Az önálló latin tanszék története 1852-ben kezdődött Halder Konrádnak az "Ó-klasszikai irodalom" rendes tanárává, valamint Télfy Jánosnak a klasszikus nyelvek rendkívüli tanárává való kinevezésével. A tanszék helyzete Eötvös József és Trefort Ágoston minisztersége idején szilárdult meg, ettől kezdve folyamatosan működött Latin Filológiai Intézet néven. Az egyetemi reformok után, 1949-től Latin Filológiai Tanszék lett, majd 1967-től Latin-Görög Filológiai Tanszék, 1971-től pedig Latin Nyelvi és Irodalmi Tanszék néven működött. 1978-tól az Ókortudományi Tanszékcsoport (2001-től Ókortudományi Intézet) tagja.
Tanszékvezetők:
Trencsényi-Waldapfel Imre 1954-1970
B. Révész Mária 1970-1971
Horváth János 1971-1977
Pirnát Antalné Mayer Erika 1977-1978
Borzsák István 1978-1986
Ritoók Zsigmond 1986-1991
Adamik Tamás 1991-2002

A Kőzettan-Geokémiai Tanszék az Ásvány-Kőzettani Intézet keretében 1953 óta működik. Az Ásványtani és a Kőzettan-geokémiai Tanszékek szervezeti különválására 1957-ben került sor. A Tanszék első vezetője Szádeczky-Kardoss Elemér professzor volt, aki 1966-ban vált meg a Tanszéktől: figyelmét ekkortól az MTA Geokémiai Kutatólaboratóriumának irányítására összpontosította. Utódjaként Kubovics Imrét nevezték ki, a geológus-, a geofizikus, a vegyész- és a tanárképzésben is oktató tevékenységet folytató tanszékre.
A tanszék 1962-ig az Ásvány-Kőzettani Intézet része volt. 1980-tól Földtudományi Szakbizottság, 1982-től Földtani Szakterület, 1983-tól Geológiai Tanszékcsoport, 1990 után a Földrajz- és Földtudományi Intézet Geológiai és Környezetfizikai Központjának tagja, neve Kőzettani és Geokémiai Tanszék.
Tanszékvezetők:
Szádeczky-Kardoss Elemér 1951-1966
Kubovics Imre 1966-1993
Harangi Szabolcs 2006

A pesti egyetemen 1770-től tanítottak történelmet, csaknem egy évszázadon keresztül azonban az egyetemes és a magyar történelmet együtt tárgyalták. Az egyetemes történelmet csak 1866-tól, Somhegyi (Schröck) Ferenc kinevezésétől választották külön a magyar történelemtől. A magyar történelem első oktatója Salamon Ferenc volt (1870-től 1892-ig), majd Marczali Henrik (1895-1924 között), Hóman Bálint (1925-től 1931-ig) és Mályusz Elemér (1934-1949) oktatta. 1928-ban jött létre a Magyar Történelmi Intézet, amelynek első igazgatója Szentpétery Imre volt. Az 1949. évi egyetemi reformok után alakult meg a Középkori Magyar Történeti Tanszék, amely 1988-ban a Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék nevet vette fel.
A tanszék vezetői:
1954-1956 Molnár Erik
1957-1982 Elekes Lajos
1982-1983 Unger Mátyás
1983-1998 R. Várkonyi Ágnes

A pesti egyetemen 1770-től tanítottak történelmet, csaknem egy évszázadon keresztül azonban az egyetemes és a magyar történelmet együtt tárgyalták. Az egyetemes történelmet csak 1866-tól, Somhegyi (Schröck) Ferenc kinevezésétől választották külön a magyar történelemtől. Somhegyi 1879-ben bekövetkezett halála után az addig egységes tanszék több önálló egységre tagolódott: így alakult meg a Középkori Egyetemes Történeti Tanszék is. A vezetői állás azonban hosszú ideig betöltetlen maradt: Marczali Henrik és Salamon Ferenc csak helyettesként irányították a tanszéket Lánczy Gyula 1891. évi tanári kinevezéséig. 1912-től 1932-ig Áldásy Antal, majd Váczy Péter igazgatta a tanszéket. 1949 és 1953 között – a Történettudományi Intézetnek a Bölcsészettudományi Karon történt alapítása nyomán – a történelmi tanszékek, így a Középkori Egyetemes Történeti Tanszék önállósága is megszűnt. Az 1953-ban újra felállított tanszék 1956-ig a Bölcsészettudományi Kar kettéválasztásából keletkezett Történettudományi Kar keretébe tartozott.
A tanszék vezetői:
1953-1955 Gyóni Mátyás
1957-1982 Székely György
1982-1985 Hunyadiné Balázs Éva
1985-1995 Sz. Jónás Ilona

