A gimnázium épülete 1931-ben, Lajta Béla tervei szerint épült a Pesti Izraelita Hitközség fiú- és leánygimnáziuma számára. Az épület az iskolák államosításáig a Hitközség tulajdonában volt: 1942-ig működött benne az Izraelita Fiú- és Leánygimnázium, majd munkaszolgálatos tábort, gettóházat telepítettek falai közé. Az 1945-ben megindult újjáépítés nyomán több intézmény kapott az épületben hosszabb-rövidebb ideig helyet. Visszaköltözött a létszámában erősen megfogyatkozott Izraelita Gimnázium, s ide helyeztek egy nemzetiségi tanítóképzőt, valamint egy általános iskolát is. 1952-ben ezek elhagyták az épületet, melyet ideiglenesen az I. István Gimnázium (1957-ig) és a volt Angolkisasszonyok Királyi Katolikus Tanítóképzőjének és Gyakorló Általános Iskolájának jogutódja foglalt el. A tanítóképző 1956-ban szűnt meg, gyakorló általános iskolája pedig önálló általános iskola lett 1957-ben, és az épület Cházár András utcai oldalán kapott helyet. Az 1955/56-os tanévben az Abonyi utcai szárnyon általános leánygimnázium létesült, mely a következő évben a megszűnt Maxim Gorkij magyar-orosz iskola végzős diákjaival bővült. Itt a humán és a reáltagozatú osztályok mellett speciális tantervű orosz tagozatos osztályok is indultak. A gimnázium 1959-ben, ünnepélyes keretek között vette fel Radnóti Miklós nevét, majd nem sokkal ezután - 1961. július 1-jén - a Cházár András utcai szárnyon működő általános iskolával egyesülve az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája lett. Azóta a 12 évfolyamos iskolában az általános iskolai és a gimnáziumi tanulók oktatásán kívül az ELTE BTK és TTK tanárszakos hallgatóinak gyakorlati tanárképzése is folyik.

A tanszék 1952-ben alakult meg az 1940-ben létrejött emberföldrajzi tanszékből. A tanszék vezetésével Koch Ferencet bízták meg, aki pályája kezdetén Teleki Pál tanársegéde volt. Működése során megvetette egyetemünkön a regionális gazdasági földrajz oktatásának alapjait. A regionális jelző a tanszék nevében arra utal, hogy a természeti- és gazdasági földrajzot egyszerre vizsgálja egy adott területen. Wallner Ernő ugyancsak tevékenyen kivette részét az alapok lerakásában.
Tanszékvezetők:
Koch Ferenc 1952-1966
Sárfalvi Béla 1966-1990
Próbáld Ferenc 1990-1994
Nemes-Nagy József 1994-2015
Bottlik Zsolt 2015-2018
Szabó Pál 2018-

Feladata mindig az volt, hogy a rektornak a vezetési teendők ellátásában segítséget nyújtson. A kezdeti idők óta működő kancellár mellé II. József uralkodása idején jegyzői és írnoki állást szerveztek, majd díjnokokat is alkalmaztak. 1863-ban alakul meg az Egyetemi Iroda, amelyet később Rektori Irodának, Egyetemi Központi Rektori Irodának és Egyetemi Központi Irodának is neveztek. 1900-tól Egyetemi Rektori Hivatal a megnevezése, majd az egyetem 1949. évi átszervezése után Rektori Hivatal nevet kapott. A rendszerváltás után először Rektori Titkárság néven szerepelt, majd 2014-től Rektori Kabinetként segíti a rektor munkáját.

