Showing 44 results

Authority record
Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára Person

Oroszlán Zoltán

  • ELTEL-5401
  • Person
  • 1891-1971

Oroszlán Zoltán (Budapest, 1891. márc. 16. – Budapest, 1971. jan. 9.) Régész, művészettörténész, egyetemi tanár. A budapesti tudományegyetemen szerzett tanári (1913), majd bölcsészdoktori diplomát (1918). A budapesti református főgimnáziumban tanított, majd 1914-től a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárában volt gyakornok, közben 1914 és 1917 között a Ludovika Akadémián katonai földrajzot és hadtörténetet tanított. 1917 és 1919 között a Magyar Tudományos Intézet titkára volt Konstantinápolyban. 1919-től a Magyar Nemzeti Múzeum segédőre, 1923-tól a Szépművészeti Múzeum antik osztályának, majd összes szoborgyűjteményének vezetője, később igazgató-őre. 1936-tól a szegedi egyetem magán, 1941-től rendkívüli tanára volt. 1945 és 1967 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen klasszika- és provinciális archeológiát, művészettörténetet és muzeológiát tanított. 1957 és 1959 között a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese volt, 1967-ben vonult nyugdíjba. Mintegy 400 tudományos közleménye jelent meg. Fő kutatási területe a görög és római művészet, elsősorban a görög terrakottaszobrászat és a pannóniai reliefplasztika volt.

Fejér Lipót

  • ELTEL-5402
  • Person
  • 1880-1959

Fejér Lipót (Pécs, 1880. febr. 9. - Bp. 1959. okt. 15.) a század egyik legjelentősebb matematikusa. 1897-ben a József Műegyetem Gépészmérnöki Karán kezdte meg felsőfokú tanulmányait, a következő évben azonban átiratkozott a Budapesti Tudományegyetemre, ahol Beke Manó és Eötvös Loránd előadásai voltak rá a legnagyobb hatással. 1899/1900. tanévben a berlini egyetemen tanult. Még egyetemista korában kezdett el foglalkozni a Fourier-sorokkal, amely matematikai szakdolgozatának és doktori értekezésének témája is lett. 1905-től a Kolozsvári Tudományegyetemen tanított, ahol igen fiatalon, harmincegy éves korában lett nyilvános rendes tanár. 1911-ben – Eötvös Loránd közbenjárására - a Budapesti Tudományegyetem matematikai tanszékére nevezték ki. A Magyar Tudományos Akadémia 1908-ban levelező tagjává, 1930-ban pedig rendes tagjává választotta. 1933-ban előadókörúton vett részt az Amerikai Egyesült Államokban, ahol tizenöt egyetem meghívásának tett eleget. A nyilasuralom alatt származása miatt sokat szenvedett, élete is veszélybe került. 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1959. október 15-én hunyt el Budapesten.

