542 találat látható

Iratképző

ELTE Idegennyelvek Főiskolája

  • ELTEL-1018
  • Szervezet/testület
  • 1951-1956

Az Idegen Nyelvek Főiskolája az 1951/52. tanév elején alakult és az 1954/55. tanévben fejezte be működését. Eredetileg orosz, német, francia és angol nyelvű műszaki, sajtó- és közgazdász szakfordítók, valamint tolmácsok képzése volt a főiskola célja. A gyakorlatban azonban a közgazdasági szak helyett külkereskedelmit létesítettek, s az orosz szakot erősen specializálták (gépészetre, kohászatra stb.). A második beiskolázott évfolyamnál a nyugati nyelvszakosok már csak sajtó szakon végezhettek. A harmadik évfolyam minden hallgatója sajtó- és könyvkiadási szakon tanulhatott. A végzetteket általában nem tudták képzettségüknek megfelelően elhelyezni, végül ezért is szüntették meg a főiskolát. A hallgatók a Lenin Intézetben, továbbá a Nyelv- és Irodalomtudományi Karon folytathatták tanulmányaikat. Az Idegen Nyelvek Főiskolájának törzskönyvei megmaradtak, az ügyvitelre vonatkozó iratanyag azonban igen töredékes: jobbára hallgatói névsorokból, vizsgajegyzőkönyvekből áll, egyenkénti átnézéssel kutatható.

ELTE Egyetemi Könyvtár

  • ELTEL-1019
  • Szervezet/testület
  • 1561-től

A jezsuita alapítású Egyetemi Könyvtár mintegy hetven esztendővel idősebb, mint maga az egyetem, melynek 1635-ben vált intézményévé és azóta is hozzátartozik. A magyar művelődéstörténetben sokáig kiváltságos hely illette meg a Könyvtárat, mely több mint egy évszázadon át az ország egyetlen nyilvános nagykönyvtára, hosszú ideig - a 20. század elejéig - nemzeti könyvtár és a főváros könyvtára volt.
A Könyvtár nagyszombati székhelyéről 1777-ben az egyetemmel együtt költözött a budai várpalotába, majd onnan 1784-ben - ettől az évtől már nyilvános nagykönyvtárként - Pestre, a Ferenciek terén lévő épületbe. A jezsuita rend feloszlatása (1773) után az egyetemhez hasonlóan a könyvtár is állami intézménnyé vált. 1780-ban az ország legnagyobb közkönyvtáraként elsőnek kapta meg a kötelespéldány szolgáltatás jogát, és ugyanebben, illetve a következő évben már első nyomtatott címjegyzékét is kiadatta Pray György, az intézmény tudós vezetője.
A Könyvtár Toldy Ferenc - az első világi igazgató - irányítása alatt (1843-1873) indult meg a modern fejlődés útján, igyekezve eleget tenni az 1867-től ugrásszerűen növekedő tudományos és kutatói igényeknek. A könyvtár mai épületének átadására 1875-ben került sor. Az épület hosszú ideig megfelelőnek bizonyult, bár helyhiány miatt már 1935-1940 között szükségessé vált a raktárak átépítése.

ELTE Egyetemi Levéltár

  • ELTEL-1020
  • Szervezet/testület
  • 1956-2022

Az ELTE Egyetemi Levéltár 1958 nyarán alakult meg, és 1959 elején kezdte meg munkáját az egyetem központi, Egyetem téri épületében az Egyetemi Könyvtár felügyelete alatt. 1964-ben költözött a Ludovika téri épületbe, és ekkor kerülhetett sor a legjelentősebb iratsorozatok begyűjtésére és rendezésére. A levéltár 1983 augusztusában nyerte el a szaklevéltári jogállást, és azóta jelentősen gyarapította az itt őrzött források mennyiségét. A levéltár 2004-ben az Egyetemi Könyvtárba, majd 2005 és 2007 között a Maglódi útra költözött, ahol jelenleg is működik, 2017-től az ELTE Egyetemi Könyvtárral közös szervezetben.

ELTE Dolgozó Ifjúság Szövetsége

  • ELTEL-10221
  • Szervezet/testület
  • 1951-1956

Az MKP, majd az MDP ifjúsági szervezeteiből 1950. június 16-án alakult meg a Dolgozó Ifjúsági Szövetség, a DISZ, mely kezdetektől az MDP ifjúsági tömegszervezeteként működött. Végleges szervezetének kialakítása egyetemünkön 1951 elejére fejeződött be: az általában húsz fős csoportokat magukba foglaló alapszervezetek szakonként és évfolyamonként szerveződtek külön kari bizottságokba. A látszólag erős és magas taglétszámú DISZ gyengesége a szervezet 1956. október - novemberi dezorganizálódásában, majd teljes szétesésében mutatkozott meg.

ELTE Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség

  • ELTEL-10222
  • Szervezet/testület
  • 1957-1989

A Kommunista Ifjúsági Szövetség 1957. március 21-i létrehozása után hamarosan egyetemünkön is megalakultak a kari KISZ Bizottságok, majd - 1958 áprilisában - az ezeket összefogó ELTE KISZ Végrehajtó Bizottsága. Az Ifjúsági Bizottság és az oktatási miniszter utasítására rendelkezett a diákparlamentek megrendezéséről, valamint az azokon tárgyalandó kérdésekről. Ezek 1976 és 1988 között keletkezett /nem teljes/ anyagát külön állagban helyeztük el.
A szervezet az 1980-as évek végén, a rendszerváltozással végleg megszűnt.