A Román Filológiai Intézetet 1862-ben állították fel az egyetemen, élére Román Sándor rendkívüli tanárt nevezték ki tanszékvezetőnek. Ő és az őt követő tanszékvezetők - Ciocan János (1850-1908) és Siegescu József (1873-1927) nem annyira alkotó tudósok, mint inkább a román nyelvészet és irodalom interpretátorai voltak. Az általános romanisztika az Olaszországból érkezett, és a román tanszéken 1928-tól 1935-ig működő Carlo Tagliavini munkássága révén kapta meg a tudományos alapokat, és a román nyelvészeti kutatások is jelentős lépést tettek előre. Az őt követő Tamás Lajos (1936-1978) a meglevő alapokon már európai színvonalú romanisztikai kutatásokat végzett, amellett, mint a magyar-román nyelvészeti és történeti kapcsolatok kutatója is jelentőset alkotott. A tanszék vezetésében Domokos Sámuel (1972-1978) követte őt, aki mint a román irodalom értékeinek egyik legtevékenyebb közvetítője megjelentette a „román irodalom magyar bibliográfiája” című művét, majd Nagy Béla (1978-1978), aki a román nyelvtan-irodalommal foglalkozott. Az 1962/63. tanévtől az Intézet Román Filológiai Tanszék néven működött tovább. A Tanszék bekapcsolódott az Eötvös Kollégiumban megindult szakképzés munkájába is, és tartotta a kapcsolatot a gyulai román gimnáziummal, ahonnan a legtöbb hallgatója kikerült.
Az Intézet / Tanszék vezetői 1945 után:
Tamás Lajos 1936-1972
Domokos Sámuel 1972-1978
Nagy Béla 1978-1986
Süpek Ottó 1986-1988
Miskolczy Ambrus 1988-2022
Nagy Levente 2022-től

A SEK alapítása óta több néven működött: 1958-1973. Felsőfokú Tanítóképző Intézet, 1974-1983. Szombathelyi Tanárképző Főiskola, 1984-1999. Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, 2000-2007. Berzsenyi Dániel Főiskola, 2008. január - 2017. január Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ, 2017. február 1-jétől Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ. 2018-ban létrejött az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ.

1777-ben a nagyszombati egyetem Budára költözése után, a Ratio Educationis alapján állították fel a Jogi Karon a statisztika tanszékét, amelynek első vezetője – egyben e tárgy hazai oktatásának megszervezője – Barics Adalbert volt. A statisztika általában egyéves studiumot jelentett, az első félévben Magyarország, a másodikban Európa és más földrészek statisztikáját tanították. A tanszék nevesebb professzorai: Hajnik Pál (1809), Winkler Márton (1810-1830) és Jurjevich József (1834-1843), majd a szabadságharc bukása után Konek Sándor (1854-1882) még jórészt az úgy nevezett államtudományi iskola szabályainak megfelelően, leíró módszerrel tárgyalták a statisztikát. A magyarországi statisztika nemzetközileg elismertté válásától Láng Lajos (1882-1889, majd 1892-1917) és – a rövidéletű második statisztikai tanszék vezetőjeként – Földes Béla (1882-1892) már a statisztika kutató módszereit alkalmazva, számokat, adatokat összehasonlítva, a tényeket vizsgálva tartottak előadásokat. A statisztika újabb ágazatai – demográfia, gazdaság-, igazságügystatisztika stb. – Kenéz Béla (1917-1946), majd Theiss Ede (1950-1959) irányítása alatt terjedtek el és fejlődtek tovább a tanszéken. A tanszék 1980 és 1982 között az Államtudományi Intézet, 1982-től az Államigazgatástudományi Intézet, majd Tanszékcsoport része 1989-ig. A tanszék neve 1988-tól Statisztikai és Jogi Informatikai Tanszék.
A tanszék vezetői:
Theiss Ede 1954-1959
Kovacsics József 1959-1987
Kovacsics Józsefné Nagy Katalin 1987-2006

