Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar elődintézménye az 1869-ben, Eötvös József kezdeményezésre alapított Budai Állami Tanítóképezde. Az intézmény fennállása óta meghatározó szerepet töltött be a magyar népoktatás és a népiskolai tanítóképzés terén. Az intézményben a tanítóképzés 1959-től felsőfokú, 1975-től főiskolai szinten folyt, 1995-től négy évre emelkedett a korábban hároméves időtartama. A tanítóképzéshez 1968-tól az először kétéves felsőfokú óvónőképzés kapcsolódott, amely 1986-tól vált hároméves, főiskolai szintű képzéssé. A Budapesti Tanítóképző Főiskola 2000-ben, a felsőoktatási integráció során az Eötvös Loránd Tudományegyetem része lett, 2009-től egyetemi karként folytatja működését.

A gimnázium épülete 1931-ben, Lajta Béla tervei szerint épült a Pesti Izraelita Hitközség fiú- és leánygimnáziuma számára. Az épület az iskolák államosításáig a Hitközség tulajdonában volt: 1942-ig működött benne az Izraelita Fiú- és Leánygimnázium, majd munkaszolgálatos tábort, gettóházat telepítettek falai közé. Az 1945-ben megindult újjáépítés nyomán több intézmény kapott az épületben hosszabb-rövidebb ideig helyet. Visszaköltözött a létszámában erősen megfogyatkozott Izraelita Gimnázium, s ide helyeztek egy nemzetiségi tanítóképzőt, valamint egy általános iskolát is. 1952-ben ezek elhagyták az épületet, melyet ideiglenesen az I. István Gimnázium (1957-ig) és a volt Angolkisasszonyok Királyi Katolikus Tanítóképzőjének és Gyakorló Általános Iskolájának jogutódja foglalt el. A tanítóképző 1956-ban szűnt meg, gyakorló általános iskolája pedig önálló általános iskola lett 1957-ben, és az épület Cházár András utcai oldalán kapott helyet. Az 1955/56-os tanévben az Abonyi utcai szárnyon általános leánygimnázium létesült, mely a következő évben a megszűnt Maxim Gorkij magyar-orosz iskola végzős diákjaival bővült. Itt a humán és a reáltagozatú osztályok mellett speciális tantervű orosz tagozatos osztályok is indultak. A gimnázium 1959-ben, ünnepélyes keretek között vette fel Radnóti Miklós nevét, majd nem sokkal ezután - 1961. július 1-jén - a Cházár András utcai szárnyon működő általános iskolával egyesülve az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája lett. Azóta a 12 évfolyamos iskolában az általános iskolai és a gimnáziumi tanulók oktatásán kívül az ELTE BTK és TTK tanárszakos hallgatóinak gyakorlati tanárképzése is folyik.

Az oktatásügyi miniszter 853-1321/1955. sz. rendelete értelmében állították fel - a megszűnő budapesti Pedagógiai Főiskola épületében - a tizenkét évfolyamos "Cukor utcai Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium"-ot, mely 1957 februárjában vette fel Apáczai Csere János nevét. A művelődésügyi miniszter 154/1958. sz. utasítása nyomán az intézmény egyetemi gyakorlóiskola lett, s ettől kezdődően az ELTE közvetlen irányítása alatt áll (a rektor irányítási és rendelkezési jogkörét a Tanárképző Tanács útján gyakorolhatta). A művelődésügyi miniszter 1970. március 9-i határozata alapján az épületben megszüntették az általános iskolát, melynek helyén 1971-re a tehetséges vidéki fiataloknak gimnáziumi kollégiumot alakítottak ki. Ettől kezdve az ELTE Apáczai Csere János Gimnáziuma nevet viseli az intézmény, ahol a gimnáziumi oktatáson kívül az ELTE BTK és TTK tanár szakos hallgatóinak gyakorlati tanárképzése is folyik.

