542 Treffer anzeigen

Normdatei

Fejér Lipót

  • ELTEL-5402
  • Person
  • 1880-1959

Fejér Lipót (Pécs, 1880. febr. 9. - Bp. 1959. okt. 15.) a század egyik legjelentősebb matematikusa. 1897-ben a József Műegyetem Gépészmérnöki Karán kezdte meg felsőfokú tanulmányait, a következő évben azonban átiratkozott a Budapesti Tudományegyetemre, ahol Beke Manó és Eötvös Loránd előadásai voltak rá a legnagyobb hatással. 1899/1900. tanévben a berlini egyetemen tanult. Még egyetemista korában kezdett el foglalkozni a Fourier-sorokkal, amely matematikai szakdolgozatának és doktori értekezésének témája is lett. 1905-től a Kolozsvári Tudományegyetemen tanított, ahol igen fiatalon, harmincegy éves korában lett nyilvános rendes tanár. 1911-ben – Eötvös Loránd közbenjárására - a Budapesti Tudományegyetem matematikai tanszékére nevezték ki. A Magyar Tudományos Akadémia 1908-ban levelező tagjává, 1930-ban pedig rendes tagjává választotta. 1933-ban előadókörúton vett részt az Amerikai Egyesült Államokban, ahol tizenöt egyetem meghívásának tett eleget. A nyilasuralom alatt származása miatt sokat szenvedett, élete is veszélybe került. 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1959. október 15-én hunyt el Budapesten.

Oroszlán Zoltán

  • ELTEL-5401
  • Person
  • 1891-1971

Oroszlán Zoltán (Budapest, 1891. márc. 16. – Budapest, 1971. jan. 9.) Régész, művészettörténész, egyetemi tanár. A budapesti tudományegyetemen szerzett tanári (1913), majd bölcsészdoktori diplomát (1918). A budapesti református főgimnáziumban tanított, majd 1914-től a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárában volt gyakornok, közben 1914 és 1917 között a Ludovika Akadémián katonai földrajzot és hadtörténetet tanított. 1917 és 1919 között a Magyar Tudományos Intézet titkára volt Konstantinápolyban. 1919-től a Magyar Nemzeti Múzeum segédőre, 1923-tól a Szépművészeti Múzeum antik osztályának, majd összes szoborgyűjteményének vezetője, később igazgató-őre. 1936-tól a szegedi egyetem magán, 1941-től rendkívüli tanára volt. 1945 és 1967 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen klasszika- és provinciális archeológiát, művészettörténetet és muzeológiát tanított. 1957 és 1959 között a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese volt, 1967-ben vonult nyugdíjba. Mintegy 400 tudományos közleménye jelent meg. Fő kutatási területe a görög és római művészet, elsősorban a görög terrakottaszobrászat és a pannóniai reliefplasztika volt.

ELTE Geológiai Tanszékcsoport

  • ELTEL-1274
  • Organisation
  • 1983-2005

1980-ban alakult meg a Földtudományi Szakbizottság, amely 1982-től Földtani Szakterület néven működött. 1983-ban a Földtani Szakterület Tanszékcsoportokra bomlott, és létrejött a Földrajzi Tanszékcsoport, a Geológiai Tanszékcsoport és a Környezetfizikai Tanszékcsoport. A Geológiai Tanszékcsoport feladata, hogy összefogja a földtani tanszékeket. Ide tartozott az Alkalmazott és Műszaki Földtani Tanszék, az Általános és Történeti Földtani Tanszék, a Kőzettan-Geokémiai Tanszék, az Ásványtani Tanszék és a Regionális Földtani Tanszék.
2005-ben a Geológiai és Környezetfizikai Tanszékcsoportból létrejött a Geológiai és Környezetfizikai Központ, amely a Földrajz- és Földtudományi Intézet része. A tanszékcsoport 2009-ben szűnt meg, utódja a Földtudományi Központ.
Tanszékcsoportvezetők:
Báldi Tamás 1980-1983
Kubovics Imre (19863-1992)
Buda György (1992-2005)

