Mostrar 548 resultados

Registo de autoridade

ELTE Mikrobiológiai Tanszék

  • ELTEL-1273
  • Pessoa coletiva
  • 1953-tól

A Mikrobiológiai Tanszék 1953-ban vált ki a Növényrendszertani Tanszékből Bánhegyi József mikológus professzor vezetésével. Ekkor még Mikrobiológiai Intézet néven működött, majd 1962-től tanszékként folytatta tevékenységét. 1953 és 1956 között az Élet- és Földtudományi Kar része volt, majd 1957-től a Természettudományi Karhoz tartozik. 1974-től a Biológiai Tanszékcsoport része.
Tanszékvezetők:
Bánhegyi József 1953-1973
Gergely János 1973-1974
Szabó István Mihály 1974-1995

ELTE Tudományos Szocializmus Tanszék

  • ELTEL-1109
  • Pessoa coletiva
  • 1950-1989

Az 1950 óta működő Központi Marxizmus-Leninizmus Tanszékből 1954-ben három szaktanszék alakult, amelyek egyike a Marxizmus-Leninizmus Alapjai Tanszék volt Mód Aladár egyetemi tanár vezetésével. A tanszék neve 1957-ben változott Tudományos Szocializmus Alapjai Tanszékre, amikor az addig a rektor közvetlen irányítása alatt álló ideológiai tanszékek átkerültek a Bölcsészettudományi Karra. A tanszék a tárgy oktatását az egyetem valamennyi karán ellátta. A tudományos szocializmus, mint önálló szak oktatását 1960/61-ben vezették be az egyetemi oktatásban előbb nappali, majd esti és levelező tagozaton. Történelem szakos hallgatók vehették fel harmadéves korukban másik szakjuk elhagyásával, majd később C szakként. 1972-ben az Állam- és Jogtudományi Karon és a Természettudományi Karon is létrehoztak egy Tudományos Szocializmus Tanszéket, így a Bölcsészettudományi Karon működő tanszék feladatai csökkentek, és a Történettudományi Tanszékcsoporthoz sorolták át, mint történeti jellegű tudományt művelő tanszéket. A Tudományos Szocializmus Tanszékek 1989-ben szűntek meg, a TTK-n működő tanszék jogutód nélkül, a BTK-n működő tanszék neve Politikaelméleti Tanszékre változott és oktatott tematikája is megújult. Az ÁJK-n működő tanszék nevét 1989-ben Politikaelméleti- és Történeti Tanszékre változtatták, majd 1991-től szervezetileg is megszűnt, beleolvadt a Jogi Karon 1988-ban felállított Politológia Tanszékbe.
A Tudományos Szocializmus Tanszékek tanszékvezetői:
Bölcsészettudományi Kar
1957-1962 Tudományos Szocializmus Alapjai Tanszék
1957-1962 Mód Aladár
1962-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1962-1974 Mód Aladár
1974-1989 Szakács Kálmán
Állam- és Jogtudományi Kar
1972-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1972-1974 Kozma Pál
1974-1989 Magyar György
Természettudományi Kar
1972-1974 Tudományos Szocializmus Tanszéki Szakcsoport
1972-1974 Pándi Ilona
1974-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1974-1976 Pándi Ilona
1976-1977 Simon Péter
1977-1989 Liptai Ervinné Takács Erzsébet

ELTE Középkori Magyar Történeti Tanszék

  • ELTEL-1115
  • Pessoa coletiva
  • 1949-től

A pesti egyetemen 1770-től tanítottak történelmet, csaknem egy évszázadon keresztül azonban az egyetemes és a magyar történelmet együtt tárgyalták. Az egyetemes történelmet csak 1866-tól, Somhegyi (Schröck) Ferenc kinevezésétől választották külön a magyar történelemtől. A magyar történelem első oktatója Salamon Ferenc volt (1870-től 1892-ig), majd Marczali Henrik (1895-1924 között), Hóman Bálint (1925-től 1931-ig) és Mályusz Elemér (1934-1949) oktatta. 1928-ban jött létre a Magyar Történelmi Intézet, amelynek első igazgatója Szentpétery Imre volt. Az 1949. évi egyetemi reformok után alakult meg a Középkori Magyar Történeti Tanszék, amely 1988-ban a Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék nevet vette fel.
A tanszék vezetői:
1954-1956 Molnár Erik
1957-1982 Elekes Lajos
1982-1983 Unger Mátyás
1983-1998 R. Várkonyi Ágnes

