A Román Filológiai Intézetet 1862-ben állították fel az egyetemen, élére Román Sándor rendkívüli tanárt nevezték ki tanszékvezetőnek. Ő és az őt követő tanszékvezetők - Ciocan János (1850-1908) és Siegescu József (1873-1927) nem annyira alkotó tudósok, mint inkább a román nyelvészet és irodalom interpretátorai voltak. Az általános romanisztika az Olaszországból érkezett, és a román tanszéken 1928-tól 1935-ig működő Carlo Tagliavini munkássága révén kapta meg a tudományos alapokat, és a román nyelvészeti kutatások is jelentős lépést tettek előre. Az őt követő Tamás Lajos (1936-1978) a meglevő alapokon már európai színvonalú romanisztikai kutatásokat végzett, amellett, mint a magyar-román nyelvészeti és történeti kapcsolatok kutatója is jelentőset alkotott. A tanszék vezetésében Domokos Sámuel (1972-1978) követte őt, aki mint a román irodalom értékeinek egyik legtevékenyebb közvetítője megjelentette a „román irodalom magyar bibliográfiája” című művét, majd Nagy Béla (1978-1978), aki a román nyelvtan-irodalommal foglalkozott. Az 1962/63. tanévtől az Intézet Román Filológiai Tanszék néven működött tovább. A Tanszék bekapcsolódott az Eötvös Kollégiumban megindult szakképzés munkájába is, és tartotta a kapcsolatot a gyulai román gimnáziummal, ahonnan a legtöbb hallgatója kikerült.
Az Intézet / Tanszék vezetői 1945 után:
Tamás Lajos 1936-1972
Domokos Sámuel 1972-1978
Nagy Béla 1978-1986
Süpek Ottó 1986-1988
Miskolczy Ambrus 1988-2022
Nagy Levente 2022-től

A pesti egyetemen 1770-től tanítottak történelmet, csaknem egy évszázadon keresztül azonban az egyetemes és a magyar történelmet együtt tárgyalták. Az egyetemes történelmet csak 1866-tól, Somhegyi (Schröck) Ferenc kinevezésétől választották külön a magyar történelemtől. Somhegyi 1879-ben bekövetkezett halála után az addig egységes tanszék több önálló egységre tagolódott: így alakult meg a Középkori Egyetemes Történeti Tanszék is. A vezetői állás azonban hosszú ideig betöltetlen maradt: Marczali Henrik és Salamon Ferenc csak helyettesként irányították a tanszéket Lánczy Gyula 1891. évi tanári kinevezéséig. 1912-től 1932-ig Áldásy Antal, majd Váczy Péter igazgatta a tanszéket. 1949 és 1953 között – a Történettudományi Intézetnek a Bölcsészettudományi Karon történt alapítása nyomán – a történelmi tanszékek, így a Középkori Egyetemes Történeti Tanszék önállósága is megszűnt. Az 1953-ban újra felállított tanszék 1956-ig a Bölcsészettudományi Kar kettéválasztásából keletkezett Történettudományi Kar keretébe tartozott.
A tanszék vezetői:
1953-1955 Gyóni Mátyás
1957-1982 Székely György
1982-1985 Hunyadiné Balázs Éva
1985-1995 Sz. Jónás Ilona

A Pázmány Péter (1950-től Eötvös Loránd) Tudományegyetem Bölcsészeti Karára az „állatrendszertan” professzorának kinevezett Dudich Endre (1895-1971) akadémikus 1934-ben megalapította az Állatrendszertani Intézetet. Harminchárom évig tanszékvezetőként szervezte és vezette a rendszertani, biogeográfiai, hidrobiológiai és ökológiai oktatást és kutatást. 1952-ben a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával létrehozta a tanszékhez kapcsolódó Talajzoológiai Kutatócsoportot, mely jelenleg Zootaxonómiai Kutatócsoportként működik. 1956-ban elindította az Opuscula Zoologica című tanszéki folyóiratot, majd 1958-ban megalapította a Dunakutató Állomást, melyet 1970-ig vezetett. A tanszéket 1967 és 1987 között vezető Balogh János akadémikus (1913-2002) javaslatára 1973-ban az Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék nevet kapta. 1987 és 1991 között Loksa Imre, 1991 és 2005 között Dózsa-Farkas Klára végül pedig 2005-től Török János vezette a tanszéket.