Buzágh Aladár (1895-1962) a kollodkémiának világviszonylatban is legjelentősebbjei közé tartozik. A budapesti Műegyetemen szerezte vegyészmérnöki oklevelét. A Tudományegyetem II. sz. Kémiai Intézetében kezdte pályafutását tanársegédként. 1925 és 28 között Wolfgang Ostwald aszisztense volt Lipcsében, itt született meg a szakirodalomban Ostwald-Buzágh-féle üledékszabály néven ismert eredménye, továbbá az Ostwald-Buzágh-féle kontinuitáselmélet. 1931-től egyetemi magántanár, 1939/40-ben vendégprofesszor az Egyesült Államokban, 1941-től az Általános Kémiai Tanszéken rendkívüli tanár. Az ő érdeme, hogy a Tudományegyetemen kolloidkémiai tanszék létesült, 1944-től haláláig a Kémiai Technológiai és Kollidkémiai Tanszék professzora. Az MTA-nak 1938-ban levelező, 1946-ban rendes tagja. Külföldön megjelent szakkönyvei nemzetközi rangot adtak neki a kolloidkémia tudományágában. Magyar nyelven több kisebb könyv mellett "Kolloidika" című kétkötetes munkája a legjelentősebb.

A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club 1898. november 5-én alakult meg. 1901 szeptemberében nyitották meg a BEAC lágymányosi sporttelepét. 1945-től a romokban heverő sporttelep újjáépítése után két szakosztállyal indult újra az egyesület élete. Az 1948/49-es tanévben a hallgatók fokozott sportigényére és az élsporttal szembeni állásfoglalásra hivatkozva megszüntették az egyesületet. 1951-ben az országos jellegű főiskolai egyesület, a Haladás SE keretében alakult meg az ELTE-n belüli sportszakosztály, mely 1956 végén bomlott fel. 1957-ben az Egyetem kezdeményezésére alakult újjá a BEAC. 2009-től önálló egyesületként működik, amely továbbra is szoros kapcsolatban áll az egyetemmel.

Bruckner Győző (Késmárk, 1900. november 1. – Budapest, 1980. március 8.) Kossuth-díjas magyar kémikus, gyógyszervegyész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1946), majd rendes (1949) tagja. A 20. századi magyar szerves kémia tudományának kimagasló jelentőségű alakja, az analitikai kémia iskolateremtő egyénisége volt. 1938–1949 között a szegedi, 1949–1970 között a budapesti tudományegyetemeken folyó szerves kémiai kutatásokat irányította, az általa vezetett intézményeket szakterületének fontos tudományos műhelyeivé, központjaivá fejlesztette. A mikroanalitikai vizsgálatok magyarországi meghonosítása, a hazai peptidkémiai kutatások elindítása, számos gyógyhatású vegyület izolálása és szintetizálása fűződik a nevéhez. 1949-ben megvált szegedi katedrájától és intézetigazgatói székétől, s 1970-ig a budapesti egyetem szerves kémiai tanszékének vezetője, ezt követően 1973. évi nyugdíjazásáig egyetemi tanára volt.