Született: Edinger Alice
történész, egyetemi oktató, pedagógiai módszertan kutató, a történettudományok kandidátusa. Egy új megközelítésű történelemoktatás elméletének kialakítója és elterjesztője. Akadémia díjas.
Budapesti polgári családból származott, édesapja Edinger Ferenc könyvelő volt. 15 éves korában származása miatt arra kényszerült, hogy abbahagyja iskolai tanulmányait és egy kötőüzemben, mint tanonc helyezkedjék el. Az 1944. március 19-i német megszállást követően csatlakozott a földalatti cionista ellenállási mozgalomhoz, a németek által megszállt területek legeredményesebb ellenállási mozgalmához. Védleveleket, hamis igazolványokat terjesztett a budapesti kórházakban, gyermekotthonokban, a gettóban. Az alig több mint 200 fiatal ellenálló több tízezer ember életét mentette meg
Óvónői képesítést (1947), a budapesti Pedagógiai Főiskolán történelem szakos általános iskolai tanári (1951), az ELTE Történettudományi Karán történelem szakos középiskolai tanári okl. szerzett (1953), a neveléstudományok kandidátusa (1968).
1947-ben a Budapesti Pedagógiai Főiskolán, Mérei Ferenc pszichológus tanítványaként óvónői képesítést szerzett.[2] Ebben a korszakban Mérei az óvodásokon végzett megfigyelésein arra kereste a választ, alkalmasak-e a társaslélektani kutatások arra, hogy rávilágítsanak a történelmi jelenségek mélyebb magyarázataira. Edinger Aliz háború alatti személyes tapasztalatai megerősítették, hogy a csoportos élmények a kulcsai nemcsak a történelem megértésének, de az alakításának is.
1953-ban az ELTE történettudományi karán történelem szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. A neveléstudományok kandidátusa (1968).
Az MTA–TMB-n aspiráns (1962–1965), tanított a BME-n, az ELTE bölcsészettudományi karán a Középkori Magyar Történeti Tanszék egyetemi docense (1966–1989).[2]
Könyveiben és cikkeiben a történelemtanítás elméleti kérdéseivel, tantárgy-metodikai kutatásokkal foglalkozott. Elmélete szerint, amelyet az ELTE-n évtizedekig tanított, a történelemoktatás középpontjában nem a politikai küzdelmek ideológiai indíttatású leírása, hanem egy adott kor élethű ábrázolása az, ami tükrözi a társadalomra ható összes folyamat eredményét. Így a történelemtanítás integrálja a művészetek, a tudomány, a technika, a vallás hatását a társadalomra. Irányításával dolgozták ki a történelem tantárgy komplex középiskolai dokumentációját (tankönyv, olvasókönyv, segédkönyvek, tanrend, módszertani útmutató). Néhány írása Balázs Alice néven jelent meg. Az MTA Pedagógiai Bizottsága tagja, az MTA–Oktatásügyi Minisztérium Történelem- és Társadalomtudományi Albizottsága titkára (1975-től). A Magyar Történelmi Társulat igazgató-választmányának tagja. 1972-ben Akadémiai Díjjal tüntették ki.
Utolsó kutatása Kármán Mórhoz kötődött, amit a California Institute of Technology (The Caltech Archives) Kálmán Tódor gyűjteményben végzett.

1935-ben Kalocsán született. A szegedi egyetemen magyar-művészettörténet szakos hallgató 1956-ban emigrált Londonba, itt fejezte be az egyetemet.
1962 és 1969, majd 1973 és 1983 között a University College könyvtára képzőművészeti és művészettörténeti gyűjteményének szakreferense, 1983 és 86 között az intézmény igazgató-helyettese is volt. 1970 és 1973 között a kaliforniai Berkley Egyetemen tanított művészettörténetet. 1986 és 2000 között a londoni Imperial College könyvtárának főigazgatója. Férjével, az irodalomtörténész Czigány Lóránttal közösen 1965 és 1988 között a Londonban általuk is (valamint Siklós Istvánnal, Szabó Zoltánnal, Cs. Szabó Andrással) alapított Szepsi Csombor Kört tartották életben mint a nyugati magyar emigráció egyik legrangosabb műhelyét.
2021-ben hunyt el az angliai Shrewsbury-ben.

