Szandtner Pál (Dunaföldvár, 1884. december 4. - 1963. november 10.) Jogász, egyetemi tanár. A ciszterciták pécsi gimáziumában tanult, majd Zircen volt novícius. Ezután az innsbrucki egyetem teológiai karára járt. A zirci apát jóváhagyásával kilépett a rendből, és Kolozsváron lett bölcsész, majd joghallgató. 1910-ben lett jog- és államtudományi doktor a Ferenc József Tudományegyetemen. Pályáját a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban kezdte. 1911-ben a nagyváradi jogakadémia közjogi és politikai tanszékére kapott meghívást. 1917-ben a kolozsvári egyetemen a közjog nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Erdély megszállása után nem volt hajlandó hűségesküt tenni a román királyra, ezért családjával Budapestre kellett menekülnie. Budapesten a Teleki Pál vezette Menekültügyi Hivatalban dolgozott, s mind kormánybiztos 1921-ben Szegedre telepítette a kolozsvári egyetemet, és még ugyanabban az évben a politika nyilvános rendes tanára lett. Szegedi működése során Kolosváry Bálinttal együtt részt vett az Erdélyből menekült hallgatók segélyezésében, majd megszervezte és vezette a Diákjóléti és Diákvédő Irodát, valamint a Főiskolai Tanulmányi Pályaválasztási Intézetet. 1928-tól a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán a politika nyilvános rendes tanára volt. Itt is megszervezte a Diákjóléti Hivatalt és a pályaválasztási intézetet. 1944 és 1946 között a kar dékánja volt. Tagja volt a Szent István Akadémiának, megkapta a Signum laudist és a Magyar Érdemrend középkeresztjét. 1948 szeptemberében a minisztérium Kuncz Ödönnel és Moór Gyulával együtt felszólította, hogy kérje nyudíjaztatását.

Méhely Lajos (Kisfaludszögi, 1862. aug.24. - Bp. 1953. febr.4.), zoológus, egyetemi tanár, a kolozsvári egyetem díszdoktora, az MTA tagja. Elemi iskoláit Kisfaludszögin és Kassán, a középiskolát Eperjesen és Lőcsén, egyetemi tanulmányait a budapesti Műegyetemen és a Tudományegyetemen végezte. 1880 és 1885 között tanársegéd volt a Műegyetem állattani tanszékén. 1995 és 1896 között a brassói főreáliskola tanára volt. Ezután a Magyar Nemzeti Múzeum állattárában beosztott tanár, igazgató őr, 1912-től osztályigazgató. 1915-től egyetemünkön az általános állattan, s összehasonlító bonctan és szövettan nyilvános rendes tanára lett az Általános Állattani Tanszéken. Különféle állatcsoportok fejlődés- és rendszertanával foglalkozott. Az I. világháborút biológiai magyarázatokkal igyekezett igazolni. Az 1927/28-as tanévben a bölcsészkar dékánja volt. Miután fajbiológiai tevékenységét több tudóstársa elítélte, 1930-ban lemondott akadémiai tagságáról, s 1933-ban nyugdíjba vonult. Zoológusként a méhek, rákok, kétéltűek, hüllők és emlősök tanulmányozásával foglalkozott. A II. világháború után nézeteiért a Népbíróság súlyos fegyházbüntetésre ítélte.

