Fonds 621 - Illyés Gyuláné iratai

Open original Digitales Objekt

Bereich "Identifikation"

Signatur

HU ELTEL IV.III.621

Titel

Illyés Gyuláné iratai

Datum/Laufzeit

  • 1936-1995 (Anlage)

Erschließungsstufe

Fonds

Umfang und Medium

47 doboz
5,64 ifm

Bereich "Kontext"

Name des Bestandsbildners

(1905-1995)

Biographische Angaben

Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra (1905-1995) Budapesten született, tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, közben két évig a Sorbonnon is tanult. 1931-ben védte meg doktori disszertációját a bölcsészkaron, majd jelentkezett a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára, ahol 1934-ben szerzett oklevelet. A főiskolán maradt gyakornokként, 1936 és 1940 között Szondi Lipót, majd 1940 és 1944 között Bárczi Gusztáv által vezetett Gyógypedagógiai Kórtani és Gyógytani Laboratórium munkatársa volt. 1938-tól öt éven keresztül Doboz községben összehasonlító pszichológiai vizsgálatokat végzett, amelyek egy része megjelent Illyés Gyula: Lélek és kenyér című munkájában. 1946-ban Bárczival egyetértésben kidolgozta a főiskola szervezeti szabályzatát és képzési programját. 1946-tól a főiskola Lélektani Laboratóriumát vezette, majd 1972-től 1980-ig a főiskola főigazgatója volt. Az ő főigazgatósága alatt készült el a főiskola modern épülete.

Bestandsgeschichte

Az iratanyagot Illyés Gyuláné családja őrizte.
Jelenleg a ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Kari Könyvtár és Gyógypedagógia-történeti Gyűjteményében található.

Abgebende Stelle

Az iratanyagot 2024-ben Kozmutza Flóra örökösei adták át az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Kari Könyvtár és Gyógypedagógia-történeti Gyűjteményének.

Bereich "Inhalt und innere Ordnung"

Eingrenzung und Inhalt

Az iratanyag Illyés Gyuláné munkásságával kapcsolatos iratokat tartalmazza: főiskolán való működése során keletkezett iratokat, külföldi tanulmányutakat, számos kéziratot, szakirodalmat, ELTE-vel kapcsolatos iratokat továbbá vizsgálati anyagokat, köztük híres irodalmárok személyiségtesztjeit.

Bewertung, Vernichtung und Terminierung

Az iratanyag rendezésére és mintaállványozására 2025 tavaszán került sor. Selejtezés az iratanyagban nem történt.

Zuwächse

Jövőbeni gyarapodás nem várható.

Ordnung und Klassifikation

Bedingungen des Zugriffs- und Benutzungsbereichs

Benutzungsbedingungen

Az iratanyag az ELTE BGGyK Kari Könyvtár és Gyógypedagógia-történeti Gyűjtemény engedélyével kutatható

Reproduktionsbedingungen

In der Verzeichnungseinheit enthaltene Sprache

  • Englisch

  • Französisch

  • Ungarisch

Schrift in den Unterlagen

    Anmerkungen zu Sprache und Schrift

    Physische Beschaffenheit und technische Anforderungen

    Az iratok jó állapotúak

    Findmittel

    Bereich Sachverwandte Unterlagen

    Existenz und Aufbewahrungsort von Originalen

    ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
    (Budapest, Ecseri út 3, 1097)

    Existenz und Aufbewahrungsort von Kopien

    Verwandte Verzeichnungseinheiten

    Verwandte Beschreibungen

    Bereich "Anmerkungen"

    Alternative Identifikatoren/Signaturen

    Zugriffspunkte

    Zugriffspunkte (Thema)

    Zugriffspunkte (Ort)

    Zugriffspunkte (Name)

    Zugriffspunkte (Genre)

    Bereich "Beschreibungskontrolle"

    Identifikator "Beschreibung"

    Archivcode

    Benutzte Regeln und/oder Konventionen

    Status

    Erschließungstiefe

    Daten der Bestandsbildung, Überprüfung, Löschung/Kassierung

    2025.09.18

    Sprache(n)

      Schrift(en)

        Quellen

        Digitales Objekt (Original) Bereich "Rechtsfragen"

        Digitales Objekt (Verweis) Bereich "Rechtsfragen"

        Bereich Zugang