A Kőzettan-Geokémiai Tanszék az Ásvány-Kőzettani Intézet keretében 1953 óta működik. Az Ásványtani és a Kőzettan-geokémiai Tanszékek szervezeti különválására 1957-ben került sor. A Tanszék első vezetője Szádeczky-Kardoss Elemér professzor volt, aki 1966-ban vált meg a Tanszéktől: figyelmét ekkortól az MTA Geokémiai Kutatólaboratóriumának irányítására összpontosította. Utódjaként Kubovics Imrét nevezték ki, a geológus-, a geofizikus, a vegyész- és a tanárképzésben is oktató tevékenységet folytató tanszékre.
A tanszék 1962-ig az Ásvány-Kőzettani Intézet része volt. 1980-tól Földtudományi Szakbizottság, 1982-től Földtani Szakterület, 1983-tól Geológiai Tanszékcsoport, 1990 után a Földrajz- és Földtudományi Intézet Geológiai és Környezetfizikai Központjának tagja, neve Kőzettani és Geokémiai Tanszék.
Tanszékvezetők:
Szádeczky-Kardoss Elemér 1951-1966
Kubovics Imre 1966-1993
Harangi Szabolcs 2006
Az 1980-as évek elejére sürgető problémaként merült fel a Természettudományi Karon működő matematika tanszékek, az egész szakterület struktúrájának a megreformálása. Szükségesnek látszott egy olyan integrált szervezet létrehozása, amely összefogja és egységes irányítás alá vonja a különböző matematika tanszékeket és így jobb feltételeket biztosít az oktatás és a kutatás számára, lehetővé teszi a nem egyetemen dolgozó, színvonalas kutatómunkát végző matematikusok egyetemi oktatásba való bevonását és megerősíti az alkalmazott matematikai kutatásokat.
A probléma megoldására a Művelődésügyi Minisztérium 1983. szeptember 1.-jével Matematikai Intézetet állított fel, élén Császár Ákos akadémikus, egyetemi tanárral. Az intézet irányításában az igazgató mellett az Intézeti Tanács vett részt.
Az intézet felállításával a tanszékek struktúrája is megváltozott, a 7 matematikai tanszékből az átszervezés során 8 lett: összevonták a két geometria tanszéket, megszűntették a Numerikus és Gépi Matematika tanszéket és helyette felállítottak egy Számítógéptudományi, valamint egy Számítástechnikai Tanszéket, ugyanakkor a két analízis tanszék közül az egyiket Numerikus Analízis Tanszékre változtatták és felállították az Operációkutatási Tanszéket.
A kialakított új struktúra azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, állandó volt a tanszékek közötti feszültség az új feladatmegosztás, valamint a különböző személyi súrlódások miatt. A Művelődési Miniszter ezért 1987. március 30-i hatállyal megszűntette a Matematikai Intézetet és helyette létszámban közel egyenlő tanszékcsoportokat állított fel. Így 3 tanszékcsoport jött létre: Matematika I. tanszékcsoport, Matematika II. tanszékcsoport és Informatikai tanszékcsoport.
1980-ban alakult meg a Földtudományi Szakbizottság, amely 1982-től Földtani Szakterület néven működött. 1983-ban a Földtani Szakterület Tanszékcsoportokra bomlott, és létrejött a Földrajzi Tanszékcsoport, a Geológiai Tanszékcsoport és a Környezetfizikai Tanszékcsoport. A Környezetfizikai Tanszékcsoport alá tartozott a Geofizikai Tanszék, a Meteorológiai Tanszék, a Térképtudományi Tanszék és a Csillagászati Tanszék. 2005-ben a Geológiai és Környezetfizikai Tanszékcsoportból létrejött a Geológiai és Környezetfizikai Központ, amely a Földrajz- és Földtudományi Intézet része. Nyolc tanszékre, egy csoportra és három kihelyezett tanszékre tagozódott. Oktatási profilja a földtani tudományok alapkutatási feladatait ellátó szakemberek mellett sokirányúan alkalmazható szakgeológusok képzése speciális szakosodási lehetőséggel a fémes és nemfémes hasznosítható nyersanyagok, így a szénhidrogének kutatása, a hidrológia, környezetföldtan és a geomatematika területén. A tanszékcsoport 2009-ben szűnt meg, utódja a Földtudományi Központ.