ELTE Környezetfizikai Tanszékcsoport

  • ELTEL-1276
  • Organisation
  • 1983-2005

1980-ban alakult meg a Földtudományi Szakbizottság, amely 1982-től Földtani Szakterület néven működött. 1983-ban a Földtani Szakterület Tanszékcsoportokra bomlott, és létrejött a Földrajzi Tanszékcsoport, a Geológiai Tanszékcsoport és a Környezetfizikai Tanszékcsoport. A Környezetfizikai Tanszékcsoport alá tartozott a Geofizikai Tanszék, a Meteorológiai Tanszék, a Térképtudományi Tanszék és a Csillagászati Tanszék. 2005-ben a Geológiai és Környezetfizikai Tanszékcsoportból létrejött a Geológiai és Környezetfizikai Központ, amely a Földrajz- és Földtudományi Intézet része. Nyolc tanszékre, egy csoportra és három kihelyezett tanszékre tagozódott. Oktatási profilja a földtani tudományok alapkutatási feladatait ellátó szakemberek mellett sokirányúan alkalmazható szakgeológusok képzése speciális szakosodási lehetőséggel a fémes és nemfémes hasznosítható nyersanyagok, így a szénhidrogének kutatása, a hidrológia, környezetföldtan és a geomatematika területén. A tanszékcsoport 2009-ben szűnt meg, utódja a Földtudományi Központ.
Tanszékcsoport vezetői:
Stegena Lajos 1983-1990
Meskó Attila 1990-1996
Klinghammer István 1996-2005

ELTE Geofizikai Tanszék

  • ELTEL-1264
  • Organisation
  • 1951-től

A földtani oktatás kibővülése szükségessé tette további tanszékek létrehozását a létező három mellé. (Földtani, Ásvány - Kőzettani és Őslénytani Tanszék). A Geofizikai Tanszék a TTK negyedik földtani jellegű tanszékeként 1951-ben alakult. A Tanszék 1961-ben kibővült a Sashegyi Földrengésjelző Obszervatóriummal, majd 1962-ben hozzácsatolták a Földrengésvizsgáló Intézetet. A tanszéken egy akadémiai kutatócsoport is működött. A Tanszéket 1951-ben Egyed László egyetemi docens vezetésével állították fel. 1980-tól a Földtudományi Szakbizottság, 1982-től a Földtani Szakterület, 1983-tól a Környezetfizikai Tanszékcsoport, majd 1993 után a Geológiai és Környezetfizikai Központ tagja.
Tanszékvezetők:
Egyed László 1951-1970
Szemerédy Pál 1970-1971
Barta György 1971-1985
Meskó Attila 1985-1999
Horváth Ferenc 2006

