A Genetikai Tanszék elődje az Általános Biológiai Intézet volt, ahol már az 1948/49-es tanévben megkezdődött az oktatás. Az Intézethez tartozott egy biokémiai részleg is, amely 1953-ban Állatbiokémiai Intézet néven önállósult. Az Intézet 1957-től hivatalosan is Származás- és Örökléstani Intézetként folytatta működését, s utóbb az Állatbiokémiai Intézet - Biokémiai Kutató Csoport elnevezéssel - szintén ebbe a szervezeti keretbe került. 1962-től Származás- és Örökléstani Tanszék a neve, majd 1974-től Genetikai Tanszékként folytatta működését.
Tanszékvezetők:
Bíró Endre 1954-1957
Faludi Béla 1957-1974
Vida Gábor 1974-2005

Magyarországon a hallgatói képviselet 1956 októberében a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egyesületeinek Szövetsége megalakulásával kezdődött. A forradalmat követő megtorlás után azonban az ifjúsági szervezetek működését beszüntették, vagy megszüntetve önállóságukat a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe olvasztották őket. Az 1985. évi I. törvény lehetőséget biztosított a hallgatóknak önálló, politikától mentes érdekképviseletek szervezésére. 1986-tól így kezdődött meg a hallgatói önkormányzatok szerveződése. A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 66-67. § szabályozta a hallgatói önkormányzatok működését. 1994-ben létrejött az országos hallgatói képviselet is Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖKOSZ) néven, amelyből 1996-ban megalakult a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).
A Hallgatói Önkormányzatnak az egyetem valamennyi hallgatója automatikusan tagja. A Hallgatói Önkormányzatok részben a hallgatók érdekképviseletét látják el mindenféle (tanulmányi, térítésekkel és juttatásokkal kapcsolatos, fegyelmi stb.) ügyekben, részben pedig különböző szolgáltatásokat szerveznek számukra (ilyen például a gólyabál, egyes karokon nyomtatási, fénymásolási, számítógép-használati lehetőség stb.). Az ELTE-n a hallgatói önkormányzati struktúra kétszintű: a karok hallgatói saját maguk, közvetlenül választják saját hallgatói önkormányzatukat (HÖK), míg a karokról való delegálások révén jön létre az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzatában szereplő egyetemi hallgatói önkormányzat, az EHÖK. Az EHÖK a kari önkormányzatok tevékenységét koordinálja, ellátja az egyetemi szintű érdekképviseletet (kari szinten ezt értelemszerűen a kari önkormányzatok teszik meg), illetve szakmailag is segíti a kari önkormányzatok működését. A HÖK-ök és az EHÖK igen fontos részét képezik az egyetemnek, hiszen demokratikus úton választott képviselőivel részt vesznek az az egyetem irányításában, önszerveződésében.

A pesti egyetemen 1770-től tanítottak történelmet, csaknem egy évszázadon keresztül, azonban az egyetemes és magyar történelmet együtt tárgyalták. Az egyetemes történelmet csak 1866-tól, Somhegyi (Schröck) Ferenc kinevezésétől választották külön a magyar történelemtől. A magyar történelem első oktatója Salamon Ferenc (1870-1892) volt.
1928-ban állították fel Szekfű Gyula és Hóman Bálint javaslatára a Magyar Történelmi Intézetet. Az intézet vezetését Szekfű Gyula látta el 1942-ig, tőle vette át Váczy Péter és Deér János 1950-ig megbízott igazgatóként.
A tanszéket 1950-ben hozták létre a korábbi Magyar Történeti Intézet átszervezéséből, és Andics Erzsébetet kérték fel a tanszék vezetésére. Ő 1956 és 1960 között Moszkvába emigrált, ez idő alatt 1956-ban Hanák Péter, 1957-1960 között Mód Aladár vezette a tanszéket megbízott tanszékvezetőként. Andics visszaérkezése után 1972-ig maradt a tanszék élén, majd őt Pölöskei Ferenc követte 1995-ig. 2000-től Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék néven működik tovább. 1960 és 1971 között a Történész Tanszékcsoport, 1971-től a Történettudományi Tanszékcsoport (1971-1974) tagja volt, majd 2001-től a tanszékcsoport helyett megalakuló Történeti Intézet része.
Tanszékvezetők:
Andics Erzsébet 1954-1972
Hanák Péter mb. 1955-1956
Mód Aladár mb. 1957-1960
Pölöskei Ferenc 1972-1995
Galántai József mb. 1976-1977
Gergely Jenő 1995-2009
Erdődy Gábor 2010-2016
Varga Zsuzsanna 2016-tól