Az 1970-es évek elejétől az egyetemi oktatók és hallgatók (a KISZ kezdeményezésében) felvételi előkészítő tanfolyamokat tartottak a fizikai dolgozók továbbtanulni szándékozó gyermekei számára. E kezdeményezésből alakultak meg 1975/76-ban országosan a Felvételi Előkészítő Bizottságok (FEB). Ezzel párhuzamosan a Minisztertanács 1065/1974./XII.31./ sz. határozata nyomán az Oktatási és Munkaügyi Minisztérium létrehozta a szakmunkás képesítésű fizikai dolgozók felsőfokú (egyetemi főiskolai) felvételi előkészítő tanfolyamát, amely 1975-ben kezdte meg működését. Az előkészítőkön az üzemek, vállalatok által kijelölt tehetséges (érettségizett vagy érettségivel nem rendelkező) továbbtanulni akaró szakmunkás fiatalok vettek részt, akik a tanfolyam elvégzése után felvételt nyerhettek meghatározott egyetemekre és főiskolákra. A tanfolyamokat műszaki, közgazdasági, jogi és agrár szakterületeken szervezték, és különböző egyetemeket jelöltek ki az egyes szakterületen folyó előkészítő tanfolyamok megszervezésére. Az ELTÉ-t a jogi szakterület irányításával bízták meg (vezetője dr. Wessely Antal), az általa szervezett szakmunkások egyetemi előkészítő tanfolyamai (SZET) elsősorban a jogi, államigazgatási, vállalatigazgatási pályára készülő fiatalokat készítették fel. Sikeres felvétel esetén tanulmányaikat nappali, esti és levelező tagozaton egyaránt folytathatták. A nappali tagozatra felvettek esetében a küldő vállalat ösztöndíjat, a végzett hallgatók számára pedig munkalehetőséget igyekezett biztosítani.
A SZET a Minisztertanács 96/1990/V.23. sz. rendeletével fejezte be működését.

Az Egyetemi Tanács az Oktatási Minisztérium jóváhagyásával 1980-ban ELTE Számítóközpont néven intézeti jogokkal felruházott új szervezeti egységet hozott létre, amely számítástechnikai szolgáltatási, kutatási, oktatási és továbbképzési feladatokat volt hivatva ellátni. A Számítóközpont nem tartozik egyetlen kari szervezeti egységbe sem, a rektornak közvetlenül alárendelt igazgató vezeti. Profiljából következően azonban legszorosabb kapcsolata a TTK-val volt, amelynek oktató és kutató munkájában a TTK Tanácsának szakmai felügyelete alatt közvetlenül részt vett, igazgatója pedig a TTK Kari Tanácsának tanácskozási jogú tagja volt. A Számítóközpont 1997-ben szűnt meg.

Az egyetemeken 1950-ben új szervezeti szabályzatot vezetett be a minisztérium, amelynek értelmében az egyes karok Dékáni Hivatalain belül megszervezték a Személyzeti Osztályokat.
Az egyetem központi Személyzeti Osztályát - amely a Rektori Hivatalhoz tartozott -, 1953-ban állították fel.
Az osztály fennállása során az alábbi feladatokat látta el:

• szervezte a káderekkel való foglalkozást, figyelte fejlődésüket, s vezette róluk a nyilvántartásokat
• kidolgozta és végrehajtotta a káderfejlesztési tervet
• a rektori hatáskörű személyzeti ügyeket előkészítette és intézte (kinevezés, alkalmazás, áthelyezés, felmondás)
• javaslatot tett és felterjesztést készített a minisztériumi hatáskörbe tartozó ügyekben
• intézte a meghívott egyetemi előadók, másodállásúak, mellék-foglalkozásúak személyzeti ügyeit
• vezette az egyetem összes alkalmazottjának nyilvántartását
• az egyetemi költségvetés alapján végezte a munkaerő gazdálkodást és az alkalmazottak segélyezését.
  Az induláshoz képest a feladatkör a későbbiek során némileg módosult, bővült (pl. külföldi utazásokkal kapcsolatos ügyek), illetve szűkült (pl. a segélyezés egyre inkább a szakszervezet hatáskörébe került át).
  A Rektori Tanács 1990 közepén az osztályt beolvasztotta egy új szervezeti egységbe, az Oktatási-, Személyzeti és Szociális Osztályba. Feladataként új kitüntetési-, vezetői-, oktatói-, kutatói követelményrendszer kidolgozását, az új szervezeti egységek létesítésével kapcsolatos személyzeti teendők végzését, a dolgozók továbbképzését, a köztársasági elnöki és minisztériumi hatáskörű személyzeti vonatkozású felterjesztések készítését, a rektori- és rektorhelyettesi hatáskörbe tartozó személyzeti ügyek döntés előkészítését, a külföldi professzorok és lektorok alkalmazásával kapcsolatos ügyintézését, valamint az egyetem hagyományainak őrzését jelölték meg (pl. tanszékvezetői konferenciák, Eötvös-napok rendezése, díjak, kitüntetések, kinevezések ünnepélyes átadása)
  A Személyzeti Osztály 1991-ben szűnt meg.