Bogsch László

  • ELTEL-5403
  • Person
  • 1906-1986

Bogsch László (Vajdahunyad, 1906. szept. 28. – Bp., 1986. febr. 19.): paleontológus, egyetemi tanár, a földtani tudományok kandidátusa (1957). A budapesti Pázmány Péter tudományegyetemen 1924 és 1929 között természetrajzot, földrajzot és vegytant hallgatott, majd 1929-ben geológiából és paleontológiából doktorált. Rövid ideig Szegeden dolgozott; 1929 őszén a budapesti tudományegyetem Földtani Intézetébe került mint tanársegéd, 1936-37-ben ösztöndíjasként Bécsben és Berlinben folytatott őslénytani tanulmányokat; 1938-ban adjunktussá nevezték ki. 1939-ben magántanárrá habilitálták. 1946-ban lett az egyetem őslénytani tanszékének intézeti tanára. 1955-ben tanszékvezető egyetemi docenssé, 1958-ban tanszékvezető egyetemi tanárrá nevezeték ki, s e posztot töltötte be nyugalmazásáig, 1973 nyaráig. A Magyarhoni Földtani Társaság Őslénytani Szakosztályának elnöke volt 1963-66-ban, 1981-85-ben a Tudománytörténeti Szakosztály elnökhelyettese volt. 1974-től haláláig a Magy. Karszt- és Barlangkutató Társulat tiszteletbeli elnöke. Külföldi tudományos társaságok is tagjukká választották. 1973-ban a Magyarhoni Földtani Társulat emlékgyűrűjét kapta meg, 1981-ben pedig MTESZ-díjban részesült. Számos tanulmánya jelent meg a szakosztály Földtani Tudománytörténeti Évkönyveiben. Tudományos kutatásainak középpontjában az őslénytan, valamint a harmadkor miocén és oligocén rétegtana állt. Faciológiai és biokronológiai vizsgálatai és megállapításai, egyben analizáló és szintetizáló munkássága nyomán a miocén malakolögia és sztratigráfia nemzetközileg is elismert kutatója volt. Több mint 170 tudományos közleménye jelent meg. – Fő művei: A Föld harmadkora (Bp., 1939); Földünk története (Bp., 1943); A Föld kialakulása és fejlődése (Bp., 1948); A Kárpát-medence fejlődéstörténete és földtani felépítésének vázlata (Bp., 1948); A magyar föld története (Bp., 1953); Általános őslénytan (Bp., 1968).

Pais Dezső

  • ELTEL-5404
  • Person
  • 1886-1973

Pais Dezső (Zalaegerszeg, 1886. márc. 20. – Bp., 1973. ápr. 6.): nyelvész, egyetemi tanár az MTA tagja (l. 1930, r. 1941), Kossuth-díjas (1951). A budapesti tudományegyetemen Eötvös-kollégistaként magyar–latin–görög szakos tanári oklevelet szerzett. Szakvizsgája után nevelő a Barkóczy családnál, s nyelvészeti kutatásokat folytatott a zalaegerszegi levéltárban. Sopronban, Cegléden, majd 1919-től Budapesten középiskolai tanár. 1924-től adott elő a budapesti egyetemen. 1933–37-ben az Eötvös Kollégium tanára, 1937-től 1959-ig a budapesti egyetemen a magyar nyelvtudományi tanszék vezető professzora, egyúttal elnöke az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának (1943-49). A Magyar Nyelv c. folyóiratnak 1928-tól társszerkesztője, 1943-tól egyedül szerkesztője, 1953-tól Benkő Lóránddal. Szerkeszti a Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai c. sorozatot és a Nyelvünk a reformkorban c. tanulmánykötetet. Sok éven át elnöke volt a Helyesírási Bizottságnak és az Akadémia Nyelvtudományi Bizottságának. Tagja volt sok olyan akadémiai, egyetemi és minősítő bizottságnak, melyek kapcsolatban voltak a nyelvvel. A nyelvtudomány egyik vezetője s a nyelvészek asztaltársaságának; a Kruzsoknak is éltetője volt. – Tudományos munkássága irodalomtörténeti tanulmányokkal kezdődött. Első publikációi közé tartozott Janus Pannoniusról szóló tanulmánya (Egyet. Phil. Közl., 1910), majd Báró Kemény Zsigmond és az irodalmi élet c. műve (Bp., 1911). Kimagasló értékű irodalomtörténeti írása az Árpád- és Anjou-kori mulattatóink (Kodály-emlékkönyv, Bp., 1953). Pais Dezső indította el a magyar irodalmi nyelv történetének kutatását A magyar irodalmi nyelv (Bp., 1954) és a hagyatékából Kázmér Miklós által sajtó alá rendezett A magyar ősvallás nyelvi emlékeiből (Bp., 1975) c. művekkel. A nyelvtudomány minden ágát művelte, legszívesebben mégis a szószármaztatással és szótörténettel foglalkozott. Számos új utat nyitott a kutatás számára. A magyar történeti személynévkutatás elméletét ő rendszerezte, elsőnek teremtve meg a középkori személynévadás jelentéstanát. Új műfajt teremtett a teljes szócsaládok vizsgálatával. Munkásságának egy másik területe a nyelvemlék-magyarázat (Anonymus, Veszprémvölgyi apácák alapítólevele, Halotti Beszéd stb.). Jakubovich Emillel együtt kiadta az Ómagyar olvasókönyvet (Pécs, 1929). Anonymus krónikáját lefordította magyarra (Magyar Anonymus, Bp., 1926). Foglalkozott a mondattanelmélettel és a hangtörténet kutatásának módszertanával: Irányelvek a magyar hangtörténet tárgyalásában (Bp., 1950). Ezernél több szakközlemény mellett számos tudomány- népszerűsítő cikket írt. Helynévmagyarázatok és etimológiák százai őrzik nevét. Nemcsak elődei szellemi hagyományait adta át, mint tudós és tanár egyaránt iskolát is teremtett.

