1909-ben, a Kémiai (Vegytani) Intézet (vö. 256. fond) keretein belül került sor a III. Vegytani Intézet felállítására. Az új tanszék működési körét a Bölcsészkar 1910. április 12-i ülésének bizottsági javaslata alapján fogadták el és határozták meg a kísérleti kémia és a fizikai-kémia tanításában. A tanszék első vezetője - egészen 1935-ben bekövetkezett haláláig - Buchböck Gusztáv volt, őt Gróh Gyula, majd 1949-től - ekkortól már az újonnan alakított Természettudományi Kar kötelékében - Erdey-Grúz Tibor követte, aki 1951-ben - az MTA főtitkárává történt megválasztása miatt - mondott le itteni állásáról.
1949-ben a Tanszék jogelődjétől, a III. Kémiai (Vegytani) - később Általános Kémiai - Intézettől immár teljesen elkülönülve vette fel a Fizikai-Kémiai és Radiológiai Intézet nevet. 1951-től Mincser Mihályné, 1954-től 1965-ig Lengyel Sándor, 1965-től 1996-ig Kiss László volt a tanszékvezető. 1960-tól az MTA Elektrokémiai Kutatócsoportja is a tanszéken működött, s bár a csoportot 1966. január 1-től Veszprémbe helyezték, a tanszék tudományos kutató munkája - alapkutatási jelleggel - túlnyomórészt elektrokémiai irányú maradt. A Tanszék a vegyész, a biológus és a gyógyszerész-hallgatókat, valamint a kémia szakos tanárjelölteket oktatja az elméleti és gyakorlati fizikai-kémiára.
A tanszék 1953 és 1956 között a Matematikai-Fizikai-Kémiai Kar része volt. Neve 1953 és 1990 között Fizikai-Kémiai és Radiológiai Tanszék, 1990-tól Fizikai Kémiai Tanszék.
1980-tól a Vegyész Szakbizottság, 1982-tól a Kémiai Szakterület, 1983-tól a Kémiai Tanszékcsoport, 1993 után pedig a Kémiai Intézet tagja.
Tanszékvezetők:
1951-1954 Mincser Mihályné
1954-1965 Lengyel Sándor
1965-1996 Kiss László

A Művelődéstörténeti Tanszék 1981-ben azzal a céllal alakult meg a Bölcsészttudományi Karon, hogy posztgraduális képzést biztosítson, azonban a graduális képzést nyújtó történeti tanszékek közé került. A doktoranduszok oktatása 1993-ban a Művelődés-, Gazdaság és Társadalomtörténeti doktori program részeként indult meg, a Művelődéstörténet 1995-ben alakult át önálló doktori programmá. Az oktatói kar különös figyelmet szentel a regionális kultúrákra, az életmód- és mentalitástörténetre, a tudománytörténetre és tudománymódszertanra, az eszmetörténetre, az egyháztörténetre és a kulturális intézményekre.
Tanszékvezetők:
Németh G. Béla 1981-1987
Kósa László 1987-2007

A Szociálismunkás-képző Tanszék a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán működött, és a 2003. szeptember 1-jén létrejött Társadalomtudományi Kar egyik alapját képezte. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán az 1990-es években, a rendszerváltás után a főiskola a gyógypedagógus és szociálisszakember-képzésben egyaránt a nemzetközi trendekhez csatlakozott, a nyugat-európai utat választotta. Ez a két szakágra bontott egyszakos, kétszintű (főiskolai és egyetemi) gyógypedagógus-képzésre és szociálisszervező-képzés felfüggesztésével (később megszüntetésével) a főiskolai szintű általános szociálismunkás-képzésre való áttérést jelentette. 2003-tól a tanszék a Társadalomtudományi Kar Szociális Tanulmányok Intézetének keretei közt működik tovább.

