1909-ben, a Kémiai (Vegytani) Intézet (vö. 256. fond) keretein belül került sor a III. Vegytani Intézet felállítására. Az új tanszék működési körét a Bölcsészkar 1910. április 12-i ülésének bizottsági javaslata alapján fogadták el és határozták meg a kísérleti kémia és a fizikai-kémia tanításában. A tanszék első vezetője - egészen 1935-ben bekövetkezett haláláig - Buchböck Gusztáv volt, őt Gróh Gyula, majd 1949-től - ekkortól már az újonnan alakított Természettudományi Kar kötelékében - Erdey-Grúz Tibor követte, aki 1951-ben - az MTA főtitkárává történt megválasztása miatt - mondott le itteni állásáról.
1949-ben a Tanszék jogelődjétől, a III. Kémiai (Vegytani) - később Általános Kémiai - Intézettől immár teljesen elkülönülve vette fel a Fizikai-Kémiai és Radiológiai Intézet nevet. 1951-től Mincser Mihályné, 1954-től 1965-ig Lengyel Sándor, 1965-től 1996-ig Kiss László volt a tanszékvezető. 1960-tól az MTA Elektrokémiai Kutatócsoportja is a tanszéken működött, s bár a csoportot 1966. január 1-től Veszprémbe helyezték, a tanszék tudományos kutató munkája - alapkutatási jelleggel - túlnyomórészt elektrokémiai irányú maradt. A Tanszék a vegyész, a biológus és a gyógyszerész-hallgatókat, valamint a kémia szakos tanárjelölteket oktatja az elméleti és gyakorlati fizikai-kémiára.
A tanszék 1953 és 1956 között a Matematikai-Fizikai-Kémiai Kar része volt. Neve 1953 és 1990 között Fizikai-Kémiai és Radiológiai Tanszék, 1990-tól Fizikai Kémiai Tanszék.
1980-tól a Vegyész Szakbizottság, 1982-tól a Kémiai Szakterület, 1983-tól a Kémiai Tanszékcsoport, 1993 után pedig a Kémiai Intézet tagja.
Tanszékvezetők:
1951-1954 Mincser Mihályné
1954-1965 Lengyel Sándor
1965-1996 Kiss László

Már 1975 előtt is működött több felsőoktatási intézményben előkészítő tanfolyam. Az egyik első kezdeményezés a bölcsészkari Studium Generale volt, melyet a kari KISZ szervezet irányított. Az Oktatásügyi Minisztérium 1975-ben határozatot hozott "a fizikai dolgozók gyerekeinek felsőfokú tanulását segítő állami és társadalmi akciók továbbfejlesztéséről" (10/1975. sz. OM határozat.) Az intézkedés az eddigi előkészítő munkát minden felsőoktatási intézmény számára kötelezővé tette, a feltételek biztosítását pedig állami feladatként kezelte.
A budapesti középiskolások bejáró oktatáson vehettek részt. Az órák szemináriumi jellegűek voltak, s egyetemi hallgatók tartották, félévenként az egyetem oktatói is tartottak egy-két előadást. A vidéki jelentkezők félévenként kb. három tesztet kaptak, amit ki kellett tölteniük, a az egyik kijavított példányt visszakapták. Mindkét oktatási formát négy félévre osztották fel. A második félévben kéthetes nyári tábor, a negyedik félév végén, a felvételi előtt 4-5 napos intenzív tanfolyam szerepelt a programban. A FEB élén tanárelnök állt, a vezetőség tagja volt még a titkár, a KISZ-felelős, a levelezés- és a bejáró oktatás vezetője. A szakcsoportok élén szakcsoportvezető állt (a nagyobbak élén - pl. történelem - külön levelező és bejáró oktató vezető). A szakcsoportok munkáját rektori megbízással tanárinstruktorok segítették.

Az Élet- és Földtudományi Kar 1953-ban a Természettudományi Kar kettéválasztásával jött létre és 1957-ben szűnt meg.