ELTE Biokémiai Tanszék

  • ELTEL-1275
  • Pessoa coletiva
  • 1968-tól

Bíró Endre 1953-ban kapott megbízást a Természettudományi Karon az Állatbiokémiai Tanszék szervezésére. A tanszéket a Művelődési Minisztérium néhány év múlva megszüntette, és helyette a Származás és Örökléstani Tanszék keretein belül egy kis Biokémiai Csoportot hozott létre. Kezdetben a csoportnak csak két teljes állású alkalmazottja volt: Bíró Endre és a kezdő diplomás Nagy Béla. Nagy Béla Egyesült Államokba történő távozása után 1957-ben Mühlrád András csatlakozott a csoporthoz. 1962-től indult el a személyi állomány gyarapodása. Kelemen Gabriella, Bálint Miklós, Fábián Ferenc és Hegyi György csatlakoztak a csoporthoz. Az akkoriban igen szegényes felszereltségen sokat javított Bíró Endre találékonysága. Az ő szabadalmi eljárása alapján kezdte gyártani a MOM az első magyar ultraibolya tartományban is működő fotométert, az UVIFOT-ot. A lelkes csapat vonzotta a diplomázó diákokat. Ezekben az években óriási volt az aktivitás a csoporthoz tartozó két apró laboratóriumban. Ezt az ezekben az években megvédett diplomák nagy száma is jelzi. 1965-ben szerzett diplomát Gráf László és Hegyi György is, később a tanszék aktív professzorai.
A Biokémiai Csoport 1968-ban vált függetlenné a Származás és Örökléstani Tanszéktől és költözött a csoportnak otthont adó szűk területhez képest tágas Puskin utca 3. sz. alatti földszinti és alagsori helységekbe. A rekonstrukciók és felújítások egymást érték ugyan, ezalatt azonban az oktatás és a kutatás töretlenül folyt. A tanszék tudományos tevékenységét Bíró Endre korai izombiokémiai kutatásai alapozták meg. A munka a miozin ATP-áz aktivitásának vizsgálatára, a miozin-aktin komplex és az aktin biokémiai sajátságainak tisztázására, majd később a miozin szubmolekuláris szerkezetének felderítésére irányult. Bíró Endre és iskolája az anyagilag szűkös körülmények között is kiemelkedő, nemzetközi hírű munkát végzett. 1973-tól Biokémiai Tanszék néven működik.
Gráf László 1986-ban foglalta el a nyugdíjba vonuló Bíró Endre helyét, miután elnyerte az egyetemi tanári állásra 1984-ben kiírt minisztériumi pályázatot. Gráf László ezt megelőzően a Gyógyszerkutató Intézetben és különböző amerikai laboratóriumokban folytatta kutatásait. Ezekben az években hipofizis peptidhormonok, valamint a beta-endorfin izolálásával és szerkezetfelderítésével szerzett magának nemzetközi elismerést. 1984-86 között San Franciscóban, William Rutter laboratóriumában sajátította el a géntechnológia módszereit és részt vett az irányított mutagenezissel előállított első tripszin mutánsok vizsgálatában. Hazatérése után ezekkel a frissen szerzett ismeretekkel és új témával gazdagította a tanszék kutatási profilját. Hosszú, 2007-ig tartó tanszékvezetői tevékenységének eredménye a géntechnológia módszertanának tanszéki bevezetése a 80-as évek derekán, a tripszin-kimotripszin szubsztrát-specifikus működésének felderítésére, majd egyéb szerin proteáz és inhibitor mechanizmusokra irányuló két évtizedes kutatás szervezése, 1995-ben az ELTE Szerkezeti Biokémia PhD programjának az elindítása és vezetése és végül a tanszék kutatókból álló személyi állományának kialakítása.
A tanszék 2001-ben beköltözött a Duna parton épült új kampusz épületének 5. emeletére. A korszerű infrastruktúra, az európai anyagi források pályázhatósága és a külföldi tanulmányútjukról visszatérő fiatalok csatlakozása új lendületet hozott a tanszék életébe és kutatási tevékenységébe. Nyitray László 2007 nyarán vette át Gráf Lászlótól a tanszék vezetését. Ő a tanszék harmadik tanszékvezetője. Nyitray László a miozin kutatás emlőin nevelkedett, a Biokémiai Tanszék közösségében. Kutatási érdeklődése a különböző típusú miozinok működésének, ezen belül a kargókötés molekuláris mechanizmusának felderítésére irányul. Munkássága fényes bizonyítéka annak, hogy a motorfehérjék szerkezeti biológiája második fénykorát éli.
Tanszékvezetők
Bíró Endre 1968-1987
Gráf László 1987-2007

