Takács Etel szakmai életét a magyar nyelv tanításának, a támogatásra érdemes, hátrányos helyzetű, tehetséges diákok nevelésének, valamint a neveléstudomány és a tantárgy pedagógia közötti együttműködés megteremtésének szentelte. A végakarata szerint létrehozott – s róla elnevezett – alapítvány is e célokat szolgálta. A Takács Etel Pedagógiai Alapítványt 1994. február 11-én vette nyilvántartásba a Fővárosi Bíróság. Az Alapítvány célja a tehetséges és szorgalmas tanárjelöltek tanulmányainak segítése, évente egy, a közoktatásban elhelyezkedő kezdő magyar, illetve pedagógiai szakos tanár életkezdési támogatásban részesítése; gyakorló (magyar és pedagógiai szakos) tanárok továbbképzésének segítése; hozzájárulás hátrányos helyzetű kisiskolák könyvtári állományának gyarapításához; egyedi támogatás pedagógiai örökség védelme ügyében.

Az irodalmi esztétika neves kutatója. 1945-ben költözött családjával Magyarországra. Középiskolai tanulmányait Budapesten, a Fáy András Gimnáziumban végezte. 1949-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem (ELTE) magyar-történelem szakára iratkozott be. 1953-ban szerzett tanári diplomát, majd 1963-ban védte meg doktori disszertációját. 1972-től tanított az ELTE esztétika tanszékén. 1982 és 1987 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem általános rektorhelyettese. 1990-től az MTA levelező, majd rendes tagja. Kutatási területe az esztétika, az irodalomtörténet és az irodalomelmélet. Publikációi magyar nyelven kívül angolul, németül és olaszul is megjelentek.

Tanulmányait 1964-1969 között ELTE magyar-könyvtár szakon végezte. 1973-ban doktorátust szerzett. Egyetem elvégzése után pár hónapig segédmunkásként dolgozott, majd 1969 őszétől Tudományos segédmunkatárs lett az ELTE XX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékén. 1970-ben tanársegédi kinevezést kapott, majd 1975-ben adjunktus lett. 1976-ben kilépett az egyetemről, azonban óradóként még működött, majd a Népszabadság munkatársaként folytatta pályáját. Ezzel párhuzamosan 1972-től a Kritika munkatársa, 1978-tól főszerkesztő-helyettese. Emellett dolgozott még a Külügyminisztériumi Könyvtárban és az MSZMP KB politikai főiskoláján.
Tagja volt a Magyar Írók Szövetségének, A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának, az MTA Irodalomtudományi bizottságának és az MSZMP-nek is.
Két legnagyobb kutatási területe Sarkadi Imre és Bálint György munkássága. Emellett számos neves szerző művéről írt kritikákat. Aktív szerepet vállalt a magyar irodalmi életben, levelezett Ungvári Tamással, Agárdi Péterrel, Tandori Dezsővel és Aczél Györggyel is.

Medzihradszky Kálmán (1928-2019) magyar kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A peptidkémia, ezen belül a természetes peptidek szerkezete és biológiai hatása közti összefüggések vizsgálatának nemzetközi hírű tudósa. Diplomája megszerzése után, 1950-től az ELTE TTK Szerves Kémia Tanszékének oktatója, 1971-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1980-tól az egyetem rektorhelyettese, 1983 és 1989 között pedig a TTK dékánja. Hivatali idején kezdődött meg az ELTE lágymányosi épületegyüttesének építése, a kémiai részleget 1989-ben vehette át. 1998-ban vonult nyugdíjba, 1999-ben professor emeritus címet kapott. 2003-ban az ELTE díszdoktorává avatta. 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2005-től pedig az MTA Kémiai Tudományok Osztályának elnöke volt.