Díszoklevél adományozásával kapcsolatos iratok találhatóak meg.

A "tudorságra" törekvő hallgatónak a sikeres doktori szigorlatot követően dissertatio inauguralis elkészítésével, majd megvédésével kellett bizonyítania tudományos talentumát. Az előírás szerint "maga által szabadon választott vagy esetleg a szigorlati bizottság által megjelölt tárgyból felavatási értekezést (dissertatio inauguralist) kell írásban kidolgoznia negyedrét alakban fűzve, címekre meg fejezetekre osztva, lapszámozva, és az illető lapokon a használt irodalmi művek és források idézésével ellátva". A disszertációt két szaktanár bírálta, s ha ezt elfogadták, akkor a dékán a jelöltet a rektorhoz terjesztette fel az avatásra. Ellenkező esetben új disszertáció készítésére utasították a kérelmezőt. Az értekezés akkor volt elfogadható, "ha az mind béltartalmára, mind kidolgozására nézve beható tanulmányok eredményének mutatkozik, s az állam hivatalos nyelvének bírását igazolja". Az állagban található anyagok kisebb része az értekezések mutatóiból, nagy része a kari könyvtártól átvett, sajnos ott már selejtezett és válogatott eredeti disszertáció-gyűjteményből áll.

Az állag a hallgatók PHD anyagát tartalmazza. Egyenkénti átnézéssel kutatható.

Az állag a Doktori iskola és Doktori Tanács iratait, továbbá habilitációs szabályzatokat tartalmaz.

A tudományos fokozat, azaz doktori cím az egyetemen megszerezhető ismeretanyag elsajátításának és az ehhez kapcsolódó, a tudomány területén végzett kutatás elvégzésének az igazolására szolgáló titulus. Az egyetem a megalakulástól kezdve adományozott doktori fokozatot az arra érdemesnek ítélt hallgatóinak, de 1949-ben – szovjet mintára – megvonták az egyetemtől ezt a jogot, és a Magyar Tudományos Akadémiának adták át. Bár az 1950-es években az egyetem visszakapta a doktori cím adományozásának lehetőségét, azonban ez nem minősült tudományos fokozatnak. Magyarországon az egyetemi diploma után az elsőként megszerezhető fokozat az egyetemi doktori (közkeletű néven „kisdoktori”), illetve 1984-től a „dr. univ.” volt. Ettől függetlenül szerezhető volt, de az esetek döntő többségében a dr. univ. címet követte az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága által adott kandidátusi fokozat (CSc.). A kandidátusi címmel rendelkező személy a tudományok doktora (DSc.; az ún. „nagydoktori”) címet szerezhette meg.
Magyarországon 1993-ban vezették be fokozatosan, a megváltozott és egységesülő európai, illetve az akkor már közel egy évszázada alkalmazott amerikai szokásnak megfelelően a PhD-t. (Ezzel együtt kandidátusi fokozat elnyerésére utoljára 1997-ben lehetett jelentkezni, a folyamatban lévő ügyek a rákövetkező egy-két évben lezárultak.) A jelenlegi magyarországi tudományos minősítés háromosztatú, és immáron Európában szinte példa nélküli rendszerként ötvözi az angolszász, a német és a szovjet tudományos minősítéseket. A kisdoktori és a kandidátusi összeolvadásából létrejött a PhD, amellyel szemben az angolszász országokban, minthogy az egyetlen tudományos fokozatról van szó, a legkomolyabb minőségi elvárásokat támasztják.
A szovjet típusú tudományos minősítő rendszer eltűnésével szinkronban, a 1990-es évek közepén Magyarországon újra bevezették a habilitációt, amely bevett tudományos minősítés volt a szocialista éra előtt. Ez képezi a rendszer második elemét, amely a gyakorlatban csupán az MTA kutatóintézeteiben dolgozók számára nem szükséges, minthogy a habilitáció eredetileg az oktatás minőségét vizsgálja, és a kutatóintézetekben oktatás nem folyik.
A rendszer harmadik eleme az MTA doktora cím, amely teljességgel megegyezik a korábbi, szovjet típusú rendszer "tudományok doktora" minősítésével, csupán immáron nem tudományos fokozatnak, hanem címnek minősül.

Az állag az egyetemi doktori fokozat megszerzésére jelentkezők személyi dossziéját tartalmazza. A dosszié összegyűjti a doktori értekezésen kívül valamennyi a " doktori cselekménnyel" kapcsolatos iratot a jelentkező kérelmét, témavázlatát, publikációs listáját, önéletrajzát, a Tudományos Minősítő Bizottság javaslatát és az értékelésről szóló szakvéleményt, bírálatot, emellett a doktori szigorlat jegyzőkönyvét és a "Magnifice-lapot", vagyis a dékán rektorhoz intézett kérelmét a jelentkező doktorrá avatására. A dossziék iktatószámmal ellátottak és évenként sorszámosan vannak lerakva.
Az állag 2 sorozat szigorlati jegyzőkönyvet is tartalmaz, amelyek megkönnyítik a kutatást. Az egyik az 1958-1972 között doktoráltakat gyűjti össze betűrend szerint 3 kötetben. A másik évenként 1958-1996 az iktatás sorrendjét követve tartja nyilván a szigorlatozókat. A jegyzőkönyvek a szigorlatozó személyi adatait és korábbi végzettségét közlik, ezenkívül a szigorlat időpontját, tárgyát, eredményét, valamint a sikeresen vizsgázottak doktorrá avatásának napját ismertetik.

Az Állam- és Jogtudományi tudorság megszerzését kezdettől fogva feltételhez kötötték. Ennek egyik eleme a doktori szigorlat letétele volt, amelyet Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1883. évi rendeletéig egységesen kellett letenni. 1883-as rendelettel ketté választották a jogtudori és az államtudományi doktori képesítést. A szigorlati rendszerben 1946-ban következett be változás, amikor ismét bevezették az egységes szigorlatokat. Ez már a maihoz hasonló rendszerű volt, a hallgatók a szigorlatokat tanulmányaik során tették le, s az eredeti szigorlat helyét lassan átvette az egyre szigorodó államvizsga.
Tekintve, hogy a beiratkozási anyakönyvek az 1919-es esztendőig elpusztultak, ez a sorozat részben pótolhatja a hiányt. Amennyiben a hallgató csak egy szigorlatig is eljutott, valamennyi személyi adatát belejegyezték a jegyzőkönyvekbe. Nyelvük 1875-ig latin, azután magyar. A kötetek nagy része rendelkezik regiszteres névmutatóval.