A Természettudományi Kar önállósulása után az új kar hallgatói között legnagyobb számban a vegyészhallgatók voltak, de kémiai tárgyakat a kémiatanár jelöltek és az újonnan létesített sokféle, nem tanári képzést folytató szakok (fizikus, geológus stb.) hallgatói is tanultak.
A még 1877-ben másodikként létrehozott Általános Kémiai Intézetből 1944-ben önállósult a Kolloidkémiai és Kémiai Technológia Intézet, élén Buzágh Aladárral. Ez az intézet 1950-ben kettévált, az egyik feléből alakult meg a Kémiai Technológiai Intézet, melynek élére Scherman Vilmost nevezték ki (1951-1956). Utóda Gerecs Árpád vegyészmérnök lett (1956-1973). Az 1960/1961. tanévtől a neve Kémiai Technológiai Tanszék. A tanszék keretében működött 1973-ig a Kémiai Kibernetikai Laboratórium Benedek Pál egyetemi tanár, az MTA levelező tagja vezetésével. 1970-től a Vegyész Szakbizottság, 1982-től a Kémiai Szakterület, 1983-tól pedig a Kémiai Tanszékcsoport tagja.
Tanszékvezetők:
Scherman Vilmos 1951-1956
Gerecs Árpád 1957-1973
Tüdős Ferenc 1973-1998

A Történeti Intézetet az 1949-es egyetemi reformok idején állították fel, a megszűnt Történelmi Szeminárium utódjaként, az addig különálló történelmi tanszékek összevonásával. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium még 1949 nyarán úgy rendelkezett, hogy a felállítandó Intézet élére igazgató tanácsot kell választania a Bölcsészettudományi Karnak. Ennek értelmében az Intézetben Szentpétery Imrét, Andics Erzsébetet, valamint Molnár Eriket választották meg igazgatónak. Szentpétery halála után az igazgató tanács tagja Lederer Emma lett. Az intézet igen nehéz feltételek között működött. Nem volt megfelelő az oktatói ellátottság, hiányoztak a megfelelő helyiségek, de a tanszékek könyvtárainak összevonásával kialakított intézeti könyvtár is csaknem használhatatlannak bizonyult. A Történeti Intézetet 1953-ban a Bölcsészettudományi Karral együtt a volt piarista gimnázium épületébe költöztették, s ezzel egy időben megkezdték a történelmi tanszékek újbóli felállítását a Bölcsészettudományi Karból kivált Történettudományi Karon, így az Intézet megszűnt. Az 1950-es évek második felében az egyes történeti tanszékek munkájának ideológiai összehangolása céljából Történész Tanszékcsoportot hoztak létre, amely 1960-ban már működött. Az egyetem 1969-ben elfogadott szervezeti és működési szabályzatában a tanszékcsoportok feladatát és szervezetét pontosan meghatározták. Eszerint a tanszékcsoport az azonos vagy rokon szakon oktató több tanszéknek az oktató-nevelő és a tudományos munka összehangolására létrehozott közös szervezete. Ezután az egész egyetemen újra szervezték a tanszékcsoportokat. A Történész Tanszékcsoport 1971-től Történettudományi Tanszékcsoport néven működött. 1974-től Történelemtudományi Tanszékcsoport, 1981-től újra Történettudományi Tanszékcsoport volt a neve. 2000 után vette fel ismét a Történeti Intézet nevet.
Vezetői:
Elekes Lajos 1960-1966
Sinkovics István 1966-1972
Arató Endre 1972-1977
Galántai József 1977-1992