Bogsch László

  • ELTEL-5403
  • Pessoa singular
  • 1906-1986

Bogsch László (Vajdahunyad, 1906. szept. 28. – Bp., 1986. febr. 19.): paleontológus, egyetemi tanár, a földtani tudományok kandidátusa (1957). A budapesti Pázmány Péter tudományegyetemen 1924 és 1929 között természetrajzot, földrajzot és vegytant hallgatott, majd 1929-ben geológiából és paleontológiából doktorált. Rövid ideig Szegeden dolgozott; 1929 őszén a budapesti tudományegyetem Földtani Intézetébe került mint tanársegéd, 1936-37-ben ösztöndíjasként Bécsben és Berlinben folytatott őslénytani tanulmányokat; 1938-ban adjunktussá nevezték ki. 1939-ben magántanárrá habilitálták. 1946-ban lett az egyetem őslénytani tanszékének intézeti tanára. 1955-ben tanszékvezető egyetemi docenssé, 1958-ban tanszékvezető egyetemi tanárrá nevezeték ki, s e posztot töltötte be nyugalmazásáig, 1973 nyaráig. A Magyarhoni Földtani Társaság Őslénytani Szakosztályának elnöke volt 1963-66-ban, 1981-85-ben a Tudománytörténeti Szakosztály elnökhelyettese volt. 1974-től haláláig a Magy. Karszt- és Barlangkutató Társulat tiszteletbeli elnöke. Külföldi tudományos társaságok is tagjukká választották. 1973-ban a Magyarhoni Földtani Társulat emlékgyűrűjét kapta meg, 1981-ben pedig MTESZ-díjban részesült. Számos tanulmánya jelent meg a szakosztály Földtani Tudománytörténeti Évkönyveiben. Tudományos kutatásainak középpontjában az őslénytan, valamint a harmadkor miocén és oligocén rétegtana állt. Faciológiai és biokronológiai vizsgálatai és megállapításai, egyben analizáló és szintetizáló munkássága nyomán a miocén malakolögia és sztratigráfia nemzetközileg is elismert kutatója volt. Több mint 170 tudományos közleménye jelent meg. – Fő művei: A Föld harmadkora (Bp., 1939); Földünk története (Bp., 1943); A Föld kialakulása és fejlődése (Bp., 1948); A Kárpát-medence fejlődéstörténete és földtani felépítésének vázlata (Bp., 1948); A magyar föld története (Bp., 1953); Általános őslénytan (Bp., 1968).

Mátrai László

  • ELTEL-5405
  • Pessoa singular
  • 1909-1983

Mátrai László (1909-1983) filozófiát, esztétikát, magyar irodalomtörténetet tanult a budapesti egyetemen, 1929-ben alapfokú magyar-német szakos tanári vizsgát tett, majd 1931-ben bölcsészdoktori fokozatot szerzett. 1941-ben egyetemi magántanár lett. Akadémikus (1948-tól levelező, 1962-től rendes tag), az MTA II. osztályának titkára (1953-1955; 1960-1970), 1970-től osztályelnöke, címzetes egyetemi tanár (1965-től), az ELTE BTK Marxizmus-Leninizmus Tanszékcsoportjának vezetője volt. 1933-tól az Egyetemi Könyvtárban dolgozott, melynek 1945-1979 között főigazgatója volt. 1939-1943 között az Eötvös Kollégiumban tanított, 1946 és 1948, majd 1973 és 1980 között filozófiatörténetet oktatott az egyetemen.
Elsősorban magyar és egyetemes filozófiatörténeti kutatásokkal foglalkozott, többek között írt a reneszánsz filozófiáról, Kopernikuszról, Holbachról és Hegelről. Könyvtárvezetői működése első éveit a világháború után az intézmény újjászervezése jellemezte. Előbb a háború idején megjelent angol, majd svájci könyvek gyűjteményéből szervezett kiállítást. Nevéhez fűződik a könyvtári anyagok rekatalogizálásának irányítása, a folyóiratok számonkénti nyilvántartása, új raktári rend, a tizedes osztályozású szakkatalógus és – elsőként Magyarországon – a tárgyszókatalógus bevezetése.

