A Szláv Tanszékcsoport 1971-től működik, 1979-től a Orosz Filológiai Tanszék, a Szláv Filológiai Tanszék és a Lengyel Filológiai Tanszék tartozott hozzá. A Tanszékcsoport 1994-ben Szláv és Balti Filológiai Intézet néven folytatta a működését. 2002-től az akkor alapított Ukrán Filológiai tanszék is hozzátartozik.

A Germanisztikai és Romanisztikai Tanszéket két tanszéki szakcsoport összevonásával 1977-ben hozták létre: az Általános Germanisztikai Tanszéki Szakcsoportból, amely már régebben működött (vezetője Hutterer Miklós egyetemi tanár) és az Újlatin Összehasonlító Nyelvtudományi Csoportból (vezetője Hermann József egyetemi tanár), amelyet 1976/77-ben szerveztek.

A Román Filológiai Intézetet 1862-ben állították fel az egyetemen, élére Román Sándor rendkívüli tanárt nevezték ki tanszékvezetőnek. Ő és az őt követő tanszékvezetők - Ciocan János (1850-1908) és Siegescu József (1873-1927) nem annyira alkotó tudósok, mint inkább a román nyelvészet és irodalom interpretátorai voltak. Az általános romanisztika az Olaszországból érkezett, és a román tanszéken 1928-tól 1935-ig működő Carlo Tagliavini munkássága révén kapta meg a tudományos alapokat, és a román nyelvészeti kutatások is jelentős lépést tettek előre. Az őt követő Tamás Lajos (1936-1978) a meglevő alapokon már európai színvonalú romanisztikai kutatásokat végzett, amellett, mint a magyar-román nyelvészeti és történeti kapcsolatok kutatója is jelentőset alkotott. A tanszék vezetésében Domokos Sámuel (1972-1978) követte őt, aki mint a román irodalom értékeinek egyik legtevékenyebb közvetítője megjelentette a „román irodalom magyar bibliográfiája” című művét, majd Nagy Béla (1978-1978), aki a román nyelvtan-irodalommal foglalkozott. Az 1962/63. tanévtől az Intézet Román Filológiai Tanszék néven működött tovább. A Tanszék bekapcsolódott az Eötvös Kollégiumban megindult szakképzés munkájába is, és tartotta a kapcsolatot a gyulai román gimnáziummal, ahonnan a legtöbb hallgatója kikerült.
Az Intézet / Tanszék vezetői 1945 után:
Tamás Lajos 1936-1972
Domokos Sámuel 1972-1978
Nagy Béla 1978-1986
Süpek Ottó 1986-1988
Miskolczy Ambrus 1988-2022
Nagy Levente 2022-től

A pesti egyetemen 1770-től tanítottak történelmet, csaknem egy évszázadon keresztül azonban az egyetemes és a magyar történelmet együtt tárgyalták. Az egyetemes történelmet csak 1866-tól, Somhegyi (Schröck) Ferenc kinevezésétől választották külön a magyar történelemtől. Somhegyi 1879-ben bekövetkezett halála után az addig egységes tanszék több önálló egységre tagolódott: így alakult meg a Középkori Egyetemes Történeti Tanszék is. A vezetői állás azonban hosszú ideig betöltetlen maradt: Marczali Henrik és Salamon Ferenc csak helyettesként irányították a tanszéket Lánczy Gyula 1891. évi tanári kinevezéséig. 1912-től 1932-ig Áldásy Antal, majd Váczy Péter igazgatta a tanszéket. 1949 és 1953 között – a Történettudományi Intézetnek a Bölcsészettudományi Karon történt alapítása nyomán – a történelmi tanszékek, így a Középkori Egyetemes Történeti Tanszék önállósága is megszűnt. Az 1953-ban újra felállított tanszék 1956-ig a Bölcsészettudományi Kar kettéválasztásából keletkezett Történettudományi Kar keretébe tartozott.
A tanszék vezetői:
1953-1955 Gyóni Mátyás
1957-1982 Székely György
1982-1985 Hunyadiné Balázs Éva
1985-1995 Sz. Jónás Ilona