1980-ban alakult meg a Földtudományi Szakbizottság, amely 1982-től Földtani Szakterület néven működött. 1983-ban a Földtani Szakterület Tanszékcsoportokra bomlott, és létrejött a Földrajzi Tanszékcsoport, a Geológiai Tanszékcsoport és a Környezetfizikai Tanszékcsoport. A Környezetfizikai Tanszékcsoport alá tartozott a Geofizikai Tanszék, a Meteorológiai Tanszék, a Térképtudományi Tanszék és a Csillagászati Tanszék. 2005-ben a Geológiai és Környezetfizikai Tanszékcsoportból létrejött a Geológiai és Környezetfizikai Központ, amely a Földrajz- és Földtudományi Intézet része. Nyolc tanszékre, egy csoportra és három kihelyezett tanszékre tagozódott. Oktatási profilja a földtani tudományok alapkutatási feladatait ellátó szakemberek mellett sokirányúan alkalmazható szakgeológusok képzése speciális szakosodási lehetőséggel a fémes és nemfémes hasznosítható nyersanyagok, így a szénhidrogének kutatása, a hidrológia, környezetföldtan és a geomatematika területén. A tanszékcsoport 2009-ben szűnt meg, utódja a Földtudományi Központ.
Tanszékcsoport vezetői:
Stegena Lajos 1983-1990
Meskó Attila 1990-1996
Klinghammer István 1996-2005

A Természettudományi Kar önállósulása után az új kar hallgatói között legnagyobb számban a vegyészhallgatók voltak, de kémiai tárgyakat a kémiatanár jelöltek és az újonnan létesített sokféle, nem tanári képzést folytató szakok (fizikus, geológus stb.) hallgatói is tanultak.
A még 1877-ben másodikként létrehozott Általános Kémiai Intézetből 1944-ben önállósult a Kolloidkémiai és Kémiai Technológia Intézet, élén Buzágh Aladárral. Ez az intézet 1950-ben kettévált, az egyik feléből alakult meg a Kémiai Technológiai Intézet, melynek élére Scherman Vilmost nevezték ki (1951-1956). Utóda Gerecs Árpád vegyészmérnök lett (1956-1973). Az 1960/1961. tanévtől a neve Kémiai Technológiai Tanszék. A tanszék keretében működött 1973-ig a Kémiai Kibernetikai Laboratórium Benedek Pál egyetemi tanár, az MTA levelező tagja vezetésével. 1970-től a Vegyész Szakbizottság, 1982-től a Kémiai Szakterület, 1983-tól pedig a Kémiai Tanszékcsoport tagja.
Tanszékvezetők:
Scherman Vilmos 1951-1956
Gerecs Árpád 1957-1973
Tüdős Ferenc 1973-1998

Egyetemünkön 1929-ben Lukonich Imre vezetésével alakult meg az elsősorban a szomszéd népek, az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak történetével foglalkozó Kelet-Európa Története Tanszék, illetve 1934-től a Kelet-Európa Intézet. 1953-ban az Intézet két önálló szervezeti egységre bomlott: a Szovjetunió Története és a Népi Demokratikus Országok Története Tanszékre E két tanszéket 1957-ben ismét összevonták. 1978-tól a Történettudományi Tanszékcsoport, majd az 1990-es évek közepétől a Történeti Intézet tagja.
A tanszék vezetői:
Perényi József 1957-1980
Palotás Emil 1980-2002

