Az ELTE-n 1951 és 1955 között működött Idegen Nyelvek Főiskolájának megszüntetése után az 51/1955. (O.K. 12.) OM számú utasítással az ELTE idegen nyelvi lektorátusán idegen nyelvtanfolyamokat szerveztek.
A 4/1958. (VIII.3.) MM rendelet engedélyezte az ELTE BTK idegen nyelvi lektorátusa által kiadott nyelvvizsgát. A vizsgák szervezését és lebonyolítását az ELTE BTK Tanulmányi Osztályának Nyelvvizsga csoportja végezte.
A 6/1965. (VII. 16.) MM számú rendelet létrehozta az ELTE Nyelvvizsga Csoportját, aki az előtte letett nyelvvizsgáról bizonyítványt adott ki.
A 131/1967. (M.K. 17.) MM utasítás szerint a Nyelvvizsga Csoport kivált az ELTE szervezetéből, és önálló intézményként Idegen Nyelvi Továbbképző Központ elnevezéssel – az ELTE rektorának felügyelete alatt – folytatta működését. A rendelet 1967. szeptember 1-jén lépett életbe.
A 71/1998. (IV.8.) Korm. rendelet létrehozta az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központját, amelynek feladata volt többek között a nyelvvizsga központok akkreditációja, valamint a vizsgabizottság által kiállított anyakönyv egy példányának őrzése, és abból másodlat kiállítása. A rendelet ugyan a kihirdetése után 30 nappal hatályba lépett, de 1999. december 31-ig türelmi időt adott a bevezetésére. 2000. január 1-jétől az Idegennyelvi Továbbképző Központ akkreditált vizsgaközponttá vált, így folytatta működését továbbra is önálló intézményként az ELTE rektorának felügyelete alatt. 2005. január 1-jétől az Idegennyelvi Továbbképző Központ integrálódott az ELTE szervezetébe, és azon belül a rektor alá rendelt önálló intézetként folytatta tevékenységét.
A 137/2008. (V.16.) Korm. rendelet létrehozta az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központját, és kötelezővé tette a nyelvvizsgaközpont számára az Oktatási Hivatal elektronikus felületén vezetett elektronikus nyelvvizsga anyakönyvet. 2012. április 12-től az ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ Kft. formában folytatta működését, amelynek tulajdonosa 100%-ban az ELTE volt. 2016. január 1-től a Kft. neve ELTE Origó Nyelvi Centrum Kft.-re változott, de változatlan tevékenységi körrel, továbbra is 100% ELTE tulajdonban működik.

Az Idegen Nyelvek Főiskolája az 1951/52. tanév elején alakult és az 1954/55. tanévben fejezte be működését. Eredetileg orosz, német, francia és angol nyelvű műszaki, sajtó- és közgazdász szakfordítók, valamint tolmácsok képzése volt a főiskola célja. A gyakorlatban azonban a közgazdasági szak helyett külkereskedelmit létesítettek, s az orosz szakot erősen specializálták (gépészetre, kohászatra stb.). A második beiskolázott évfolyamnál a nyugati nyelvszakosok már csak sajtó szakon végezhettek. A harmadik évfolyam minden hallgatója sajtó- és könyvkiadási szakon tanulhatott. A végzetteket általában nem tudták képzettségüknek megfelelően elhelyezni, végül ezért is szüntették meg a főiskolát. A hallgatók a Lenin Intézetben, továbbá a Nyelv- és Irodalomtudományi Karon folytathatták tanulmányaikat. Az Idegen Nyelvek Főiskolájának törzskönyvei megmaradtak, az ügyvitelre vonatkozó iratanyag azonban igen töredékes: jobbára hallgatói névsorokból, vizsgajegyzőkönyvekből áll, egyenkénti átnézéssel kutatható.

