Fejér Lipót (Pécs, 1880. febr. 9. - Bp. 1959. okt. 15.) a század egyik legjelentősebb matematikusa. 1897-ben a József Műegyetem Gépészmérnöki Karán kezdte meg felsőfokú tanulmányait, a következő évben azonban átiratkozott a Budapesti Tudományegyetemre, ahol Beke Manó és Eötvös Loránd előadásai voltak rá a legnagyobb hatással. 1899/1900. tanévben a berlini egyetemen tanult. Még egyetemista korában kezdett el foglalkozni a Fourier-sorokkal, amely matematikai szakdolgozatának és doktori értekezésének témája is lett. 1905-től a Kolozsvári Tudományegyetemen tanított, ahol igen fiatalon, harmincegy éves korában lett nyilvános rendes tanár. 1911-ben – Eötvös Loránd közbenjárására - a Budapesti Tudományegyetem matematikai tanszékére nevezték ki. A Magyar Tudományos Akadémia 1908-ban levelező tagjává, 1930-ban pedig rendes tagjává választotta. 1933-ban előadókörúton vett részt az Amerikai Egyesült Államokban, ahol tizenöt egyetem meghívásának tett eleget. A nyilasuralom alatt származása miatt sokat szenvedett, élete is veszélybe került. 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1959. október 15-én hunyt el Budapesten.

Oroszlán Zoltán (Budapest, 1891. márc. 16. – Budapest, 1971. jan. 9.) Régész, művészettörténész, egyetemi tanár. A budapesti tudományegyetemen szerzett tanári (1913), majd bölcsészdoktori diplomát (1918). A budapesti református főgimnáziumban tanított, majd 1914-től a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárában volt gyakornok, közben 1914 és 1917 között a Ludovika Akadémián katonai földrajzot és hadtörténetet tanított. 1917 és 1919 között a Magyar Tudományos Intézet titkára volt Konstantinápolyban. 1919-től a Magyar Nemzeti Múzeum segédőre, 1923-tól a Szépművészeti Múzeum antik osztályának, majd összes szoborgyűjteményének vezetője, később igazgató-őre. 1936-tól a szegedi egyetem magán, 1941-től rendkívüli tanára volt. 1945 és 1967 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen klasszika- és provinciális archeológiát, művészettörténetet és muzeológiát tanított. 1957 és 1959 között a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese volt, 1967-ben vonult nyugdíjba. Mintegy 400 tudományos közleménye jelent meg. Fő kutatási területe a görög és római művészet, elsősorban a görög terrakottaszobrászat és a pannóniai reliefplasztika volt.

Ortutay Gyula (1910-1978) magyar néprajzkutató, politikus, az MTA tagja. 1945 után a magyarországi néprajztudomány, és azon belül is a folklorisztika legmeghatározóbb alakja volt. 1945-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1958-tól rendes tagja volt. Politikusként 1942-től a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártban tevékenykedett, 1945 után pedig a Baloldali Blokkhoz húzó kisgazdaként tölthetett be több vezető művelődéspolitikai funkciót. 1947 és 1950 között vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1957 és 1963 között az ELTE rektora.