Az ELTE-n 1951 és 1955 között működött Idegen Nyelvek Főiskolájának megszüntetése után az 51/1955. (O.K. 12.) OM számú utasítással az ELTE idegen nyelvi lektorátusán idegen nyelvtanfolyamokat szerveztek.
A 4/1958. (VIII.3.) MM rendelet engedélyezte az ELTE BTK idegen nyelvi lektorátusa által kiadott nyelvvizsgát. A vizsgák szervezését és lebonyolítását az ELTE BTK Tanulmányi Osztályának Nyelvvizsga csoportja végezte.
A 6/1965. (VII. 16.) MM számú rendelet létrehozta az ELTE Nyelvvizsga Csoportját, aki az előtte letett nyelvvizsgáról bizonyítványt adott ki.
A 131/1967. (M.K. 17.) MM utasítás szerint a Nyelvvizsga Csoport kivált az ELTE szervezetéből, és önálló intézményként Idegen Nyelvi Továbbképző Központ elnevezéssel – az ELTE rektorának felügyelete alatt – folytatta működését. A rendelet 1967. szeptember 1-jén lépett életbe.
A 71/1998. (IV.8.) Korm. rendelet létrehozta az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központját, amelynek feladata volt többek között a nyelvvizsga központok akkreditációja, valamint a vizsgabizottság által kiállított anyakönyv egy példányának őrzése, és abból másodlat kiállítása. A rendelet ugyan a kihirdetése után 30 nappal hatályba lépett, de 1999. december 31-ig türelmi időt adott a bevezetésére. 2000. január 1-jétől az Idegennyelvi Továbbképző Központ akkreditált vizsgaközponttá vált, így folytatta működését továbbra is önálló intézményként az ELTE rektorának felügyelete alatt. 2005. január 1-jétől az Idegennyelvi Továbbképző Központ integrálódott az ELTE szervezetébe, és azon belül a rektor alá rendelt önálló intézetként folytatta tevékenységét.
A 137/2008. (V.16.) Korm. rendelet létrehozta az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központját, és kötelezővé tette a nyelvvizsgaközpont számára az Oktatási Hivatal elektronikus felületén vezetett elektronikus nyelvvizsga anyakönyvet. 2012. április 12-től az ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ Kft. formában folytatta működését, amelynek tulajdonosa 100%-ban az ELTE volt. 2016. január 1-től a Kft. neve ELTE Origó Nyelvi Centrum Kft.-re változott, de változatlan tevékenységi körrel, továbbra is 100% ELTE tulajdonban működik.

Az Idegen Nyelvek Főiskolája az 1951/52. tanév elején alakult és az 1954/55. tanévben fejezte be működését. Eredetileg orosz, német, francia és angol nyelvű műszaki, sajtó- és közgazdász szakfordítók, valamint tolmácsok képzése volt a főiskola célja. A gyakorlatban azonban a közgazdasági szak helyett külkereskedelmit létesítettek, s az orosz szakot erősen specializálták (gépészetre, kohászatra stb.). A második beiskolázott évfolyamnál a nyugati nyelvszakosok már csak sajtó szakon végezhettek. A harmadik évfolyam minden hallgatója sajtó- és könyvkiadási szakon tanulhatott. A végzetteket általában nem tudták képzettségüknek megfelelően elhelyezni, végül ezért is szüntették meg a főiskolát. A hallgatók a Lenin Intézetben, továbbá a Nyelv- és Irodalomtudományi Karon folytathatták tanulmányaikat. Az Idegen Nyelvek Főiskolájának törzskönyvei megmaradtak, az ügyvitelre vonatkozó iratanyag azonban igen töredékes: jobbára hallgatói névsorokból, vizsgajegyzőkönyvekből áll, egyenkénti átnézéssel kutatható.

Magyarországon a hallgatói képviselet 1956 októberében a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egyesületeinek Szövetsége megalakulásával kezdődött. A forradalmat követő megtorlás után azonban az ifjúsági szervezetek működését beszüntették, vagy megszüntetve önállóságukat a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe olvasztották őket. Az 1985. évi I. törvény lehetőséget biztosított a hallgatóknak önálló, politikától mentes érdekképviseletek szervezésére. 1986-tól így kezdődött meg a hallgatói önkormányzatok szerveződése. A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 66-67. § szabályozta a hallgatói önkormányzatok működését. 1994-ben létrejött az országos hallgatói képviselet is Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖKOSZ) néven, amelyből 1996-ban megalakult a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).
A Hallgatói Önkormányzatnak az egyetem valamennyi hallgatója automatikusan tagja. A Hallgatói Önkormányzatok részben a hallgatók érdekképviseletét látják el mindenféle (tanulmányi, térítésekkel és juttatásokkal kapcsolatos, fegyelmi stb.) ügyekben, részben pedig különböző szolgáltatásokat szerveznek számukra (ilyen például a gólyabál, egyes karokon nyomtatási, fénymásolási, számítógép-használati lehetőség stb.). Az ELTE-n a hallgatói önkormányzati struktúra kétszintű: a karok hallgatói saját maguk, közvetlenül választják saját hallgatói önkormányzatukat (HÖK), míg a karokról való delegálások révén jön létre az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzatában szereplő egyetemi hallgatói önkormányzat, az EHÖK. Az EHÖK a kari önkormányzatok tevékenységét koordinálja, ellátja az egyetemi szintű érdekképviseletet (kari szinten ezt értelemszerűen a kari önkormányzatok teszik meg), illetve szakmailag is segíti a kari önkormányzatok működését. A HÖK-ök és az EHÖK igen fontos részét képezik az egyetemnek, hiszen demokratikus úton választott képviselőivel részt vesznek az az egyetem irányításában, önszerveződésében.