ELTE Csillagászati Tanszék

  • ELTEL-1279
  • Organisation
  • 1755-től

Az egyetem fennállásának első száz évében az intézmény egyházi jellege következtében az oktatásban meglehetősen konzervatív, skolasztikus szemlélet uralkodott. E korban a csillagászatnak külön tanszéke még nem volt, de természetesen azért szükség volt bizonyos csillagászati alapismeretek oktatására. E csillagászati rutinfeladatokat a mindenkori matematikaprofesszor ("matézisprofesszor") látta el, így - elsőként - Johannes Misch (1658-63 között), később Szentiványi Márton.
A 18. század első évtizedeiben azután jelentős változások kezdődtek. Fokozatosan korszerűsödött az oktatás szemlélete, egyetemünkön is polgárjogot nyertek a kopernikánus és newtoni eszmék. Mindebben kiemelkedő szerepet játszott Kéri Borgia Ferenc matematikaprofesszor, aki Magyarországon először írt Newton és Descartes szellemében tankönyvet, és épített tükrös távcsövet, amellyel rendszeresen észlelt is.
1753-ban végül megkezdődött a nagyszombati egyetem csillagászati obszervatóriumának építése - aligha véletlen, hogy éppen Kéri Borgia rektorsága idején. 1755-ben formálisan megalapították az egyetem Csillagászati Obszervatóriumát, melynek élére a fiatal, dinamikus Weiss Ferencet nevezték ki. Az idős, és adminisztratív tisztségei által lekötött Kéri Borgia társigazgató (socius praefectus) lett. Ezt az eseményt tekinthetjük a tanszék alapításának.
1777-ben az egyetem Budára költözött, ahol a - Bécsben székelő uralkodó által nem használt - királyi várba költözhetett be. A csillagvizsgáló a palota tornyát kapta meg. 1785-ben meghalt Weiss Ferenc, s helyére Tauchert nevezték ki, aki így kénytelen volt Budára költözni. Ezzel a nagyszombati obszervatórium működése végleg megszűnt.
Taucher halála után Pasquich Jánost tervei alapján 1815-ben átadták a Gellérthegy tetején, a mai Citadella helyén épült új, modern obszervatóriumot. Az intézmény mind elhelyezését, mind épületét, mind újonnan beszerzett műszerparkját tekintve a világ egyik legideálisabb feltételekkel működő obszervatóriumának ígérkezett.
A gellérthegyi csillagvizsgálónál 1849-ben a magyar csapatok Buda ostroma során a tövében állították fel tüzérségüket. A várat védő osztrák tüzérség viszonttüze alatt az obszervatórium teljesen megsemmisült. A szabadságharc után néhány évig még tervezték a csillagvizsgáló újjáépítését, noha már ismert volt, hogy az osztrák kormányzat katonai erőd építését tervezi a hegytetőn. 1852-ben aztán végképp lemondtak az obszervatórium Citadellán belüli elhelyezésének tervéről, és az egyetemi Csillagvizsgálót hivatalosan is megszüntették. Az 1849-et követő évtizedek kétségkívül mélypontot jelentenek a Csillagászati Tanszék és általában a magyar csillagászat történetében; de egyben a megújulás kezdetét is. Az obszervatórium elvesztésével egyértelművé vált, hogy a Tanszéknek az elméleti kutatások felé kell fordulnia.
1849 után Petzval Ottó és Kondor Gusztáv oktatómunkája teremtette meg a magyar csillagászat újjászületésének személyi feltételeit.
Kövesligethy Radó kora, azaz a 20. század eleje tekinthető - a nagyszombati évek után - a Tanszék második fénykorának. Kövesligethy 1934-ben bekövetkezett halála után a tanszék vezetésére ismét pályázatot írtak ki. A kar által preferált jelöltet, Neumann Jánost azonban felsőbb nyomásra nem fogadták el. Ez a döntés, valamint akadémiai tagságának egyidejű elutasítása jelenthette az utolsó lökést Neumannak külföldre távozásához.
A Tanszék vezetését így végül a - Neumann kizárásáért természetesen nem hibáztatható - második jelölt, Wodetzky József nyerte el, akivel ismét visszatért a Csillagászati Tanszék elnevezés. Wodetzky 1941. évi nyugdíjba vonulását követően Lassovszky Károly, a nemzetközileg igen elismert asztrofizikus vette át az Intézet vezetését, melyet szorgalmazására az 1940-es évektől egészében Csillagászati Tanszéknek neveztek.
