Állag b - Állatorvostan-hallgatók anyakönyvei

Azonosítási adatcsoport

Jelzet

HU HU-ÁOTKLM* II.066.b

Cím

Állatorvostan-hallgatók anyakönyvei

Dátum(ok)

  • 1874-1993 (Létezés)

Leírási szint

Állag

Terjedelem, adathordozók

4,38 ifm

Kontextusra vonatkozó adatcsoport

A megőrzés története

Levéltárba kerülés/Gyarapodás

A tartalomra és a szerkezetre vonatkozóadatcsoport

Tárgy és tartalom

Az anyakönyvek a hallgatók nevét, később vallását, a felvétel napját, a születés helyét, a szülők nevét és polgári állását, a lakhelyet, valamint az előképzettség adatait tartalmazzák. Eleinte a felekezeti hovatartozást és a család polgári állását is rögzítették. Időrendben tartalmazzák a vizsgák és a szigorlatok eredményét. A tantárgyak, az alapvizsga és a szigorlatok tárgyainak jegyzéke a tantervi reformoknak megfelelően korszakonként változik. A szigorlati tárgyakból a 67. fond ismertetésénél adunk bővebb tájékoztatást.
Az 1879–1883, valamint az 1901–1903 közötti anyakönyvek elpusztultak, az 1907–1913, illetve az 1921–1922 közöttiek pedig hiányosak. Tantervi vagy szervezeti reformok után az Igazgatói, majd Dékáni Hivatal elölről kezdte a kötetek számozását. Ezek a jelzetek teszik kutathatóvá az iratokat, így az alábbi táblázatban is megadtuk őket. Megadtuk továbbá a hallgatók beiratkozásának dátumát és a törzskönyvi sorszámokat. Utóbbi adatokat az 1950-es évek anyakönyveinél elhagytuk, mivel ekkor már minden tanév hallgatóiról külön kötet készült.
Az 1890 előtti, az 1903 és 1934 közötti, valamint az 1970 utáni anyakönyvekhez nem maradtak fenn segédletek, ám a többiben mutatók segítségével kutathatunk.
Az állag 1920 utáni részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 67–70.]

Iratértékelés, selejtezés, tervezés

Jövőbeni gyarapodás

Leírási egység szerkezete

A hozzáférésre és használatra vonatkozó adatcsoport

Jogi helyzet

Reprodukciós korlátozások

Nyelv

Anyag írásrendszere

Nyelv és írásrendszer megjegyzések

Fizikai jellemzők, technikai követelmények

Segédletek

Kapcsolódó anyagokra vonatkozó adatcsoport

Eredeti példányok léte és őrzőhelye

Másolatok léte és őrzőhelye

Kapcsolódó leírási egységek

Kapcsolódó leírások

Megjegyzések adatcsoport

Alternatív azonosító(k)

Kapcsolódási pontok

Téma kapcsolódási pontok

Hely kapcsolódási pontok

Név kapcsolódási pontok

Műfaji Kapcsolódási pontok

Ellenőrző adatcsoport

Leírási azonosító

Intézmény azonosítója

Felhasznált szabályok és/vagy előírások

Állapot

A leírás részletezettségi szintje

A leírás készítésének felülvizsgálatának törlésének ideje

Nyelv(ek)

Írásrendszer(ek)

Források

Gyarapodási adatcsoport

Kapcsolódó témák

Kapcsolódó személyek és szervezetek

Kapcsolódó műfajok

Kapcsolódó helyek