt. Történetírói munkásságáért 1953-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

Méhely Lajos (Kisfaludszögi, 1862. aug.24. - Bp. 1953. febr.4.), zoológus, egyetemi tanár, a kolozsvári egyetem díszdoktora, az MTA tagja. Elemi iskoláit Kisfaludszögin és Kassán, a középiskolát Eperjesen és Lőcsén, egyetemi tanulmányait a budapesti Műegyetemen és a Tudományegyetemen végezte. 1880 és 1885 között tanársegéd volt a Műegyetem állattani tanszékén. 1995 és 1896 között a brassói főreáliskola tanára volt. Ezután a Magyar Nemzeti Múzeum állattárában beosztott tanár, igazgató őr, 1912-től osztályigazgató. 1915-től egyetemünkön az általános állattan, s összehasonlító bonctan és szövettan nyilvános rendes tanára lett az Általános Állattani Tanszéken. Különféle állatcsoportok fejlődés- és rendszertanával foglalkozott. Az I. világháborút biológiai magyarázatokkal igyekezett igazolni. Az 1927/28-as tanévben a bölcsészkar dékánja volt. Miután fajbiológiai tevékenységét több tudóstársa elítélte, 1930-ban lemondott akadémiai tagságáról, s 1933-ban nyugdíjba vonult. Zoológusként a méhek, rákok, kétéltűek, hüllők és emlősök tanulmányozásával foglalkozott. A II. világháború után nézeteiért a Népbíróság súlyos fegyházbüntetésre ítélte.