A tanszéket Hantken Miksa számára szervezték 1882-ben Paleontológiai Intézet néven. 1894-től 1914-ig Geo-paleontológiai Intézetként Koch Antal vezetése alatt állott. 1914-től elkülönítették a földtantól, s az önálló tanszéket Lőrenthey Imre vette át. Halálát követően (1917) 1947-ig nem neveztek ki a tanszék élére professzort. 1920 és 1924 között Papp Károlyt bízták meg a helyettesítéssel, majd 1924-ben 6 másik tanszékkel együtt, a nehéz gazdasági helyzet miatt megszüntették, ám 1931-től a már említett Papp Károly újra tartott őslénytani előadásokat. 1947-től 1955-ig Telegdi-Roth Károly, majd Bogsch László volt a tanszékvezető. Utóbbi hagyatéka szintén levéltárunkban található. 1962-ig Őslénytani Intézet, majd Őslénytani Tanszék. 1980-tól a Földtudományi Szakbizottság, 1982-től a Földtani Szakterület, 1983-tól a Geológiai Tanszékcsoport, majd 1993 után a Geológiai és Környezetfizikai Központ tagja.
Telegdi Roth Károly 1947-1955
Bogsch László 1955-1973
Géczy Barnabás 1973-1995

A Kőzettan-Geokémiai Tanszék az Ásvány-Kőzettani Intézet keretében 1953 óta működik. Az Ásványtani és a Kőzettan-geokémiai Tanszékek szervezeti különválására 1957-ben került sor. A Tanszék első vezetője Szádeczky-Kardoss Elemér professzor volt, aki 1966-ban vált meg a Tanszéktől: figyelmét ekkortól az MTA Geokémiai Kutatólaboratóriumának irányítására összpontosította. Utódjaként Kubovics Imrét nevezték ki, a geológus-, a geofizikus, a vegyész- és a tanárképzésben is oktató tevékenységet folytató tanszékre.
A tanszék 1962-ig az Ásvány-Kőzettani Intézet része volt. 1980-tól Földtudományi Szakbizottság, 1982-től Földtani Szakterület, 1983-tól Geológiai Tanszékcsoport, 1990 után a Földrajz- és Földtudományi Intézet Geológiai és Környezetfizikai Központjának tagja, neve Kőzettani és Geokémiai Tanszék.
Tanszékvezetők:
Szádeczky-Kardoss Elemér 1951-1966
Kubovics Imre 1966-1993
Harangi Szabolcs 2006

Az ásványtant eredetileg az Orvosi Karon oktatták, s az 1850/51-es tanévben került át - közoktatásügyi miniszteri leirattal - a Bölcsészettudományi Karhoz. 1895-ig a tanszéken tanították az ásvány- és kőzettanon kívül a geológiát is. 1945 után a nagy átszervezések idején, 1949-ben állították fel a Természettudományi Kart, s természetesen erre a karra került az Ásványtani Tanszék is, mely 1957-ben az Ásvány- és Kőzettani Intézet kettéválasztásával vált teljesen önállóvá. A tanszék ezután 1962-ig az Ásvány-Kőzettani Intézet része volt. 1980-tól Földtudományi Szakbizottság, 1982-től Földtani Szakterület, 1983-tól Geológiai Tanszékcsoport, 1990 után a Földrajz- és Földtudományi Intézet Geológiai és Környezetfizikai Központjának tagja.
Tanszékvezetők:
Szádeczky-Kardoss Elemér 1951-1957
Sztrókay Kálmán Imre 1957-1973
Kiss János 1973-1985
Bognár László 1985-1986
Buda György 1986-2008

A Növényélettani Tanszéken belül már 1943-ban szerveződtek gyógyszerészképzéssel és növényszervezettannal foglalkozó csoportok. Önálló tanszékké válásuk 1952 után fejeződött be. Az Alkalmazott Növénytani és Szövetfejlődési Tanszék vezetésével Sárkány Sándor professzort bízták meg. Ez volt az egyetlen tanszék a biológus szakon belül, amely gyógyszerészképzéssel foglalkozva 1972-ig annak teljes növénytani igényét kielégítette. A tanszék neve 1974-ben Növényszervezettani Tanszékre változott. 1980-tól a Biológus (1983-tól Biológiai) Tanszékcsoport, majd 1993 után a Biológiai Intézet része.
Tanszékvezetők:
Sárkány Sándor 1952-1974
Fridvalszky Loránd 1974-1983
Dános Béla 1984-1985
Gyurján István 1985-2000
Böddi Béla 2000-

