Az 1950 óta működő Központi Marxizmus-Leninizmus Tanszékből 1954-ben három szaktanszék alakult, amelyek egyike a Marxizmus-Leninizmus Alapjai Tanszék volt Mód Aladár egyetemi tanár vezetésével. A tanszék neve 1957-ben változott Tudományos Szocializmus Alapjai Tanszékre, amikor az addig a rektor közvetlen irányítása alatt álló ideológiai tanszékek átkerültek a Bölcsészettudományi Karra. A tanszék a tárgy oktatását az egyetem valamennyi karán ellátta. A tudományos szocializmus, mint önálló szak oktatását 1960/61-ben vezették be az egyetemi oktatásban előbb nappali, majd esti és levelező tagozaton. Történelem szakos hallgatók vehették fel harmadéves korukban másik szakjuk elhagyásával, majd később C szakként. 1972-ben az Állam- és Jogtudományi Karon és a Természettudományi Karon is létrehoztak egy Tudományos Szocializmus Tanszéket, így a Bölcsészettudományi Karon működő tanszék feladatai csökkentek, és a Történettudományi Tanszékcsoporthoz sorolták át, mint történeti jellegű tudományt művelő tanszéket. A Tudományos Szocializmus Tanszékek 1989-ben szűntek meg, a TTK-n működő tanszék jogutód nélkül, a BTK-n működő tanszék neve Politikaelméleti Tanszékre változott és oktatott tematikája is megújult. Az ÁJK-n működő tanszék nevét 1989-ben Politikaelméleti- és Történeti Tanszékre változtatták, majd 1991-től szervezetileg is megszűnt, beleolvadt a Jogi Karon 1988-ban felállított Politológia Tanszékbe.
A Tudományos Szocializmus Tanszékek tanszékvezetői:
Bölcsészettudományi Kar
1957-1962 Tudományos Szocializmus Alapjai Tanszék
1957-1962 Mód Aladár
1962-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1962-1974 Mód Aladár
1974-1989 Szakács Kálmán
Állam- és Jogtudományi Kar
1972-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1972-1974 Kozma Pál
1974-1989 Magyar György
Természettudományi Kar
1972-1974 Tudományos Szocializmus Tanszéki Szakcsoport
1972-1974 Pándi Ilona
1974-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1974-1976 Pándi Ilona
1976-1977 Simon Péter
1977-1989 Liptai Ervinné Takács Erzsébet

A Román Filológiai Intézetet 1862-ben állították fel az egyetemen, élére Román Sándor rendkívüli tanárt nevezték ki tanszékvezetőnek. Ő és az őt követő tanszékvezetők - Ciocan János (1850-1908) és Siegescu József (1873-1927) nem annyira alkotó tudósok, mint inkább a román nyelvészet és irodalom interpretátorai voltak. Az általános romanisztika az Olaszországból érkezett, és a román tanszéken 1928-tól 1935-ig működő Carlo Tagliavini munkássága révén kapta meg a tudományos alapokat, és a román nyelvészeti kutatások is jelentős lépést tettek előre. Az őt követő Tamás Lajos (1936-1978) a meglevő alapokon már európai színvonalú romanisztikai kutatásokat végzett, amellett, mint a magyar-román nyelvészeti és történeti kapcsolatok kutatója is jelentőset alkotott. A tanszék vezetésében Domokos Sámuel (1972-1978) követte őt, aki mint a román irodalom értékeinek egyik legtevékenyebb közvetítője megjelentette a „román irodalom magyar bibliográfiája” című művét, majd Nagy Béla (1978-1978), aki a román nyelvtan-irodalommal foglalkozott. Az 1962/63. tanévtől az Intézet Román Filológiai Tanszék néven működött tovább. A Tanszék bekapcsolódott az Eötvös Kollégiumban megindult szakképzés munkájába is, és tartotta a kapcsolatot a gyulai román gimnáziummal, ahonnan a legtöbb hallgatója kikerült.
Az Intézet / Tanszék vezetői 1945 után:
Tamás Lajos 1936-1972
Domokos Sámuel 1972-1978
Nagy Béla 1978-1986
Süpek Ottó 1986-1988
Miskolczy Ambrus 1988-2022
Nagy Levente 2022-től

A Germanisztikai és Romanisztikai Tanszéket két tanszéki szakcsoport összevonásával 1977-ben hozták létre: az Általános Germanisztikai Tanszéki Szakcsoportból, amely már régebben működött (vezetője Hutterer Miklós egyetemi tanár) és az Újlatin Összehasonlító Nyelvtudományi Csoportból (vezetője Hermann József egyetemi tanár), amelyet 1976/77-ben szerveztek.