Tanítóképző Intézet Könyvtára (1959-1974)
Szombathelyi Tanárképző Főiskola Könyvtára (1974-1984)
Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Könyvtára (1984-1999)
Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtára (2000-2007)
Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Könyvtára (2008-2016)
Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár Savaria Könyvtár és Levéltár (ELTE EKL SKL) (2017-)
Az intézeti könyvtárat 1959-ben alakították ki a kőszegi és a zalaegerszegi intézetből. Korlátozottan nyilvános könyvtárként működött. 1974-ben 11 szaktanszéki könyvtár lett kialakítva. 1975-ben a Bolyai János Gyakorló Iskola könyvtára tagkönyvtár lett. 1977-ben létrehozták a médiatárat. 1983-ban Devecseri Gábor könyvtári hagyatéka a könyvtárba került. 1985-ben Prof. Pungor Ernő akadémikus analitikai kémiai szakkönyvtári dokumentumokat és folyóiratokat adományozott a könyvtárnak. 1989-ben új könyvtári kölcsönzőt telepítettek a főiskola C épületéhez csatlakoztatva. 1991-ben kialakították az Idegen Nyelvi Könyvtárat a főiskola D épületének 2. emeletén. 1991-ben prof. dr. Pusztay János főigazgató kérésére állományba vették Radó György nyelvészeti könyveit. 1992-ben adták át az Osztrák Könyvtárat (Österreich Bibliothek). 1993-ban az Angoltanítási Információs Központ a főiskola könyvtárának angol nyelvű állományával azonos térben került elhelyezésre. 1994-ben installálták az Aleph integrált könyvtári rendszert. 1996-ban megvásárolták Kálmán Béla professzor- és Hadrovics László szláv-filológiai könyvtárát. 1997-ben az Európai Dokumentációs Központ megkezdte működését a könyvtár szakmai irányításával. 1997 szeptemberétől a főiskola könyvtára nyilvános könyvtárként működik. 2003 szeptemberében bevezették a számítógépes kölcsönzést. 2006-ban új épületbe, a Regionális Felsőoktatási Központba költözött a könyvtár. Ugyanebben az évben a Vas Megyei Pedagógiai Intézet Könyvtára integrálódik a főiskola könyvtárába. 2007-ben a Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtára megkapta az „Év könyvtára 2007” címet. 2012-ben az Európai Dokumentációs Központ állományát és szolgáltatásait átvette. 2014-ben a Magyar Kultúra napján Minősített könyvtári címet vett át a könyvtár. 2017. február 1-jétől az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár tagkönyvtára.

Forrás:
A szárnyas idő: 50 éves a felsőfokú képzés Szombathelyen. Szerk. biz. elnöke Stipkovits Ferenc. Sopron-Szombathely: Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, 2010. 340 p.

http://sekkonyvtar.elte.hu/torteneti-kronologia/

Az egyetemen 1946. augusztus-szeptemberére tehető a szakszervezeti mozgalom megindulása. Ekkor még jórészt altisztek, hivatalsegédek és kisegítő dolgozók voltak a szakszervezet tagjai: az egyetem oktatói között 1947 végén indult meg az ez irányú szervezkedés. 1948-ban még hat-hét különböző szakszervezetbe tartoztak az egyetem alkalmazottai, s csak az 1950-es, 1960-as évek elején kerültek egységesen a Pedagógusok Szakszervezetének irányítása alá. Az 1956 utáni években igen korlátozott volt a szakszervezet tevékenysége. 1959 januárjában alakították meg az új Szakszervezeti Bizottságokat, melyeknek fő célja az érdekvédelem mellett a párt politikájának a szakszervezet eszközeivel való támogatása, a felsőoktatási reform előkészítése és a tananyag korszerűsítése volt.

