Méhely Lajos (Kisfaludszögi, 1862. aug.24. - Bp. 1953. febr.4.), zoológus, egyetemi tanár, a kolozsvári egyetem díszdoktora, az MTA tagja. Elemi iskoláit Kisfaludszögin és Kassán, a középiskolát Eperjesen és Lőcsén, egyetemi tanulmányait a budapesti Műegyetemen és a Tudományegyetemen végezte. 1880 és 1885 között tanársegéd volt a Műegyetem állattani tanszékén. 1995 és 1896 között a brassói főreáliskola tanára volt. Ezután a Magyar Nemzeti Múzeum állattárában beosztott tanár, igazgató őr, 1912-től osztályigazgató. 1915-től egyetemünkön az általános állattan, s összehasonlító bonctan és szövettan nyilvános rendes tanára lett az Általános Állattani Tanszéken. Különféle állatcsoportok fejlődés- és rendszertanával foglalkozott. Az I. világháborút biológiai magyarázatokkal igyekezett igazolni. Az 1927/28-as tanévben a bölcsészkar dékánja volt. Miután fajbiológiai tevékenységét több tudóstársa elítélte, 1930-ban lemondott akadémiai tagságáról, s 1933-ban nyugdíjba vonult. Zoológusként a méhek, rákok, kétéltűek, hüllők és emlősök tanulmányozásával foglalkozott. A II. világháború után nézeteiért a Népbíróság súlyos fegyházbüntetésre ítélte.

Mauritz Béla (Kassa, 1881. máj. 3. - Bp. 1971. febr. 15.) petrográfus, mineralógus, egyetemi tanár, az MTA tagja (1935-1946 között igazgatója), a föld- és ásványtudományok doktora (1957). A budapesti tudományegyetemen 1905-ben szerzett tanári oklevelet, majd Semsey Andor ösztöndíjával öt évig Heidelberg, Lipcse, Drezda és Bécs egyetemein tanult. Hazatérése után a budapesti egyetemen tanársegéd 1910-14 között adjunktus, 1914-től rendkívüli, 1915-től 1949-ig ny. rendes tanár az ásvány és kőzettani tanszéken, 1943-44-ben az egyetem rektora volt. 1937-től a Mathematikai és Természettudományi Értesítő szerkesztője. Nyugdíjazása után a Földtani Intézet kutatásaiban vett részt, majd a Nemzeti Múzeum Ásvány- és Kőzettárában dolgozott. A Magyarhoni Földtani Társulat tagja, két cikluson át elnöke, a Természettudományi Társulat alelnöke (1940-ig) volt. Elsősorban ásványkutatásokkal, a hazai mélységi és kiömlési kőzetek petrográfiájával foglalkozott.

Mátrai László (1909-1983) filozófiát, esztétikát, magyar irodalomtörténetet tanult a budapesti egyetemen, 1929-ben alapfokú magyar-német szakos tanári vizsgát tett, majd 1931-ben bölcsészdoktori fokozatot szerzett. 1941-ben egyetemi magántanár lett. Akadémikus (1948-tól levelező, 1962-től rendes tag), az MTA II. osztályának titkára (1953-1955; 1960-1970), 1970-től osztályelnöke, címzetes egyetemi tanár (1965-től), az ELTE BTK Marxizmus-Leninizmus Tanszékcsoportjának vezetője volt. 1933-tól az Egyetemi Könyvtárban dolgozott, melynek 1945-1979 között főigazgatója volt. 1939-1943 között az Eötvös Kollégiumban tanított, 1946 és 1948, majd 1973 és 1980 között filozófiatörténetet oktatott az egyetemen.
Elsősorban magyar és egyetemes filozófiatörténeti kutatásokkal foglalkozott, többek között írt a reneszánsz filozófiáról, Kopernikuszról, Holbachról és Hegelről. Könyvtárvezetői működése első éveit a világháború után az intézmény újjászervezése jellemezte. Előbb a háború idején megjelent angol, majd svájci könyvek gyűjteményéből szervezett kiállítást. Nevéhez fűződik a könyvtári anyagok rekatalogizálásának irányítása, a folyóiratok számonkénti nyilvántartása, új raktári rend, a tizedes osztályozású szakkatalógus és – elsőként Magyarországon – a tárgyszókatalógus bevezetése.