Az Élet- és Földtudományi Kar 1953-ban a Természettudományi Kar kettéválasztásával jött létre és 1957-ben szűnt meg.

A Matematikai, Fizikai és Kémiai Kar 1953 nyarán a Természettudományi Karból vált ki, és 1957-ig önállóan működött.

A "bölcsészeti kar kebelén" belül működő Középtanodai Tanárképezde, a későbbi Tanárképző Intézet báró Eötvös József kezdeményezésére, az 1870-1871. tanévben, az első szabályzat jóváhagyása után kezdte meg működését. Feladata volt, hogy a tanárjelölteket szaktárgyukban alaposan kiképezze és az iskolai gyakorlat megszerzésében segítse. Az intézet élén az elnök állt, aki végrehajtotta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium intézkedéseit és a tanács határozatait. Az igazgató az elnököt helyettesítette és az ügyvitelt vezette. A hét tagból álló tanács negyedévenként tartott rendes ülést. A vezetőséget a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium nevezte ki öt-öt évre, a bölcsészkar tanári testületéből. Az intézet az 1949-es fordulatot követő átszervezések során szűnt meg a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 211.114/1949. VI. sz. rendeletével. Feladatát a Rektori Hivatal Oktatási Osztálya és a kari tanulmányi osztályok vették át.

Az Idegen Nyelvek Főiskolája az 1951/52. tanév elején alakult és az 1954/55. tanévben fejezte be működését. Eredetileg orosz, német, francia és angol nyelvű műszaki, sajtó- és közgazdász szakfordítók, valamint tolmácsok képzése volt a főiskola célja. A gyakorlatban azonban a közgazdasági szak helyett külkereskedelmit létesítettek, s az orosz szakot erősen specializálták (gépészetre, kohászatra stb.). A második beiskolázott évfolyamnál a nyugati nyelvszakosok már csak sajtó szakon végezhettek. A harmadik évfolyam minden hallgatója sajtó- és könyvkiadási szakon tanulhatott. A végzetteket általában nem tudták képzettségüknek megfelelően elhelyezni, végül ezért is szüntették meg a főiskolát. A hallgatók a Lenin Intézetben, továbbá a Nyelv- és Irodalomtudományi Karon folytathatták tanulmányaikat. Az Idegen Nyelvek Főiskolájának törzskönyvei megmaradtak, az ügyvitelre vonatkozó iratanyag azonban igen töredékes: jobbára hallgatói névsorokból, vizsgajegyzőkönyvekből áll, egyenkénti átnézéssel kutatható.