Showing 542 results

Authority record

Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola

  • PTEEL-
  • Corporate body
  • 1977-1999

1977-től a Kaposvári Tanítóképző Főiskola Kihelyezett Tagozataként kezdte meg működését, 1990-től lett önálló intézmény.

ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

  • ELTEL-2000
  • Corporate body
  • 1941-1990

A Jogi Kar felállítására az Egyetem alapítása után 32 évvel, 1667-ben került sor. Kezdetben Facultas Juridica-nak nevezték, és ez a Jezsuita korban nem is változott. II. József reformtervei között szerepelt az az elgondolás, hogy a Jogi Kar elsődleges feladata állami tisztviselők nevelése, akik számára viszont elengedhetetlen a politikai és az államtudományok együttes ismerete. Az előadások tárgya ennek megfelelően kibővült, a Kar pedig a Facultas Juridico-Politica nevet kapta. Amikor az Egyetemen a tanítási nyelv a latin helyett a magyar lett, neve Jog- és Államtudományi Karra változott, s ezen a néven működött egészen 1948-ig. Az 1948/49-es tanévtől a 206.693/1948. VKM sz. rendelet alapján a Karon közigazgatási képzés is folyt. Nevét is megváltoztatták, két évig Jog- és Közigazgatástudományi Kar néven szerepelt. Ez azonban nem jelentett szervezeti változást, csupán tananyag módosítást. Az 1950/51-es tanévtől a kar neve: Állam- és Jogtudományi Kar.

ELTE Bölcsészettudományi Kar

  • ELTEL-3000
  • Corporate body
  • 1635-től

1635-ben, az egyetem alapítása idején két karon indult meg a tanítás: a Facultas Theologicán és a Facultas Philosophicán. A magyar nyelvű oktatás bevezetése óta a Facultas Philosophica neve Bölcsészeti vagy Bölcsészettudományi Kar. Ezt "bölcsészeti tanfolyam"-ként emlegették, mivel hosszú ideig előkészítő jellege volt: az Egyetem többi fakultására csak a Bölcsészkar elvégzése után lehetett tovább lépni. A Kar keretében állították fel 1782-ben az Institutum Geometricum-ot (Mérnökképző Intézet), amely a mai Budapesti Műszaki Egyetem elődje, és amely 1850-ig tartozott hozzá. A 19. század közepétől a tudományos munka mellett a Kar feladata lett a tanárok képzése is, ezért alakult meg 1862-ben a Tanárvizsgáló Bizottság, majd 1870-ben a Tanárképző Intézet. Szervezetileg ugyan mindkettő független volt a Kartól, de szorosan együttműködött vele. Az 1949. évi reform alapvető változást hozott a Karon: 1949. május 16-tól leváltak a természettudományokkal foglalkozó tanszékek (intézetek), és önálló karrá alakultak Természettudományi Kar néven. 1953-ban, az újabb szervezeti változás következtében a Nyelv- és Irodalomtudományi, illetve a Történettudományi Kar 1957-ig külön dékáni hivatallal - s így önálló karként - működött. 1957-ben a két kar ismét egyesült, és Bölcsészettudományi Kar néven működik napjainkban is.

ELTE Történettudományi Kar

  • ELTEL-1010
  • Corporate body
  • 1953-1956

A Történettudományi Kar az ELTE szenátusa 1953. február 27-i határozata alapján (megerősítette Eln. Tan. 1953. évi 7 tvr.) a Bölcsészettudományi Kar kettéválasztásával 1953 nyarán jött létre önálló Dékáni Hivatallal és Tanulmányi Osztállyal. 1956. december 7-én egyesült a Nyelv- és Irodalomtudományi Karral, és ettől kezdve újra Bölcsészettudományi Kar néven működött.

ELTE Idegennyelvek Főiskolája

  • ELTEL-1018
  • Corporate body
  • 1951-1956

Az Idegen Nyelvek Főiskolája az 1951/52. tanév elején alakult és az 1954/55. tanévben fejezte be működését. Eredetileg orosz, német, francia és angol nyelvű műszaki, sajtó- és közgazdász szakfordítók, valamint tolmácsok képzése volt a főiskola célja. A gyakorlatban azonban a közgazdasági szak helyett külkereskedelmit létesítettek, s az orosz szakot erősen specializálták (gépészetre, kohászatra stb.). A második beiskolázott évfolyamnál a nyugati nyelvszakosok már csak sajtó szakon végezhettek. A harmadik évfolyam minden hallgatója sajtó- és könyvkiadási szakon tanulhatott. A végzetteket általában nem tudták képzettségüknek megfelelően elhelyezni, végül ezért is szüntették meg a főiskolát. A hallgatók a Lenin Intézetben, továbbá a Nyelv- és Irodalomtudományi Karon folytathatták tanulmányaikat. Az Idegen Nyelvek Főiskolájának törzskönyvei megmaradtak, az ügyvitelre vonatkozó iratanyag azonban igen töredékes: jobbára hallgatói névsorokból, vizsgajegyzőkönyvekből áll, egyenkénti átnézéssel kutatható.

PTE Tanárképző központ

  • PTEEL-
  • Corporate body
  • 2015-

2007 óta működött egy hasonló szervezeti egység, a Pedagógusképzési Koordinációs Központ (PKK), amelynek ugyancsak a karok közötti egyeztetés volt a feladata, ezen alapult a Nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény alapján létrehozott új egység

Results 291 to 300 of 542