Mátrai László

  • ELTEL-5405
  • Person
  • 1909-1983

Mátrai László (1909-1983) filozófiát, esztétikát, magyar irodalomtörténetet tanult a budapesti egyetemen, 1929-ben alapfokú magyar-német szakos tanári vizsgát tett, majd 1931-ben bölcsészdoktori fokozatot szerzett. 1941-ben egyetemi magántanár lett. Akadémikus (1948-tól levelező, 1962-től rendes tag), az MTA II. osztályának titkára (1953-1955; 1960-1970), 1970-től osztályelnöke, címzetes egyetemi tanár (1965-től), az ELTE BTK Marxizmus-Leninizmus Tanszékcsoportjának vezetője volt. 1933-tól az Egyetemi Könyvtárban dolgozott, melynek 1945-1979 között főigazgatója volt. 1939-1943 között az Eötvös Kollégiumban tanított, 1946 és 1948, majd 1973 és 1980 között filozófiatörténetet oktatott az egyetemen.
Elsősorban magyar és egyetemes filozófiatörténeti kutatásokkal foglalkozott, többek között írt a reneszánsz filozófiáról, Kopernikuszról, Holbachról és Hegelről. Könyvtárvezetői működése első éveit a világháború után az intézmény újjászervezése jellemezte. Előbb a háború idején megjelent angol, majd svájci könyvek gyűjteményéből szervezett kiállítást. Nevéhez fűződik a könyvtári anyagok rekatalogizálásának irányítása, a folyóiratok számonkénti nyilvántartása, új raktári rend, a tizedes osztályozású szakkatalógus és – elsőként Magyarországon – a tárgyszókatalógus bevezetése.

Arató Endre

  • ELTEL-5406
  • Person
  • 1921-1977

Arató Endre (Komárom, 1921. nov. 8. - Bp. 1977. aug. 30.) történész, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1973-tól). Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, 1949-ben szerezte meg bölcsészdoktori oklevelét. 1948-tól a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a nemzetiségi osztály vezetője, 1951-től 1955-ig az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, osztályvezetője, majd igazgatóhelyettese, hosszú ideig pedig a Magyar-Csehszlovák Történész Vegyesbizottság elnöke volt. A nemzetiségi kérdés és Közép-Kelet-Európa XIX-XX. századi történetének alapvető feldolgozásai fűződnek nevéhez. 1957-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kelet-Európa Történeti Tanszékén oktatott docensként, majd 1965-től egyetemi tanárként.

Andics Erzsébet

  • ELTEL-5407
  • Person
  • 1902-1986

Andics Erzsébet (Bp. 1902. jún. 22. - Bp. 1986. ápr. 2.) 1918-tól volt a KMP tagja. 1920-ban a bécsi egyetemen tanult, 1921-ben illegális kommunista tevékenységéért 15 évi fegyházra ítélték, ahonnan a Szovjetunió fogolycsere akciója segítségével szabadult 1922-ben. A 30-as években a Lomonoszov Egyetemen és más szovjet főiskolákon oktatott. 1945 januárjában tért vissza Magyarországra. 1957-ig országgyűlési képviselő, számos politikai-kultúrpolitikai tisztség viselője, így pl. 1948 és 1956 között az MDP Központi Vezetősége, 1949-től 1957-ig az Elnöki Tanács tagja, 1950-től 1974-ig az ELTE Új- és Legújabbkori Magyar Történelem Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt. Tudományos munkáiban elsősorban a reformkor és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc történetének problémáival foglalkozott.

