Affichage de 542 résultats

Notice d'autorité

SEK Szláv Filológiai Intézet

  • ELTE SEKL-92
  • Collectivité
  • 1990-

Szláv Filológiai Tanszékcsoport (horvát, orosz, szlovén) (1990-2005)
Szláv Filológiai Intézet (2006-2013)
Szláv Filológiai Intézeti Tanszékcsoport (2013-2017)
BDPK Szlavisztika Tanszék (2018-)
1973 őszén megalakult az Orosz Nyelv és Irodalom Tanszék. A kétszakos tanárképzésen kívül idegen nyelvi lektorátusként is működött 1989-ig. A tanárképzés matematika-orosz szakon indult meg. 1978-ban kezdte meg tanulmányait az első magyar-orosz, 1982-ben az első könyvtár-orosz szakos csoport. A rendszerváltástól kezdődően lehetőség volt a főiskolán oktatott bármely más szakkal való párosítása az orosz szaknak. Az 1970-es években megindult a levelező tagozatos képzés is. Az orosz szakos hallgatók külföldi részképzésben is részt vettek (Leningrád/Szentpétervár, Moszkva, Ogyessza). 1980-ban dr. Gadányi Károly vezetésével megalakult a Szlovén Tanszéki Csoport, amely az 1982/83-as tanévtől kezdődően Szlovén Nyelv és Irodalom Tanszékké szerveződött. A tanszéken kétszakos tanárképzés (kezdetben szlovén-magyar, szlovén-rajz, szlovén-testnevelés, később szlovén-bármely szak), nemzetiségi tanítóképzés, fakultatív szlovén nyelvoktatás folyt. A Nemzetközi Szlavisztikai Napok c. konferencia sorozat jó hírnévnek örvend a hazai és külföldi szlavisták körében. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 1991-ben engedélyezte a Horváth Nyelv és Irodalom Tanszék megalakítását. A tanszék prof. dr. Gadányi Károly vezetésével sikeres kapcsolatot alakított ki a ELTE BTK szláv tanszékeivel, a Zágrábi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karával, a Zágrábi Horvát Nyelvi Intézettel és az Eszéki Tudományegyetemmel. 1989-ben az Orosz Nyelv és Irodalom Tanszékből kivált az Idegen Nyelvi Lektorátus, amely 1998-ig működött. 1990-ben megalakult a Szláv Filológiai Tanszékcsoport prof. dr. Gadányi Károly vezetésével a Horvát-, Orosz- és Szlovén Nyelv és Irodalom Intézeti Tanszékekből. 2006-tól Szláv Filológiai Intézet néven működött tovább. 2006-tól megkezdődött a szlavisztika (BA) alapszakos bölcsészek (horvát/orosz/szlovén) képzése. 2008 őszétől a tanszéken megindult a szlavisztika mesterszak (MA) horvát, szlovén és orosz szakirányon, valamint a horváttanár, a horvát- és nemzetiségihorvát-tanár, az orosztanár, a szlovéntanár, valamint a szlovén- és nemzetiségiszlovén-tanár (MA) mesterszakok is. 2013 őszétől az osztatlan tanárképzés keretében az intézet megkezdte a kétszakos középiskolai tanárok képzését.

Forrás:
A szárnyas idő: 50 éves a felsőfokú képzés Szombathelyen. Szerk. biz. elnöke Stipkovits Ferenc. Sopron-Szombathely: Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, 2010. 340 p.

https://sek.elte.hu/szlavisztika

SEK Uralisztikai Tanszék

  • ELTE SEKL-106
  • Collectivité
  • 1991-2013

Uralisztikai Tanszék (1991-2006)
Uralisztikai Intézeti Tanszék (2006-2013)
A tanszék 1991-ben alakult meg, bekapcsolódott a magyar szakos képzésbe, három nyelvvel (észt, finn, lett) bővítette az idegen nyelvek választékát. 1998-ban a BDF megkapta a Finnugor Nyelvészet szakon az egyetemi képzés jogát. A tanszék kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett, rendszeresen szervezett konferenciákat (Magyar-finn kontrasztív konferencia, Magyar-észt kontrasztív konferencia, nyári egyetemeket (Hungarológiai nyári egyetem, Osztrák-magyar nyári egyetem). Kiemelt tudományos tevékenységet folytatott:

  • Borostyánkőút-projekt: észt, lett szótárakat, könyveket jelentettek meg,
  • EUVocS-projekt (EU Vocabularium Savariense): hat nyelv EU szótárát készítették el.