1956-os forradalom bukása olyan súlyos csapást mért a tanszékre, amely csak az 1849-eshez hasonlítható. A csapás, mely az egész magyar csillagászatot sújtotta, ezúttal nem a létesítményeket, eszközöket érte - ezeket a harcok megkímélték - hanem a szellemi tőkét. A forradalmat követő kivándorlási hullámban a magyar csillagászok többsége külföldre távozott, így csak a tanszékvezető, Földes István maradt Magyarországon, aki Marik Miklóssal sokat tett a tanszék újjászületéséért. 1956 után is az új tudósnemzedék képzése vált a legfontosabb feladattá. Földest végül 1964-ben lemondatták, s a tanszékvezetői poszton helyére Detre László került. Az ő tanszékvezetői működése alatt, 1965-ben kezdődött meg a csillagász szakos hallgatók képzése. Detre László kétségkívül a magyar csillagászat történetének egyik kimagasló egyénisége volt.
1968-ben Balázs Bélára került a tanszék élére, ő indította meg a Tanszék harmadik fő kutatási programját, a fiatal galaktikus objektumok vizsgálatát. Vezetésének másfél évtizede alatt a Tanszék látványos extenzív fejlődésen ment át.
1978-ban a Tanszék kooptálta az anyagi nehézségekkel küzdő szombathelyi Gothard Obszervatóriumot, mely azóta is az Egyetem égisze alatt (bár 1992-től a tanszék keretein kívül, kari intézményként) működik. A svábhegyi Csillagda két kupolát bocsátott a Tanszék rendelkezésére, oktatási célokra. Egyikükben távcső is volt (egy 20 cm-es refraktor), a másikat a Tanszék szerelte fel egy Zeiss Coudé reflektorral, mellyel ma is folynak észlelési gyakorlatok. Emellett számos egyéb nagy értékű műszer beszerzésére is sor került. Balázs Béla 1983-tól tartósan külföldre távozott, így ettől kezdve a tanszéket egy kétéves szünettől eltekintve Marik Miklós vezette, 1988-ig és 1990/91-ben megbízott, 1991-től kinevezett tanszékvezetőként.
A romló gazdasági körülmények folytán a tanszék lendületes anyagi fejlődése megtorpant. Ugyanakkor a kommunizmus bomlásával megnyíló utazási, nemzetközi kapcsolattartási lehetőségek, az elérhetővé vált pályázati pénzek, a külföldi ösztöndíjak, majd a kilencvenes évektől beindult Doktori Iskola tehetséges fiatalok tucatjait vonzották a Tanszékre, ami a tudományos tevékenység hosszú évtizedek utáni, a publikációs tevékenységben is jól lemérhető felpezsdüléséhez vezetett. Elősegítette ezt az elérhető árú számítástechnikai eszközök megjelenése a piacon, így a kezdeti lépéshátrány után, a kilencvenes évek derekára a Tanszék nemzetközileg is jó színvonalú számítástechnikai ellátottsággal rendelkezett. Különösen jó lehetőségeket teremtett a tanszék számára a régóta halasztódó átköltözés a TTK új, modern lágymányosi tömbjébe. Itt a tanszék észlelőkupolával, észlelőterasszal és (egyelőre műszer nélküli) planetáriummal is rendelkezik. A költözés lebonyolítása Marik Miklós váratlan halála után már Érdi Bálintra hárult, aki 1998-tól vezette a Tanszéket. Az átköltözés óta eltelt néhány év legjelentősebb fejleménye a teljes, ötéves csillagászképzés beindítása volt 2000-ben.
Tanszékvezetők:
Weiss X. Ferenc (1755-1785)
Taucher Ferenc (1785-1806)
Pasquich János (1806-1824)
Tittel Pál (1824-1831)
Albert Ferenc (1831-1834)
Mayer Lambert (1834-1857)
Kondor Gusztáv (1865-1871)
Petzval Ottó (1872-1883)
Kondor Gusztáv (1883-1897)
Kövesligethy Radó (1897-1933)
Móra Károly (1933-1934)
Wodetzky József (1934-1941)
Lassovszky Károly (1942-1949)
Földes István (1949-1964)
Detre László (1964-1968)
Balázs Béla (1968-1990)
Marik Miklós (1990-1998)
Érdi Bálint (1998-2009)
Petrovay Kristóf (2009-)