A szláv nyelvek oktatása egyetemünkön 1849-ben kezdődött el, amikor Ferenc József (1821-1878) ügyvédet "helyettesi" minőségben megbízták a szláv nyelvészet és irodalom előadásával. 1866-ban ugyanőt nyilvános rendes tanárrá nevezték ki. Kiemelkedő tudományos munka nem maradt utána. Nemzetközi elismertségre a tanszék Asbóth Oszkár (1852-1920) vezetése alatt tett szert. Asbóth Oszkár volt a magyar tudományos szlavisztika első, európai tekintetben is jelentős alakja. A nagyhírű szlavista, Melich János 1921-ben lett nyilvános rendes tanára a karnak. A Szláv Filológiai Intézet mellett alapították meg 1919-ben a Rutén Nyelv és Irodalmi Tanszéket, amely azonban 1924-ben megszűnt. A rutén nyelv és irodalom nyilvános rendes tanárává Bonkáló Sándort nevezték ki. (1924 végén eltávolították, nyugdíjazták, ezzel az oktatás is elhalt.) 1894-ben jött létre a Horvát Nyelv és Irodalmi Tanszék, amely 1938-ig állt fenn.
A második világháború után, a politikai változásoknak megfelelően 1946-ban Trócsányi Zoltánnal az élen felállították az Orosz Nyelv és Irodalom Tanszéket. Bonkáló Sándort is reaktiválták, aki 1948-as újabb nyugdíjazásáig az Ukrán Nyelv és Irodalom Tanszéken működött. Az orosz nyelv oktatását az 1947-ben megnyílt Egyetemi Orosz Intézet vette át, s 1950-ben önálló fakultás rangjára emelték. 1952-ben a budapesti Tudományegyetem Lenin Intézete nevet vette fel, s aztán 1954 és 1958 között önálló egyetemként működött tovább. 1956-tól újra a Bölcsészkaron képezték az orosz tanárokat. Ugyancsak 1956-ban a Lenin Intézet orosz tanszékeiből a kar kebelén belül Kardos László vezetésével Orosz Filológiai Tanszéket állítottak fel. 1994-ben a tanszék a nevét Keleti Szláv és Balti Filológiai Tanszékre változtatta, mivel a képzésbe az ukrán és fehérorosz nyelv és irodalom mellett a lett és a litván nyelv oktatása is bekapcsolódott. Az önálló Ukrán Filológiai Tanszék 2002-ben, a Lengyel Filológiai Tanszék 1978-ban jött létre.
Tanszékvezetők:
Sipos István 1957-1965
Baleczky Emil 1966-1981
Péter Mihály 1981-1991
Zoltán András 1991-től

A Szláv Tanszékcsoport 1971-től működik, 1979-től a Orosz Filológiai Tanszék, a Szláv Filológiai Tanszék és a Lengyel Filológiai Tanszék tartozott hozzá. A Tanszékcsoport 1994-ben Szláv és Balti Filológiai Intézet néven folytatta a működését. 2002-től az akkor alapított Ukrán Filológiai tanszék is hozzátartozik.

A neveléstan tanszéket 1814-ben állították fel az egyetemen, és Krobot Jánost bízták meg a tanszék vezetésével. Krobot 1824-ben a Bölcsészeti Kar igazgatója lett, s ezután a neveléstan tanszék vezetői posztját sokáig nem töltötték be, helyettesek vezették. A megbízott helyettesítő tanárok egyikének munkássága sem kiemelkedő.
1870-ben Eötvös József miniszter Lubrich Ágostot nevezte ki a neveléstan nyilvános rendes tanárává, aki három évtizeden át töltötte be a neveléstan tanszéket. Fő műve a háromkötetes "Neveléstudomány" c. munka. Őt Fináczy Ernő (1901-1930) követte a tanszék élén, akinek sokoldalú neveléstörténeti munkássága modern szintre emelte a hazai pedagógiaoktatást. 1935-től 1949-ig a nagy műveltségű Prohászka Lajos töltötte be a tanszékvezetői pozíciót. 1949-ben bevezették a pedagógia szakos képzést (addig pedagógiai tanulmányokat a szabadbölcsészet keretében lehetett folytatni, s egyetemi doktorátust lehetett tenni). 1949-től 1950-ig Vajda György Mihály vezette a tanszéket. 1951-ben Lázár György állt a tanszék élén. 1952-ben rövid ideig Szokolszky István egyetemi docens vezette a tanszéket, majd ugyanebben az évben Ágoston György lett a tanszék vezetője 1959-ig. A tanszék kezdetben a Neveléstudományi és Lélektani Tanszékcsoport alá tartozott, azonban a tanszékcsoport 1984-es Pszichológiai Intézetté való átszervezése során a dékán közvetlen irányítása alá került. 2000. január 1-jén Neveléstudományi Intézetté szerveződött, és 2003 szeptember 1-jétől a Pedagógiai és Pszichológiai Karra került.
Tanszékvezetők:
Ágoston György 1952-1959
Nagy Sándor 1959-1978
Szarka József 1978-1990
Bábosik Zoltán 1990-2005
Szabolcs Éva 2005-2014
Lénárd Sándor 2014-2017
Fehérvári Anikó 2017-