2006-tól, a bolognai képzés megkezdésétől nem volt lehetőség finnugor nyelvészeti alapképzés indítására, a tanszék lehetőségei beszűkültek, magyar alapszakon szakirányú képzést, illetve minor képzést indíthatott.

Forrás:
A szárnyas idő: 50 éves a felsőfokú képzés Szombathelyen. Szerk. biz. elnöke Stipkovits Ferenc. Sopron-Szombathely: Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, 2010. 340 p.

SEK Magyar Nyelvészeti tanszék

  • ELTE SEKL-112
  • Collectivité
  • 1973-

Magyar Nyelvi Tanszék (1973-1978)
Magyar Nyelvészeti Tanszék (1978-2008)
Magyar Nyelvészeti Intézeti Tanszék (2008-2017)
BDPK Magyar Nyelvtudományi Tanszék (2018-)
A tanszék megszervezését 1972–1973-ban dr. Szabó Géza főiskolai tanár vállalta, aki nyugdíjba vonulásáig elismert szakmai műhely vezetőjeként tevékenykedett.
A Magyar Nyelvészeti Tanszéken elsősorban dialektológiai, iskolai nyelvszociológiai és névtani vizsgálatok folynak. A nyelvtudomány területén ki kell emelni a nyugati régiót átfogó s azon részben túllépő beszélt nyelvi vizsgálatokat, amelyek alapvetően az anyanyelvi nyelvállapot tényeire és jelenségeire támaszkodtak 10–14 évesek körében, de ezzel együtt a kétnyelvűség jellemzőire és problémáira is egzakt kutatási eredményeket szolgáltattak. Ebben a kutatásban a Maribori Egyetem Magyar Intézetével szoros együttműködésben végeztek munkálatokat. Mindezt a kutatást számos publikáció, konferencia-előadás, könyv dokumentálja hazai és külföldi vonatkozásban egyaránt. A 2006/2007. tanévtől a BA-rendszerre való átállás új stúdiumok-nyelvpolitika, nyelvi tervezés- lehetőségét hozta magával. A magyartanári MA-képzés megindult a 2009/2010. oktatási évtől.

Forrás:
A szárnyas idő: 50 éves a felsőfokú képzés Szombathelyen. Szerk. biz. elnöke Stipkovits Ferenc. Sopron-Szombathely: Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, 2010. 340 p.

https://sek.elte.hu/content/az-elte-bdpk-magyar-nyelvtudomanyi-tanszekenek-tortenete.t.13604?m=4621

SEK Rajz Tanszék

  • ELTE SEKL-136
  • Collectivité
  • 1972-

Rajz Tsz: 1972-2009
Rajz Intézeti Tsz: 2009-2017
BDPK Vizuális Művészeti Tsz: 2018-
Szombathelyen 1972-ben indult meg a rajztanár képzés Horváth János festőművész, Majthényi Károly szobrászművész, Kőfalvi Istvánné pedagógiai tapasztalataira alapozva. A matematika-rajz tanári szakpárt felváltotta a történelem-rajz és biológia-rajz szakpárosítás. Az 1990-es években indult el a rajz szakos nappali képzés mellett a másoddiplomás levelezős képzés. Egy évtized elteltével elindult az egyszakos rajztanár képzés. Az egyszakos képzés következtében látványos hallgatói eredmények születtek, amelyek nyilvánosságot kaptak a városban, régióban. A szak iránti érdeklődés egyre nagyobb lett, így az ország egész területéről érkeztek hallgatók Szombathelyre. Az egyszakos tanárképzés megszűnése után nyílt lehetőség a korlátlan szakpárosításra. A tanszék újraindította a másoddiplomás levelező képzést, amire egyre nagyobb igény támadt, mivel a Kaposvárra kihelyezett képzés egymaga ezt már nem tudta kielégíteni. Majd a hagyományos rajztanárképzésre alapozva két bolognai alapszak indult, a képi ábrázolás és a kézműves. 2007-ben együttműködési megállapodás született a Szombathelyi Képtár és a Berzsenyi Dániel Főiskola között. A tanszék a BA szakjaival párhuzamosan elindította az alapdiplomás levelező képzést is. 2008-ban akkreditálták a képi ábrázolás és kézműves BA szakra épülő, vizuális és környezetkultúra-tanár MA szakot, amely 2010-ben indult el.