A Pázmány Péter (1950-től Eötvös Loránd) Tudományegyetem Bölcsészeti Karára az „állatrendszertan” professzorának kinevezett Dudich Endre (1895-1971) akadémikus 1934-ben megalapította az Állatrendszertani Intézetet. Harminchárom évig tanszékvezetőként szervezte és vezette a rendszertani, biogeográfiai, hidrobiológiai és ökológiai oktatást és kutatást. 1952-ben a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával létrehozta a tanszékhez kapcsolódó Talajzoológiai Kutatócsoportot, mely jelenleg Zootaxonómiai Kutatócsoportként működik. 1956-ban elindította az Opuscula Zoologica című tanszéki folyóiratot, majd 1958-ban megalapította a Dunakutató Állomást, melyet 1970-ig vezetett. A tanszéket 1967 és 1987 között vezető Balogh János akadémikus (1913-2002) javaslatára 1973-ban az Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék nevet kapta. 1987 és 1991 között Loksa Imre, 1991 és 2005 között Dózsa-Farkas Klára végül pedig 2005-től Török János vezette a tanszéket.

A történelem segédtudományainak oktatását az 1777-ben kiadott Ratio Educationis tette kötelezővé az egyetemen. Az Egyetemi Könyvtár számára 1779-ben kiadott szervezeti és működési szabályzatban az uralkodó a könyvtár őreinek feladatává tette a segédtudományok oktatását. Az 1850-es években bevezetett egyetemi reformok után a történeti segédtudományok – köztük elsősorban a diplomatika és szfragrisztika – oktatása az 1887-ben megalakult Történelmi Szeminárium feladata lett, amelynek vezetője Fejérpataky László, majd Szentpétery Imre volt. Az 1949-ben bevezetett egyetemi reform következtében a Történelmi Szeminárium megszűnt, de Léderer Emma kezdeményezésére megkezdődött az egyetemen a levéltárosképzés, és ebből a célból megalakult a Történeti Segédtudományok Tanszék, amelynek neve 1973-ban Történelem Segédtudományai Tanszékre változott. A tanszék a levéltárosképzés és a történeti segédtudományok oktatása mellett felelőse az újkori történész-muzeológus hallgatók képzésének és a történelem tanárszakos hallgatók módszertani képzésének is.
A tanszék vezetői:
1954 – 1969 Léderer Emma
1969 – 1980 Sinkovics István
1980 – 1997 Kállay István
1997 – 1999 Kardos József
1999 – 2004 Bertényi Iván
2004 – 2018 Borsodi Csaba
2018 – Körmendi Tamás

Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter - a Bölcsészkar 1885. március 24-i rendkívüli ülésének felterjesztésére válaszolva - 1886. június 6-i leiratában határozta el három bölcsész-szeminárium, köztük a Történelmi Szeminárium felállítását. A Bölcsészkar felterjesztése és a miniszter leirata is helyesen határozta meg a szemináriumi munka célját a hallgatók tudományos munkába való egyéni és módszeres bevezetésében, valamint - ami addig szintén hiányzott az egyetemi oktatásból - a tanárnak a diákokkal való közvetlen érintkezésének kialakításában. Az egyetemi oktatás elmélyítése szempontjából is nagy jelentőségű, belső, tudományos működésére nézve teljesen önálló szemináriumok az 1887/88. tanévben kezdhették meg működésüket.
A Történelmi Szeminárium első igazgatója Salamon Ferenc volt. Őt a középkori egyetemes történetet tanító Lánczy Gyula, majd a művelődéstörténetet előadó Békefi Remig követte. Igen népszerűek voltak és sok hallgatót vonzottak a Szemináriumot 1911-től igazgató Marczali Henrik magyar történelemmel foglalkozó órái. Jeles tudósok, így Fejérpataky László és Áldásy Antal voltak a Szeminárium vezető tanárai. A kezdeti tizenötös hallgatói létszám 1911-re már 34 főre emelkedett, az 1920-as és 1930-as években pedig elérte a 40 főt is. A Történelmi Szeminárium rangját jelzi, hogy a két világháború között is olyan tanárai voltak, mint Angyal Dávid, Szekfű Gyula, Lukinich Imre, Hajnal István, Hóman Bálint, Mályusz Elemér. Áldásy Antal és Szentpétery Imre pedig a Szeminárium igazgatói tisztét viselték.
A Szemináriumot 1949-ben az egyetemi reformmal kapcsolatos intézkedések során szűntették meg, illetve szervezték át; részben a levéltáros képzés vette át a Szeminárium szerepét.