Budapesti Egyetemi Atlétikai Club

  • ELTEL-1023
  • Szervezet/testület
  • 1898-

A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club 1898. november 5-én alakult meg. 1901 szeptemberében nyitották meg a BEAC lágymányosi sporttelepét. 1945-től a romokban heverő sporttelep újjáépítése után két szakosztállyal indult újra az egyesület élete. Az 1948/49-es tanévben a hallgatók fokozott sportigényére és az élsporttal szembeni állásfoglalásra hivatkozva megszüntették az egyesületet. 1951-ben az országos jellegű főiskolai egyesület, a Haladás SE keretében alakult meg az ELTE-n belüli sportszakosztály, mely 1956 végén bomlott fel. 1957-ben az Egyetem kezdeményezésére alakult újjá a BEAC. 2009-től önálló egyesületként működik, amely továbbra is szoros kapcsolatban áll az egyetemmel.

Magyar Főiskolai Sportszövetség

  • ELTEL-10231
  • Szervezet/testület
  • 1907-

A MFSSZ megalakulása az 1906-1907. évi atlétikai-torna „háborúval” kezdődött, amelynek célja az volt, hogy a hallgatók saját egyetemi sportegyesületekben sportoljanak. Azonban ezek a folyamatok nem nyerték el a MASZ és az MLSZ tetszését, ezért akadályozni próbálták az egyetemi sportegyesületek autonómiáját. A MASZ atlétikai klubként kezelte a BEAC-ot, nem sportszövetségként. Ennek következtében az egyetemi és főiskolai sport klubok a BEAC kezdeményezésével alapították meg a Magyar Főiskolai Sportszövetséget 1907-ben. Megalakulásával a világ második és Európa első országos főiskolai sportszervezete lett. Elsődleges feladatának az egyes új sportágak meghonosítását, az egyetemista sportolók, az egyetemi klubok érdekvédelmét és az egyetemek és főiskolák testneveléssel és sporttal kapcsolatos szemléletének a formálását tartotta.

Eötvös Collegium

  • ELTEL-1026
  • Szervezet/testület
  • 1895-

1895-ben Eötvös Loránd a párizsi École Normale Superieure mintájára alapította az édesapjáról elnevezett, az egyetem irányítása alatt álló középiskolai tanárképző kollégiumot. A Collegium első épülete Pesten, a Csillag utcában volt, ahonnan 1910-ben költöztek át a mai, Alpár Ignác tervezte Ménesi úti épületbe. A Collegium első kurátora Eötvös Loránd, igazgatója pedig a fizikus Bartoniek Géza volt (1895 - 1928), aki a porosz mintájú magyar oktatási rendszerben francia szellemiségű szigetet teremtett a Collegiumból. Eötvös Loránd halála után a Collegium kurátora Teleki Pál lett, az igazgató Bartonieket Gombocz Zoltán, a kiváló nyelvész (1928-1935), majd Szabó Miklós klasszika-filológus (1935-1945), a háború után pedig Keresztury Dezső követte (kultuszminisztersége mellett is megtartotta az Eötvös Collegium igazgatóságát). Leköszönése (1948) után 1950-ig Lutter Tibor irányította a széteső, majd rendeletileg is bezárt Collegiumot. Az épületet 1950-ben a Tanfolyamellátó Vállalat vette át: a Collegium vagyontárgyai szétszóródtak, híres könyvtárát a Akadémia védte meg a pusztulástól. 1956-ban a régi hagyományok alapján kezdték meg a Collegium újjászervezését. 1957-ben az országban először itt szerveztek szakkollégiumot Tóth Gábor vezetésével. Az 1990. évi rendszerváltást követően Göncz Árpád köztársasági elnök visszaadta a Collegium főiskolai jellegét, így egy rövid időre önálló intézmény lett, de 1993-ban visszakerült az egyetem irányítása alá.

ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

  • ELTEL-1027
  • Szervezet/testület
  • 1872-

Az Eötvös József elképzelései nyomán alakult gimnáziumban 1872. október 17-én öt tanárral és 24 tanulóval indult meg a tanítás. A gimnázium, amelynek szervezeti szabályzatát Pauler Tivadar erősítette meg, Európa első gyakorlóiskolájaként a Bölcsészkarhoz tartozó tanárképző-intézet - akkori nevén a M. Tanárképző Intézet Gyakorló Főgymnasiuma - volt. Első otthonából, a Hatvani utcából többszöri költözködés után 1887-ben került mai épületébe, a Trefort utcába. Az iskola korszerű, máig is példamutató tantervét 1879-ben neves tanára, Kármán Mór dolgozta ki; első igazgatója Bartal Antal volt, de mellettük is híres tudósok, így például Marczali Henrik, Beke Manó, Négyesy László tanítottak itt. 1907-ben új épületrésszel - benne tornateremmel és fizikai előadóval - bővült az iskola. amely a háborút is átvészelte - 1914-től 1918-ig laktanyaépületként szolgált! - ismét a legrangosabb budapesti gimnáziumok közé számított. 1947-ben a gyakorló gimnáziumot általános iskolával egészítették ki, majd az 1950-es években - a tanárképzés elhanyagolásával - fokozatosan megszűnt az intézmény gyakorló jellege (ekkor Apáczai Csere János Általános Gimnázium néven szerepelt az iskola). 1958-ban az egykori diák, Ságvári Endre nevének felvételével nyerte vissza eredeti célját, gyakorlóiskolakénti működését az intézmény, mely 1959-ben szervezetileg ismét az ELTE-hez csatlakozott az ELTE Ságvári Endre Gyakorló Iskolája néven. 1990 után az intézmény Trefort Ágoston nevét vette fel.

51-60 találat a 542 találat közül