Forrás: A szárnyas idő: 50 éves a felsőfokú képzés Szombathelyen. Szerk. biz. elnöke Stipkovits Ferenc. Sopron-Szombathely: Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, 2010. 340 p.

SEK Ének-zene Tanszék

  • ELTE SEKL-138
  • Collectivité
  • 1959-

Ének-zene Szakcsoport (1959-1974)
Ének-zene Tanszék (1974-1991)
Zenei Tanszék (1991-1992)
Zenei Intézet (1992-1994)
Zenei Tanszék (1995-2008)
Zenei Intézeti Tanszék (2009-2017)
BDPK Zenepedagógiai Tanszék (2018-)
Az 1959-ben alakult Ének-zene Szakcsoport a tanító szakos hallgatók zenei nevelését tűzte ki célul, de részt vett a megye zenei életében is. 1974-ben a kiegészítő jellegű képzés helyébe a zenei szakképzés lépett. 1990-től indult el az ének-zene – karvezetés, 1991-től pedig az ének-zene – egyházkarnagy szak, mely már középiskolai ének tanári pályára készített fel. A tanszék tudományos szimpozionjainak, konferenciáinak anyagát a 1992-ben létrehozott Zenei Füzetekben jelentette meg. 2007-2008-ban jött létre az ének-zene alapszak (BA) igazodva az új felsőoktatási igényekhez.
A tanszék zeneszerzői számos publikációval rendelkeznek, s a művésztanárok fellépnek a tanszéki együttesekkel (Orchidea Nőikar, Berzsenyi Dániel Vegyeskar). A kutatásokat, a művészeti munkát a Tudományos és Művészeti Műhely végzi. Lemez-, könyv- és kottasorozatokat jelentettek meg (A Magyar Egyházzene Évszázadai 1-6; Az Esterházy udvar zenéje; Zenei Füzetek).
A Berzsenyi Dániel Vegyeskar 1959-től létezik, országos hírűvé nőtte ki magát, felléptek Európa országaiban (1986-ban II. János Pál pápa audienciáján), de turnéztak Mexikóban is. Nemzetközi fesztiválokon, versenyeken előkelő helyezéseket értek el.

Forrás: A szárnyas idő: 50 éves a felsőfokú képzés Szombathelyen. Szerk. biz. elnöke Stipkovits Ferenc. Sopron-Szombathely: Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, 2010. 340 p.;
Zenei Intézet tájékoztatója 1993.