Az önálló latin tanszék története 1852-ben kezdődött Halder Konrádnak az "Ó-klasszikai irodalom" rendes tanárává, valamint Télfy Jánosnak a klasszikus nyelvek rendkívüli tanárává való kinevezésével. A tanszék helyzete Eötvös József és Trefort Ágoston minisztersége idején szilárdult meg, ettől kezdve folyamatosan működött Latin Filológiai Intézet néven. Az egyetemi reformok után, 1949-től Latin Filológiai Tanszék lett, majd 1967-től Latin-Görög Filológiai Tanszék, 1971-től pedig Latin Nyelvi és Irodalmi Tanszék néven működött. 1978-tól az Ókortudományi Tanszékcsoport (2001-től Ókortudományi Intézet) tagja.
Tanszékvezetők:
Trencsényi-Waldapfel Imre 1954-1970
B. Révész Mária 1970-1971
Horváth János 1971-1977
Pirnát Antalné Mayer Erika 1977-1978
Borzsák István 1978-1986
Ritoók Zsigmond 1986-1991
Adamik Tamás 1991-2002

Trencsényi-Waldapfel Imre Budapesten született, 1932-ben magyar-latin-görög szakon végzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1948-ban kapott egyetemi tanári kinevezést, és megbízták a Szegedi Tudományegyetem klasszika-filológiai tanszékének vezetésével. Az 1949/1950. tanévben a Szegedi Tudományegyetem rektora volt. 1950 és 1970 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Latin Nyelvi és Irodalmi Tanszékét vezette. 1950 és 1953 között az egyetem rektora is volt.

A pesti egyetemen 1770-től tanítottak történelmet, csaknem egy évszázadon keresztül azonban az egyetemes és a magyar történelmet együtt tárgyalták. Az egyetemes történelmet csak 1866-tól, Somhegyi (Schröck) Ferenc kinevezésétől választották külön a magyar történelemtől. A magyar történelem első oktatója Salamon Ferenc volt (1870-től 1892-ig), majd Marczali Henrik (1895-1924 között), Hóman Bálint (1925-től 1931-ig) és Mályusz Elemér (1934-1949) oktatta. 1928-ban jött létre a Magyar Történelmi Intézet, amelynek első igazgatója Szentpétery Imre volt. Az 1949. évi egyetemi reformok után alakult meg a Középkori Magyar Történeti Tanszék, amely 1988-ban a Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék nevet vette fel.
A tanszék vezetői:
1954-1956 Molnár Erik
1957-1982 Elekes Lajos
1982-1983 Unger Mátyás
1983-1998 R. Várkonyi Ágnes

A pesti egyetemen 1770-től tanítottak történelmet, csaknem egy évszázadon keresztül, azonban az egyetemes és magyar történelmet együtt tárgyalták. Az egyetemes történelmet csak 1866-tól, Somhegyi (Schröck) Ferenc kinevezésétől választották külön a magyar történelemtől. A magyar történelem első oktatója Salamon Ferenc (1870-1892) volt.
1928-ban állították fel Szekfű Gyula és Hóman Bálint javaslatára a Magyar Történelmi Intézetet. Az intézet vezetését Szekfű Gyula látta el 1942-ig, tőle vette át Váczy Péter és Deér János 1950-ig megbízott igazgatóként.
A tanszéket 1950-ben hozták létre a korábbi Magyar Történeti Intézet átszervezéséből, és Andics Erzsébetet kérték fel a tanszék vezetésére. Ő 1956 és 1960 között Moszkvába emigrált, ez idő alatt 1956-ban Hanák Péter, 1957-1960 között Mód Aladár vezette a tanszéket megbízott tanszékvezetőként. Andics visszaérkezése után 1972-ig maradt a tanszék élén, majd őt Pölöskei Ferenc követte 1995-ig. 2000-től Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék néven működik tovább. 1960 és 1971 között a Történész Tanszékcsoport, 1971-től a Történettudományi Tanszékcsoport (1971-1974) tagja volt, majd 2001-től a tanszékcsoport helyett megalakuló Történeti Intézet része.
Tanszékvezetők:
Andics Erzsébet 1954-1972
Hanák Péter mb. 1955-1956
Mód Aladár mb. 1957-1960
Pölöskei Ferenc 1972-1995
Galántai József mb. 1976-1977
Gergely Jenő 1995-2009
Erdődy Gábor 2010-2016
Varga Zsuzsanna 2016-tól