1935-ben Kalocsán született. A szegedi egyetemen magyar-művészettörténet szakos hallgató 1956-ban emigrált Londonba, itt fejezte be az egyetemet.
1962 és 1969, majd 1973 és 1983 között a University College könyvtára képzőművészeti és művészettörténeti gyűjteményének szakreferense, 1983 és 86 között az intézmény igazgató-helyettese is volt. 1970 és 1973 között a kaliforniai Berkley Egyetemen tanított művészettörténetet. 1986 és 2000 között a londoni Imperial College könyvtárának főigazgatója. Férjével, az irodalomtörténész Czigány Lóránttal közösen 1965 és 1988 között a Londonban általuk is (valamint Siklós Istvánnal, Szabó Zoltánnal, Cs. Szabó Andrással) alapított Szepsi Csombor Kört tartották életben mint a nyugati magyar emigráció egyik legrangosabb műhelyét.
2021-ben hunyt el az angliai Shrewsbury-ben.

Született: Edinger Alice
történész, egyetemi oktató, pedagógiai módszertan kutató, a történettudományok kandidátusa. Egy új megközelítésű történelemoktatás elméletének kialakítója és elterjesztője. Akadémia díjas.
Budapesti polgári családból származott, édesapja Edinger Ferenc könyvelő volt. 15 éves korában származása miatt arra kényszerült, hogy abbahagyja iskolai tanulmányait és egy kötőüzemben, mint tanonc helyezkedjék el. Az 1944. március 19-i német megszállást követően csatlakozott a földalatti cionista ellenállási mozgalomhoz, a németek által megszállt területek legeredményesebb ellenállási mozgalmához. Védleveleket, hamis igazolványokat terjesztett a budapesti kórházakban, gyermekotthonokban, a gettóban. Az alig több mint 200 fiatal ellenálló több tízezer ember életét mentette meg
Óvónői képesítést (1947), a budapesti Pedagógiai Főiskolán történelem szakos általános iskolai tanári (1951), az ELTE Történettudományi Karán történelem szakos középiskolai tanári okl. szerzett (1953), a neveléstudományok kandidátusa (1968).
1947-ben a Budapesti Pedagógiai Főiskolán, Mérei Ferenc pszichológus tanítványaként óvónői képesítést szerzett.[2] Ebben a korszakban Mérei az óvodásokon végzett megfigyelésein arra kereste a választ, alkalmasak-e a társaslélektani kutatások arra, hogy rávilágítsanak a történelmi jelenségek mélyebb magyarázataira. Edinger Aliz háború alatti személyes tapasztalatai megerősítették, hogy a csoportos élmények a kulcsai nemcsak a történelem megértésének, de az alakításának is.
1953-ban az ELTE történettudományi karán történelem szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. A neveléstudományok kandidátusa (1968).
Az MTA–TMB-n aspiráns (1962–1965), tanított a BME-n, az ELTE bölcsészettudományi karán a Középkori Magyar Történeti Tanszék egyetemi docense (1966–1989).[2]
Könyveiben és cikkeiben a történelemtanítás elméleti kérdéseivel, tantárgy-metodikai kutatásokkal foglalkozott. Elmélete szerint, amelyet az ELTE-n évtizedekig tanított, a történelemoktatás középpontjában nem a politikai küzdelmek ideológiai indíttatású leírása, hanem egy adott kor élethű ábrázolása az, ami tükrözi a társadalomra ható összes folyamat eredményét. Így a történelemtanítás integrálja a művészetek, a tudomány, a technika, a vallás hatását a társadalomra. Irányításával dolgozták ki a történelem tantárgy komplex középiskolai dokumentációját (tankönyv, olvasókönyv, segédkönyvek, tanrend, módszertani útmutató). Néhány írása Balázs Alice néven jelent meg. Az MTA Pedagógiai Bizottsága tagja, az MTA–Oktatásügyi Minisztérium Történelem- és Társadalomtudományi Albizottsága titkára (1975-től). A Magyar Történelmi Társulat igazgató-választmányának tagja. 1972-ben Akadémiai Díjjal tüntették ki.
Utolsó kutatása Kármán Mórhoz kötődött, amit a California Institute of Technology (The Caltech Archives) Kálmán Tódor gyűjteményben végzett.

A Pázmány Péter Tudományegyetem kémia–fizika szakos hallgatója (1944–1946), az ELTE Történettudományi Karán történelem szakos középiskolai tanári okl. szerzett (1953), a BTK-n doktorált (1973), a történelemtudomány kandidátusa (1979).
A Szikra Kiadó (1949–1957), a Gondolat Kiadó szerkesztője (1957–1960), a Világosság c. folyóirat történelmi rovatának vezetője (1960–1975), a Corvina Kiadó társadalomtudományi szerkesztőségének vezetője és a kiadó főszerkesztője (1975–1985?). Tudományos pályafutásának kezdetén eszmetörténettel foglalkozott, elsősorban a nagy történelmi változásokkal járó eszmei mozgalmakat, a magyar államalapítás korának eszmetörténetét vizsgálta. Később érdeklődése a késő köztársaságkori Róma ideológiai kérdései felé fordult, Julius Caesar politikájának ideológiáját, az ún. clementia elvet tanulmányozta. Jelentős tudománynépszerűsítő tevékenysége, több ifjúsági történeti életrajzi regényt is írt. Ismeretterjesztő írásai az Élet és Tudományban jelentek meg (1963–1981).

pedagógus, művelődéspolitikus. ~ Tódor apja. 1862-től a bécsi egy.-en filozófiai és filológiai tanulmányokat folytatott. 1866-ban a bp.-i egy.-en bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1869–71-ben Lipcsében Tuiscon Ziller mellett tökéletesítette pedagógiai ismereteit. 1872-ben a pesti egy.-en magántanár lett. 1872-től 1897-ig az elgondolásai alapján szervezett gyakorló főgimn. vezető pedagógiatanára, az egy.-i tanárképző intézet filozófia- és pedagógiatanára. 1909-től az egy.-en a neveléstan, lélektan, etika ny. r. tanára. 1873-tól 1883-ig az Országos Közoktatási Tanács titkára, a Magyar Tanügy c. folyóirat szerk.-je. Széles körű elméleti és gyakorlati működést fejtett ki a m. pedagógia korszerű szintre emelése, az oktató-nevelőmunka hatékonyabbá tétele, a polgári köznevelés alapjainak megteremtése érdekében. A pedagógia első haladó szellemű polgári elmélkedője Mo.-on, bár az általa elfogadott és részben korszerűsített herbarti elméletnek negatívumai is voltak (formalizmus, a régi nemesi latinos-retorikus műveltség továbbéltetése stb.). – Gimnáziumi tanterve (1879) és módszertani munkái több évtizeden át meghatározták a mo.-i középfokú iskolák munkáját. – F. m. Az ember tragédiája (1906); Pedagógiai dolgozatai (I–II. Bp., 1909); Közoktatásügyi tanulmányok (I–II. Bp., 1906–11); A közoktatás egysége és a tanulmányok szervezete (Bp., 1911); Ethikája (Bp., 1921). – Irod. Weszely Ödön K. M. Emlékbeszéd (Bp., 1917); Felkai László: Adalékok K. M. oktatástanához (Bp., 1957); Faludi Szilárd: K. M. (Köznevelés, 1965. 19. sz.); Felkai László: K. M. emlékezete (Ped. Szle, 1965. 12. sz.).