Showing 542 results

Geauthoriseerde beschrijving

ELTE Középkori Magyar Történeti Tanszék

  • ELTEL-1115
  • Instelling
  • 1949-től

A pesti egyetemen 1770-től tanítottak történelmet, csaknem egy évszázadon keresztül azonban az egyetemes és a magyar történelmet együtt tárgyalták. Az egyetemes történelmet csak 1866-tól, Somhegyi (Schröck) Ferenc kinevezésétől választották külön a magyar történelemtől. A magyar történelem első oktatója Salamon Ferenc volt (1870-től 1892-ig), majd Marczali Henrik (1895-1924 között), Hóman Bálint (1925-től 1931-ig) és Mályusz Elemér (1934-1949) oktatta. 1928-ban jött létre a Magyar Történelmi Intézet, amelynek első igazgatója Szentpétery Imre volt. Az 1949. évi egyetemi reformok után alakult meg a Középkori Magyar Történeti Tanszék, amely 1988-ban a Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék nevet vette fel.
A tanszék vezetői:
1954-1956 Molnár Erik
1957-1982 Elekes Lajos
1982-1983 Unger Mátyás
1983-1998 R. Várkonyi Ágnes

ELTE Tudományos Szocializmus Tanszék

  • ELTEL-1109
  • Instelling
  • 1950-1989

Az 1950 óta működő Központi Marxizmus-Leninizmus Tanszékből 1954-ben három szaktanszék alakult, amelyek egyike a Marxizmus-Leninizmus Alapjai Tanszék volt Mód Aladár egyetemi tanár vezetésével. A tanszék neve 1957-ben változott Tudományos Szocializmus Alapjai Tanszékre, amikor az addig a rektor közvetlen irányítása alatt álló ideológiai tanszékek átkerültek a Bölcsészettudományi Karra. A tanszék a tárgy oktatását az egyetem valamennyi karán ellátta. A tudományos szocializmus, mint önálló szak oktatását 1960/61-ben vezették be az egyetemi oktatásban előbb nappali, majd esti és levelező tagozaton. Történelem szakos hallgatók vehették fel harmadéves korukban másik szakjuk elhagyásával, majd később C szakként. 1972-ben az Állam- és Jogtudományi Karon és a Természettudományi Karon is létrehoztak egy Tudományos Szocializmus Tanszéket, így a Bölcsészettudományi Karon működő tanszék feladatai csökkentek, és a Történettudományi Tanszékcsoporthoz sorolták át, mint történeti jellegű tudományt művelő tanszéket. A Tudományos Szocializmus Tanszékek 1989-ben szűntek meg, a TTK-n működő tanszék jogutód nélkül, a BTK-n működő tanszék neve Politikaelméleti Tanszékre változott és oktatott tematikája is megújult. Az ÁJK-n működő tanszék nevét 1989-ben Politikaelméleti- és Történeti Tanszékre változtatták, majd 1991-től szervezetileg is megszűnt, beleolvadt a Jogi Karon 1988-ban felállított Politológia Tanszékbe.
A Tudományos Szocializmus Tanszékek tanszékvezetői:
Bölcsészettudományi Kar
1957-1962 Tudományos Szocializmus Alapjai Tanszék
1957-1962 Mód Aladár
1962-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1962-1974 Mód Aladár
1974-1989 Szakács Kálmán
Állam- és Jogtudományi Kar
1972-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1972-1974 Kozma Pál
1974-1989 Magyar György
Természettudományi Kar
1972-1974 Tudományos Szocializmus Tanszéki Szakcsoport
1972-1974 Pándi Ilona
1974-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1974-1976 Pándi Ilona
1976-1977 Simon Péter
1977-1989 Liptai Ervinné Takács Erzsébet

ELTE Általános Gazdaságföldrajzi Tanszék

  • ELTEL-1269
  • Instelling
  • 1940-től

A Földrajzi Intézet életében az 1940. év fontos változást hozott, mivel fél évszázad után megalakult a második földrajzi tanszék. Az új tanszék vezetésével Mendöl Tibort bízták meg (1940). Mendölt 1943-ban nyilvános rendes tanárrá nevezték ki, s 1966-ban bekövetkezett haláláig állt a tanszék élén. A tanszék eredeti neve Emberföldrajzi Tanszék volt, ezt 1950-ben váltotta fel a ma is használatos elnevezés. Mendölt Antal Zoltán követte a tanszék élén. 1949 előtt a Földrajzi Intézet, 1970-től a Földtudományi Szakbizottság, 1982-től a Földtani Szakterület, majd 1983-tól a Földrajzi Tanszékcsoport tagja.
A tanszék kutatási tevékenysége a termelőerők elhelyezkedési tendenciáinak, a nemzetközi munkamegosztás fejlődésének, Magyarország gazdasági térszerkezetének vizsgálatára irányul.
Tanszékvezetők:
Mendöl Tibor 1940-1966
Antal Zoltán 1966-1993