1872-ben Henszlmann Imre nyilvános rendkívüli tanárrá való kinevezésével állították fel a Művészettörténeti Tanszéket. Hosszú ideig a régészet és a művészettörténet nem különült el egymástól, a tanszék munkájában történeti és régészeti kutatások domináltak. Ez jellemezte még a két világháború közötti időszakot, a Művészettörténet és Classica Archeológiai, valamint a Művészettörténet és Keresztény Régészet Tanszék tevékenységét is. 1945 után a Művészettörténeti Intézet továbbra is két, Gerevich Tibor és Fülep Lajos vezette (egymás mellé rendelt) tanszékből állt. Fülep Lajos nyugállományba vonulásakor, 1961-ben a két tanszéket összevonták, vezetésével Vayer Lajost bízták meg. 1996-ig az ország egyetlen olyan tanszéke volt, ahol az oktatás hangsúlya a művészettörténetre, mint tudományra, illetve humán diszciplínára esett. Generációkon át innen kerültek ki a hazai muzeológia, a műemlékvédelem, a műkereskedelmi szakértés, a műkritika és a kortárs művészet meghatározó szakemberei is. 1978-tól a Muzeológiai–Közművelődési Tanszékcsoport tagja. A tanszékcsoportok megszűnése után 2001-ben alakult meg a tanszékből a Művészettörténeti Intézet.
A tanszék vezetői:
Fülep Lajos 1954-1961
Vayer Lajos 1961-1979
Németh Lajos 1979-1991

Egyetemünkön 1929-ben, Lukonich Imre vezetésével alakult meg az elsősorban a szomszéd népek, az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak történetével foglalkozó Kelet-Európa Története Tanszék, illetve 1934-től a Kelet-Európa Intézet. 1953-ban az Intézet két önálló szervezeti egységre bomlott: a Szovjetunió Története és a Népi Demokratikus Országok Története Tanszékre E két tanszéket 1957-ben ismét összevonták.

Egyetemünkön 1929-ben, Lukonich Imre vezetésével alakult meg az elsősorban a szomszéd népek, az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak történetével foglalkozó Kelet-Európa Története Tanszék, illetve 1934-től a Kelet-Európa Intézet. 1953-ban az Intézet két önálló szervezeti egységre bomlott: a Szovjetunió Története és a Népi Demokratikus Országok Története Tanszékre E két tanszéket 1957-ben ismét összevonták.

Egyetemünkön 1929-ben Lukonich Imre vezetésével alakult meg az elsősorban a szomszéd népek, az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak történetével foglalkozó Kelet-Európa Története Tanszék, illetve 1934-től a Kelet-Európa Intézet. 1953-ban az Intézet két önálló szervezeti egységre bomlott: a Szovjetunió Története és a Népi Demokratikus Országok Története Tanszékre E két tanszéket 1957-ben ismét összevonták. 1978-tól a Történettudományi Tanszékcsoport, majd az 1990-es évek közepétől a Történeti Intézet tagja.
A tanszék vezetői:
Perényi József 1957-1980
Palotás Emil 1980-2002

Egyetemünkön 1770-től tanítottak történelmet csaknem egy évszázadon keresztül, azonban az egyetemes és magyar történelmet együtt tárgyalták, sőt Katona István - a történelem első hazai oktatója - 1773-ig még az ékesszólás tanára is volt. Az egyetemes történelmet csak 1866-tól, Somhegyi (Schröck) Ferenc kinevezésétől választották külön a magyar történelemtől. Az egyetemes történelem tárgyának további felosztására az 1878/79. tanévben került sor, mikor az ókori, illetve a középkori történelem tanszékei megalakultak. Az 1880/81. tanévtől ezekhez csatlakozott harmadikként az újkori történelmi tanszék, Ballagi Aladár vezetésével. Ballagi 1924-ig állt a tanszék élén, őt Angyal Dávid (1925-1929), majd Hajnal István követte.
Az oktatók kiemelten foglalkoznak valóban egyetemes történeti témákkal, vagyis még az egyes országok múltjára irányuló stúdiumoknál is hangsúlyt helyeznek a nemzetközi összefüggések vizsgálatára, illeszkedve a világ historiográfiai termésében az 1980-as évektől erősödő world history vagy global history irányzatához. Az 1990-es évek közepétől a tanszék neve Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék. 1978-tól a Történettudományi Tanszékcsoport, majd az 1990-es évek közepétől a Történeti Intézet tagja.
A tanszék vezetői:
Bolgár Elek 1951-1952
Gerőné Fazekas Erzsébet 1952-1957
Incze Miklós 1957-1958
Szamuely Tibor 1958-1960
Zsigmond László 1960-1978
Diószegi István 1978-1995