ELTE Meteorológiai Tanszék

  • ELTEL-1278
  • Organisation
  • 1945-től

A meteorológia - annak kutatása és oktatása - akkor indulhatott fejlődésnek, amikor megkezdődtek a rendszeres meteorológiai megfigyelések. Az első lépéseket 1753-ban tették meg a Nagyszombati Egyetemen, ahol Weiss Ferenc rendszeres időjárási feljegyzéseket készített. Az egyetem Budára helyezésével ezek a Várban az Egyetemi Csillagdában folytatódtak.
A századforduló után 1906-ban Héjas Endre sürgette a Budapesti Tudományegyetemen egy önálló meteorológia tanszék létesítését. 1919-ben ismét felmerült egy önálló meteorológia tanszék létesítésének gondolata, annál is inkább, mert e tudományt, igaz más kurzusok keretében, már oktatták az egyetemen. A fizikai és a leíró földrajz keretében Lóczy Lajos előadásaiban helyet kapott a meteorológia, Kövesligethy Radó pedig már 1890 óta rendszeresen tartott előadásokat "Meteorológia" címen. Hasonló módon Czirbusz Géza professzor is adott elő klimatológiát, hol önállóan, hol a leíró földrajz részeként.
A budapesti Pázmány Péter (később Eötvös Loránd) Tudományegyetemen a meteorológia tárgykörében 1945-ben létrejött tanszék a Légkörtani és Éghajlattani Intézet nevet kapta, vezetésével Száva-Kováts Józsefet bízták meg. Az intézet szervezetileg a Bölcsészettudományi Karhoz tartozott és a Múzeum körúti főépületben kapott helyet. 1949-ben az egyetemet átszervezték, és a létrejövő önálló Természettudományi Karra kerül át. 1957-tól a tanszék új neve Meteorológia Intézet.
A tanszéket 1945 és 1953 között Száva-Kováts József vezette. 1953-ban koholt vádak alapján elbocsátották, és bebörtönözték. 1953-tól 1970-ig a tanszékvezetői tisztet Dési Frigyes töltötte be. Dobosi Zoltánt 1970-ben bízták meg a tanszék vezetésével. A tanszék irányítását 1983-ban Rákóczi Ferenc vette át. Rákóczi professzor úr nyugállományba vonulásával Bartholy Judit került a tanszék élére.
1986-1998 szeptemberéig a tanszék az egyetem Ludovika téri épületében működött, majd átköltözött Lágymányosra.
Jóllehet 1945-ben megalakult a tanszék, de a meteorológus képzésre még öt évet kellett várni. Az első meteorológus hallgatókat 1950-ben vették fel, a képzési kurzus négy és fél éves volt, azaz az első meteorológus diplomákat 1954 szeptemberében vehették kézbe a hallgatók. Ez a képzési szakasz négy évfolyam kibocsátása után lezárult. 1957-től az egyetemi képzést öt évre emelték fel, ez a mai napig érvényben van. Az új képzési formában a matematikus, fizikus, matematika-fizika és földrajz szakos hallgatók speciális képzési formaként felvehették a meteorológiát. A vállalkozó hallgatók harmadéves korukig plusz óraszámban hallgattak meteorológiai tárgyakat és ekkor döntöttek, hogy kívánnak-e meteorológus diplomát szerezni. Harmadéves koruktól - megemelkedve a heti meteorológiai órák száma - alapszakjukon órakedvezményt kaptak és kettős diplomával végeztek. 1980-81-től ismét egyszakos meteorológiai diplomákat állít ki az egyetem. 2006-ban bevezetésre került a Bologna-rendszer, így a meteorológus képzés két, egymásra épülő szinten folyik öt éven keresztül.
Tanszékvezetők:
Száva-Kováts József (1945-1953)
Dési Frigyes (1953-1970)
Dobosi Zoltán (1970-1983)
Rákóczi Ferenc (1983-1996)
Bartholy Judit (1996-2017)
Mészáros Róbert (2017-)

ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet

  • ELTEL-1267
  • Organisation
  • 1953-tól

Egyetemünkön már az 1782 és 1850 között fennállott Institutum Geometricum-ban is tanították a térképezés tudományát. Megszűntével egy évszázadig szünetelt egyetemünkön a rendszeres térképész-képzés. (Bár az 1870-ben alapított földrajzi tanszéken Lóczy Lajos és Cholnoky Jenő is készített térképeket.)
A tanszék 1953-ban Irmédy-Molnár László vezetésével alakult meg. 2003-tól a megalakuló Informatikai Kar részeként működik. Eleinte a földrajz és geológus szakosok térképészeti oktatását végezte. Emellett elkészítették a térképészképzés tantervét is. A tanszék fő kutatási területe a tematikus térképészet és az általános kartográfia.
Tanszékvezetők:
Irmédy-Molnár László (1953-1966)
Stegena Lajos (1966-1987.09.01)
Klinghammer István (1987.09.01-2005)
Zentai László (2005-)

ELTE Neveléstudományi Intézet

  • ELTEL-1113
  • Organisation
  • 1814-től

A neveléstan tanszéket 1814-ben állították fel az egyetemen, és Krobot Jánost bízták meg a tanszék vezetésével. Krobot 1824-ben a Bölcsészeti Kar igazgatója lett, s ezután a neveléstan tanszék vezetői posztját sokáig nem töltötték be, helyettesek vezették. A megbízott helyettesítő tanárok egyikének munkássága sem kiemelkedő.
1870-ben Eötvös József miniszter Lubrich Ágostot nevezte ki a neveléstan nyilvános rendes tanárává, aki három évtizeden át töltötte be a neveléstan tanszéket. Fő műve a háromkötetes "Neveléstudomány" c. munka. Őt Fináczy Ernő (1901-1930) követte a tanszék élén, akinek sokoldalú neveléstörténeti munkássága modern szintre emelte a hazai pedagógiaoktatást. 1935-től 1949-ig a nagy műveltségű Prohászka Lajos töltötte be a tanszékvezetői pozíciót. 1949-ben bevezették a pedagógia szakos képzést (addig pedagógiai tanulmányokat a szabadbölcsészet keretében lehetett folytatni, s egyetemi doktorátust lehetett tenni). 1949-től 1950-ig Vajda György Mihály vezette a tanszéket. 1951-ben Lázár György állt a tanszék élén. 1952-ben rövid ideig Szokolszky István egyetemi docens vezette a tanszéket, majd ugyanebben az évben Ágoston György lett a tanszék vezetője 1959-ig. A tanszék kezdetben a Neveléstudományi és Lélektani Tanszékcsoport alá tartozott, azonban a tanszékcsoport 1984-es Pszichológiai Intézetté való átszervezése során a dékán közvetlen irányítása alá került. 2000. január 1-jén Neveléstudományi Intézetté szerveződött, és 2003 szeptember 1-jétől a Pedagógiai és Pszichológiai Karra került.
Tanszékvezetők:
Ágoston György 1952-1959
Nagy Sándor 1959-1978
Szarka József 1978-1990
Bábosik Zoltán 1990-2005
Szabolcs Éva 2005-2014
Lénárd Sándor 2014-2017
Fehérvári Anikó 2017-