SEK Pedagógiai és Pszichológiai Intézet

  • ELTE SEKL-142
  • Collectivité
  • 1959-

Pedagógiai szakcsoport (1959-1971)
Neveléstudományi Tanszék (1971-1993)
Neveléstudományi Intézet (1993-2003) (Pedagógia Tanszék, Pszichológia Tanszék, Médiapedagógia Csoport tartozik ide)
Pedagógiai és Pszichológiai Intézet (2003-2013) (Pedagógia Intézeti Tanszék, Pszichológia Intézeti tanszék tartozik ide)
Pedagógiai Intézet (2014-2017)
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pedagógiai és Pszichológiai Intézet (2018-)
A Pedagógiai és a Pszichológiai Tanszék a Szombathelyi Tanítóképző Intézet Pedagógiai Szakcsoportjának utódjaként jött létre 1971-ben. A videotechnika és a zárt láncú televízió alkalmazása a tanárképzésben Magyarországon elsőként indult el a tanszéken Lux Ibolya és Horváth Rezsőné vezetésével. Az 1980-as évek végétől alternatív pedagógiákkal ismerkedhettek meg a hallgatók: Waldorf iskola, Freinet pedagógia, Szentlőrinci Iskolakísérlet, Zsolnai-féle Képességfejlesztő Iskola. A pedagógiai elméleti tárgyak rendezése érdekében integrált tárgyak (pl. nevelés elméleti) oktatását vezették be. Majd nagyobb hangsúlyt kapott a gyakorlati képzés. A tanszék oktatói dolgozták ki az „Egyéni pedagógiai, pszichológiai gyakorlatok” megfigyelési szempontjait, készítették fel a hallgatókat, ellenőrizték, értékelték munkáikat. Az 1980-as években részt vállalt a tanszék a burgenlandi magyartanárok képzésében, majd a svédországi tanárok továbbképzésében. Az oktatók folyamatosan képezték magukat. Munkáik szakmai kötetekben, szakfolyóiratokban jelentek meg: 1978-1986 között a Szombathelyi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményeiben, 1978-1998 között a Magunknak-magunkról köteteiben. 2020 őszén elindult a pszichológia szak BA szinten.

Forrás:
A szárnyas idő: 50 éves a felsőfokú képzés Szombathelyen. Szerk. biz. elnöke Stipkovits Ferenc. Sopron-Szombathely: Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, 2010. 340 p.

https://sek.elte.hu/pepsziszh

SEK Pedagógia Tanszék

  • ELTE SEKL-144
  • Collectivité
  • 1971-

Neveléstudományi Tanszék (1971-1993)
Pedagógia Tanszék (1993-2003, a Neveléstudományi Intézeten belül)
Pedagógiai Intézeti Tanszék (2003-2013, a Pedagógiai és Pszichológiai Intézeten belül)
Pedagógiai Intézet (2014-2017)
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pedagógiai és Pszichológiai Intézet (2018-)
A Pedagógiai Tanszék a Szombathelyi Tanítóképző Intézet Pedagógiai Szakcsoportjának utódjaként jött létre 1971-ben. A videotechnika és a zárt láncú televízió alkalmazása a tanárképzésben Magyarországon elsőként indult el a tanszéken Lux Ibolya és Horváth Rezsőné vezetésével. Az 1980-as évek végétől alternatív pedagógiákkal ismerkedhettek meg a hallgatók: Waldorf iskola, Freinet pedagógia, Szentlőrinci Iskolakísérlet, Zsolnai-féle Képességfejlesztő Iskola. A pedagógiai elméleti tárgyak rendezése érdekében integrált tárgyak (pl. nevelés elméleti) oktatását vezették be. Majd nagyobb hangsúlyt kapott a gyakorlati képzés. A tanszék oktatói dolgozták ki az „Egyéni pedagógiai, pszichológiai gyakorlatok” megfigyelési szempontjait, készítették fel a hallgatókat, ellenőrizték, értékelték munkáikat. Az 1980-as években részt vállalt a tanszék a burgenlandi magyartanárok képzésében, majd a svédországi tanárok továbbképzésében. Az oktatók folyamatosan képezték magukat. Munkáik szakmai kötetekben, szakfolyóiratokban jelentek meg: 1978-1986 között a Szombathelyi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményeiben, 1978-1998 között a Magunknak-magunkról köteteiben.

Forrás:
A szárnyas idő: 50 éves a felsőfokú képzés Szombathelyen. Szerk. biz. elnöke Stipkovits Ferenc. Sopron-Szombathely: Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, 2010. 340 p.