ELTE Természetföldrajzi Tanszék

  • ELTEL-1266
  • Instelling
  • 1940-től

Cholnoky Jenő nyugalomba vonulása után 1940-ben engedélyezték, hogy a Földrajzi Intézeten belül két tanszék létesüljön. A létrejövő Általános és Fizikai Földrajz Tanszéknek 1941 és 1962 között a Cholnoky-tanítvány Bulla Béla lett a vezetője. Fő kutatási területe Magyarország természeti erőforrásainak kutatása keretében a domborzati viszonyok átalakulásának vizsgálata, a földrajzi környezet minőségének, az antropogén hatásának a feltárása. Bulla Béla halála után Láng Sándor (szintén Cholnoky-tanítványa volt) vette át a tanszék irányítását. Vezetése alatt alakult meg a szakmódszertani csoport.
A Természetföldrajzi Tanszék vezetője lett a Földrajzi Intézet mindenkori vezetője is.
Tanszékvezetők:
Bulla Béla 1941-1962
Láng Sándor 1963-1972
Székely András 1972-1990
Zámbó László 1990-1993
Gábris Gyula 1993-2007
Karátson Dávid 2007-

ELTE Regionális Tudományi Tanszék

  • ELTEL-1263
  • Instelling
  • 1952-től

A tanszék 1952-ben alakult meg az 1940-ben létrejött emberföldrajzi tanszékből. A tanszék vezetésével Koch Ferencet bízták meg, aki pályája kezdetén Teleki Pál tanársegéde volt. Működése során megvetette egyetemünkön a regionális gazdasági földrajz oktatásának alapjait. A regionális jelző a tanszék nevében arra utal, hogy a természeti- és gazdasági földrajzot egyszerre vizsgálja egy adott területen. Wallner Ernő ugyancsak tevékenyen kivette részét az alapok lerakásában.
Tanszékvezetők:
Koch Ferenc 1952-1966
Sárfalvi Béla 1966-1990
Próbáld Ferenc 1990-1994
Nemes-Nagy József 1994-2015
Bottlik Zsolt 2015-2018
Szabó Pál 2018-

ELTE Földrajztudományi Központ

  • ELTEL-1265
  • Instelling
  • 1870-től

A tanszéket 1870 közepén alapították, élére Huszfalvy Jánost nevezték ki, aki a Műegyetemen a statisztika, földrajz és történelem tanára volt. Őt Lóczy Lajos követte a katedrán. Lóczy működése idején hozták létre a Földrajzi Intézet és Szemináriumot (1891). A szeminárium vezetését 1894-ben Kövesligethy Radó vette át. Lóczy 1908-ban befejezte egyetemi működését, utódává a Bölcsészkar Czirbusz Gézát választotta.
1913-ban Kövesligethy vezetésével a szeminárium egy része önállósult. (Kozmográfiai és Geofizikai Szeminárium). A Földrajzi Szeminárium megmaradt részei beolvadtak az Intézetbe (Földrajzi Intézet és Szeminárium).
Czirbusz halála után 1920-tól két évtizeden keresztül Cholnoky Jenő állt a tanszék élén. Cholnoky nyugalomba vonulása után 1940-ben engedélyezték, hogy a Földrajzi Intézeten belül két tanszék létesüljön. A régebbi vezetésével Bulla Bélát bízták meg (Általános és Fizikai Földrajz, majd Általános Természetföldrajzi Tanszék). Az újonnan megalakult Emberföldrajzi Tanszéket (később Általános Gazdaságföldrajzi Tanszék) Mendöl Tibor irányította.
1952-ben az Intézet korábban megkezdett átalakítása folytatódott. Az akkori nézetek szerint a földrajztudományt a természeti és társadalmi, valamint az általános és regionális kutatások mentén kell művelni, így az oktatás szerkezetét is ennek megfelelően kell átalakítani. Ezt részben átnevezéssel, részben új tanszékek alapításával vélték megoldani. Az Általános Természeti Földrajzi Tanszék és a (kor kívánalmainak megfelelően átnevezett) Általános Gazdasági Földrajzi Tanszék mellé létrehozták a Regionális Gazdasági Földrajzi Tanszéket, ennek Koch Ferenc lett a vezetője.
A negyedik tanszék, a Regionális Természeti Földrajzi Tanszék felállítása – megfelelő vezető hiánya miatt – elmaradt. A Földrajzi Intézet igazgatója Bulla Béla lett, ugyanis az 1941. évi megegyezés szerint az intézetet mindig a természeti földrajz professzora vezeti.
Az intézetet 1961-ben megszüntették, de az új szervezeti forma – a Földrajz Tanszékcsoport – csak jóval később, 1983-ban alakult meg.
2006-ban a Természettudományi Kar átszervezésekor létrejött a Földrajz- és Földtudományi Intézet. A karon egyedülálló módon az intézet két központra oszlott, és két igazgatóhelyettest nevezett ki a dékán, akik egyben központvezetők is voltak. Továbbá három évente felváltva töltötték be az intézet vezető tisztségét.
Ezzel egyidejűleg sikerült megvalósítani a több évtizedes tervet, a második természetföldrajzi tanszék, a Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék létrehozását részben a természetföldrajzi, részben a főiskolai földrajz tanszék oktatói karából.