Az 1950-es években az érdekvédelem, az üdültetés, a lakás- körülmények javítása, a szociális intézmények fejlesztése, a segélyezés mögött az oktató-nevelőmunka segítése háttérbe szorult, ugyanakkor a politikai tevékenység - tömegmegmozdulások, szemináriumok, politikai előadások szervezése, rendezése - a szakszervezet munkájának alapjává vált.
Az 1956 utáni években igen korlátozott volt a szakszervezet tevékenysége. 1959 januárjában alakították meg az új Szakszervezeti Bizottságokat, melyeknek fő célja az érdekvédelem mellett a párt politikájának a szakszervezet eszközeivel való támogatása, a felsőoktatási reform előkészítése és a tananyag korszerűsítése volt.

Az 1960-as évektől a Pedagógusok Szakszervezetének egyetemi és kari szervei az Egyetem vezetőivel együttműködve segítik az egyetem dolgozóinak politikai nevelését és gyakorolják a szak- szervezet részére szabályokban biztosított jogokat. Emellett részt vesznek az egyetemi és kari tanácsok, valamint más testületek munkájában is, ahol a dolgozók érdekeit kell képviselniük.

A magyarországi rendszerváltozást közvetlenül megelőző időben a megújulni vágyó magyar közéletben megfogalmazódott az ágazati érdekvédelmi tevékenység erősítésének igénye. Ennek eredményeként 1988-ban – a Pedagógusok Szakszervezetéből kiválva – megalakult a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, amely az FDSZ Alapszabályában rögzítettek szerint önállóan működő, egyenrangú intézményi alapszervezetek szövetsége.

Az Orosz Intézetet 1947. március 28-án nyitották meg, majd 1950 tavaszán kari rangra emelték, külön gazdasági hivatallal és tanulmányi osztállyal látták el. 1952-ben az orosz szakos hallgatók nagy részének átszakosításával kezdték meg a marxizmus-leninizmus oktatóinak képzését. Ekkor szüntették meg az Idegen Nyelvek Főiskoláját is, melynek orosz szakos hallgatói különleges tantervek alapján a Lenin Intézetben fejezték be tanulmányaikat. 1954-ben az Intézetet leválasztották az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, s önálló egyetem rangjára emelték. Az intézmény újabb profilváltásával az orosz nyelv és irodalom, valamint a fordítói szakot háttérbe szorították, a párttörténészek és a pártfilozófusok képzését pedig előtérbe állították. 1955. február 1-jével az orosz szak első két évfolyamán bevezették a kétszakos középiskolai tanárképzést. 1956-tól az orosz szakos tanárképzés már ismét az ELTE Bölcsészettudományi Karán folyt. A Lenin Intézet 1958-ig állt fenn.

Az ELTE Egyetemi Levéltár 1958 nyarán alakult meg, és 1959 elején kezdte meg munkáját az egyetem központi, Egyetem téri épületében az Egyetemi Könyvtár felügyelete alatt. 1964-ben költözött a Ludovika téri épületbe, és ekkor kerülhetett sor a legjelentősebb iratsorozatok begyűjtésére és rendezésére. A levéltár 1983 augusztusában nyerte el a szaklevéltári jogállást, és azóta jelentősen gyarapította az itt őrzött források mennyiségét. A levéltár 2004-ben az Egyetemi Könyvtárba, majd 2005 és 2007 között a Maglódi útra költözött, ahol jelenleg is működik, 2017-től az ELTE Egyetemi Könyvtárral közös szervezetben.

Az MKP, majd az MDP ifjúsági szervezeteiből 1950. június 16-án alakult meg a Dolgozó Ifjúsági Szövetség, a DISZ, mely kezdetektől az MDP ifjúsági tömegszervezeteként működött. Végleges szervezetének kialakítása egyetemünkön 1951 elejére fejeződött be: az általában húsz fős csoportokat magukba foglaló alapszervezetek szakonként és évfolyamonként szerveződtek külön kari bizottságokba. A látszólag erős és magas taglétszámú DISZ gyengesége a szervezet 1956. október - novemberi dezorganizálódásában, majd teljes szétesésében mutatkozott meg.