A Jogi Kar felállítására az Egyetem alapítása után 32 évvel, 1667-ben került sor. Kezdetben Facultas Juridica-nak nevezték, és ez a Jezsuita korban nem is változott. II. József reformtervei között szerepelt az az elgondolás, hogy a Jogi Kar elsődleges feladata állami tisztviselők nevelése, akik számára viszont elengedhetetlen a politikai és az államtudományok együttes ismerete. Az előadások tárgya ennek megfelelően kibővült, a Kar pedig a Facultas Juridico-Politica nevet kapta. Amikor az Egyetemen a tanítási nyelv a latin helyett a magyar lett, neve Jog- és Államtudományi Karra változott, s ezen a néven működött egészen 1948-ig. Az 1948/49-es tanévtől a 206.693/1948. VKM sz. rendelet alapján a Karon közigazgatási képzés is folyt. Nevét is megváltoztatták, két évig Jog- és Közigazgatástudományi Kar néven szerepelt. Ez azonban nem jelentett szervezeti változást, csupán tananyag módosítást. Az 1950/51-es tanévtől a kar neve: Állam- és Jogtudományi Kar.

A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar jogelőd intézménye, a Gyógypedagógiai Tanítóképző 1900-tól Vácott, majd 1904-től Budapest különböző gyógypedagógiai intézményeiben kapott helyet. 1906-tól Gyógypedagógiai Tanítóképző, 1922-től Gyógypedagógiai Tanárképző, majd 1928-tól Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola elnevezéssel működött az előbb egységes, majd később szakirányos gyógypedagógus képzést nyújtó intézmény. 1942-ben Bárczi Gusztáv lett a főiskola igazgatója, az intézmény első állandó székhelye pedig az akkori budai gyógypedagógiai intézet lett. 1975-ben a Főiskola névadó- és jubileumi ünnepséget szervezett a gyógypedagógusképzés 75., valamint Bárczi Gusztáv halálának 10. évfordulója alkalmából. Az iskola neve Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola lett. 2000. január elsejétől a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola az Eötvös Loránd Tudományegyetem főiskolai kara lett, és a patinás Bethlen Gábor téri épületből az év második felében az Ecseri út 3. szám alá költözött. Az intézmény 2009 óta egyetemi karként – az országban egyedülálló módon – folytat széles palettájú gyógypedagógus-képzést.

Az ELTE-n 1951 és 1955 között működött Idegen Nyelvek Főiskolájának megszüntetése után az 51/1955. (O.K. 12.) OM számú utasítással az ELTE idegen nyelvi lektorátusán idegen nyelvtanfolyamokat szerveztek.
A 4/1958. (VIII.3.) MM rendelet engedélyezte az ELTE BTK idegen nyelvi lektorátusa által kiadott nyelvvizsgát. A vizsgák szervezését és lebonyolítását az ELTE BTK Tanulmányi Osztályának Nyelvvizsga csoportja végezte.
A 6/1965. (VII. 16.) MM számú rendelet létrehozta az ELTE Nyelvvizsga Csoportját, aki az előtte letett nyelvvizsgáról bizonyítványt adott ki.
A 131/1967. (M.K. 17.) MM utasítás szerint a Nyelvvizsga Csoport kivált az ELTE szervezetéből, és önálló intézményként Idegen Nyelvi Továbbképző Központ elnevezéssel – az ELTE rektorának felügyelete alatt – folytatta működését. A rendelet 1967. szeptember 1-jén lépett életbe.
A 71/1998. (IV.8.) Korm. rendelet létrehozta az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központját, amelynek feladata volt többek között a nyelvvizsga központok akkreditációja, valamint a vizsgabizottság által kiállított anyakönyv egy példányának őrzése, és abból másodlat kiállítása. A rendelet ugyan a kihirdetése után 30 nappal hatályba lépett, de 1999. december 31-ig türelmi időt adott a bevezetésére. 2000. január 1-jétől az Idegennyelvi Továbbképző Központ akkreditált vizsgaközponttá vált, így folytatta működését továbbra is önálló intézményként az ELTE rektorának felügyelete alatt. 2005. január 1-jétől az Idegennyelvi Továbbképző Központ integrálódott az ELTE szervezetébe, és azon belül a rektor alá rendelt önálló intézetként folytatta tevékenységét.
A 137/2008. (V.16.) Korm. rendelet létrehozta az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központját, és kötelezővé tette a nyelvvizsgaközpont számára az Oktatási Hivatal elektronikus felületén vezetett elektronikus nyelvvizsga anyakönyvet. 2012. április 12-től az ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ Kft. formában folytatta működését, amelynek tulajdonosa 100%-ban az ELTE volt. 2016. január 1-től a Kft. neve ELTE Origó Nyelvi Centrum Kft.-re változott, de változatlan tevékenységi körrel, továbbra is 100% ELTE tulajdonban működik.