Mauritz Béla

  • ELTEL-5408
  • Pessoa singular
  • 1881-1971

Mauritz Béla (Kassa, 1881. máj. 3. - Bp. 1971. febr. 15.) petrográfus, mineralógus, egyetemi tanár, az MTA tagja (1935-1946 között igazgatója), a föld- és ásványtudományok doktora (1957). A budapesti tudományegyetemen 1905-ben szerzett tanári oklevelet, majd Semsey Andor ösztöndíjával öt évig Heidelberg, Lipcse, Drezda és Bécs egyetemein tanult. Hazatérése után a budapesti egyetemen tanársegéd 1910-14 között adjunktus, 1914-től rendkívüli, 1915-től 1949-ig ny. rendes tanár az ásvány és kőzettani tanszéken, 1943-44-ben az egyetem rektora volt. 1937-től a Mathematikai és Természettudományi Értesítő szerkesztője. Nyugdíjazása után a Földtani Intézet kutatásaiban vett részt, majd a Nemzeti Múzeum Ásvány- és Kőzettárában dolgozott. A Magyarhoni Földtani Társulat tagja, két cikluson át elnöke, a Természettudományi Társulat alelnöke (1940-ig) volt. Elsősorban ásványkutatásokkal, a hazai mélységi és kiömlési kőzetek petrográfiájával foglalkozott.

Dr. Méhes Károly

  • PTEEL-XIV.17
  • Pessoa singular
  • 1936-2007

Vadász Elemér

  • ELTEL-5410
  • Pessoa singular
  • 1885-1970

Vadász Elemér (Székesfehérvár, 1885. márc. 1. - Bp. 1970. okt. 30.) geológus, egyetemi tanár, az MTA tagja, Kossuth-díjas (1948; 1952), a Magyarhoni Földtani Társulat örökös díszelnöke volt. A Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult, 1907-ben doktorált. Gyakornok, majd tanársegéd, (1911) és adjunktus (1913) lett az egyetem földtan - őslénytani tanszékén. Az 1918-ban, az őszirózsás forradalom hónapjaiban az elsők között szorgalmazta a természettudományi kutatás és oktatás reformját. A Tanácsköztársaság idején egyetemi tanárrá nevezték ki. Tagja volt a Tudományos Társulatok és Természettudományi Múzeumok Direktóriumának. A Tanácsköztársaság után az egyetemről távoznia kellett, 1920-tól a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. geológusa volt nyugdíjazásáig, 1945-ig. 1946-tól a budapesti tudományegyetem földtani tanszékének professzora lett 1965. évi nyugdíjba vonulásáig. 1948-49-ben a Természettudományi Kar első dékánja, 1949-50-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem utolsó rektora volt. A Magyar Földtani Társulat elnöke volt.

Ladányi Andor

  • ELTEL-5432
  • Pessoa singular
  • 1928-2021

Ladányi Andor (1928-2021) a 20. századi magyar felsőoktatás történetének egyik legtekintélyesebb, legismertebb és legalaposabb kutatója volt. Jelentős szerepe volt a korábban elhanyagolt kutatási terület előtérbe kerülésében, a II. világháború előtti és utáni magyar felsőoktatás fejlődésének alaposabb megismerésében. Személyes tekintélyével hozzájárult több felsőoktatási intézmény levéltárának létrejöttéhez. Munkássága megkerülhetetlen a korszak művelődéstörténetével foglalkozók számára.
Budapesten született 1928-ban. Ő is a „fényes szelek” nemzedékéhez tartozott, azokhoz, akik 1945 után egy szebb és jobb világot akartak felépíteni. Iskolai tanulmányait a Madách Imre Gimnáziumban végezte. A háborút Budapesten és környékén élte át. Még nem volt 16 éves, amikor 1944 júniusában szüleivel egy svájci védett házba költözött. 1944. szeptember végétől több helyszínen volt munkaszolgálatos, végül 1945 elején, gyalogmenet közben tudott megszökni, és sikerült visszajutnia a védett házba.
A háború után, 1947-ben történelem szakos hallgató lett az ELTE Bölcsészettudományi Karán, itt szerzett diplomát. 1951 és 1952 között az egyetem Történeti Intézetében, ezután 1965-ig a Közoktatásügyi (később Felsőoktatási, Oktatásügyi, végül Művelődésügyi) Minisztériumban, majd 1965-től a Felsőoktatási Pedagógiai Kutatóközpontban, illetve az Oktatáskutató Intézetben dolgozott. Előbb a történettudományok kandidátusa, majd 1989-től doktora címet szerezte meg, és 1992-ben megkapta a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett kitüntetést. Fő kutatási területe a magyar felsőoktatás 20. századi története volt, de történészként más területek is érdekelték.
Legalább 20 hazai egyetemen mentettek meg részben az Ő segítségével dokumentumokat, amelyek nélkül nem lehetett volna feltárni a magyar felsőfokú képzés történetét.

Resultados 391 a 400 de 548