Földrajzi Tanszék és Intézet vezetői:
Hunfalvy János 1870-1888
Lóczy Lajos 1888-1908
Kövesligethy Radó 1908-1910 (helyettesít)
Czirbusz Géza 1910-1920
Cholnoky Jenő 1921-1940
Bulla Béla 1941-1961

Földrajz Tanszékcsoport vezetői:
Sárfalvi Béla 1983-1992
Gábris Gyula 1992-1998
Nemes-Nagy József 1999-2005

Földrajztudományi Központ vezetői:
Gábris Gyula 2006-2007
Rédei Mária 2007-2010
Horváth Erzsébet 2010-2012
Nagy Balázs 2012-2020
Jákobi Ákos 2020-
Földrajz- és Földtudományi Intézet vezetői:
Horváth Ferenc 2006-2008
Szabó Mária 2008-2012
Karátson Dávid 2010-2019
Harangi Szabolcs 2019-

ELTE Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék

  • ELTEL-1258
  • Instelling
  • 1887-től

Bár a Bölcsészkar már 1867-ben, majd 1872-ben is felterjesztést tett az Egyetemi Tanácsnak egy földtani tanszék létesítésének szükségességéről, a tanszék önállósodása csak 1895-ben kezdődött, mikor Koch Antalt az őslénytan és a földtan tanárává nevezték ki. A tanszék teljes szervezeti különválására 1915-ben, Papp Károlynak a földtan tanárává (1918-tól nyilvános rendes tanár) történt kinevezésével került sor.
Tanszékvezetők:
Koch Antal ?-1913
Papp Károly 1915-1945
Vadász Elemér 1945-1964
Vitális Sándor 1964-1970
Kubovics Imre (mb.) 1970-1972
Báldi Tamás 1972-1994
Nagymarosy András 1994-2004
Csontos László 2005-2006
Mindszenty Andrea 2007-2011
Pálfy József 2011-2018
Kovács József 2018-2022
Fodor László Imre 2022-

ELTE Mikrobiológiai Tanszék

  • ELTEL-1273
  • Instelling
  • 1953-tól

A Mikrobiológiai Tanszék 1953-ban vált ki a Növényrendszertani Tanszékből Bánhegyi József mikológus professzor vezetésével. Ekkor még Mikrobiológiai Intézet néven működött, majd 1962-től tanszékként folytatta tevékenységét. 1953 és 1956 között az Élet- és Földtudományi Kar része volt, majd 1957-től a Természettudományi Karhoz tartozik. 1974-től a Biológiai Tanszékcsoport része.
Tanszékvezetők:
Bánhegyi József 1953-1973
Gergely János 1973-1974
Szabó István Mihály 1974-1995

ELTE Matematikai Intézet

  • ELTEL-1272
  • Instelling
  • 1983-1987

Az 1980-as évek elejére sürgető problémaként merült fel a Természettudományi Karon működő matematika tanszékek, az egész szakterület struktúrájának a megreformálása. Szükségesnek látszott egy olyan integrált szervezet létrehozása, amely összefogja és egységes irányítás alá vonja a különböző matematika tanszékeket és így jobb feltételeket biztosít az oktatás és a kutatás számára, lehetővé teszi a nem egyetemen dolgozó, színvonalas kutatómunkát végző matematikusok egyetemi oktatásba való bevonását és megerősíti az alkalmazott matematikai kutatásokat.
A probléma megoldására a Művelődésügyi Minisztérium 1983. szeptember 1.-jével Matematikai Intézetet állított fel, élén Császár Ákos akadémikus, egyetemi tanárral. Az intézet irányításában az igazgató mellett az Intézeti Tanács vett részt.
Az intézet felállításával a tanszékek struktúrája is megváltozott, a 7 matematikai tanszékből az átszervezés során 8 lett: összevonták a két geometria tanszéket, megszűntették a Numerikus és Gépi Matematika tanszéket és helyette felállítottak egy Számítógéptudományi, valamint egy Számítástechnikai Tanszéket, ugyanakkor a két analízis tanszék közül az egyiket Numerikus Analízis Tanszékre változtatták és felállították az Operációkutatási Tanszéket.
A kialakított új struktúra azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, állandó volt a tanszékek közötti feszültség az új feladatmegosztás, valamint a különböző személyi súrlódások miatt. A Művelődési Miniszter ezért 1987. március 30-i hatállyal megszűntette a Matematikai Intézetet és helyette létszámban közel egyenlő tanszékcsoportokat állított fel. Így 3 tanszékcsoport jött létre: Matematika I. tanszékcsoport, Matematika II. tanszékcsoport és Informatikai tanszékcsoport.

VLM

Resultaten 41 tot 50 van 542