Budapesten 1947-től 1953-ig működött az alsó tagozatos általános iskolai tanárokat képző Pedagógiai Főiskola. Az 1970-es évek elején az időleges demográfiai felfutás időszakában ismét felmerült egy fővárosi székhelyű intézmény létesítésének igénye. Emiatt jött létre az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola (ma: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) Budapesti Kihelyezett Tagozata, amely az 1975/76. tanévben kezdte meg működését. A tagozat alapfeladatait is csak nagy nehézségek árán tudta ellátni, hiányoztak a megfelelő háttérintézmények (könyvtárak, laboratóriumok). Mivel az önállósulás feltételei hiányoztak, s például a természettudományi szakos hallgatók képzése is az ELTE-n történt, a Kihelyezett Tagozatot megszüntették, és 1983. január 1-jétől az intézmény az ELTE negyedik karaként működött tovább. A kar életében fontos változást hozott az a művelődésügyi miniszteri döntés, amely szerint a Pest megyei tanárhiány enyhítésére 1987. szeptember elsején megindult az oktatás a gödöllői képzési helyen. 2003-ban az egyetemen bekövetkezett szervezeti átalakítást követően a kar megszűnt, feladatait az ELTE Tanárképző Központ vette át.

Az Eötvös József elképzelései nyomán alakult gimnáziumban 1872. október 17-én öt tanárral és 24 tanulóval indult meg a tanítás. A gimnázium, amelynek szervezeti szabályzatát Pauler Tivadar erősítette meg, Európa első gyakorlóiskolájaként a Bölcsészkarhoz tartozó tanárképző-intézet - akkori nevén a M. Tanárképző Intézet Gyakorló Főgymnasiuma - volt. Első otthonából, a Hatvani utcából többszöri költözködés után 1887-ben került mai épületébe, a Trefort utcába. Az iskola korszerű, máig is példamutató tantervét 1879-ben neves tanára, Kármán Mór dolgozta ki; első igazgatója Bartal Antal volt, de mellettük is híres tudósok, így például Marczali Henrik, Beke Manó, Négyesy László tanítottak itt. 1907-ben új épületrésszel - benne tornateremmel és fizikai előadóval - bővült az iskola. amely a háborút is átvészelte - 1914-től 1918-ig laktanyaépületként szolgált! - ismét a legrangosabb budapesti gimnáziumok közé számított. 1947-ben a gyakorló gimnáziumot általános iskolával egészítették ki, majd az 1950-es években - a tanárképzés elhanyagolásával - fokozatosan megszűnt az intézmény gyakorló jellege (ekkor Apáczai Csere János Általános Gimnázium néven szerepelt az iskola). 1958-ban az egykori diák, Ságvári Endre nevének felvételével nyerte vissza eredeti célját, gyakorlóiskolakénti működését az intézmény, mely 1959-ben szervezetileg ismét az ELTE-hez csatlakozott az ELTE Ságvári Endre Gyakorló Iskolája néven. 1990 után az intézmény Trefort Ágoston nevét vette fel.