A nagyszombati egyetem orvosi fakultásába tartozó Botanikai Tanszék 1770. évi alapítása után egy évvel került sor az első magyar botanikus kert kialakítására. A tanszék és a Botanikus Kert első vezetője, Winterl József Jakab néhány év alatt gondozott, bekerített és 950 növényfajjal rendelkező területté fejlesztette a korábban elhagyott, bozótos legelőt. A Botanikus Kert - az egyetemmel együtt - 1777-ben Budára, majd onnan 1784-ben Pestre költözött. 1784-től 1809-ig a Józsefvárosban, 1809-től 1848-ig a Múzeum körúti egyetemi épületek helyén, ezt követően pedig már mai otthonában, az Üllői út mellett telepítették le a kertet, mely közben Leo Thun gróf, közoktatásügyi miniszter 1850. október 5-i leirata alapján a Bölcsészeti Kar fennhatósága alá került.
Winterl utóda, Kitaibel Pál 1809-re körülbelül 4000 növényfajt regisztrálhatott, utána Haberle Károly – rendkívül szorgalmas és tudatos telepítő munkával, nemzetközi kapcsolatok kiépítésével – néhány év alatt, az 1820-as évek elejére, 10 000 körüli fajszámot ért el, és ezzel Európa-szerte híressé tette a Botanikus Kertet. Az 1830-as, 1840-es években a híres muzeológus – de a növénykerttel keveset foglalkozó – Sadler József irányítása alatt tizenöt év során teljesen leromlott a kert állapota. Így történhetett meg, hogy az 1863. évi leltározás már csak 1866 fajt mutatott ki, és Linzbauer Ferenc – egyébként zoológus – igazgató áldozatos munkája kellett ahhoz, hogy 1865-re 6650 fajszámot jelenthessenek.
Jurányi Lajos vezetése alatt élte a kert második aranykorát: az 1863-ban épült üvegház ritkaságai folyamatosan gyarapodtak, nagy pálmaházat emeltettek, és az 1890-es években az európai viszonylatban is kivételes, tízezres fajszámot is meghaladta a kert állománya. 1893-ban nyitották meg a Viktória-házat – ahol egyéb különleges növények társaságában a nevezetes „Victoria regia”-t termesztik. A századfordulótól – akkor csonkították meg először a kert területét – egészen az 1950-es évekig különböző, de meg soha nem valósuló, tervek születtek a Botanikus Kert átköltöztetésére. A Molnár Ferenc által a Pál utcai fiúkban hitelesen leírt „Füvészkert” az első világháború alatti visszaesés után csak az 1930-as években, az 1928-tól igazgató Tuzson János vezetésével nyerhette vissza korábbi rangját. A második világháború és főleg Budapest ostroma a Botanikus Kert csaknem teljes pusztulását eredményezte.
A Botanikus Kert háborús kárait csak 1947-ben kezdték helyrehozni, a kert pedig – 1949-től a TTK keretében – a Rendszertani Intézet helyett a Növényélettani Intézethez került, illetve rövid ideig, 1952-ben „Botanikus Kert Tudományos Intézet” néven önállóan szerepelt. 1953 és 1969 között Soó Rezső Kossuth-díjas akadémikus volt az 1960-tól természetvédelmi területté vált kert igazgatója. 1966 őszén jelentős beruházás révén korszerű üvegházzal és laboratóriumokkal gazdagították a kertet. 1984-ben az elöregedett, régi kis üvegházak helyén korszerű, új bemutatóház épült, majd egy évvel később még egy üvegház, amelyben a gyűjtemények gyarapítására és az eladásra szánt növények szaporítása folyik. 2001-től a Botanikus Kert az egyetemnek a Természettudományi Kartól független, közvetlenül a rektori vezetés alá tartozó egysége. 2005-ben Magyar Örökség díjat kapott, 2006 májusában pedig mint Kulturális Örökség került védelem alá.
Hivatalos neve 1950 óta ELTE Botanikus Kert volt, majd 2008. június 30-án az ELTE szenátusi határozata alapján a kert hivatalos elnevezése Füvészkert.

Igazgatók:
Winterl József Jakab
Kitaibel Pál
Haberle Károly
Sadler József
Gerenday József
Linzbauer Xavér Ferenc
Kovács Gyula
Gönczy Pál
Jurányi Lajos
Mágócsy-Dietz Sándor
Tuzson János
Szabó Zoltán
Gimesi Nándor
Soó Rezső
Priszter Szaniszló
Simon Tibor
Isépy István
Orlóci László