Magyarországon a hallgatói képviselet 1956 októberében a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egyesületeinek Szövetsége megalakulásával kezdődött. A forradalmat követő megtorlás után azonban az ifjúsági szervezetek működését beszüntették, vagy megszüntetve önállóságukat a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe olvasztották őket. Az 1985. évi I. törvény lehetőséget biztosított a hallgatóknak önálló, politikától mentes érdekképviseletek szervezésére. 1986-tól így kezdődött meg a hallgatói önkormányzatok szerveződése. A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 66-67. § szabályozta a hallgatói önkormányzatok működését. 1994-ben létrejött az országos hallgatói képviselet is Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖKOSZ) néven, amelyből 1996-ban megalakult a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).
A Hallgatói Önkormányzatnak az egyetem valamennyi hallgatója automatikusan tagja. A Hallgatói Önkormányzatok részben a hallgatók érdekképviseletét látják el mindenféle (tanulmányi, térítésekkel és juttatásokkal kapcsolatos, fegyelmi stb.) ügyekben, részben pedig különböző szolgáltatásokat szerveznek számukra (ilyen például a gólyabál, egyes karokon nyomtatási, fénymásolási, számítógép-használati lehetőség stb.). Az ELTE-n a hallgatói önkormányzati struktúra kétszintű: a karok hallgatói saját maguk, közvetlenül választják saját hallgatói önkormányzatukat (HÖK), míg a karokról való delegálások révén jön létre az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzatában szereplő egyetemi hallgatói önkormányzat, az EHÖK. Az EHÖK a kari önkormányzatok tevékenységét koordinálja, ellátja az egyetemi szintű érdekképviseletet (kari szinten ezt értelemszerűen a kari önkormányzatok teszik meg), illetve szakmailag is segíti a kari önkormányzatok működését. A HÖK-ök és az EHÖK igen fontos részét képezik az egyetemnek, hiszen demokratikus úton választott képviselőivel részt vesznek az az egyetem irányításában, önszerveződésében.

A Germanisztikai és Romanisztikai Tanszéket két tanszéki szakcsoport összevonásával 1977-ben hozták létre: az Általános Germanisztikai Tanszéki Szakcsoportból, amely már régebben működött (vezetője Hutterer Miklós egyetemi tanár) és az Újlatin Összehasonlító Nyelvtudományi Csoportból (vezetője Hermann József egyetemi tanár), amelyet 1976/77-ben szerveztek.

1980-ban alakult meg a Földtudományi Szakbizottság, amely 1982-től Földtani Szakterület néven működött. 1983-ban a Földtani Szakterület Tanszékcsoportokra bomlott, és létrejött a Földrajzi Tanszékcsoport, a Geológiai Tanszékcsoport és a Környezetfizikai Tanszékcsoport. A Geológiai Tanszékcsoport feladata, hogy összefogja a földtani tanszékeket. Ide tartozott az Alkalmazott és Műszaki Földtani Tanszék, az Általános és Történeti Földtani Tanszék, a Kőzettan-Geokémiai Tanszék, az Ásványtani Tanszék és a Regionális Földtani Tanszék.
2005-ben a Geológiai és Környezetfizikai Tanszékcsoportból létrejött a Geológiai és Környezetfizikai Központ, amely a Földrajz- és Földtudományi Intézet része. A tanszékcsoport 2009-ben szűnt meg, utódja a Földtudományi Központ.
Tanszékcsoportvezetők:
Báldi Tamás 1980-1983
Kubovics Imre (19863-1992)
Buda György (1992-2005)

A földtani oktatás kibővülése szükségessé tette további tanszékek létrehozását a létező három mellé. (Földtani, Ásvány - Kőzettani és Őslénytani Tanszék). A Geofizikai Tanszék a TTK negyedik földtani jellegű tanszékeként 1951-ben alakult. A Tanszék 1961-ben kibővült a Sashegyi Földrengésjelző Obszervatóriummal, majd 1962-ben hozzácsatolták a Földrengésvizsgáló Intézetet. A tanszéken egy akadémiai kutatócsoport is működött. A Tanszéket 1951-ben Egyed László egyetemi docens vezetésével állították fel. 1980-tól a Földtudományi Szakbizottság, 1982-től a Földtani Szakterület, 1983-tól a Környezetfizikai Tanszékcsoport, majd 1993 után a Geológiai és Környezetfizikai Központ tagja.
Tanszékvezetők:
Egyed László 1951-1970
Szemerédy Pál 1970-1971
Barta György 1971-1985
Meskó Attila 1985-1999
Horváth Ferenc 2006