Ujházy Lászlóné született: Salusinszky Marietta (Budapest, 1925-1982) a budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1945-50 között végezte tanulmányait és angol politikai gazdaságtan tárgyakból szerzett diplomát. Egyetemi tanulmányai közben ösztöndíjasként összegyűjtötte Angliában az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc korabeli angliai sajtóvisszhangját. 1950-52-ig középiskolai tanár 1952-55-ig az Idegen Nyelvek Főiskoláján, az angol tanszéken tanított tanársegédi, majd adjunktusi beosztásban. Ezután öt évig Kínában tartózkodott, ahol angol – német - francia nyelvtudása mellett megtanulta a kínai nyelvet is. 1960-tól az ELTE Bölcsészettudományi Karának angol tanszékén dolgozott, kezdetben tanársegédi, 1975-től pedig adjunktusi beosztásban. Kandidátusi értekezését 1974-ben védte meg, dolgozatát a 19. századi amerikai regény kiemelkedő alakjáról Hermann Melwille-ről írta. 1977-ben docenssé nevezték ki. Tudományos érdeklődése elsősorban az amerikai irodalom és az angol történelem felé irányult, egyetemi jegyzetet is írt "A brit nép története" címmel.

Buzágh Aladár (1895-1962) a kollodkémiának világviszonylatban is legjelentősebbjei közé tartozik. A budapesti Műegyetemen szerezte vegyészmérnöki oklevelét. A Tudományegyetem II. sz. Kémiai Intézetében kezdte pályafutását tanársegédként. 1925 és 28 között Wolfgang Ostwald aszisztense volt Lipcsében, itt született meg a szakirodalomban Ostwald-Buzágh-féle üledékszabály néven ismert eredménye, továbbá az Ostwald-Buzágh-féle kontinuitáselmélet. 1931-től egyetemi magántanár, 1939/40-ben vendégprofesszor az Egyesült Államokban, 1941-től az Általános Kémiai Tanszéken rendkívüli tanár. Az ő érdeme, hogy a Tudományegyetemen kolloidkémiai tanszék létesült, 1944-től haláláig a Kémiai Technológiai és Kollidkémiai Tanszék professzora. Az MTA-nak 1938-ban levelező, 1946-ban rendes tagja. Külföldön megjelent szakkönyvei nemzetközi rangot adtak neki a kolloidkémia tudományágában. Magyar nyelven több kisebb könyv mellett "Kolloidika" című kétkötetes munkája a legjelentősebb.

Mödlinger Gusztáv (Budapest, 1899. ápr. 19. - Budapest, 1984. okt. 28.) biológus, egyetemi tanár. 1920-ban kapott tanársegédi kinevezést egyetemünk Általános Állattani és Összehasonlító Bonctani Intézetéhez. 1934-ben adjunktus, majd 1942-től intézeti tanár lett. 1949-ben az Állatszervezettani Intézet vezetője lett. 1952/53-ban dékánhelyettes 1953 és 1956 között az Élet- és Földtudományi kar, majd 1956 és 1958 között az újra egyesített Természettudományi kar dékánja volt. A háború után a tanszék újjászervezője, tanszékvezető egyetemi tanár 1953-tól 1969-es nyugdíjba vonulásáig. Összehasonlító bonctant, állatélettani anatómiát és fejlődéstant adott elő az egyetemen. 1940-ben az MTA pályadíját nyerte el. A gerincesek bonc- és szövettanát, a pajzsmirigy alkatát, év- és napszakos változásait, általában a ritmusos változásokat szabályozó tényezőket kutatta.