Eötvös Loránd (Buda, 1848. július 27. - Budapest, 1919. ápr.8.) fizikus, egyetemi tanár, miniszter, az MTA tagja. Eötvös József fia. A gravitációs tér kutatója, rendszeres kísérleti és elméleti fizikai kutatások első nagy művelője, a berlini akadémia kültagja. Egyetemi tanulmányai folyamán Heidelbergben Kirchhoff, Bunsen és Helmholtz növendéke volt. Doktorátusát is itt szerezte 1870-ben. 1871-ben a pesti egyetemen a fizika magántanára, majd az elméleti fizika helyettes tanára, 1872-től rendes tanára. 1878-ban Jedlik Ányos nyugalomba vonulása után a kísérleti fizikai tanszéket vette át. Berendezte a Kísérleti Fizikai Intézetet. 1891-92-ben az egyetem rektora, 1889-1905 között az MTA elnöke volt. A 70-es évek elejétől két évtizedig a kapillaritás jelenségével foglalkozott. A gravitáció felé a 80-as évek felé fordult érdeklődése. A gravitációs tér térbeli változásának mérésére megszerkesztette világhírűvé vált ingáját. 1891-ben kezdeményezésére alakult meg a Mathematikai és Physikai Társulat, melynek elnöke lett. 1894. június 10.-től - 1895. január 15-ig vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1895-ben létrehozta az édesapjáról elnevezett Eötvös-kollégiumot, amelynek első kurátora volt. Nevét viseli 1949-től a budapesti tudományegyetem.

Elekes Lajos (1914-1982) a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karán tanult, majd 1937-től 1950-ig az Országos Levéltárban dolgozott. 1951-től 1960-ig az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa, 1957-től haláláig az ELTE BTK Középkori Magyar Történelmi Tanszékének vezetője volt. 1966 és 1969 között a BTK dékáni tisztét is viselte. Több mint egy évtizedig a Századok című folyóirat szerkesztő bizottságának elnöke, 1973-tól az MTA rendes tagja volt. Történetírói munkásságáért 1953-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

Wolfram Ervin (Budapest, 1923. november 27. - Budapest, 1985. április 17.) kolloidkémikus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1982). Egyetemünkön 1945-ben tanári diplomát, majd 1947-ben vegyészoklevelet szerzett. 1947-től három hónapig a Chinoin Gyógyszerészeti Gyár kutató laboratóriumában dolgozott, majd Buzágh Aladár professzor mellett a Kolloidkémiai és -technológiai Tanszéken volt díjtalan gyakornok. 1949-ben doktorált a liofil gélek peptizációjának kénetikai vizsgálata témakörében. Ugyanebben az évben tanársegéd lett. 1948 és 1954 között az Állami Műszaki Főiskolán, 1954-ben és 1955-ben a debreceni egyetemen is tanított. 1958-ban kandidátusi fokozatot szerzett. 1958 és 1962 között a drezdai Műegyetem vendégprofesszora volt, majd 1962-ben egyetemünk kolloidkémiai tanszékének vezetője lett. 1966-ban a tudományok doktora, 1967-től egyetemi tanár, 1983-ban rektorhelyettes. Több külföldi tudományos társaságnak volt tagja, 1967-ben MTA Akadémiai Díj I. fokozatával, 1974-ben az oktatásügy kiváló dolgozója címmel, 1979-ben Buzágh Aladár díjjal, 1981-ben Wolfgang Ostwald díjjal tüntették ki munkásságáért.

Unger Mátyás (Lébény, 1921. jan. 30 – Helsinki, 1985. nov. 5.) Történész, tantárgypedagógus, egyetemi tanár, kandidátus. 1940-ben a soproni evangélikus tanítóképzőben szerzett tanítói-, majd a budapesti egyetemen 1952-ben magyar-történelem szakos tanári diplomát. 1952-től 1955-ig az ELTE Történettudományi Karán tanársegéd. 1963-tól adjunktus, 1969-től docens, 1984-től pedig egyetemi tanár. Közben 1972-ben megvédte kandidátusi disszertációját. 1978 és 1984 között az ELTE BTK oktatási dékánhelyettese, 1962-től a Magyar Történelmi Társulat tanári tagozatának elnöke, 1983-től a Történelmi Szakmódszertani Tanszéki Szakcsoport vezetője. 1985-ben Helsinkiben a finn-magyar tankönyvegyeztető konferencián a magyar delegáció vezetőjeként hunyt el.
Gazdag életműve máig megkerülhetetlennek számít a történelemtankönyvek kutatóinak.