Kémiát az orvostudomány keretében, orvosi vegytanként tanítottak először egyetemünkön. Amikor Mária Terézia 1770-ben orvosi karral egészítette ki a nagyszombati egyetemet, ennek kapcsán és keretében került sor a kémiai tanszék megalapítására. Ez még nem volt teljesen önálló, közös tanszéke volt a kémiának és a botanikának. Első professzorává Winterl Jakabot nevezték ki ugyancsak 1770-ben, aki haláláig, 1809-ig vezette a tanszéket. Winterl jelentősége iskolaalapító voltában rejlik: az első magyar kémikus nemzedék (még mind orvosok) az ő tanítványai sorából kerültek ki. Tanítványai alkották a magyar kémiai nyelvet, közöttük Schuster János, aki a kémia tanszék második professzora lett, 1811-ben nyert kinevezést. 1817-ben Kitaibel Pál botanikaprofesszor halála után a tanszék kettévált és Schusternek csak a kémia tanszék maradt, amit haláláig, 1838-ig vezetett. Utóda a tanszék élén Sangaletti Ede volt, 1841-től 1853-ig. 1850-ben az osztrák mintát követve a kémiai tanszéket az Orvosi Karról áthelyezték a Bölcsészkarra, amivel lehetővé vált az önálló kémikusképzés s a vegyészi doktorátus lehetősége, és bevezették a tanárjelöltek kémia oktatását is. A tanszék azonban még további száz évig ellátta az orvos és gyógyszerész-hallgatóság kémia tanítását is. 1854-ben Theodor Wertheim lett a kémia professzora, aki eredményes szerves kémiai kutató tevékenységet folytatott. Utóda 1860-tól Than Károly, aki 48 évig, 1908-ig állt a tanszék élén. Az ő idejében a magyar kémia az oktatás, a kutatás és a szervezés terén igen nagy fejlődésen ment keresztül: a gazdasági fejlődés következtében nőtt a kémia jelentősége, önálló foglalkozássá és megélhetéssé vált és ez növelte a képzés súlyát. 1872-ben készült el a Than kezdeményezésével megépített új, korszerű vegytani intézet. Than Károly igen aktív tudományos közéleti tevékenységet fejtett ki (1907-ben MTA alelnök, 1895-ben elindítja a Magyar Chemiai Folyóiratot), eredményes tudományos kutatómunkát végzett és hozzájárult az oktatás korszerűsítéséhez (korszerű magyar nyelvű kémiai tankönyvet írt.).
Halála után a tanszékből 1909-ben új tanszék vált ki, amely felvette a III. sz. Kémiai Intézet nevet (a második tanszéket, a II. sz. Kémiai Intézetet még 1877-ben hozták létre).
Az első az I. sz. Kémiai Intézet élén Winkler Lajos következett (1909-1934), aki az analitikai kémia területén szerzett nemzetközileg is elismert nevet.
1933-ban, amikor az egyetem kémiai tanszékei nevet kaptak az I. sz. kémia lett az "Analitikai és Gyógyszerészeti Kémiai Intézet." Winkler helyére Széki Tibor került (1934-1949), aki kizárólag az addig elhanyagolt szerves kémia területén végzett kutatásokat, és aki alatt 1939-ben az intézet felvette a Szerves és Gyógyszerész Kémiai Intézet nevet.
1949-ben az orvoskar kiválásával az intézet nevéből elmaradt a "Gyógyszerész" jelző, és mint Szerves Kémiai Tanszék folytatta működését Bruckner Győző vezetésével (1949-1971).
Tanszékvezetők:
Eduard Sangaletti (?-1853)
Theodor Wertheim (1853-1860)
Than Károly (1860-1908)
Winkler Lajos (1908-1934)
Széki Tibor (1934-1949)
Brückner Győző (1949-1970)
Kucsman Árpád (1970-1993)
Hollósi Miklós (1993-2006)
Hudecz Ferenc (2006-2007)
Perczel András (2007-2010)
Hudecz Ferenc (2010-2016)
Perczel András (2016-2022)
Novál Zoltán (2022-)