A Genetikai Tanszék elődje az Általános Biológiai Intézet volt, ahol már az 1948/49-es tanévben megkezdődött az oktatás. Az Intézethez tartozott egy biokémiai részleg is, amely 1953-ban Állatbiokémiai Intézet néven önállósult. Az Intézet 1957-től hivatalosan is Származás- és Örökléstani Intézetként folytatta működését, s utóbb az Állatbiokémiai Intézet - Biokémiai Kutató Csoport elnevezéssel - szintén ebbe a szervezeti keretbe került. 1962-től Származás- és Örökléstani Tanszék a neve, majd 1974-től Genetikai Tanszékként folytatta működését.
Tanszékvezetők:
Bíró Endre 1954-1957
Faludi Béla 1957-1974
Vida Gábor 1974-2005

Az 19. század második felében megnövekedett az egyetemen a gazdasági, a beruházási, a karbantartási és a felszerelési ügyek száma. Az egyetem addigi apparátusa nem volt alkalmas az ilyen feladatok ellátására, ezért hozták létre 1887-ben a Gazdasági Hivatalt. A Hivatal egy személyben felelős igazgatóját a király, a többi dolgozót - klinikai gondnokot, ellenőrt és írnokot - a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevezte ki. 1928-tól a neve Gazdasági Igazgatóság. 1930-ban alakult meg a Gazdasági Bizottság, amelynek feladata a költségvetés, zárszámadás és az anyagi források karok közti szétosztása volt.
Az egyetem második világháborút követő szerkezeti átalakulása után a Gazdasági Igazgatóságot 1963-ban hozták létre. Feladata volt a már korábban is működő Pénzügyi Osztály, Bér- és Munkaügyi Osztály, Számviteli Osztály, valamint a Beruházási és Műszaki Osztály munkájának irányítása. 1992. február 5-től a Gazdasági Igazgatóságot megszűntették, helyét a Főigazgatói Hivatal vette át, amelynek három főosztálya működött: Főigazgatói Titkárság, Gazdasági-főigazgató helyettes Titkársága és a Műszaki-főigazgató helyettes Titkársága. 1995-től a Főigazgatói tisztség már csak névleg működött, 1997-ben végleg megszűnt. Feladatait a Főtitkári Hivatal, a Gazdasági-Pénzügyi Igazgatóság és a Fejlesztési-Műszaki Főigazgatóság vette át. A két utóbbi főigazgatóságot 2005-ben egyesítették, Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság néven, amelynek feladata a Gazdasági Igazgatóság, a Műszaki és Üzemeltetési Igazgatóság, az Informatikai Igazgatóság és a Kontrolling Önálló Osztály irányítása volt. A Főigazgatóság 2014-ben a kancelláriai rendszer bevezetésével szűnt meg.

A rendszerváltás után a tudományos életben is nagy átalakulások voltak. Ennek egyik eleme a tudományos fokozatok megszerzésének szabályozása volt. A Tudományos Akadémiától elvéve a kandidátusi fokozat kiadását, az egyetemek visszakapták az egyetemi tudományos, azaz a doktorifokozat odaítélésének régi jogát, amit akkreditált doktori iskolák elvégzése után szerezhetnek mega doktoranduszok. A PhD bevezetésével beilleszkedtünk az általános világrendbe. Egyetemünkön is megalakultak a doktori iskolák, esetünkben a Földrajz/Földtudományi Doktori Program 1993-ban kezdte meg a működését majd 2001-ben nyert akkreditációt és vált Földtudományi Doktori Iskolává. Jelenleg 3 képzési programot kínál Földrajz–Meteorológia, Földtan–Geofizika, Térképészet és Geoinformatika.

Az iratanyag iktatott része 1993-2015-ig folyamatos, iktatólapok segítségével, a többi része pedig egyenkénti átnézéssel kutatható.