ELTE Biokémiai Tanszék

  • ELTEL-1275
  • Organisation
  • 1968-tól

Bíró Endre 1953-ban kapott megbízást a Természettudományi Karon az Állatbiokémiai Tanszék szervezésére. A tanszéket a Művelődési Minisztérium néhány év múlva megszüntette, és helyette a Származás és Örökléstani Tanszék keretein belül egy kis Biokémiai Csoportot hozott létre. Kezdetben a csoportnak csak két teljes állású alkalmazottja volt: Bíró Endre és a kezdő diplomás Nagy Béla. Nagy Béla Egyesült Államokba történő távozása után 1957-ben Mühlrád András csatlakozott a csoporthoz. 1962-től indult el a személyi állomány gyarapodása. Kelemen Gabriella, Bálint Miklós, Fábián Ferenc és Hegyi György csatlakoztak a csoporthoz. Az akkoriban igen szegényes felszereltségen sokat javított Bíró Endre találékonysága. Az ő szabadalmi eljárása alapján kezdte gyártani a MOM az első magyar ultraibolya tartományban is működő fotométert, az UVIFOT-ot. A lelkes csapat vonzotta a diplomázó diákokat. Ezekben az években óriási volt az aktivitás a csoporthoz tartozó két apró laboratóriumban. Ezt az ezekben az években megvédett diplomák nagy száma is jelzi. 1965-ben szerzett diplomát Gráf László és Hegyi György is, később a tanszék aktív professzorai.
A Biokémiai Csoport 1968-ban vált függetlenné a Származás és Örökléstani Tanszéktől és költözött a csoportnak otthont adó szűk területhez képest tágas Puskin utca 3. sz. alatti földszinti és alagsori helységekbe. A rekonstrukciók és felújítások egymást érték ugyan, ezalatt azonban az oktatás és a kutatás töretlenül folyt. A tanszék tudományos tevékenységét Bíró Endre korai izombiokémiai kutatásai alapozták meg. A munka a miozin ATP-áz aktivitásának vizsgálatára, a miozin-aktin komplex és az aktin biokémiai sajátságainak tisztázására, majd később a miozin szubmolekuláris szerkezetének felderítésére irányult. Bíró Endre és iskolája az anyagilag szűkös körülmények között is kiemelkedő, nemzetközi hírű munkát végzett. 1973-tól Biokémiai Tanszék néven működik.
Gráf László 1986-ban foglalta el a nyugdíjba vonuló Bíró Endre helyét, miután elnyerte az egyetemi tanári állásra 1984-ben kiírt minisztériumi pályázatot. Gráf László ezt megelőzően a Gyógyszerkutató Intézetben és különböző amerikai laboratóriumokban folytatta kutatásait. Ezekben az években hipofizis peptidhormonok, valamint a beta-endorfin izolálásával és szerkezetfelderítésével szerzett magának nemzetközi elismerést. 1984-86 között San Franciscóban, William Rutter laboratóriumában sajátította el a géntechnológia módszereit és részt vett az irányított mutagenezissel előállított első tripszin mutánsok vizsgálatában. Hazatérése után ezekkel a frissen szerzett ismeretekkel és új témával gazdagította a tanszék kutatási profilját. Hosszú, 2007-ig tartó tanszékvezetői tevékenységének eredménye a géntechnológia módszertanának tanszéki bevezetése a 80-as évek derekán, a tripszin-kimotripszin szubsztrát-specifikus működésének felderítésére, majd egyéb szerin proteáz és inhibitor mechanizmusokra irányuló két évtizedes kutatás szervezése, 1995-ben az ELTE Szerkezeti Biokémia PhD programjának az elindítása és vezetése és végül a tanszék kutatókból álló személyi állományának kialakítása.
A tanszék 2001-ben beköltözött a Duna parton épült új kampusz épületének 5. emeletére. A korszerű infrastruktúra, az európai anyagi források pályázhatósága és a külföldi tanulmányútjukról visszatérő fiatalok csatlakozása új lendületet hozott a tanszék életébe és kutatási tevékenységébe. Nyitray László 2007 nyarán vette át Gráf Lászlótól a tanszék vezetését. Ő a tanszék harmadik tanszékvezetője. Nyitray László a miozin kutatás emlőin nevelkedett, a Biokémiai Tanszék közösségében. Kutatási érdeklődése a különböző típusú miozinok működésének, ezen belül a kargókötés molekuláris mechanizmusának felderítésére irányul. Munkássága fényes bizonyítéka annak, hogy a motorfehérjék szerkezeti biológiája második fénykorát éli.
Tanszékvezetők
Bíró Endre 1968-1987
Gráf László 1987-2007

Ergebnisse: 21 bis 30 von 542