Mauritz Béla

  • ELTEL-5408
  • Person
  • 1881-1971

Mauritz Béla (Kassa, 1881. máj. 3. - Bp. 1971. febr. 15.) petrográfus, mineralógus, egyetemi tanár, az MTA tagja (1935-1946 között igazgatója), a föld- és ásványtudományok doktora (1957). A budapesti tudományegyetemen 1905-ben szerzett tanári oklevelet, majd Semsey Andor ösztöndíjával öt évig Heidelberg, Lipcse, Drezda és Bécs egyetemein tanult. Hazatérése után a budapesti egyetemen tanársegéd 1910-14 között adjunktus, 1914-től rendkívüli, 1915-től 1949-ig ny. rendes tanár az ásvány és kőzettani tanszéken, 1943-44-ben az egyetem rektora volt. 1937-től a Mathematikai és Természettudományi Értesítő szerkesztője. Nyugdíjazása után a Földtani Intézet kutatásaiban vett részt, majd a Nemzeti Múzeum Ásvány- és Kőzettárában dolgozott. A Magyarhoni Földtani Társulat tagja, két cikluson át elnöke, a Természettudományi Társulat alelnöke (1940-ig) volt. Elsősorban ásványkutatásokkal, a hazai mélységi és kiömlési kőzetek petrográfiájával foglalkozott.

Scherf Emil

  • ELTEL-5409
  • Person
  • 1883-1967

Scherf Emil (Trento, 1883. jún. 4. - Bp. 1967. júl. 14.) vegyészmérnök, hidrogeológus, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa (1952). 1911-ben a budapesti műegyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát, majd itt dolgozott az agrokémiai tanszéken az első világháború kitöréséig. A világháborúban végig katona volt. 1920-ban került be a Magyar Királyi Földtani Intézetbe. 1924-ben a Budapesti Tudományegyetemen földtanból doktori fokozatot szerzett. Még ugyanebben az évben Rockefeller-ösztöndíjat kapott, és két és fél évig a zürichi Műegyetemen Georg Wiegner professzor mellett dolgozott. Visszatérve a Földtani Intézetben főgeológusként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Fő kutatási területe a magyar medence negyedkori földtani történetével foglalkozott. 1939-től a kárpáti duzzasztógátak műszaki geológusa lett. Több szabadalmi eljárását jegyezték be. Legismertebb szabadalma a kálisó hazai kinyerésére munkaközösségben kidolgozott, elfogadott és jutalmazott eljárás.

Vadász Elemér

  • ELTEL-5410
  • Person
  • 1885-1970

Vadász Elemér (Székesfehérvár, 1885. márc. 1. - Bp. 1970. okt. 30.) geológus, egyetemi tanár, az MTA tagja, Kossuth-díjas (1948; 1952), a Magyarhoni Földtani Társulat örökös díszelnöke volt. A Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult, 1907-ben doktorált. Gyakornok, majd tanársegéd, (1911) és adjunktus (1913) lett az egyetem földtan - őslénytani tanszékén. Az 1918-ban, az őszirózsás forradalom hónapjaiban az elsők között szorgalmazta a természettudományi kutatás és oktatás reformját. A Tanácsköztársaság idején egyetemi tanárrá nevezték ki. Tagja volt a Tudományos Társulatok és Természettudományi Múzeumok Direktóriumának. A Tanácsköztársaság után az egyetemről távoznia kellett, 1920-tól a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. geológusa volt nyugdíjazásáig, 1945-ig. 1946-tól a budapesti tudományegyetem földtani tanszékének professzora lett 1965. évi nyugdíjba vonulásáig. 1948-49-ben a Természettudományi Kar első dékánja, 1949-50-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem utolsó rektora volt. A Magyar Földtani Társulat elnöke volt.

Results 1 to 10 of 44