SEK Pszichológia Tanszék

  • ELTE SEKL-146
  • Collectivité
  • 1971-

Neveléstudományi Tanszék (1971-1993)
Pszichológia Tanszék (1993-2003, a Neveléstudományi Intézeten belül)
Pszichológiai Intézeti Tanszék (2003-2013, Pedagógiai és Pszichológiai Intézeten belül)
Pedagógiai Intézet (2014-2017)
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pedagógiai és Pszichológiai Intézet (2018-)
A Pszichológiai Tanszék a Szombathelyi Tanítóképző Intézet Pedagógiai Szakcsoportjának utódjaként jött létre 1971-ben. Az 1980-as évek végétől alternatív pedagógiákkal ismerkedhettek meg a hallgatók: Waldorf iskola, Freinet pedagógia, Szentlőrinci Iskolakísérlet, Zsolnai-féle Képességfejlesztő Iskola. A tanszék oktatói dolgozták ki az „Egyéni pedagógiai, pszichológiai gyakorlatok” megfigyelési szempontjait, készítették fel a hallgatókat, ellenőrizték, értékelték munkáikat. 2020 őszén elindult a pszichológia szak BA szinten.

Forrás:
A szárnyas idő: 50 éves a felsőfokú képzés Szombathelyen. Szerk. biz. elnöke Stipkovits Ferenc. Sopron-Szombathely: Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, 2010. 340 p.

https://sek.elte.hu/pepsziszh

SEK Bölcsészettudományi Kar

  • ELTE SEKL-78
  • Collectivité
  • 2002-2017

2002-2007. Bölcsészettudományi Főiskolai Kar
2008-2013. Bölcsészettudományi Kar
2013-2017. Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar
1962-től már erőteljesen megjelent a bölcsészet- és társadalomtudományi profil az 1959-ben létrejött Felsőfokú Tanítóképző Intézetben. 1962 őszétől a tanítóképzés mellett elindult a népművelő-könyvtáros képzés. A 1970-es évek elején orosz, magyar, történelem szakokkal bővült a kínálat. 1990-ben a Berzsenyi Dániel téri önálló épülettömbben a már meglévő szakok mellett jelentős mértékben bővült a filológiai szakokat- angol, német, francia, olasz, uralisztika- gondozó tanszékek köre. 1998-ban az általános és alkalmazott, a finnugor nyelvészet, 1999-ben pedig a nemzetközi tanulmányok szakok kaptak engedélyt egyetemi szintű képzés indítására. A Berzsenyi Dániel téri épülettömbben kapott helyett az Európa-tanulmányok Tanszék, Európai Dokumentációs Központ és Szakkönyvtár is. A Bölcsészettudományi Főiskolai Kar (BTFK) létrehozását a 2002. január 1-jétől hatályos kormányrendelet mondta ki. 2008-tól Bölcsészettudományi Kar (BTK). A BTK 2008. január 1-jével vált a tízkarú Nyugat-magyarországi Egyetem részévé. 2013-tól Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar. 2017. február 1-jétől megszűnt a Nyugat-magyarországi Egyetem, a szombathelyi karok az Eötvös Loránd Tudományegyetem részeként működnek tovább. 2018-ban létrejött az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ, így a Bölcsészettudományi Kar elnevezés megszűnt, a kar intézetei az ELTE BDPK részeként működnek tovább.

Forrás:
A szárnyas idő: 50 éves a felsőfokú képzés Szombathelyen. Szerk. biz. elnöke Stipkovits Ferenc. Sopron-Szombathely: Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, 2010. 340 p.

SEK Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar

  • ELTE SEKL-128
  • Collectivité
  • 2002-2017

A Berzsenyi Dániel Főiskola 2002. január 1-jei karosodása eredményeképpen jött létre a Testnevelési és Művészeti Főiskolai Kar, mely 2007 ősze óta- a képzési struktúrában bekövetkezett változtatások érzékeltetése érdekében- a Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar (MNSK) elnevezést használta. Az MNSK 2008. január 1-jével vált a tízkarú Nyugat-magyarországi Egyetem részévé. 2013-tól Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar. 2017. február 1-jétől megszűnt a Nyugat-magyarországi Egyetem, a szombathelyi karok az Eötvös Loránd Tudományegyetem részeként működnek tovább. 2018-ban létrejött az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ, így a Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar elnevezés megszűnt, a kar intézetei az ELTE BDPK és az ELTE karai részeként működnek tovább.

Forrás:
A szárnyas idő: 50 éves a felsőfokú képzés Szombathelyen. Szerk. biz. elnöke Stipkovits Ferenc. Sopron-Szombathely: Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, 2010. 340 p.

Résultats 361 à 370 sur 542