Doktori Program vezetői:

Géczy Barnabás 1993-1997. Márton Péter 1997-2001

Az iskola vezetői:

Márton Péter 2001-2005 Monostori Miklós 2005-2008 Gábris Gyula 2008-2013 Nemes Nagy József 2013-2018 Bartholy Judit 2018-2023 Tímár Gábor 2023-

A tanszéket 1870 közepén alapították, élére Huszfalvy Jánost nevezték ki, aki a Műegyetemen a statisztika, földrajz és történelem tanára volt. Őt Lóczy Lajos követte a katedrán. Lóczy működése idején hozták létre a Földrajzi Intézet és Szemináriumot (1891). A szeminárium vezetését 1894-ben Kövesligethy Radó vette át. Lóczy 1908-ban befejezte egyetemi működését, utódává a Bölcsészkar Czirbusz Gézát választotta.
1913-ban Kövesligethy vezetésével a szeminárium egy része önállósult. (Kozmográfiai és Geofizikai Szeminárium). A Földrajzi Szeminárium megmaradt részei beolvadtak az Intézetbe (Földrajzi Intézet és Szeminárium).
Czirbusz halála után 1920-tól két évtizeden keresztül Cholnoky Jenő állt a tanszék élén. Cholnoky nyugalomba vonulása után 1940-ben engedélyezték, hogy a Földrajzi Intézeten belül két tanszék létesüljön. A régebbi vezetésével Bulla Bélát bízták meg (Általános és Fizikai Földrajz, majd Általános Természetföldrajzi Tanszék). Az újonnan megalakult Emberföldrajzi Tanszéket (később Általános Gazdaságföldrajzi Tanszék) Mendöl Tibor irányította.
1952-ben az Intézet korábban megkezdett átalakítása folytatódott. Az akkori nézetek szerint a földrajztudományt a természeti és társadalmi, valamint az általános és regionális kutatások mentén kell művelni, így az oktatás szerkezetét is ennek megfelelően kell átalakítani. Ezt részben átnevezéssel, részben új tanszékek alapításával vélték megoldani. Az Általános Természeti Földrajzi Tanszék és a (kor kívánalmainak megfelelően átnevezett) Általános Gazdasági Földrajzi Tanszék mellé létrehozták a Regionális Gazdasági Földrajzi Tanszéket, ennek Koch Ferenc lett a vezetője.
A negyedik tanszék, a Regionális Természeti Földrajzi Tanszék felállítása – megfelelő vezető hiánya miatt – elmaradt. A Földrajzi Intézet igazgatója Bulla Béla lett, ugyanis az 1941. évi megegyezés szerint az intézetet mindig a természeti földrajz professzora vezeti.
Az intézetet 1961-ben megszüntették, de az új szervezeti forma – a Földrajz Tanszékcsoport – csak jóval később, 1983-ban alakult meg.
2006-ban a Természettudományi Kar átszervezésekor létrejött a Földrajz- és Földtudományi Intézet. A karon egyedülálló módon az intézet két központra oszlott, és két igazgatóhelyettest nevezett ki a dékán, akik egyben központvezetők is voltak. Továbbá három évente felváltva töltötték be az intézet vezető tisztségét.
Ezzel egyidejűleg sikerült megvalósítani a több évtizedes tervet, a második természetföldrajzi tanszék, a Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék létrehozását részben a természetföldrajzi, részben a főiskolai földrajz tanszék oktatói karából.

Földrajzi Tanszék és Intézet vezetői:
Hunfalvy János 1870-1888
Lóczy Lajos 1888-1908
Kövesligethy Radó 1908-1910 (helyettesít)
Czirbusz Géza 1910-1920
Cholnoky Jenő 1921-1940
Bulla Béla 1941-1961

Földrajz Tanszékcsoport vezetői:
Sárfalvi Béla 1983-1992
Gábris Gyula 1992-1998
Nemes-Nagy József 1999-2005

Földrajztudományi Központ vezetői:
Gábris Gyula 2006-2007
Rédei Mária 2007-2010
Horváth Erzsébet 2010-2012
Nagy Balázs 2012-2020
Jákobi Ákos 2020-
Földrajz- és Földtudományi Intézet vezetői:
Horváth Ferenc 2006-2008
Szabó Mária 2008-2012
Karátson Dávid 2010-2019
Harangi Szabolcs 2019-