Tanszékcsoport vezetői:
Stegena Lajos 1983-1990
Meskó Attila 1990-1996
Klinghammer István 1996-2005
A Pázmány Péter (1950-től Eötvös Loránd) Tudományegyetem Bölcsészeti Karára az „állatrendszertan” professzorának kinevezett Dudich Endre (1895-1971) akadémikus 1934-ben megalapította az Állatrendszertani Intézetet. Harminchárom évig tanszékvezetőként szervezte és vezette a rendszertani, biogeográfiai, hidrobiológiai és ökológiai oktatást és kutatást. 1952-ben a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával létrehozta a tanszékhez kapcsolódó Talajzoológiai Kutatócsoportot, mely jelenleg Zootaxonómiai Kutatócsoportként működik. 1956-ban elindította az Opuscula Zoologica című tanszéki folyóiratot, majd 1958-ban megalapította a Dunakutató Állomást, melyet 1970-ig vezetett. A tanszéket 1967 és 1987 között vezető Balogh János akadémikus (1913-2002) javaslatára 1973-ban az Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék nevet kapta. 1987 és 1991 között Loksa Imre, 1991 és 2005 között Dózsa-Farkas Klára végül pedig 2005-től Török János vezette a tanszéket.
Medzihradszky Kálmán (1928-2019) magyar kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A peptidkémia, ezen belül a természetes peptidek szerkezete és biológiai hatása közti összefüggések vizsgálatának nemzetközi hírű tudósa. Diplomája megszerzése után, 1950-től az ELTE TTK Szerves Kémia Tanszékének oktatója, 1971-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1980-tól az egyetem rektorhelyettese, 1983 és 1989 között pedig a TTK dékánja. Hivatali idején kezdődött meg az ELTE lágymányosi épületegyüttesének építése, a kémiai részleget 1989-ben vehette át. 1998-ban vonult nyugdíjba, 1999-ben professor emeritus címet kapott. 2003-ban az ELTE díszdoktorává avatta. 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2005-től pedig az MTA Kémiai Tudományok Osztályának elnöke volt.
Pertik Ottó (1852-1913) Gimnáziumi és egyetemi tanulmányait Pesten végezte. 1876-ban avatták orvosdoktorrá, utána Mihalkovics Géza fejlődéstani és bonctani intézetében 1878-ig mint tanársegéd működött. Párizsban és Strasbourgban végzett tanulmányai és munkái után 1885-ben tért vissza Budapestre, ahol nemsokára az Üllői úti új közkórház (István Kórház) kórboncnok főorvosává nevezték ki. 1887-ben magántanári képesítést nyert. 1890-ben a kórszövettani tanszék nyilvános rendkívüli tanárává, 1891-ben pedig a fővárosi bakteriológiai intézet vezetőjévé nevezték ki. 1899-ben a Magyar Tudományos Akadémiai levelező tagnak választotta.
Érettségi után jogi tanulmányokat folytatott a kolozsvári egyetemen. A második világháborúban szovjet hadifogságba került. A háború után Budapestre került, itt fejezte be jogi tanulmányait, majd 1951-ben orosz nyelv- és irodalomszakon is lediplomázott. 1950-től orosz, 1963-tól már eszperantó nyelvkönyveket is írt. Az ELTE-n 1966-ban kezdte megszervezni az eszperantó nyelv oktatását, először óraadóként, majd adjunktusként, illetve docensként működött. Vállalta a magyar-eszperantó szótár szerkesztését és elméleti, módszertani és szervezői tevékenységet fejtett ki hazai és nemzetközi eszperantó társaságokban. Ennek okán tagja volt az Egyetemes Eszperantó Szövetségnek (UEA) 1983-tól haláláig, a Magyar Eszperantó Szövetségnek (MESZ), az Eszperantó Akadémiának 1985-től, illetve az Eszperantó Tanárok Nemzetközi Szövetségének.
A Matematikai, Fizikai és Kémiai Kar 1953 nyarán a Természettudományi Karból vált ki, és 1957-ig önállóan működött.